|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 21:00 - |
 *Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
-Jól vagy? -kiáltott hátra kissé aggodalmasan. |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
- Hát annyi biztos, hogy mi ketten már nem mehetünk vissza a rokokhoz - állapította meg Acuteness. - De ezzel a dolog nincs elintézve. Amíg nem tudunk valami megoldást kieszközölni velük, vagy nélkülük, addig a helyzet nincs megoldva.
Dahak folytatta:
- Nem tudjuk. De mióta nincs közös gyülekezési pontja a Vorstandiaknak, mindenki szétszéledt. Nem is tudjuk, hogy hányan lehetünk valójában.
- Mindenki olyan helyre ment, ahol a leginkább otthon érzi magát a Birodalomban és ahol a legjobban meg tudja magát védeni. Mert lássuk be, igencsak megnőtt azon lények száma a Birodalomban, akik a prédát látják bennünk. - vette át a szót Acuteness, Dahak pedig folytatta a gondolatmenetet.
- Ki tudja, hányan lehetnek fogságban? A változásról mi nem értesültünk, esetleg Ti igen? - fordult az erisziek felé. Acuteness folytatta a mesét:
- Én személy szerint csak a szerencsének, na meg Dahaknak köszönhetem, hogy menekültem az orkoktól. Épp a főhadiszállásra tartottam és teljesen váratlanul ért, amit ott találtam. Szerencsére kezdetben csak madárnak néztek, de ez nem tartott sokáig. A kialakult helyzetből az mentett meg, hogy egy másik irányból feltűnt Dahak és az orkok fele vele kezdett el foglalkozni az én szerencsémre, ami az ő szerencsétlensége volt. De végül megmenekültünk mindketten. - fejezte be a beszámolót.
- Nektek megmaradt a Rémségek Szigete? Én megpróbáltam egyszer eljutni oda, de olyan vízi szörnyek próbáltak pár száz méterrel a szárazföldtől megvacsorázni, hogy jobbnak láttam visszafordulni. - kérdezte Dahak az erisziektől.
- Sokan tűntek el tőletek? - tett fel egy újabb kérdést Acuteness. Nem tudtak gyakorlatilag semmit semmiről, így ha egy kis információhoz juthattak, muszáj volt kihasználni a helyzetet.
- A csapatmunka jó javaslat. - értett egyet Dahak. - Minél többen vagyunk, annál jobbak a túlélési esélyeink, leszámítva az elrejtőzést, de gondolom nem ez lenne akkor a cél.
- Az egyetlen pozitívum, amit a változás óta felismertünk, hogy képesek lettünk kapcsolati hálót felépíteni azok között, akikkel találkoztunk. Tudjuk, hogy ez nektek nem hangzik újdonságnak, hiszen legendák keringenek az eriszi-háló körül, de nekünk korábban nem volt ilyen képességünk. Úgyhogy ha megengeditek, kiépítenénk veletek is, hogy a továbbiakban, még ha elveszítjük is egymást, tudjunk kommunikálni. - beszélt tovább Acuteness.
Dahak értetlenül nézett Scariára, majd pillantott végig az eriszieken és Acuteness-en is.
- Miért, mi volt náluk? - kérdezte értetlenül. |
Az erisziek összenéztek, aztán Vino, aki a csoport lelki ereje lehetett, nyugodtan így szólt, főleg Vindorexnek címezve a szavait:
- Hát.....legalább egy fajjal kevesebb, akikhez el kell látogassunk! Nemde?
Vindorex néhány pillanatig úgy bámult a mélyvörös lényre, mintha elment volna az esze, aztán csak megrándult a szája széle, és elvigyorodott.
Scaria azonban mást tett szóvá:
- Hogy lehet, hogy a főhadiszállásotok.....megsemmisült...?
Szófia, aki úgy tűnt elfogadta a kapott választ, mást jegyzett meg:
- Az egész Birodalom megváltozott, erisziek is eltűntek, még a hálóban se érezni őket. Talán a dolgok összefüggenek, akár az sem lehetetlen, hogy a társaink egy és ugyanazon helyen vannak.
