|
Témaindító hozzászólás
|
2007.06.04. 17:21 - |
 A hatalmas, kövekből rakott várfallal körülvett város maga volt az ősi kikötő, de jó ideje bővítgették mindenféle irányban, így már valóban többnek kellett venni egynél.
Bekocogott a kapun, és kipillantott a gigantikus mólóra és az ezerféle hajókra, aiket ide-oda himbált a szél.
Minden út hozájuk vezetett.
- No igen...Az egész sziget felfedezése itt kezdődött.....Talán érthető miért jobb itt benn vihar idején... |
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 Puhán dobbant le a köveken. Döbbenten, boldogan mosolygott körbe, azután hálásan meghajolt a ménnek.
- Megmentettél! Köszönöm!!! Ó, annyira köszönöm! Nem is tudod mit jelent ez nekem! |
 Ryord egész idáig lendületesen haladt, még véletlenül sem lassított sehol.Mikor meglátta a kikötőket zuhanórepülésbe kezdett, a földön érkezéskör pedig nagyot dobbantott.
Mélyet szívott a sűrű, reggeli párás levegőből, majd körülnézett.A környéken senki nem volt.
-Hát itt volnánk!A Kikötők!-szólt hátra az érkezőknek.... |
 Bólintott, és a kis csapat lendületesen, zárt alakzatban elindult kifelé a kikötő városából.
|
 -Jövök!-szólalt meg határozottan.
|
Szinte berobbantak a kikötőbe! Azonnal kiköthettek az egyik mólónál, és az igen vegyes társaság végigzúdult a mólón!
Ingeitum itt viszont megállt.
- Ne menjünk mind. Furcsát érzek....Megyek én egyedül! - ajánlotta, de végül Terra és Wryne, valamint Andragon is vele mentek.
- Aina? Hogy döntesz? - fordult a farkashoz továbbindulás előtt. |
 -Nem tudom. -*vont vállat. Ő is látta messze elől magasodni a falakat. Bár korábban már járt itt, szinte el is felejtette, milyen lenyűgözően hatalmas ez a város.*
-Talán szerencsét hozok neked. -*pislogott szerény mosollyal az arcán párjára.* -Vagy Te hozol szerencsét mindkettőnknek...
*Megint elhallgatott és pocakjára pillantott. Először csodálkozó, elkerekedett szemekkel, majd szelíd, kedves mosollyal. Sosem hitte volna, hogy valójában ennyire örül majd annak, ha egy pár pici pata gyöngéden megrugdossa.*
~Ha odaértünk, és lesz egy szusszanásnyi időnk, talán a kicsi is megnyugszik majd. Biztosan érzi rajtam, hogy kissé feszült vagyok és ez rá is átragad. Ha pihenünk egyet, akkor talán ő is elcsitul. ~*gondolta magában, nem is sejtve, hogy nem csak egy, de két apró kiscsikót hord a szíve alatt. Micha gyermekeit.*
*Ismét érezte, hogy még meg nem született csikója oldalba böki. Gondolatban szelíden megfeddte és csitította, ám szíve mélyén boldogság töltötte el. Most kezdte csak igazán felfogni, hogy anya lesz. De vajon alkalmas rá? Amióta csak megtudta, hogy állapotos, most először érezte lelkébe férkőzni a kételyt és a félelmet. Talán nem is lesz jó anya.... Talán képtelen lesz annyi szeretetet és gondoskodást adni, amennyit egy ilyen csöpp jószág érdemelne.... Talán túl szigorú lesz vele.... Vagy túl engedékeny.... Túl sok volt a talán.
Lilina megrázta a fejét, akárha így akarna megszabadulni a rátörő aggályoktól, s a mozdulatra szürke sörénye lágyan meglebbent hófehér nyakán. Eldöntötte, hogy kiveri az eszéből ezt a sok ostoba gondolatot, és nem foglalkozik velük - egyenlőre. Sok ideje lesz még ilyesmin rágódni, de most más teendőjük van.
Amint mindez végigszáguldott elméjén, Lilina észre sem vette, hogy megérkeztek, s immár a BoszorkányVidék Fővárosának hatalmas, robosztus kapuja előtt állnak.* |
 Válaszképp szárnyával előremutatott.
A nagy út felfutott egy dombra, és azon túl aranyszínű csillogás látszott.
