|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.15. 22:46 - |
 *Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
Igyekezett minél több Szilnorit elérni a Fényen keresztül, de úgy tűnt, hogy sokuk még mindig nem tért magához önkívületi kábultságából, mások pedig elemük révén álltak ellen... Eledhwen minden tudását és szellemi erejét beleadta a kimerítő feladatba, ám még így sem ment mindez olyan ütemben, ahogyan azt tervezte...
 *Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Nos? -*szegte fel türelmetlenül fejét a fehér pegazus csődör.* -Hogy haladsz?
 -Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
*Manwë idegesen fújtatott, és felvetette büszke fejét.*
-Nincs több időnk, Nimrodel, te is tudod! Legalábbis olyan nincs, amit feleslegesen elvesztegethetünk...
 -Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni!
*Nimrodel egy 'na-ugye-én-megmondtam' pillantással végleg elhallgattatta Manwët, és elnézést kérő tekintettel biccentett a hófehér kanca felé.*
-Goheno nin, Esteleth, mellon nín. Ne haragudj, barátom, kérlek bocsásd meg viselkedésünket.
*Esteleth biccentett, de szemeit már újra szorosan behunyva igyekezett megérinteni egy-egy Szilnori elméjét.*
*Eledhwen egy erőtlen sóhajjal kinyitotta szemét és társaira pillantott.*
-Míryel már jön, Nefadar és Thesztrál szintén úton van, Szauron és Sugár még nem tért magához, Crystint pedig nem sikerült elérnem... Ám képtelen vagyok... muszáj pihennem... nem bírnék még egyszer... -*nyögte alig hallható hangon, és lábai oly vadul remegtek, mintha bármelyik pillanatban összerogyhatnának a kanca alatt.
Manwë sietve biccentett neki, Nimrodel pedig mellé lépett, hogy támogassa, és óvatosan segített Eledhwennek leheveredni a fűben. A kanca hálásan pillantott társára.
-Nem sokára újra megpróbálom, most csupán egy kis erőt gyűjtök. -*biztosította a pegazus csődört, és fáradtan rámosolygott, azzal lehajtotta fejét a fűre, és csöndesen relaxált.
Esteleth azonban ezalatt is tovább hívta a Szilnoriakat... |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
Astro Jule rémülten ugrott Anhar mellé.
- Várj!
Nem tudta megállapítani az idegenről, hogy kiféle, vagy miféle lehet, de azt tudta, hogy most támadásba kezdeni legalább dupla akkora rizikó lenne, mint bármikor máskor...
Nem féltette Anhart és tisztában volt vele, hogy a kanca simán elbánik, még akár a mágussal is, egyszerre, de nem akarta, hogy esetleg megsérüljön és így lelassuljon a küldetése...
'Szükség lenne támogatásra...' - szomorkodott magában. |
Anhar meglepetten figyelte a trükkös varázs bekövetkezését. Milyen praktikus! Aztán gyorsan megrázta szárnyait, biccentett egy aprót arra, amerre Astro Jule-t sejtette, és szinte hullámzó testű mozgással lassan elindult előre.
Az összes érzéke kezdte jelezni a lények jelenlétét, egyre többet és többet, ahogy mind messzebbre figyelt mind a nyolc érzékével.
Nem örült. Egész falkának tűnt, mit érzékelt.
Ennyit leölni időigényes, mocskos, és valamilyen szinten rizikós feladatnak tűnt. Vesződség, amit jó lett volna kikerülni...valahogy...
Ráadásul nem tűnt igazán....helyesnek....Bár magának se tudta megmondani miért érez így.
Összegyűjtötte mágiáját, és még egyszer kitapogatózott az érzékeivel az előttük elterülő, kissé ritkásabb facsoportokkal teletűzdelt területre.
És egy lépés kellős közepén megdermedt.
Az általa vizsgált területre, valahol messze tőle, egy távoli szélen, épp besétált valaki.
Egy erős máguslény.
Aki biztosan nem tartozott a klánhoz...
A mágus lehetett????
Támadnia kellene? |
Astro Jule határozottan megindult a megfelelő irányba.
