|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.25. 17:16 - |
 Dreamcrystal a levegőben vágtatva érkezett erre a fura helyre, amikor majdnem belerohant egy délibáb szerű "álomba"!Bár nem lett volna baja, ha belemegy, de azért kikerülte és leszállt.Megállt és lentről figyelte a furcsa jelenségeket! |
[121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
*Kapriko megrázta sörényét és úgy döntött, nem ér ennyit az egész!*
- Nem lehet annyira fontos. inkább menjünk tovább, hátha megtaláljuk a kijáratot.
*Megindult előre, de hamar meg is torpant.*
- Ömm, voltaképp hogyan vesszük észre, hogy hol a kijárat? - *kérdezte pirongva.* |
 Viharszív elmélyedten nézte a vonalakat, majd halkan megszólalt:
- Semmi érzékem nincs a kövekhez vagy a Föld elemhez. És a hatalmam is....korlátolt.....Ha van is itt bármi, akár mágiabélyegekkel is be lehetne borítani, akkor sem vehetném észre.... - halkult el a hangja, de a mélabú, ami áthatotta, ott maradt a levegőben. |
*Kapriko feljebb emelte fejét, mire jobban ki tudta venni az alakzatokat. és rá kellett jönnie, csak egy halom egyenes vonalat lát...
Aprót horkantott és elhúzta száját.*
- Úgy fest, semmi komolyat. - *válaszolt kissé csüggedten. Azt hitte, valamiféle térképet talált... A kudarc ugyan kissé lelombozta, de továbbra is összeráncolt homlokkal nézegette a követ.*
- Olyan... idegen a kisugárzása. - *adott végül hangot érzésének.* |
Viharszív meglepetten kapta fel a fejét. Rá sem nézett eddig a sziklákra körülöttük. Értetlenül lépett Kapriko mellé, mivel az álombeli köveket nem találta túlzottan fontosnak.
- Mit találtál? - kérdezte körbenézve. |
*Kirázta sötét homlokából sörényfürtjeit.*
- Igen, egyet értek. - *válaszolta csendesen és lehajtott fejjel nézegetett néhány mintát.
Miközben haladtak, szemeit végigfuttatta a különböző motívumokon, míg meg nem akadt a szeme egy egészen konkrétan látható négyzetes felületen.*
- Viharszív, nézd csak... - *hívta a mént közelebb.* - Mi lehet ez? |
Viharszív apró lépésekkel haladt a kemény földön. Hihetetlenül kopár volt a vidék. Sivatag is lehetett volna, de nem homokon, hanem fakóbarnás, szikkadt földön jártak. Néha megtörte az egyhangúságot egy-egy óriási, feketésbarna szikla, amik egyszerű szikláknak tűntek, de ha a lény csak felületesen is megnézte még egyszer, itt-ott mintha faragás kezdeményei (vagy maradványai?) lettek volna felfedezhetők......
Jó ideje nem szólt, akárcsak a fekete unikornis, de most megjegyezte:
- Jobb lenne kikerülni innen, nem? Mostmár kezd....fárasztó lenni a hely - keresgélte óvatosan a szavakat. |
*Nem is igazán fogta fel, hogy Viharszív ilyen elesett állapotában látja. A kérdésre aprót bólintott.
Rezzenéstelen alakját csak újra és újra pislogó szeme törte meg, s csak ez tükrözte a lelkében dúló vihart. Az elsőre ellágyuló és megtört pillantást most keménység váltotta fel és mérhetetlen megtorlási vágy, amiért már sosem lehet együtt egykori párjával.
Kitörését csak egy dolog tartotta vissza: fordult velük egyet a világ, s Kapriko immár semmi ismerőset nem látott a kietlen tájon.* |
Néhány pillanatig döbbenten forgott körbe, de aztán Kapriko arcára koncentrálódott a figyelme. Az alakok, akiknek játéka meggyötörte a kancát, Viharszív számára nemigen jelentettek semmit. Csak egy boldog apa a csikójával. De hamar megsejtette mit is jelent a Kapriko számára könnyfakasztó álomkép....