- Az már a fal, ami a Fővárost határolja, és amin egyébként nem túl egyszerű átjutni, de nekünk sikerülni fog. Van, hogy a Főváros meg sem jelenik, és úgy kell megkeresni, de ma szerencsés napunk van! Miért? |
*Nyakát előrenyújtva, hosszú léptekkel, engedelmesen galoppozott Michaelangelo mellett-mögött, egy lépésre sem maradva le tőle. Amint az utca kövei koppantak patái alatt, ő is lépésre lassított, és fújtatva, de a sikeről vidáman poroszkált kedvese oldalán.*
-Igen, igazad volt. Pedig azt hittem, már sose hagyjuk le azokat a... Oh! -*elharapta a mondatot, és meglepetten felszusszant. Hátrapillantott gömbölyödő pocakjára, és egy pillanatig elkerekedett, csodálkozó tekintettel nézegette, majd elmosolyodott.
Megcsóválta fejét, és ügetésbe váltva gyorsan párja után sietett.*
-Mennyi idő még innen a Főváros? |
- Hát, azt hiszem először is ne kívánjuk a föld mélyére ezeket a lényeket, mert nekünk az ő eltűnésük nem oszt és nem szoroz. Másodszor pedig csak érjünk ki ebből a mólólabirintusból, és egy pillanat alatt kiérünk a városból is! a Fővárost és ezt meg remek út köti össze, ahol nem fogunk már további, rajtunk kívül álló oko miatt késlekedni!
Hirtelen a nyájban rés nyílt, ami szélesedni kezdett! Egy szembejövő, nagy varangyoktól vont kocsinak engedtek utat.
- Használjuk ki! - vonta hirtelen magával Lilinát, ahogy a kocsi elviharzott mellettük. A bezáruló birkasorfal éppen átengedte őket!
- Sikerült, kedvesem! - ujjongott, kicsit nekieredve a mólónak, hogy végre kiérjenek.
Csak az utcákon lassított újra lépésre, de végül igaza lett: nem egészen fél óra múlva már a hatalmas utat taposták, ami szintenyílegyenesen vitt BoszorkányVidék fővárosába! |
-Siessünk! -*bólintott egyetértően, de aztán csalódottan a még mindig lassanként előttük hömpölygő nyájra meredt.*
-Ó, hogy nyílna meg alattatok a föld! -*morogta.*
~Így sosem érünk oda...~*gondolta kedvetlenül.*
-Na jó... valami ötlet? -*fordult lemondóan párjához.*
|
Pár pillanatig döbbenten nézte párját.
- Igazán nem tudom! Én csak a Földet és a legutóbb történtek után igazán kevéssé a Tüzet vagy inkább a kettőt együtt érzem....Amit mondtál teljesen logikus, összefüggő gondolat! Nem tartom elképzelhetetlennek, elvégre a Mágia hatalmas! De akkor siessünk a Fővárosba! Talán valóban igazán fontos dolgok kezdődnek, amelyekről jobb, ha tudunk!
Felnézett a nagy madárra.
- Ez nem Elwing, csak a varázslata...Onnan ismerem meg,. hogy nagyobb, mint a többi madár....És ha nem esne rá a fény, akkor is hófehér lenne.... - mormolta még a választ, ahogy kifelé indultak, mostmár határozottan tartva az irányt.
'Vanwa feszült? Ez hatalmas aggodalomra ad okot!' gondolta még magában. |
*Elmosolyodott, sőt, alaposan el is pirult a bókoktól, így inkább sörénye mögé rejtette arcát és gyorsan elfordult; ő is felpillantott az égre.*
-Az a madár Elwing társa lenne? -*kérdezte.* -Honnan tudod...? Mármint, úgy értettem, ilyen hatalmas távolságból oly könnyen összetéveszthető egy egyszerű, nagyranőtt sirállyal...
-A körbevezetés miatt ne aggódj, drágám, én is azt hiszem, hogy bőven lesz még időnk rá, emiatt igazán felesleges sajnálkoznod. A kikötő pedig megvár minket, nem szalad el sehová. Később majd visszajövünk. -*felelte.* -Különben is, amióta partra szálltunk, engem is egyre inkább nyugtalanít valami különös, furcsa gondolat, és jó lenne utána járnunk, miért. Habár talán csak miattad érzem - tudod, amióta a homlokkövembe átadtad a hatalmad egy részét, azóta sokszor a hangulatodat is megérzem.
*Hirtelen megtorpant, arcán döbbenet és csodálkozás ült.*
-Érzés... -*motyogta maga elé.* -...érzés... hát persze...
*Sietve Micha felé fordult, és izgatottan magyarázni kezdett.*
-Rájöttem, mi az! -*hadarta.* -Emlékszel, már meséltem, hogy Vanwa hozott vissza a homályból. Azt hiszem, Őt érzem. Talán a mágia által valahogy vele is kapcsolatba kerültem, ugyanúgy, mint Sagulonnal. Végül is, teljesen logikus. Ha Vanwa valóban itt van, akkor az is érthető lenne, miért érzem egyre erősebben, amióta kiszálltunk a parton.