- Viszonylag primitív, de kifejezetten erős faj. Én leginkább a trollokhoz hasonlítanám őket felépítésre, annyi különbséggel, hogy kisebbek náluk, ezáltal sokkal fürgébbek is. Eszük nem túl sok van, de annál inkább vérszomjasabbak. Szinte semmi sem érdekli őket, ezért elcsalni őket a szobortól szinte képtelenség. Ha mégis, az nagyon rövid időre sikerült eddig csak, ami meg nem elég arra, hogy a homokkő szobrot aktiválni tudjam. Most ugyanis alvó állapotban van, hogy kevésbé ontsa magából a varázst. Így ugyan nekünk is nehezebb megtalálni, de kevésbé vonzza magához az egyéb lényeket.
Menet közben látszólagosan zavartalanul beszélt. Ám az nem látszott, hogy belül folyamatosan pásztázza a környéket, hogy biztos lehessen abban, hogy más nincs a közelükben.
- Azt biztosan tudod, hogy Csillagvizsgáló-város kulcsfontosságú a Birodalom életében, amit semmi esetben sem veszíthetünk el - magyarázott tovább, a következő kérdésre felelve.
- Nem olyan régen feltűnt néhány kifejezetten leleményes, idegen varázsló a környéken, akik több homokkő szobrot is megtaláltak és egészen közel is kerültek a működésük megfejtéséhez. Minden alkalommal, amikor a társaim rajtuk ütöttek, hihetetlen fürgeséggel tűntek el, semmilyen követhető nyomot nem hagyva maguk mögött. Jó ideig tartott a hajtóvadászat, de egyszerűen nem sikerült őket elcsípni. És mivel egyre gyakrabban próbálkoztak, mi pedig egyre kevesebben voltunk bevethetőek, tenni kellett valamit... Csak idő kérdése volt, és biztosan rájöttek volna a titokra...
Egy pillanatra elhallgatott, és fülelt.
- Közeledünk. Éppen ezért, most is nagyon óvatosnak kell lennünk. Ha a trollfélék mellett más jelenlétet is érzel, akkor addig semmiképp nem nyúlhatunk a szoborhoz, amíg nem sikerül elzavarnunk, különben kifigyelheti a működését, aminek előreláthatatlan következményei lehetnek!
- Megérkeztünk
Jule kicsit összehúzta magát és az eddig átlagosnak tűnő teste most elkezdett... átlátszóvá válni.
- Végig a közeledben leszek - szólt Anharhoz, miközben teljesen eltűnt az átlagos szemek elől! |
Anhar töprengve nézte a lényt. Elég hihetetlen történetnek hangzott, hogy valaki, aki nem harcos, csupán az ezüstös tisztás halványuló erejében, és "rejtőzkődő képeségekben" bízva itt maradjon egyedül....
De Astro Jule egyvalamit jól mondott: nem volt vesztegetnivaló ideje, így ha ezzel a lénnyel juthat előre, akkor ezzel a lénnyel fog előrébb jutni!
- Persze. Induljunk - bólintott.
- Mit tudsz mondani a lényekről, akikkel szembe kell nézzünk? És pontosan mi történt Csillagvizsgáló-várossal, hogy ilyen drasztikus lépésekre szánták el magukat a lényei? |
Jule szomorkásan elmosolyodott.
- Én indítványoztam a szobrok lecsatolását a városról, hogy elkerülhessük a továbbiak megsemmisítését. - válaszolta.
Egy pillanatra elgondolkodott, hogy mennyit is tanácsos most elmondania Anharnak. Nem akarta kizökkenteni, fontos feladata volt, amitől nem volt szabad eltérítenie. Nem is ezért volt itt... hanem pont azért, hogy segítse.
- Nincs arra időm, hogy mindent elmagyarázzak. Azért vagyok itt, hogy elvezesselek a homokköd szoborhoz. Igen, a társaim ezért itt hagytak, hogy aztán veled visszajussak Csillagvizsgáló-városba. Én nem vagyok harcos... de rejtőzni jól tudok. A neheze éppen ezért... Rád marad...
Kíváncsian fürkészte a másik arcát.