A többiek meglepetten néztek rá, aztán Sophie, felbátorodva a többiek szavain, nomeg azon, hogy nem ellenségek rontottak rájuk, kimondta, amit gondolt:
- Alighanem nagyjából ugyanaz a célunk: rendbehozni a dolgokat. Amennyire lehet. Össze is foghatnánk, ahogy Vino javasolta! Mehetnénk tovább együtt!
Scaria egy pillanatra összeborzongott.
- Ti is tudjátok - szólalt meg fennhangon, hogy a vorstandiakat ne hagyja ki a kommunikációból - hogy mi volt Izabónál és a társainál, amikor odamentek a főhadiszállásra.....Ha azok a dolgok eltűntek....óriási bajban vagyunk!
Rettentő csend lett hirtelen. |
Acuteness, beletörődve lassan abba, hogy szilárd talajon kell állni, egyre érdeklődőbben nézett végig a csoporton és hallgatta a beszélgetést. Amikor pedig Szófia gorombán felszólalt, olyan szélesen elvigyorodott, mintha az év legjobb viccét hallotta volna.
- Mi is örülünk, hogy a beáramló idegeneken kívül végre birodalmi lényekkel is találkozhatunk. - folytatta a beszédet továbbra is Dahak, holott nem neki lett volna a feladata az ilyesmi.
- Sajnáljuk, hogy így éreztétek - vette át a szót Acuteness, elsősorban Szófiának címezve szavait. - De mi nem hallottunk semmilyen hívást, ami nem is csoda, hiszen egymást se halljuk.
Tekintetét elfordította a kancáról és a továbbiakat az egész csoportnak mondta.
- Nem tudunk és gyakorlatilag nem is értünk semmit. Mindenki, aki közelebb állt az Úrnőhöz, vagy éppen a Birodalom ügyeiben járt el, eltűnt, ahogy azok is, akik a felkeresésükre indultak eddig. A Főhadiszállás úgy tűnik, megsemmisült. A Kaput elő tudjuk hívni, de minden Mágia elveszett belőle. Erősen aggasztó a tény, hogy mi történhetett a bentiekkel. Emellett ugyan eltörpül az a tény, hogy minden fontos feljegyzés, relikvia vagy ereklye is odabenn volt.
Miközben Acuteness igyekezett a lehető legtömörebben, de ugyanakkor minden fontos információt továbbadva közölni a helyzetet, egyre inkább elkeseredett. Valóban ennyire rossz a helyzet? Dahak, látva, hogy Acuteness éppen a gondolataiba zuhan, Ezüstszélhez fordult, hogy megválaszolja az utolsó kérdést.
- A segítségüket akartuk kérni abban, hogy feltérképezzük a Birodalom jelenlegi helyzetét. De mivel nincs közöttünk vezető és a diplomácia egyikünknek sem az erőssége, inkább ebédként láttak volna minket szívesen, mint szövetségesként. - válaszolta szégyennnel teli hangon. |
Vindorex végignézett a többieken, és megállapította, hogy mind hitetlenkedve merednek a két pegazusra. Nem is a külsejük volt a letaglózó, hanem amit a pirosas szószóló mondott. Akkor se okozhatott volna nagyobb döbbenetet, ha azt közli, hogy ő egy újjászületett ork és a világbékéért tüntetve gyalog fog áthaladni a Birodalmon.
- Én Vindorex vagyok - mutatkozott be végül nemes főhajtással, és nem törődve azzal, hogy hogyan hat a vorstandiakra, gyorsan bemutatta a többieket is - Vino és Ezüstszél, Scaria, Szófia és Sophie a társaim. Erisziek vagyunk.
Vino közelebb lépet a két meglepő alakhoz, és apró biccentés után örömmel zendült a hangja:
- Már azt hittük az egész Birodalmat át kell kutatnunk, hogy az Úrnő lényeire akadjunk! Nagy öröm veletek mégis itt és most összetalálkozni!