*Hirtelen elhallgatott és felsandított Michaelangelóra.*
-Vagy ez butaság? Csak belemagyarázom, igaz? |
- Ó, nem, nem szükséges, kedvesem, igazán nem! Sagulon nem rossz lény, de azt hiszem jobb ráhagyni, élje a maga életét ahogy szereti...! Lehet, hogy el sem jött ide, habár Vanwa Vala szigorúan veszi a nevelését....Így jobb nem szólítani, mert a tengeren át idejönni hosszú út, azalatt csak mindkettőtöknek ártana a varázslat! Bizony nem irigylem, és nem is kell gyötörni sem őt, a kettőtök különleges kapcsával, sem magadat az idehívásával és....egyediségének tűrésével! Főleg nem most! Megoldjuk nélküle, hisz egynapi járóföldre sincs a főváros! Csak hajtanák már el a birkákat! - fordult bosszankodva a még mindig ott terjengő nyáj felé.
- Sagulon elárulhatná, hogy itt van-e Vanwa Vala, méghozzá mindenkinél biztosabban, de azt meg fogjuk tudni nélküle is, egyből érezhető lesz majd a Fővárosban. Nem tudom esetleg észrevetted-e, de Sagulon amúgysem túl...társasági teremtmény....Úgyhogy ne fáraszd magad hiába......Nem szeretném, hogy ezt tedd. Majd találunk másik lényt, aki segít nekem, vagy elmegyünk egész az Eriszi Toronyig, ott már elegen lesznek, hogy bárkit meghallgathassunk a történtekről!
Végre elkezdték hajtani a birkanyájat előlük! Michaelangelo nagy örömmel vette, mosolyogva átkarolta Lilinát nagy szárnyaival, és így vezette óvón végig a mólón, majd át a kikötő-városon.
- Sajnálom, őszintén szégyellem is, hogy most nem vezethetlek körbe, de szeretnék sietni a Fővárosba, és azt hiszem jobb is lenne informálódnunk.... - magyarázta komoran Lilinának.
- Ide később is visszajöhetünk, nyugodtabb időkben, felfedezni a várost, megcsodálni a szépségét....És nem akarok elválni Tőled most a világ minden kincséért sem, így inkább magammal ragadlak! - mosolyodott el szélesen.
- Oh, nézd, szerelmem! Azt hiszem szerencsénk van, habár hogyne lehetne szerencsém, ha már végre velem van életem csillaga!
Felettük egy nagy fehér madár körözött a magasban, valahonnét a Fellegvárból keveredett a légáramlatokra.
- Elwing is megérkezett már, és szemmel tartja a kikötőt a társaink érkeztére! Habár ő nincs itt, azért ez egy jó jel, felvidítja a szívem! - derült fel végre a nagy, gyönyházszín pegazus. |
*Hirtelen nem tudott mit felelni. Segíteni akart Michának, szerette volna megnyugtatni, a fülébe suttogni, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz. De valahol legbelül ő maga is nyugtalan volt, és rettegett. Valami megmagyarázhatatlan szorongás fojtogatta, amire maga sem tudott volna nyugtató vagy bíztató gondolatokkal gyógyírt találni.
Nem mondhatta hát kedvesének, hogy ne izguljon a történtek miatt, bármennyire is akarta. Hiszen már ő maga is érezte egy ideje, hogy valami nincs rendben, s amióta megérkeztek, egyre jobban és jobban, egyre erősebben.
Ám ha párjának egy eriszire van szüksége...
-Esetleg idehívhatnám Sagulont. -*ajánlotta fel bizonytalanul, s hangja a fekete kanca nevének említésére megremegett.* -Biztos nem fog örülni neki, már így is szerepel a nevem a "Leggyűlöltebb személyek" listáján, de talán vele beszélhetnél erről... |
Elmosolyodva lépett Lilina mellé.
- Nem tudom! Ilyet még sosem láttam! De azt hiszem igazán aranyos lények......És lehetséges, hogy nem hátráltatnak, de kissé bosszantó, hogy így eltorlaszolják az utat! Szeretném, ha elmehetnénk a fővárosba, hogy megtudjam a pontos okait a költözésnek - komorodott el.
- Nem tetszik ez nekem, Lilina, határozottan nem! Mindig béke volt a létünkben, most viszont.... - aggódón a messzeségbe nézett, a főváros felé - háborog a háló, a lelkemben érzem! Olyasmi sem volt soha, hogy megszabták volna, hová menjünk, de az, hogy ily nagy tömegben, ily egységben jöttek ide a többiek, bizony annak a jelzése! Jó lenne találkozni egy eriszivel...