- Indulhatunk? |
Anhar egyre jobban megrettent Astro Jule-t hallgatva, és csak akkor lélegzett fel, amikor az utolsó szoborról hallott. A fura lényekről értesülve a tekintete előbb meglepetést, aztán megvetést, aztán rettenetes elszántságot és kegyetlenséget mutatott.
- Nem állhatnak az utamba. Most nem - morrantotta mély hangon, és megrázta a szárnyait.
Aztán töprengőn nézett a máguslényre.
- Hogyhogy a fentiek megengedték a szobrok elpusztítását? És te honnan tudsz minderről? Mióta vagy itt? Ugye nem...hagytak magadra a társaid? |
Jule viszonozta a főhajtást.
- Én Astro Jule vagyok.
Egy pillanatig hallgatott és furcsa arckifejezéssel nézte a másik lényt.
- Természetesen segítek, hiszen azért vagyok itt. - kezdett végül beszélni rejtélyesen. - A homokkő szobrok közül ma már alig néhány látja el eredeti feladatát - mesélte.
- Többet elpusztítottak, a maradék nagy részét pedig tanácsosabb volt lecsatolni a városról.
Látva a másik lény arckifejezését, gyorsan folytatta.
- Szerencsédre azonban van egy, még aktív, nem is olyan messze innen, abba az irányba - orrával nyugat felé bökött.
- Csakhogy... egy viszonylag primitív, de roppantul erős faj gyakorlatilag... kisajátította. Érzik a különleges és rendkívül erős mágikus erejét, amiért bálványozzák. Éppen ezért... képtelenség a közelébe jutni... - mondandója végére hangja elhalkult.
- De nem Neked. |
Anhar veszedelmesen megrebbenő mágiával pördült meg, szárnyait fenyegetőn megfeszítve. Aztán a mozdulat szépen meg is akadt, ahogy meglátta a lényt.
Képtelen volt felfogni, hogy egy ilyen megjelenésű máguslény mit kereshet még az erdőben! Talán itt ragadt volna? És azóta az ezüstös tisztás erejének menedékében bízik?
Összehajtotta szárnyait, és meghajtotta a fejét.
- Üdvözöllek! A nevem Anhar. Kérlek, ha tudsz, segíts nekem! A homokkő szobrokat keresem, amikkel fel lehet jutni Csillagvizsgáló-városba - szólalt meg régi, békésen zengő hangján. |
Astro Jule már messziről felfigyelt az idegen lény érkezésére. Csodálkozott, hogy bárki is ezt a tisztást választja leszállónak, de éppen ezért fel is keltette az érdeklődését.
Hagyott egy kis időt a másiknak, hogy megérkezzen és körbenézzen. Csak utána kezdte felfedni jelenlétét és sétált ki a fák közül a tisztásra.
- Üdvözöllek. - szólította meg a szárnyast. |
Anhar csak itt akarta megkockáztatni a leszállást.
Gyűlölte az elmúlt heteket, és gyűlölte a félelmet, ami a szívét szorongatta folyamatosan. Mert nehéz feladat várt rá...El kellett jöjjön az erdőbe, amitől minden eriszi félt immár.
De nem maradt más választása. Meg kellett keresse a nagy szobrok valamelyikét, amik felvihetik Csillagvizsgáló-városba. Az utolsó reménysége volt az a hely.
A hajdani tündevarázs nyomai itt-ott még felfedezhetőek voltak, ezért mert idejönni. Talán innen indulva a szobrok keresésére van a legtöbb esélye ép bőrrel megúszni a kalandot. Az erdő széléről gyalog bejönni....nem a szerencse kísértése lett volna, hanem őrület...
És a szerencse eddig sem kísérte....
Tudta, hogy Morganát megtalálni nem lesz egyszerű. De az eddigi kudarcai a keresésben nagyon letörték. Úgy hitte a tenger közelében talán előrébb jut a küldetésével.
Tévedett.
A Rémségek Szigetének partenti sávján két helyen maradt egy-egy apró eriszi helyőrség, javarészt vízelemű lényekből, akik ha kellett, bármikor eltűnhettek a tengerbe. Hónapok óta nem látták semmiféle hajónak nyomát.