- Már akinek - morogta Szófia gorombán, meg se próbálva elhalkítani a hangját - Mostanában nem nagyon tüntettétek ki magatokat azzal, hogy a hívásokra reagáljatok, vagy egyáltalán feltűnjetek valamerre!
Sophie és Scaria döbbenten meredtek a testvérükre.
- Sajnáljuk, Szófia meglehetősen harapós - mondta végül Scaria, és a nyári szél ezúttal erősen zúgott a hangjába.
- Engem azért egyvalami érdekelne. Mit csináltatok azokkal a rokokkal, hogy így utánatok eredtek? - kérdezte Ezüstszél. |
Acuteness két szárnycsapás között érezte, hogy megváltozik a széljárás. Ezzel egyidőben azonnali megállást parancsolt magának, amivel kishíjján megára csavata Dahakot, aki éppen mögé érkezett, így viszont egy elegáns piruettel szembekerült Acutenessnek és pont szembenézhetett a rokokkal. Már, ha ott lettek volna.
Acuteness is lassan megfordult és miközben Dahak leplezetlenül örült, hogy valamiféle csoda folytán megmenekültek, elkezdte pásztázni először az eget, majd a hegyeket, sziklás peremeket.
Acuteness a még mindig a rokok után nézelődő Dahakot megbökve mutatott le az egy irányba, egy párkányra, amin jópár lény volt jelen. Egymásra néztek és izgalommal teli várakozással suhantak le a kis csapathoz. Lehet, hogy végre ismerősökre bukkantak?
Ám Acuteness vágya, hogy végre megtudjanak valamit, hamar szertefoszlott, amikor felismerte a lényeket azáltal, hogy nem ismerte őket. Pedig ő inkább olyanokkal szeretett volna találkozni, akiket ismer.
Miközben a csoport felé repültek, Acuteness egyre jobban lemaradt, így Dahak elsőként foghatott talajt. Illedelmesen meghajolt és üdvözölte az eddig ismeretleneket.
- Hálásan köszönjük a közbeavatkozást. Vorstandi Dahak vagyok, a társam pedig Acuteness.
Miközben Dahak beszélt, Acuteness húzódzkodva bár, de leszállt és aprót biccentve köszöntötte a többieket. |
Mind felfelé figyeltek, és várták, hogy az óriásmaradak őket is megtámadják-e, de úgy tűnt szerencséjük van. Scaria ellazította az izmait, és figyelme egy részét Szófiára fordította, akinek túlságosan is fénylettek a szemei....és még mindig felszökkenésre készülő tartással állt Sophie mellett.
- Azt hiszem nem szép nap ez a prédának...Sokan űzik, hamar vége lesz - mondta Ezüstszél, akit a legkevésbé érdekelt közülük a fenti csetepaté.
Újabb enyhe megrázkódtatást okozva az egyre komolyabb és fejét csóváló Vindorex szólalt meg:
- Túlságosan nagyok azok a prédák. Mert kettő is van abból, amit űznek. És sosem láttam még így repülő madarat vagy légigyíkot. Vagy bármi mást, amit ilyen hévvel üldözhetnének...Attól tartok ezek máguslények!
- Akkor segítenünk kell! - szörnyedt el Vino, aki kénytelen volt hinni a sárkányvadász harcosnak, révén Vindorex látott mindnyájuk közül a legjobban.
- Ez az!! - nyerítette el magát őrjöngve Szófia, és már rúgta is volt estihalál testét a magasba, de a nővére leintette.
- Biztosan jó ötlet? Ránk ne támadjanak! - aggódott Ezüstszél, és Sophie is riadtan pillantott a testvéreire.
- Mi van, ha a hálóról leszakadt eriszi menekül odafenn az életéért? - mondta halkan Vindorex.
