|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.22. 18:28 - |
 Indrassan elindult a partról. Egyenesen a völgybe.
-Hmm. Furcsa. Sötét. És félelemetes. Valyon hol vagyok? |
[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
 Vipera megint elmosolyodott.-Hát látszik mert úgy veszkedtek mint a testvérek.Na jo enyit erről.-
|
-Na persze!-akart tovább kötözködni Gladiator, de Caesar még jobban rámordult, szóval nem folytatta.
-Igen, azok vagyunk!-felelte Caesar Viperának. |
-Én nem gúnyolodom.Ti testvérek vagytok?- |
Gladiator észrevette Vipera mosolyát.-Ne gúnyoódj rajtam!Vagy tán azt akarod, hogy odakapjak?
Caesar csak mordult egyet erre. |
Vipera elmosolyodot."Én se vagyok különb csak ma egy különleges nap mert nem vagyok morcos.Elég furcsa"Gondolkozott és a 2 lényt néztte ahogy épp veszekednek.Bár nem volt nagy veszekedés de elég mulacságos volt. |
-Azért néha jobb vele vigyázni...
-Chö, már megint rossz fénybe állít!-dörmögte a fekete az orra alatt.
-Hadd mutatkozzam be!-kapott észhez a fehér.-Én Caesar vagyok, ő pedig...
-Gladiator.-vágott szavába unottan a fekete. |
-Üdv a nevem vipera.Egyébként semi gond töbször is megtörtént velem hogy rámtámatak de még itt vagyok.-"Bár attol is függ hogy kitámad meg."Vipera elgondolkozott. |
Az unikornist már rég követte.Jó messze, hogy véletlenül meg ne érezze a fekete macskafélét.Ebben a pillanatban készült lecsapni, ám még mielőtt ráugorhatott volna, egy fehér macskaféle eltérítette.
-Gladiator, mit csinálsz?!-förmedt rá hangosan úgy, hogy az "áldozat" is meghalhatta.-Koni világosan megmondta, hogy tabu a csodalovak és más nem préda állatok leterítése.
-Mit vagy úgy oda?!-állt a feketének feljebb...-Csak "játszottam" volna vele...Kicsit megijeszteni.
-Amióta itt vagyunk, még vadabbul viselkedsz, mint szoktál....-kászálódott le végre a fehér a feketéről.Az unikornishoz fordult-Üdv, elnézést a "majdnem balesetért"!Gladiator néha nem tudja, hol a határ... |
Vipera borzongott ahelytöl mindenhol sötétség és szörnyek.Páral már találkozott ut közbe."Valyon hogy kerülhetem ide?" |
Döbbenten nézte a lidérceket. Nem tudta volna őket semmihez sem hasonlítani...de mos nem is ez volt a legnagyobb gond.
Rina kéréséhez híven nem is mozdult, csak némán állt a rémült Nin mellett, megpróbálva éreztetni vele, hogy minden rendben lesz. |
 Ügetni kezdett, Nint szinte tolva maga előtt. Aztán meglátta őket! A Végvölgy kilométereken át húzódott a szigeten, de legdélebbi pontján már úgy szétszakadozott kisebb völgyekre, kanyonokra, hasadékokra, hogy onnantól nem is számították egy vidéknek. Külön-külön területeknek tekintették a kis vidékeket. És sokuknak egyedi lakói voltak....Az egyik legmélyebb hasadék félhomályában olyan lények tanyáztak, akiket más Birodalmak talán kivetettek volna, és itt sem véletlen éltek rejtetten. Ezek a démonféle lidércek erős rokonságot mutattak hárpiákkal, pokolkutyákkal, de még mantikórokkal is, ér ragadozók voltak!
'Hogy kerülhettek ide?' meredt a kanca a felettük,egy sziklán üldögélő kis csapatra.
- Collider......kérlek....ne csinálj semmit - szólt hátra szinte suttogva.