Eris hajdani nagy hajója elindult egy messzi tengeri útra, tőlük nem remélhetett segítséget.
A tengerparton semmiféle máguslénnyel nem találkozott, az Éjjeli Őrség tagjaival sem.
Így aztán...ki kellett szélesítenie a keresést.
És már csak egyetlen hely maradt a Birodalomban, ahol információt lehetett vásárolni.
Csakhogy oda csakis a hatalmas homokkő szobrokkal lehetett eljutni. Amik viszont mindig máshol rejtőztek az elátkozott erdő mélyén.... |
________________________________________________________________ |
 -Kár...bár annyira nem is!-mosolyghott rejtélyesen-....Akkor nem akadályoz abban semmi, ha felgyorsítalak...Vitorlázz...most!-adta ki az utasítást, s megvárva, míg Koloss már nem repül, hanem ráfekszik a szélre, boldogan lökte meg egy erős szél hullámmal.
-Így hamarabb odaérünk......-direkt hagyta szabadon, hogy hova...ő sem tudta! |
 -Nincs elemem!-válaszolta félválról már a fák fölött vágtatva.
Vissza sem kérdezett.Különben ki tudta volna találni a kanca elemét, ahogy a széllel játszott, de egyre csak az indiánok jártak a fejében. |
Kacagva lendült Koloss után, máris beérve őt.
-Mi az elemed, Koloss?-kérdezte hirtelen. |
-A nevem Koloss!-mutatkozott be.
-Akkor indulhatunk?-kérdezte már beleélve magát a sikerbe, boldogan, egyre jobban feloldódva...
Meg sem várta a választ, csak nekiiramodott, s önfeledt száguldásba.... |
Hálásan bólintott a két rejtélyes lénynek, majd a csődör mellé emelkedett.
-Akkor vágjunk bele!....Apropó!Még nem is tudom a neved. .....Ja, igen, én Szélrózsa vagyok. |
Rejtélyes, mindettudó mosollyal hallgatta végig a két pegazust. Úgy tűnt, mintha mindkettejükön szórakozna kicsit. Amikor aztán azok ketten nagy lelkes felindulással neki akartak vágni a világnak, úgy tűnt mintha mondani akarna valamit, de végül csak bólintott a kettősnek.
'Milyen bohókásak. Pedig a lény azt hinné minden pegazus bölcs és szemlélődő lesz, ahogy egész életében a fellegeket járja' gondolta, és tudta, hogy Hóeső hallja gondolatait, és némán egyetért.
- Jó szerencsét nektek. Nem tudom pontosan merre lehet a falu, elvégre ez egy mágikus birodalom, ahol minden megtalálása az akaratod kérdése. Igaz, az indiánok mágiái egyediek, mint azt tudhatjátok. Mindenképp izgalmas kaland lesz megtalálni a falut - mondta kicsit álmatag, közönyös hangon, de azért bíztatóan.
 - Nekünk is mennünk kell már, a találkozás viszont fontos lehetett a sors hálójában - mondta ugyanolyan hangon, mint Gyönyörűség. Fejet hajtott, és a következő pillanatban Szélrózsa egyedül állt az ezüstös füvön.
|
Nem szívesen hallgatta végig a két idegent, ugyanis épp dolga volt, s sietett.
Az utolsó mondatokon viszont megakadt lélegzete!
-Hát tényleg!Nem hiába jöttem ide!Köszönöm...köszönöm nektek!
Szélrózsára pillantott.
-Tisztán látni, hogy milyen rég nem találkoztál indiánokkal!Csak gyere utánam!Megkeressük őket!
Komoly arccal biccentett Gyönyörűségnek.
-Tényleg nagyon köszönöm!Az életem mentettétek meg!-mondta, majd a levegőbe dobta magát, de megvárta Szélrózsát.... |
Meglepetéssel nézett a két újonnan érkezettre.De bólintott nekik.Nem tudta, honnan tudják a nevét, de nagyon nem érdekelte....