Mielőtt még bármelyik harcos akármit is tehetett volna, vagy Szófia nekilendülhetett volna a harcnak, vagy a két menekülő tovatűnt volna a hegyek közt, talán épp a karmok és csőrök közé száguldva, iszonyú szélroham rázta meg a katlant, majd őrjöngő orkánként sűrűsödve össze, nekirontott a rokoknak. A kis csapat sziklapárkányáról nézve a szélroham sebessége és ereje nőttön-nőtt, ahogy a madarak felé haladt.
Úgy szórta szét a gigantikus barnássárga testeket az égbe, mintha csak falevelek lettek volna egy napsütötte őszi ösvényről......
- Szép volt, Scaria - jegyezte meg Vindorex. A többi lény döbbenten fordult a kék pegazus felé, aki higgadtan, mozdulatlanul állta végig az eseményeket, nem is látszott, hogy varázst ébresztett volna!
A kanca biccentett, majd felfelé pillantott.
- Vajon a menekülők észrevettek? Szerintetek menjünk fel hozzájuk? Vagy jöjjenek ők ide, már ha akarnak?
- Kizárt, hogy ne vették volna észre a tornádós magánszámod - morogta Szófia savanyúan. |
Hát a legnagyobb jóindulattal sem lehetett azt mondani, hogy Acuteness terve bevált. Sőt, nemhogy nem vált be, tökéletesen kudarcba fulladt. Most pedig lélekszakadva menekülhettek egy féltucatnyi rok elől, akik minden szárnycsapással közelebb jutottak ahhoz, hogy egy jókora darabot kiszakítsanak a szárnyaikból. Mindennek ellenére Acuteness alig nézett hátra, egyedül érzékeire bízta magát és így sikeres ki tudott térni a veszélyessé fokozódó támadások elől.
Dahak ezzel szemben úgy pörgött forgott pegazustársa körül, hogy alig lehetett látni. Hol a jobb-, hol a baloldalon tűnt fel, ám kívülről nézve hiába tüsténkedett villámgyorsan, valahogy nem történt változás a helyzetet tekintve. Dahak ugyanis nem támadott, csak védett. Duójuknak ugyanis nem az volt a célja, hogy még jobban elmérgesítsék a helyzetet, hanem csak szimplán el akartak tűnni.
- Vigyázz!!! - hasította át a szél süvítését Acuteness hangja, mire Dahak elfordította figyelmét a rokoktól és közvetlen közelről szemügyre vehetett két éles sziklát, amik éppen előtte meredeztek az ég felé. Hajszál híján fel is kenődött rájuk, ám az Erőnek köszönhetően szárnyait egy pillanatra összezárva, egy éppen elégségesnek mondható, szűk kis járaton sikerült átsiklania. Pár tolla bánta csak az akciót, ám ez a helyzetet tekintve tökéletesen elfogadható volt.
Szárnyait újra széttárva, Acuteness mellé suhant.
- Miért követnek még mindig minket?! Már régen elhagytuk a territóriumukat!!! - ordította teljes erőből Acuteness és ez így is csak annyira volt elég, hogy Dahak éppen hallhatta társa bosszankodását.
Dahak a hegyek felé bökött.
- Repüljünk be közéjük, hátha az éles szirtek elveszik a kedvüket a hajszától!
Acuteness egy gyors mozdulattal irányt váltott, és a két pegazus, egymásnak mindig pont ellentétesen repülve kezdett cikázni a borotvaéles szirtek közt, gyakorlatilag az életüket kockáztatva, de ezzel az életüket mentve. |
- Én csak azt mondtam, hogy nélkülük is nekivághatunk, nincs szükségünk a segítségükre, arra meg még kevésbé, hogy hátráltassanak! - mondta határozottan Szófia.
- Én mégis megpróbálnám képviselni a régi szövetséget, ha már hivatalos útra megyünk idegenekhez - felelte finoman Vino.
- Szövetség? Ahhoz kellene, hogy ne úgy kelljen elővarázsolni őket a semmiből! - replikázott Szófia.