 - Kik ezek? - kérdezte sírós hangon, de Rina egyetlen pillantásával elhallgattatta.
|
A két eriszivel ellentétben Collider nem nyugtalankodott. Nem érzett semmi szokatlant...bár a Birodalomban mi nem volt az?
Csendben lépdeltek a völgy oldalán, de még korai volt azt mondani, hogy minden rendben.
-Jobb, ha sietünk.-súgta Rinának, és meggyorsította lépteit.
Ahogy oldalra nézett, elétárult a teljes völgy: furcsa, fakó színével most először keltett némi nyugtalanságot a ménben. Valami nem stimmelt... |
Rina be kellett magának vallja: nem véletlen, hogy nem járnak erre soha erisziek.... A szőr felállt valamiért itt a hátán!!! De mostmár nem akart megfordulni, így inkább katonás, takarékos, lendületes léptekkel menetelt a völgy oldalán.
Talán hibát követett volna el, amikor rövidíteni akart?
Nin a világ minden kincséért sem mozdult volna el a két felnőtt mellől! Általában imádott szaladgálni, Rina szabályainak határait súrolni, de most épphogy nem a kanca hasa alatt kapkodta a lábait. |
 *Feno oldalra sandított. Tekintetében alig észrevehető csodálkozás ült.*
-Még sose jártál itt? - nyerítette Carnenre pillantva és kérdőn felvonta a szemöldökét.* -Azt hittem, ennek a szigetnek minden apró szegletét úgy ismered, mint a saját patádat...
*Megrázta sörényét.*
-Mindegy, nem számít. Ezek szerint téged is érnek még meglepetések. Örülök, ha tetszik a táj, de nem emiatt hoztalak ide.
*Visszafordult a víz felé, és arcán megjelent vagány, csibészes mosollya.*
-Mondd csak... -*kezdte, tekintetét le sem véve a vízről.* -...úsztál már delfinekkel?
*Válaszra sem várva előre lépett, majd tisztán, hangosan elnyerítette magát. Ajkait azonban korántsem nyerítő hangok hagyták el; Feno furcsa, távolba vesző, leginkább visításra emlékeztető kiáltást hallatott, majd vigyorogva a vízbe gázolt.
Alig néhány másodperccel később két delfin feje bukkant ki a vízből, majd megjelent egy harmadik, negyedik, ötödik, és így tovább, mígnem egy tizenkét fős delfincsapat nem lubickolt a part menti sekélyes vízben. Feno megfordult és biztatóan intett egyet fejével.*
-Gyere. -*kiáltotta a parton álló kancának.* -Ne félj, egyik sem bánt. |
Feleszmélve kapta fel tekintetét.
-Oh nem, nincs baj, csak kicsit messzire szálltak a gondolataim...néha előfordul.-mosolygott.
Körülpillantott. Ennél csodásabb helyen nem hitte, hogy valaha is járt volna.
-Milyen gyönyörű...-jegyezte meg ámulva. |
A part nem volt messze, hamar odaértek. Feanor megállt, majd megfordult és türelmesen bevárta a kancát. Nem kellett sokat várnia, mivel Carnen szinte végig ott ügetett mellette, azt azonban nagyon furcsálta, hogy a kanca végig réveteg, merengő pillantással lépked mellette.*
-Valami baj van? Nagyon elgondolkoztál... |
Csodálkozva érzékelte a gyors hangulatváltozásokat, de megértette Feanort. Elmosolyodott.
-Hogy el leszel csábítva?...-vonta fel szemöldökét a pegu szavaira.
De engedelmesen Feanor után indult, kecses, ugyanakkor gyors lépteivel egy pillanat alatt beérte őt. A tengerpart említése kíváncsiságot ébresztett benne.
Bár közben a szavain merengett: 'Téged sokkal jobban kedvellek annál, semhogy valami ostobasággal mindent elrontsak...' |
*Tekintete egy pillanatra összefonódott Carnen fekete íriszeivel. Feanor egy darabig állta a kanca csillogó tekintetét, majd szélesen elvigyorodott.*
-Ajajj. Ezek a félénk pillantások, ez az apró kis mosoly...Nagyon ravasz. -*incselkedett szokásos, csibészes félmosolyával.* -Vajon miért érzem úgy, hogy el leszek csábítva?