- Ez a Te vágyálmod, igaz? - kérdezte halkan a fekete egyszarvútól, teljesen feleslegesen.
Mindketten megélhettek már eleget, hogy ha néznek a szemeikkel, lássanak is. |
*Már épp készült, hogy mondjon valamit és fordult is Viharszív felé, de félúton a torkára fagyott a szó. Két pislogás között a kép óriásit változott!
Egy mező szélén állt... tekintetét nem tudta levenni az alakokról, akik a mező közepén voltak.
A csikó játékosan, ugra-bugrálva szaladt a nagy mén felé, aki hagyta magát a négy lábáról ledönteni, amikor a csikó elérte. Fejét elegánsan felemelte és nyakával az oldalára döntötte a csikót, akinek 4 pálcikalába esetlenül összegabalyodott. A csikó persze erre szinte követelőzőn felnyerített, mire az apja csak meghúzta a sörényét és orrával megtaszította, hogy átforduljon a másik oldalára...
A játék még folytatódott tovább, de Kapriko könnyes szemein már csak foltokat látott.* |
Viharszív merengőn pillantott a mélybe (vagy magasba?). Mennyi mindent is vett el tőle a sebe? Mikortól kezdte őt bántani a Fény? Lám, ez a lény, aki annyira más mint ő, nem fél, hanem csodálja a szépséget......
- Értem - mormolta halkan, és kutatni kezdett szemeivel a kiút után. |
*Szeliden megrázta a fejét.*
- Nem, nem zavart. - *vallotta be.* - Szeretem a... a fényes dolgokat. |
Viharszív megnyugodva bólintott, azután kicsit értetlenül ezt kérdezte:
- Téged nem zavart az a nagy fénykitörés? |
*Kapriko úgy állt még mindig korábbi helyén, mint aki gyökeret vert.
Szemei csilogva próbálták felfogni a történteket és beérni azzal, hogy minden bizonnyal most látja először és utoljára ezt a csodálatot. Sosem fordult meg a fejében, hogy ellátogasson Csillagvizsgáló-városba, de lehet, hogy ezekután majd elmereng a dolgon.
Gondolataiból Viharszív hangja rázta fel és húzta vissza a valóságba.*
- Igen, persze, minden rendben. - *válaszolta heves fejbólogatás közepette.
Még egy ideig nézte a leírhatatlan jelzőkkel büszkélkedő csillagot, amint a sötétben fénylik. Távol s közel nem volt más hozzá fogható égitest. Végül tekintetével búcsút vett a most megismert csillagtól. Alig pár perce pillantotta meg először, mégis biztosan tudta, hogy sosem fogja elfelejteni.* |
Viharszív nemigen örült a körülményeknek, elvégre őt nem ilyen világba szánta a Teremtő, de a látvány tagadhatatlanul csodálatos volt. Egy pillanatra el is felejtetett vele mindent. De csak egy pillanatra.....
Megköszörülte a torkát, és úgy felelt:
- Igen. Valaki, talán egy igen nagyhatalmú máguslény épp ezt álmodja. Mi meg belesétáltunk. Én egyébként nagyon örülök, hogy legalább a lábunkon állunk, hallottam olyan történeteket, amikor a szerencsétlen bajbajutottaknak is aktívan részt kellett venni az álomban...Szerencsénk van. Ez okból, és azért is, mert például a magamfajta egészen biztosan nem láthatna közelről egy csillagot, főleg nem létrejönni. Ilyesmi....amúgy is ritkaság...... - merengett el.
A fények elképesztő, kaotikus orgiája egyre hevesebb és hevesebb lett, mígnem úgy tűnt, hogy a valóság határait feszegeti a fény hatalmas, pusztító és alkotó játéka, és mindennek más jelentése van, mint azt a lények hitték, amikor az egésznek egyetlen vakító, elsöprő erejű lobbanással vége lett.