- Vinonak igaza van - szólt közbe Vindorex, majd udvariasan megvárta, míg mindenki megnyugszik a hangja újbóli hallása után - Nem foghatunk neki ennek a feladatnak vorstandi lény nélkül. Bármilyen sokan is vagyunk, a Birodalom nem a miénk. Ha bárhova megyünk, az eriszieket képviseljük, nem a Birodalmat. Ha egy vorstandi velünk jön, a Birodalom lényei mennek látogatóba! Rávehetjük az új lényeket, hogy tiszteljék vagy féljék az eriszieket, akár annyira, hogy amint valaki kiejti a száján a nevünket, mindenki fejveveszte meneküljön. De ez nem béke. És semmiképp sem végleges megoldás. Akárhányszor elmegyünk egy kiadós csata után, amit valahogy majd kiprovokálnak, biztosak lehetünk majd benne, hogy újra és újra vissza kell majd menjünk. Ez nemes harc, ez értelmetlen vagdalkozás - fejezte be higgadtan, hangjában nyoma se volt lekicsinylésnek vagy dorgálásnak. Szófia mégis elfogadta a dolgot, egy rossz szó nélkül.
- De merre tovább, ha nem találjuk őket? Hisz Draugheritnek sem sikerült - mondta szomorúan Sophie.
- Meg fogjuk őket találni!
- Előbb-utóbb csak előkerül egy valahonnan!
- Találhatunk rá nyomot, hogy merre vannak! - hangzott megint a vigasztalás több helyről.
- Vagy ha mégsem, megnyugszunk, és elfogadjuk, hogy eltűntek valahova, és nélkülük is van élet - mondta ki lustán Szófia.
- Nem is lenne lehetetlen, hogy a rejtekhelyük kijáratával történt valami, a sok Mágiabeli hullámzás folytán. Talán olyan helyre kerültek, ahonnan nem érhetnek el minket - kezdett elmélkedni Ezüstszél.
Sophie-nak kár volt szóba hoznia az eriszieket hónapok óta emésztő gondot, amit még gondolatban is tabuként kezeltek, hogy az aggodalom és félelem ne árassza el a hálót. Még mágiával sem találták a vorstandiakat.....Azok, akiknek a párja vorstandi volt, vagy bánatosan siratta a párját, vagy maga is eltűnt......
- A térmágia valóban megváltozott, és lehetnek ennek a számunkra felfoghatatlan következményei - hagyta helyben higgadtan Vino - Ezért is vetettem fel, hogy akár a pusztába is mehetünk, mert könnyen lehet, ott hamarabb érünk célt, mintha itt, a hegyek közt keresnénk a gnómok faluját.
Vindorexre pillantott, aki bólintott, aztán meg akart fordulni, de rájött, hogy Scaria közben mellé lépett. A kanca szeme mosolygott: a kékség mélyén egy távoli, tiszta tó látszott, hegyektől övezve, villámfény hidege táncolt a tükrén. Scaria így nevetett.
- Nem lesz könnyű utunk, igaz? - susogta lágy nyári szélként a hangja.
- Hát nem - mormogta lehajtott fejjel Vino, hogy hatalmas fekete sörénye takarja mosolygó arcát.
Vindorex lassan felfelé emelte a fejét, míg végül nyaktörő pózban egyenesen felfelé nem bámult az égre.
- Rokok - morogta olyan közönyösen, mintha olyan világvégéről szólna a többieknek, amit már úgyis tudnak.
Csakhogy ezek a madarak üldöztek valamit.... |
Sajátos hely a találkozóra. Felfelé is, lefelé is szétvághatja a máguslény lábát, vagy akár magát a máguslényt is némelyik szikla jeges pereme. Elég egy óvatlan lépés.
De akiknek ez a találkozó szólt, nem tettek egyetlen rossz lépést sem.