*Visszaváltott komoly hangra, és orrával finoman megbökte Carnen vállát.*
-Tényleg szép vagy, amikor mosolyogsz. Nem hiszem, hogy még soha senki nem mondta neked. -*zengte lágy, mély hangján, majd kissé elvigyorodott.* -De amikor bánatosan nézel, olyankor egyenesen angyali vagy.
*Ellépett Carnen mellől, és kissé oldalra döntötte fejét.*
-Tudod, normális esetben biztos nem ezt mondanám, de nagyon kérlek, ne nézz így rám. Az ilyen pillantásoktól szoktam elgyengülni, de téged sokkal jobban kedvellek annál, semhogy valami ostobasággal mindent elrontsak...
*A pillanatnyi komolyság eltűnt az arcáról és ismét felvidult. Fenónál gyakoriak voltak az efféle hangulatváltozások - egyszer komoly és rendíthetetlenül határozott volt, akár Nefadar, máskor viszont olyan bohó és szemtelen, akár egy huncut kiscsikó.*
-Gyerünk, Carnen! -*nyerítette, és lelkesen suhogtatta farkát.* -Megmutattad nekem a szobrot. Most én mutatok neked valamit. Irány a tengerpart.
*Ezzel tógatva finoman megbökte a kancát és könnyed ügetésre váltva elindult a sziget pereme felé, a tajtékzó tengerpartra.* |
Füle enyhén megrezzent a mén kedves hangjára, s végül bizonytalanul elmosolyodott.
-Nos, hogy őszinte legyek, senki sem mondta még ezt...-jegyezte meg halkan, mosolyogva, és Feanor szemébe pillantott. Tekintete pár hosszúnak tűnő pillanatig akaratlanul is ott ragadt... |
-Ó! Sajnálom. -*az ő arcáról is lehervadt a mosoly, amint megértette a helyzetet. Felelőtlenség volt felhoznia Carnen családfáját. Nyílván nagyon fájdalmas emléket bolygatott meg.... Egy darabig csak némán, enyhe bűntudattal nézte a pegazust, aztán hirtelen Carnen mellé lépett és egyik szárnyával lazán átkarolta a kancát.*
-Na, ugyan már! -*bökte meg finoman.* -Ne szomorkodj. Nem bírom nézni, amikor ilyen szomorú az arcod. Mosolyogj inkább.
*Kedves és halk hangon beszélt, igyekezett legjobb tudása szerint megvígasztalni Carnent, és ő maga is vagányan elmosolyodott.*
-De igazán, nevess már egy kicsit. Sokkal szebb vagy, amikor mosolyogsz. Nem mondta még senki? |
[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Indrassan elindult a partról. Egyenesen a völgybe.
Vipera megint elmosolyodott.-Hát látszik mert úgy veszkedtek mint a testvérek.Na jo enyit erről.-
Ügetni kezdett, Nint szinte tolva maga előtt. Aztán meglátta őket! A Végvölgy kilométereken át húzódott a szigeten, de legdélebbi pontján már úgy szétszakadozott kisebb völgyekre, kanyonokra, hasadékokra, hogy onnantól nem is számították egy vidéknek. Külön-külön területeknek tekintették a kis vidékeket. És sokuknak egyedi lakói voltak....Az egyik legmélyebb hasadék félhomályában olyan lények tanyáztak, akiket más Birodalmak talán kivetettek volna, és itt sem véletlen éltek rejtetten. Ezek a démonféle lidércek erős rokonságot mutattak hárpiákkal, pokolkutyákkal, de még mantikórokkal is, ér ragadozók voltak! 
- Kik ezek? - kérdezte sírós hangon, de Rina egyetlen pillantásával elhallgattatta.
*Feno oldalra sandított. Tekintetében alig észrevehető csodálkozás ült.*