Lesütött szemmel hallgatta végig Gyönyörűség és Hóeső mondanivalóját, hiszen valóban emiatt nem térhetett vissza....másik indián törzshöz meg nem tudott volna csatlakozni csakúgy, bár hiányzott a régi légkör.
Felkapta a fejét az utolsó mondatokra:
-Igazán?!Létezik egy ilyen hely?!Irányt sem tudtok mutatni?-kérdezte buzgón, hisz valóban hiányzott neki....a múlt..... |
- Persze, hogy az! A gyökereit senki sem felejtheti el! - szólalt meg hirtelen egy mély, hullámzó, simogató hang, ami egyenesen a lélekhez szólt.
A két méltóságteljes lény úgy suhant elő a fák árnyai közül, mintha erdei szellemek lennének. Mikor érkezhettek??
Kiléptek a két pegazus elé, majd meghajoltak.
- Én Gyönyörűség vagyok, ő pedig Hóeső! De Fekete Arany és Fehér Táltos néven is ismerhettek minket - mondta a kanca nemes hangján. Nagyon illettek ide, az erdő mágikus szívébe!
Szemügyre vette a szárnyas lényeket, aztán újra megszólalt, a korábbi témához hozzáfűzve:
- Sok helyre már nem is lehet visszamenni, ahonnan a Mágia elapadt. Szélrózsának nagy szerencséje volt, hogy el tudták ide küldeni, mert a régi világában a Halál várt volna rá, hacsak nem változik...De a változás nehéz egy mágikus lénynek. Képzeld el, milyen az élet a szárnyak nélkül! Túlélnéd? Én nem hiszem. Azokban a világokban, ahol a pegazusok nem tudtak elmenekülni és a Mágia eltűnt, néhányan lehet, hogy túlélték, de nem maradtak önmaguk. Megtörtek és elkorcsosultak.
Hóeső is megszólalt, habár eredetileg csak csendben akart felelni:
- Minden lény és gazda kapcsolat kölcsönösen feltételezi a másikat. Egyik sem tarthatja fenn a másik nélkül. Talán az indiánok is távoznak lassan a Birodalmakból....Ahol nem lehet élni, onnan el kell menni. Lénynek és embernek egyaránt. Egyik sem lehet felelős kizárólagosan a bajokért....Egyik sem tehet jóvá mindent a másik nélkül!
Egy pillanatra a földre függesztette a pillantását, és lassan folytatta:
- Ahhoz a néphez, ami elfelejt, nem térhetsz vissza. Ahhoz a néphez, ami túl nagy bajba került, hogy fennmaradjon, nem is lenne értelme. Inkább meneküljön meg belőle valami...ami tud. És szerintem Szélrózsát éppen ezért küldték ide. Nem azért, hogy majd térjen vissza és kezdjen egy reménytelen küzdelembe, aminek nem lehet jó vége...hanem hogy maradjon abból a családból hírmondó.
Nagyot horkantott.
- Ha nem szólítják, sehogyan sem lehet képes elhagyni Simbelmyne-t! Idetartozik. A mostani gazdájához. És Koninak hűséggel tartozik......
Összenéztek Fekete Arannyal.
- Elmondom - szólt a fehér csődör, mire a kanca bólintott - Létezik egy falu a Birodalomban, ahol indiánok élnek! Azt mi sem tudjuk, hogy hol. Lehet, hogy a biztonság érdekében elrejtőztek. De hallottunk róla, és nem lehet hazugság. Ha hiányzik nektek a múlt, ott egy kis darabját megtalálhatjátok. Már ha a falut képesek vagytok megtalálni.... |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
*Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
-Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni! 
-Kár...bár annyira nem is!-mosolyghott rejtélyesen-....Akkor nem akadályoz abban semmi, ha felgyorsítalak...Vitorlázz...most!-adta ki az utasítást, s megvárva, míg Koloss már nem repül, hanem ráfekszik a szélre, boldogan lökte meg egy erős szél hullámmal.
- Nekünk is mennünk kell már, a találkozás viszont fontos lehetett a sors hálójában - mondta ugyanolyan hangon, mint Gyönyörűség. Fejet hajtott, és a következő pillanatban Szélrózsa egyedül állt az ezüstös füvön.