Vindorex egy hatalmas szikla legszélén állt. Egyetlen centivel a patái előtt zúdult le a könyörtelen, szédítő mélység, a havas-jeges sziklás hegyfalak közt. Odalenn egy szűk völgy, vagy inkább katlan próbált meg hiábavalóan kitárulni a hegyek előtti síkság felé, de a jégfal, ami lezárta, csupán néhány hasadékon át engedett kilátást a hegyek zord világából valami vigasztalóbbra. Vindorex az örök alkonyba burkolt katlant figyelte, a jegesen beléjük maró szél meg-meglebbente a harci csődör fehér sörényét.
Az unikornis, akinek szarva örökké vöröses fényben játszó mélyszürke marad a legyilkolt sárkányok vérétől, szoborként feszített az ideglelően rémítő poszton.
Mögötte néha komoly ellentétek feszültek egymásnak a szavak párbajában, de legföljebb a füle billent meg, hogy jelezze: él, és figyeli is a többiek szóváltását. Egyébként meg sem rezzent.
Nem csoda: az ősi, gyönyörű csődör nem volt olyan bolond, hogy a másik öt lény vitájába belebonyolódjon, és esetleg bármelyiküket megpróbálja fölényeskedő hangnemben, címét kihasználva elhallgattatni. Még akkor sem, ha Eris valóban őt nevezte ki ennek a küldetésnek a vezetőjévé. Főleg, hogy két Alapító is köztük volt....
- Elég, elég, elég. Kizárt, hogy a Vadvidék is beletartozna a célterületbe! - jelentette ki nagy dobbantással Ezüstszél. Az unikornis állt tőlük a legmesszebb, néhány méterrel följebb, egy hóbuckán. Vindorex mélységet fürkésző szemein túl az ő varázsa biztosította, hogy senki se hallgathassa ki őket, de a lavinákat is Ezüstszél terelte volna el, ha a vita kirobbant egyet...
- Én sem hiszem - zengte Vino mély, bársonyos hangja. A sziklaperem, amin összegyűltek, pont kényelmesen elég volt mindenkinek, de Vino is a szélére húzódott, akárcsak Vindorex. A különbség csak annyi volt, hogy míg Vino a többiek felé nézett, Vindorex mindnyájuk megérkezése után is némán állt, a többieknek háttal. Ezért is kezdtek el nélküle beszélni.
- Akkor sem lehetetlen, hogy rá kell majd magunkat szánni, hogy odáig elmenjünk - felelte rá egy lágy hang.
Sophie, Szófia és Scaria. Vihar mágiából született három ikerhúga. A négy pegazus alakja hátborzongatóan egyforma volt, de színeik és személyiségük nem is lehetett volna különbözőbb! A három pegazus kanca egymás mellett állva ugyanazon lény eltérő stílusban megmintázott szobrának tűnt.
Sophie volt a legifjabb, ő szólt az imént, lelkületéhez méltón. Végtelenül szelíd, gyöngéd és türelmes lélek volt, aki minden ésszerűség határán túl tudott menni a szeretteiért. Lehetett a lágysörényű, fehér lényre sokmindent mondani, és szerette is, ha a testvérei vigyáztak rá, de akkor is ő volt az, aki puha sárkányszárnyait összevissza szaggatva lemászott a Sötétség Birodalmába, megkereste a kastélyt, ahol balrogoknál is idősebb és szörnyűbb sötét varázslatok mögé zárták a testvéreit, és gyémántnál is keményebb, fekete patáival porig rombolta a falakat, majd a testvérei testét-lelkét kidalolta a rabságból. Olyan mély, ösztönös, szívből jövő bűbája volt, amit ő se tudott megmagyarázni, se akarattal használni. De szétrombolta a kastélyt, kihozta a testvéreit, és pont békességes szelídsége tette őt hatalmassá.
Szófia állt a húgukhoz a legközelebb, bár a fehér lényhez csak alakja és sárkányszárnyai tették hasonlóvá. Éjfekete, feszes test, hófehér, dús, durva sörény és farok, és a hatalmas viharokkal terhes alkony felhőinek színei a szárnyain. Indigó szemeiben mindig dac, büszkeség, és a veszélyek semmibevétele, sőt, keresése tükröződött. Szófiának csak egy dolog volt édes az életben: a diadal. Más lényekkel szembeni gyöngédség hiányzott belőle.
