Témaindító hozzászólás
|
2007.05.20. 12:07 - |
Kabarla csak kullogott erre arra
Egyszercsak egy neszt halott a bokorból
Fenyegtően odafordította szarvát majd így szólt:
-Ki vagy?Nem félek tőled nehogy azt hidd-mondta fenyegetően |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
Felnevetett.
- Én úgy tudom, hogy ez ismeretség nélkül, pusztán a számokra is igaz! Vagy tévedek? Hisz Te vagy az első vorstandi, akit megismerek. |
*Az első kérdésre nem tudott válaszolni.*
- Igen, jónéhányat.
*Az égre pillantott, majd vissza Tethys-re.*
- De úgy is fogalmazhatunk, hogy több eriszit ismerek, mint vorstandit. - *folytatta vigyorogva.* |
Tethys megcsóválta fejét.
- Ismerem a szabályaikat és szokásaikat! Nem is erről van szó...Nem hiszem hogy velük...sokkal inkább velem van a baj....Legalábbis...már nem találom magamban az önbizalmat. Nem tudom, hogy mit kellene hinnem saját magamról...Túl sokminden történt és annyi mindent mondtak nekem! Jártál Te már kétszer is az Árvaházban? - kérdezte szárazon, elfintorodva.
- Egyébként Te sok eriszit ismersz? |
- Ugyan, emiatt ne aggódj! Az erisziek biztosan örömmel fognak fogadni. Ők mindenkivel rendesek. - *mondta Tethysnek és kicsit elkalandozott.* |
- Én egyelőre még azt sem tudom hová megyek! - nevette el magát keserűen.
- A többiek elvárnák a csatlakozásom hozzájuk, de nem tudom menne-e....Olyan a múltam - mormogta - hogy nem tudom képes leszek-e valaha beilleszkedni... |
- Igen, ez igaz! - *értett egyet.* |
Szelíden elmosolyodott.
- Akárcsak én. De ahogy hallottam, annyi minden történik itt, hogy egészen jól lehet "utat keresni". Mindig van valami...kaland! |
*Vállat vont.*
- Próbálom megtalálni az utamat. - *válaszolta csendesen.* |
Sóhajtott egy nagyot, és kissé kényszeredetten elmosolyodott.
- De úgy látom kijutottál! Sikerült....És most? Éled világod? |
*Kíváncsian, türelmesen, megértően hallgatta Tethyst.
Úgy döntött, nem kérdez tovább. Nem akarta, hogy az unikornis faggatásnak érezze a dolgot.* |
Finoman vállatvont.
- Igen, de mostmár nem számít. Hosszú ideig tengtem-lengtem a másik nevelőmnél, aki nem vitte túlzásba a nevelést....Most Eris a gazdám.....Tünde helyett Boszorkány.....De remélek..... - mondta csendesen.
- A helyem..? Áh! Azt sem tudom néha, hogy ki is vagyok! |
*Egy halk "oh"-t válaszolt.*
- És most? Hogy találod a helyed? Biztosan sokáig tartoztál a Tündéhez. |
- Voltam - mondta tompán kongó hangon. A messzeségbe révedt.
|
*~Igen, ez így valóban elég negatívan hangzik~ - állapította meg magában és mégis hálásan pillantott az unikornisra.*
- Szilnori vagy? |
- Voltaképp nem mentél velem semmire - mondta szárazon, ironikusan, felemelve fejét. Megrázta, hogy lehiggadjon.
- És én sem nagyon emlékeztem Rád, csakhogy okkal mentem a Sötétségbe....Ami aztán végül persze elkapott..... |
*Bátorítóan közelebb lépett Tethyshez.*
- Ugyan. Nekem nagyon sokat segítettél. Nem is tudom voltaképp hogyan... de sokat jelentett.
- Eddig ezekre nem is emlékeztem. - *morogta szinte dühösen. Hogy lehet ilyen fontos dologra nem emlékezni? Ki tudja, még mikre nem emlékszik?* |
Még inkább lehajtotta a fejét, olyannyira, hogy sörénye teljesen elrejtette arcát.
Könnyek cseppentek a földre, és végül így felelt, maga sem tudta miért elmondva a történetet:
- Ne hidd, hogy olyan nagy érdem lett volna az, hogy elindultam be! A mai napig sem tudom pontosan hogy történt....Sokat álmodtam Rólad, és az a nap olyan volt, mintha félig álomban jártam volna.....Elindultam be, és nem szóltam az akkori gazdámnak, hisz nem is voltam tán magamnál....Elbuktam, mert ő azt hitte hogy.....azt hitte, hogy elárultam!......Azt hiszem tán meg is tettem....Nem emlékszem már igazán arra a napra....Amire emlékszem, hogy felébredek egy tisztáson, a régi gazdámnak már nem kellek, és egy új jött értem.......Így lettem áruló.... |
*Szeretett volna Tethys szemébe nézni. Fejét kicsit jobbra döntötte.*
- Valóban? - *kérdezte kissé hitetlenkedve. Sosem érzett melegség töltötte el.*
- Kedves tőled. - *mondta hálásan.* - Nem tudom, hogy mihez kezdtem volna nélküled.
*Összeráncolta a honlokát.*
- Mi történt? Elindultál értem... de sosem értél oda. Mi akadályozott meg? |
Még mindig csak bámulta a lényt! Nem is értette hogy nem jött rá korábban....A lénynek a szeme pont olyan volt, mint a csikónak, akiért mindent kockára tett...és mindent el is veszített.....Igen, ő kellett legyen! A kiscsikó a Sötétből....
Összeszorult a torka.
- Emlékszem már Rád...Igen, ott voltál a Sötétségben....Egyszer elindultam Érted... - mondta elhalkuló hangon, vak homállyal a szemeiben, miközben lehajtotta a fejét. |
*Nem egészen értette, konkrétan mire gondol most az unikornis, de aprót biccentett.*
- Olyan... érthetetlen ez az egész... - *csóválta a fejét.* |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|