|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.08. 21:34 - |
 Zorf épp egyik kedvenc helyén baktatott!A végzethegyen!Elég sötét volt, elég magas és elég veszélyes!Felgyújtott egy követ és ledobta!Most éppen ezzel szórakozott, mert nem talált más szórakozást!
De aztán kezdte unni... |
[256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
-Nos, nem tudom...-felelte kissé zavartan.
-De miért kell itt maradnod?-kérdezte, miután körbenézett.-Úgy látom, senki sem kénmyszerít rá...
|
 - Minden jobb, mint bezárva élni, nem? - kérdezte halkan, lehajtva fejét újra.
|
Meglepődött a kérdés hallatán.
-Nos igen...láttam sok csodás dolgot, amely igazán jó élmény volt, de átéltem pár olyat is, melyet inkább elfelejtenék...-jegyezte meg kicsit elhalkulva.
|
Megvillantak a szemei a lény szavaira, vággyal és bánattal.
- Nos én.....én......én itt élek....De nem önszántamból.....Khm....így alakult... - mondta zavartan.
Aztán szinte mohón nézett az unikornisra.
- Te sokmindent láttál? |
-Csupán a véletlennek.-mosolyodott el.
-Én nem rég érkeztem a Birodalomba, most vándorlok...no és te?
|
- Én Ashfaloth vagyok - mondta fejet hajtva, miután megnézte magának a lényt.
- Minek köszönhetem a találkozást? |
A nyerítést hallva már biztos lehetett az igaza felől. Mikor odaért a pegazushoz, csengő hangján ő is köszönt.
-Üdv!-majd végigmérte. Egészen elcsodálkozott mikor látta, hogy a mén mennyire beleolvad a környezetébe, és ő mégis ily könnyen észrevette.
-A nevem Cebras.-mutatkozott be kecsesen biccentve.
|
Hamuszürkéjével beleolvadt a környezetbe, de a már nyilvánvalóan láthatóan, hófehér lény észrevette!
Szinte érdeklődőn fordult a közeledő felé. Egy szép, fehér egyszarvú volt! Nem is akármilyen tüzességgel......
- Üdv! - nyerítette felé. |
Mikor már éppen úgy döntött, hogy begyorsít, a távolban egy lényt pillantott meg.
'Nocsak' gondolta megörülve, hogy társaságra akadt, és a lény felé vette az irányt. Távolról úgy tűnhetett, mintha enyhén ragyogva, hófehér színe miatt.
|
Egyik füle megrándult a zajra, de elméje csak lassan eszmélt fel.
A mén megrezdült, és felemelte fejét, hogy körülnézzen. Mi okozhatta azt a dobogást? Talán a hegy mégis alatta is fel fog törni? |
Pihentető vágtában ért a vidékre, esze ágában sem volt sietni. Hiszen ráért...
Azon merengett, hogy mikor új gazdája örökbefogadta, mennyire megváltozott az élete. Nem volt többé az a szorongás, ami már azóta kínozta, mióta régi gazdája megvált tőle...így sokkal szabadabbnak, kötetlenebbnek érezte magát. És ez tetszett neki.
Azonban valahol a szíve mélyén még mindig magányos volt...
|
Ashfaloth a hegyoldalon állt, leeresztett fejjel, mozdulatlanul, mint egy szobor. Rengett alatta a hegy, köpködte a lávagolyókat, néha tűzpatakocskák indultak el, de a mén szerencsére nem érték el egyszer sem.
A kávészín, szürkés pegazus hatalmas szárnyait a földre eresztve gondolkozott.
'Hogy értették, hogy ez van, ezt kell szeretni, de lehet olyan, mint amilyet szeretnénk?' töprengett, miközben úgy érezte a szíve is kemény és porladó hamu, nemcsak a talaj körben. Idejött, mert elcsábították. Simbelmyne-ba jött, mert csodás ígértet kapott. Mikor pedig ideért, a régebbi lények elmondták, hogy ezen a furcsa szigeten kell éljen.....Mert bizonyos történések miatt minden "eriszi" itt kell maradjon szépen!
A kalandvágyó, nemes, büszke, hatalmas, szilaj lénytől ez nagyon idegen volt! De tudta annyira a rendet, hogy hogyan kell tiszteletteljesen viselkedni, hogy miképp viselkedjen új helyzetben, hogy ne lázadozzon, akár egy csikó,, és így elfogadta a dolgot. De pár napi repkedés után......kiürült ez a világ! Bár nem tudta mi várja kinn, sóvárgott utána...Ezen a napon nem bírta tovább, idejött, és dacból, fájdalomból, tanácstalan elkeseredésből csak állt és állt a vad hegy oldalán.... |
 Bólintott. |
  Megállatk és egymásra néztek.
- Jobb lesz,ha most valami táplálékot.Kezdek megéhezni. - dörmögött Kahn.
Ombre bólintott.
- Kesessünk valami bőb kező helyet. |
-Persze!-mondta és utánuk iramodott.Éjfekete szemével a két mént méregette.
-Kit is keresünk? |
Nem foglalkoztak a közben történő eseményekkel.Inkább mentek tovább.
-Jössz? - kérdezte Kahn a kancától. |
| (reag a Sötétség határára) |
 Chaos viszonylag jól bírta a repülést, de ő is elfáradt valamennyire.Ledobbant a partra és várt a farkasra, hogy most mit tesz. |
 Nem szóltak egymáshoz a hátra levő úton.Éjszakába nyúlóan úszott a tengeren, már-már hallahatóan zihálva.Fáradt és álmos volt, de nem mutatta.Csak orrán vett levegőt.Talán már pirkadt is, mire partot ért, de ezt a sötétség határán nem lehetett megállapítani. |
| Megrántotta a vállát és követte a farkast. |
[256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Zorf épp egyik kedvenc helyén baktatott!A végzethegyen!Elég sötét volt, elég magas és elég veszélyes!Felgyújtott egy követ és ledobta!Most éppen ezzel szórakozott, mert nem talált más szórakozást!
- Minden jobb, mint bezárva élni, nem? - kérdezte halkan, lehajtva fejét újra.
Megállatk és egymásra néztek.
Chaos viszonylag jól bírta a repülést, de ő is elfáradt valamennyire.Ledobbant a partra és várt a farkasra, hogy most mit tesz.
Nem szóltak egymáshoz a hátra levő úton.Éjszakába nyúlóan úszott a tengeren, már-már hallahatóan zihálva.Fáradt és álmos volt, de nem mutatta.Csak orrán vett levegőt.Talán már pirkadt is, mire partot ért, de ezt a sötétség határán nem lehetett megállapítani.