És Scaria. A legidősebb közülük, akit a saját lelkülete alakított végül Viharnál is korosabbá. Átrobajló villámoktól kivilágló tiszta nyári ég volt az ő színe. Hatalmas tollú kecses szárnyai szinte mindig viharokba, hatalmas viharokba röpítették őt. Az elszántsága addig növelte az erejét, hogy akár a hegynyi sziklát széthasító villám se árthasson neki. Kék teste folyton lágyan derengett, szemei éjkékje Eris szemeit idézte.
Ő volt a legfelelősségteljesebb, a legbölcsebb, a legkomolyabb a háromból. Nemes lelke végül annyira hozzászokott, hogy másokra ügyeljen gondot, hogy észre sem vette, ahogy eltávolodik az élet zsivajától, és a magányban viselt gondok, a sok aggodalom másokért, a saját döntései helyességéért, elrabolták tőle a fiatalság éveit. Scaria nem bánta ezt, de ő is érezte, hogy Szófia szenvedélyessége és csattanós stílusa, vagy Sophie szeretetteljes szeretetigénye hiányzik belőle, és ez néha kevesebbé teszi, nem többé.
Ha Vindorex nem az lett volna, aki, nem látta volna a három iker életét kiterített könyvként maga előtt. Így viszont valamiféle tisztelet ébredt benne a furcsa hármas iránt, és az első perctől kezdve belátta, hogy miért pont őket válogatta össze a Boszorkányúrnő.
- A gnómoknál fogjuk kezdeni, akikkel már volt szerencséje társainknak találkozni. Itt, a hegyek közt! - mondta halkan. Hangja az ősöregek mellékzörejes sóhajaival szállt, mintha Evandar, vagy maga Ende lenne jelen köztük. Csak épp erőteljesebb, feszesebb, tüzesebb volt.
Lassan megfordult, és kicsit keserűen látta, hogy a többiek összehúzták magukat egy kicsit. A hangja, akár akarta, akár nem, így hatott a többiekre. Ősi lényként más ritmus szerint élt, és bár nem volt öreg vagy idős a saját ideje szerint, a többieket elnyomta a hatalma. Még úgy is, hogy sosem használta.
Vindorex kicsit bánta, hogy évtízezredek kellenek majd, mire odajut a saját élete során, ahol most nagyjából Scaria van. Az övé is egyfajta magány, akárcsak a kancáé. Jóvátehetetlen és eltüntethetetlen.
- Vindorex....Megértem, hogy ha kapcsolatot akarunk teremteni a többi birodalmi fajjal, akik talán nem is tartoztak közénk, akkor valóban talán egy ilyen fajjal kell kezdeni, de lenne egy másik javaslatom, ha megengeded - mondta Vino tiszteletteljes hangon.
Vindorex egycsapásra megnyugodott. Vino hanghordozása betetőzte a reményeit: a hatalmas borvörös lény tisztelettel szólt hozzá, bár semmiféle megalázkodás nem volt a hangjában. Vindorex pedig pontosan ezt szerette volna! Bólintott a társának, mire az mindenkihez szólva előadta mit gondol:
- A küldetésünk tulajdonképp megtudni melyik új faj miképp vélekedik felőlünk, és akivel csak lehet, tárgyalni a békés együttélésről. Jól mondom? - mikor mindenki bólintott, folytatta - Eris jó döntést hozott, de attól félek, hogy nem mehetünk magunkban erre az útra. Ahhoz, hogy valóban a Birodalmat képviselve tárgyaljunk, kelleni fog egy vorstandi is mellénk. Akármelyik. De őket mindenképp képviselnie kell valakinek! Mi, minden jószándékunkkal együtt, csupán egy eriszi küldöttség lehetünk.