Körülpillantott, mintha azt remélné kívánsága teljesül, de mindenütt csak az ezerszín tömeg hömpölygött, és rajtuk kívül egyetlen máguslóféle sem vegyült bele...
- Habár azt hiszem rohanással úgysem javíthatok semmit a helyzeten....Ehhez nem vagyok elég hatalmas. |
-Gondolom, az imént erre értetted, hogy pezseg itt az élet, nemde? -*nevetett fel könnyedén.* -Nem érdekes, úgysem sietünk sehová. A Főváros nem szalad el.
*Ezután szemügyre vette a bíborgyapjús bárányokat. Habár a külcsínyt illetően már csak igen kevés dolog lepte meg, ez itt épp egyike volt azoknak.*
-Nahát! -*suttogta csodálkozva.* -Ilyet eddig még csak fehérben láttam...
*Ellépkedett Micha mellett, és közelebb hajolt az egyik ifjú birkához, hogy alaposabban szemügyre vehesse. A birka unott tekintettel bámult vissza rá, majd kinyitotta száját és határozottan rányávogott Lilinára.
Hátrahőkölt és kis híján felkiáltott meglepetésében. Bégetést várt, ehelyett miákolást kapott. Amint felocsúdott első meglepetéséből, Lilina elnevette magát.*
-Nahát! Szerinted dorombolni is tud? -*kacagott hátra párjának.* |
- Ez a kikötőváros...Több is van egymás mellett, illetve volt régebben. Azóta összeért az építkezések miatt. De a neve még mindig "kikötők". Mivel ez egy sziget és nincs mindenkinek szárnya vagy uszonya, érdemes volt hajókikötőt építeni...Azóta is pezseg itt az élet. A sziget érdekes hely mindenkinek, de sokan borzadnak az ittélés gondolatától, a kikötők erre adnak megoldást.....Meg persze a kereskedésre!
Könnyedén vezetni kezdte Lilinát végig a mólón, majd még egyen és még egyen, hogy elindulhassanak a BoszorkányVidék fővárosába.
- Innen sem egyszerű kijutni - morogta, ahogy kénytelen-kelletlen megálltak egy hatalmas, bíbor birkanyáj mögött, amiket épp letereltek egy hajóról. |
-Jaj, Micha, ne bábáskodj itt nekem! Nem vagyok cukorból! -*csattant fel megjátszott méreggel, sőt, a színjáték kedvéért még szemöldökét is morcoskodva összeráncolta, de nem bírta, és végül vidáman elmosolyodott. Akárhogy is, valahol mégis csak jól esett neki párja aggodalmaskodása; ennek sietve hangot is adott egy gyors csókban, majd még hozzátette:* -Minden rendben van, jól vagyok.
*Ő is körülpillantott.*
-Ez nem... erre még nem voltam...! -*csodálkozott rá értetlenül a tájra. Azt hitte, kisebb ez a vidék, s most alaposan meglepte, mekkorát tévedett.* |
Lovagiaskodva kisegítette párját a hajóból, amit véletlen elkaptak. Nem volt egyszerű földből hidat alakítani a meredek tengerpart mellett elhaladó hajóhoz, amit dobáltak a hullámok, ami össze-vissza mozgott, de végül szinte csak átsétáltak a hajóra a szárazról. Mostpedig itt voltak, a szigeten! Körülnézett, és mosolygott.....
'Otthon.....A Boszorkányidéken valóban az vár! De ez sem rossz......'
Lilinára pillantott és elfogta az aggodalom.
- Jól vagy? Ez nem a legjobb hajó volt épp....De az a szigetek körül jár....Nincs semmi baj? |
Ő is elmosolyodott, és szárnyával intett a foltos unikornisnak.
- Jó utat! |
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A hatalmas, kövekből rakott várfallal körülvett város maga volt az ősi kikötő, de jó ideje bővítgették mindenféle irányban, így már valóban többnek kellett venni egynél.
Puhán dobbant le a köveken. Döbbenten, boldogan mosolygott körbe, azután hálásan meghajolt a ménnek.
Ryord egész idáig lendületesen haladt, még véletlenül sem lassított sehol.Mikor meglátta a kikötőket zuhanórepülésbe kezdett, a földön érkezéskör pedig nagyot dobbantott.
Bólintott, és a kis csapat lendületesen, zárt alakzatban elindult kifelé a kikötő városából.
-Jövök!-szólalt meg határozottan.
-Nem tudom. -*vont vállat. Ő is látta messze elől magasodni a falakat. Bár korábban már járt itt, szinte el is felejtette, milyen lenyűgözően hatalmas ez a város.*
Válaszképp szárnyával előremutatott.