Viharszív tántorogva próbált talpon maradni, mindkét szárnyával egyensúlyozva, mert a fény szinte leverte a lábáról! Ebben az álomban, ebben a történésben nem volt semmi mágikus, mégis nagyon megrázta a pegazust. Volt benne valami olyan szépség, amiről már nem hitte, hogy létezik. Amiről nem hitte, hogy ő is érezheti, hogy az neki is szólhat....
Fejére borította tollait, és próbálta lecsitítani vad zihálását. Nem is értette mi történhetett vele! Aztán hirtelen valami derengés vetült rá....Érezte a bőrén a melegét. Eddig csak sötétségben kavargó színes foltokat érzékelő szemei is látták.....Kinyitotta őket, és rácsodálkozott aranyszínű tollaira.
Azután rájött mitől változott meg a színe, és elmosolyodva, óvatosan leengedte a szárnyait arca elől. Egy gyönyörű, fényes, simogató erejű csillag ragyogott ott lenn, ahol az előbb még a csillagfény orkánja zúzta össze a világot. Nagyon szép volt. Új világok ígéretét hordozta. Erős volt, de ezt az erőt csakis az eleve elrendelt, békés célnak akarta alárendelni. Nem akart senkit sem bántani.....
'Milyen....kicsik is vagyunk....'
- Olyan szép - suttogta, de nem is tudta kinek mondja.
És egy pillanat alatt, villámcsapásként érte a felismerés, hogy nem volt egyedül. Kapriko! Keresni kezdte szemeivel az egyszarvút, aki voltaképp végig a közelében volt....
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, a lény felé lépdelve. |
*Csodálattal nézte a csillag születését.*
- Hihetek a szememnek? - *suttogta hitetlenkedő ámulattal.* |
 Kardfia könnyeden repült az égen.Észrevett egy leszállásra alkalmas kis eldugott helyet.Arra vette az irányt és zuhanórepülésben megközelítette a helyet.Örült,hogy végre leszállhatott,hisz szárnyai a hosszú repülés következtében elzsibbadtak.Lábai is alig bírták már.Leheveredett pont oda,ahol állt.Lassan elszunnyadt az idő elteltével és végül már annyi elaludt,hogy lábai égnek álltak.
|
 -Rendben!-mondta mosolyogva.Magáhozhúzta párját és elindultak.Hamar elhagyták a Vágy-álmok vidékét és elérték a Kristályhegyi tavat.
(reag oda is) |
 -Bízok benned!-mondta szeretettel.
-Csak mutasd az utat!-mondta |
-És melyik részére?-kérdezte.
-Ajánlanám a csillámló ezüsttavat! |
Visszacsókolt.
-Megnézhetjük!-válaszolta. |
[121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Dreamcrystal a levegőben vágtatva érkezett erre a fura helyre, amikor majdnem belerohant egy délibáb szerű "álomba"!Bár nem lett volna baja, ha belemegy, de azért kikerülte és leszállt.Megállt és lentről figyelte a furcsa jelenségeket!
Viharszív elmélyedten nézte a vonalakat, majd halkan megszólalt:
Kardfia könnyeden repült az égen.Észrevett egy leszállásra alkalmas kis eldugott helyet.Arra vette az irányt és zuhanórepülésben megközelítette a helyet.Örült,hogy végre leszállhatott,hisz szárnyai a hosszú repülés következtében elzsibbadtak.Lábai is alig bírták már.Leheveredett pont oda,ahol állt.Lassan elszunnyadt az idő elteltével és végül már annyi elaludt,hogy lábai égnek álltak.
-Rendben!-mondta mosolyogva.Magáhozhúzta párját és elindultak.Hamar elhagyták a Vágy-álmok vidékét és elérték a Kristályhegyi tavat.
-Bízok benned!-mondta szeretettel.