- Kit érdekel? Láttatok ti mostanában akárhol a Birodalomban vorstandit?!?! Eltűntek! Nem érdekli már őket a Birodalom sorsa! Ugyan honnan kerítsünk elő egy olyan lényt, amely már az sem biztos, hogy létezik?! - nyerítette fúriaként Szófia.
- Nos ez azért valahol egy jogos kérdés. Hol keressünk egy eltűnt csoportot? - szólt közbe Ezüstszél is.
- A pusztában - zengte higgadtan Vino.
- Ahol körülbelül ezer ork vert tanyát? - hitetlenkedett Sophie riadtan.
- Lehet nem is lenne rossz - vigyorodott el Szófia - De ha ott lennének a vorstandiak, nem gondolod, hogy nem engedték volna odatelepülni az ősellenséget? - tette hozzá savanyúan.
- De valahol lenniük kell! - nyerítette közbe riadtan Sophie.
- Hát persze!
- Egész biztos, ne aggódj!
- A Birodalom nem létezhet nélkülük! - szólt kapásból a megnyugtatás vagy három felől. Sophie ártatlan jelleme azonnal képes volt egységbe verni a csoportot, ahogy mindenki igyekezett őt felbátorítani.
- Én csak |
_________________________________________________________ |
 Bólintott.-Akkor nem lesz idegen hely nektek.....
S már folytatta útját.A Bronzfák erdejében kötöttek ki. |
 Ránézett Yashára.
-Igen!Voltunk!-mondta kissé elhaló hangon. |
Yasha is kérdőn nézett Azúrra.
-Egyelőre le a hegyről....-mondta egykedvűen-Aztán ahova érünk...Ha jól tudom a Varázserdőbe érünk ezután...Voltatok már ott? |
Jókat játszott Yashával.Sajnálta, hogy abba kellett hagyniuk.
-És tulajdonképpen, hová is tartunk?-kérdezte kíváncsian. |
 -Hömm...-fordította el a fejét a további színjátékot, majd abbahagyta, s követte Rufust.
Leindultak a hegyről.Yasha játékos kedvében sokszor megpróbált szánkázni egy picit a leejtőn, magával rántva néha Rufust is, de Azúr Szikra nem sokáig hagyta.
-A havas hegy oldal nem játék!Lavinát is előidézhet, úgyhogy maradj nyugton!Ha leértünk, majd akkor játszatok, most viszont egy kis önfegyelmet kérek!-mondta szigorúan, mire a kis fehér farkas csüggedten ugyan, de szót fogadott.... |
-Senki nem mondta, hogy keress meg....-mosolygott, majd oldalával gyengéden meglökte Yashát, s így indult útnak, bár nem tudta merre is tartanak. |
-Che, nem tudom, kinek kellett a másik keresésére indulni!-játszotta meg a sértődöttet, de annyira nem sikerült, hogy még a mosoly is meglátszott rajta, mennyire örül Rufusnak. |
 -Veletek tartok!-válaszolta komolyan Azúrnak, majd mosolyogva Yashára pillantott.
-Elvégre valakinek vigyázni kell Yashára! |
-Semmi gond!-rázta le magáról a havat.-Örülök, hogy megvagy!
Viszont Azúr Szikra közbe lépett.
-Most nincs idő a társalgásra.Idegesít ez a hely....Kerekedjünk fel minél hamarabb!....Apropó!-állt meg, s fordult Rufushoz-Ha szeretnéd, hosszú úttal, de visszavezetlek a falkádhoz!....Vagy tartanál velünk egy darabon?
|
Rufus a nagy keresésben észre sem vette, hogy Yasha előtte van, tehát pont belerohant.
Nagy nyögések közt gurultak egyre lejjebb, mire végre fennakadtak valamiben.
Felpattant.
-Ohh....Bocsánat!Nem vettelek észre! |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
Bólintott.-Akkor nem lesz idegen hely nektek.....
-Hömm...-fordította el a fejét a további színjátékot, majd abbahagyta, s követte Rufust.
-Veletek tartok!-válaszolta komolyan Azúrnak, majd mosolyogva Yashára pillantott.