|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.16. 23:52 - |
 *Levia peckesen ügetett a fák közt. Bármerre járt, mindenhonnan szörnyülködő tekintettel meredtek rá az állatok, de őt nem zavarta. Ha észrevette, hogy valaki meredten, elborzadva bámulja, csak vállat vont.
~Felőlem...~*gondolta ilyenkor, s nem törődve a barátságtalan szemekkel, tovább ment.
Rendszerint fásult és nemtörődöm volt. Soha semmi sem érdekelte igazán, az paróbb örömökkel tette színessé életét. Mások ijedelmén szórakozott, s kuncogott magában, vagy mással ütötte el az időt. Ezek az apróbb dolgok szórakoztatták ugyan, de... de most... most boldog volt. Igen, boldog volt, hiszen egy kiscsikót hord a szíve alatt! Ez a csikó mindent megváltoztat majd... bizonyos, hogy mindent csak jobbá tesz majd... |
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Jövőtváró lassan teljesen elvesztette az irányérzékét. Úgy érezte, mintha egy átkozott labirintusban lenne! Hamar úgy döntött, hogy inkább nem próbálja követni, merre mennek, mert csak egyre idegesebb lett tőle, aminek hatására újra és újra furcsa érzések kerítették hatalmukba. Most fontos, hogy ne veszítse el a fejét, ehhez pedig muszáj, hogy nyugodt maradjon!
Már épp felháborodását akarta kifejezni, hogy mégis minek nézi őt Stranger, hogy húzza össze magát, amikor megpillantotta a csigalépcsőt... Először megtorpant és már épp nyitotta volna a száját, hogy tiltakozásának hangot adjon:
"Itt tuti nem férünk el!"
De Stranger olyan lendülettel robogott tovább, hogy erre végül nem került sor. Jövőtváró már azon meglepődött, hogy Stranger simán lezúdult a keskeny csigalépcsőn. Akkor nehogy már ő ne férjen el!
Sanda pillantást vetett oldalra, a szárnyaira, kicsit rendezgetett rajtuk, majd szorosan magára lapította őket és megindult lefelé a lépcsőn.
Néha hozzá-hozzápréselődött a fálhoz, hol jobb, hol baloldalt, de sikeresen követte a félsárkányt. |
Stranger a termetéhez és a természetéhez abszolút nem illően, hangtalanul, nesztelenül tekergett végig egyik folyosón a másik után, folyamtosan szimatolva a levegőt.
Nagyon úgy tűnt, hogy senkivel sem szeretne összefutni.
- Most sietnünk kell! Szedd a lábad, és húzd be a szárnyaid! - morogta hátra, majd gyorsan, halkan kopogó patákkal lezúdult egy rendkívül kényelmetlen, nem túl tágas csigalépcsőn. Jövőtváró alig láthatott belőle mást, mint a kanyarba csavarodó farkát. |
Jövőtváró érezte, hogy Stranger nem szívesen társalog. Azt ugyan nem tudta, mi lehet az oka, vagy esetleg ő-e az oka... így inkább csöndben maradt.
- Oké. |
- El innen. Minnél messzebbre...- mormogta röviden, torokhangon, nagyon halkan a mén, és véletlenül sem nézett hátra |
- Rendben. És... hova megyünk? - érdeklődött. |
Gyorsan biccentett, nem is igazán foglalkozva vele, hogy a fiatal látja-e.
- Lemegyünk a vár konyhájához vezető lépcsőn. Aztán ki. Van egy tisztás, félóra gyaloglásnyira. Ott tudunk megpróbálni felszállni. Ha nem sikerül, gyalog megyünk tovább - morogta halkan, feszülten.
|
Jövőtváró megütközve nézte Stranger tarkóját. Hát hogyne tudna repülni, miféle kérdés ez?! Aztán eszébe jutottak a megváltozott... körülmények... Elhúzta a száját... hát hogy ő erre nem gondolt! És még majd mi mindenről fog kiderülni, hogy problémát okoz az elvégzése! Ismét esetlen és ügyetlen kiscsikónak érezte magát...
- Muszáj lesz - válaszolta végül, elég lehangoltan. |
Már a folyosó vége felé jártak, mikor Stranger alig hallhatóan morogni kezdett:
- Fogsz tudni repülni? Képes vagy rá? |
Jövőtváró két szökkenéssel utol is érte a lendületesen távozó Strangert. |
Stranger mindenkit megelőzve gyorsan bólintott, és elindult kifelé a teremből.
- Gyere! - mormogta, hátra sem nézve. |
Jövőtváró azt hitte, Astaroth nem fog egyben kijutni a teremből, de tévedett! És kivételesen ennek felettébb örült!
Csak később vette észre, amikor magához tért, hogy minden szárnya ügyébe kerülő tüskébe belekapaszkodott Stranger hátán...
Hébé annyira szeretnivalóan adta elő magát, hogy Jövőtvárónak mosolyognia kellett. El is felejtett hirtelen minden szörnyűséget, csak vigyorgott és nézett ki a fejéből.
Aztán mégiscsak visszacsengtek a távozó kanca szavai a fülében: nem akarja, hogy bárkinek is baja eshessen miatta! Jobb lenne, ha nem tartózkodna túl sokat mások társaságában...
- Van esetleg egy félreeső szobátok, ahol senkit se zavarva pihenhetnék egy kicsit? - érdeklődött és közben észrevétlenül elengedte Strangert. |
Stranger hátborzongató csattanás kíséretében becsukta a száját. Aztán bólintott, mintha csak mindenkivel egyetértene, de valójában Jövőtvárónak szólt a mozdulat.
- Nos, nekem erre nincs időm - mondta sima modorban Astaroth, és megvetést sugalló mozdulattal megfordult, hogy elinduljon kifelé.
- Majd ha megöltél itt mindenkit, keress meg az erdő sötét részén! Ígérem, gyorsan végzek majd veled, hogy mindenkinek jobb legyen - dobta még vissza könnyedén és könyortelenül a megjegyzést Jövőtvárónak.
Stranger iszonytató, falakat megremegtető hördülése nem zavarta meg, kényelmes sétában hagyta el a helységet.
Hébé meg rettegő, feszült, ideges mosollyal feszült neki Stranger szügyének a szárnyaival és a teljes testsúlyával, hogy megakadályozza a félsárkány tombolását.
- Ne törődj vele, hisz mindenkinek lehet rossz napja, nem? És ő nem egy társasági lény, és talán fájt neki Jövőtváró döntése, hisz Astaroth mégiscsak sok lény fejét szokta elcsavarni a szépségével, és egy démonlény nem őt választotta, ez biztos megrázó lehet, nem? - hadarta Hébé egy szuszra, felmosolyogva Stranger lüktető torkának, mert a lény nem nézett rá. |
Jövőtváró feje már lilulni kezdett, ahogy levegőt is elfelejtett venni a kialakult helyzet izgalmában!
Megkönnyebbült és fellélegzett (végre), amikor Hébé beavatkozott és megpróbálta oldani a helyzetet.
- Való igaz, egy kis pihenés jól esne, mielőtt belekezdünk a kiképzésembe - találta meg végre a hangját és békítően egyik szárnyát Stranger hátára, pontosabban tüskéire tette.
- Köszönöm - lehelte maga elé annyira halkan, hogy csak a félsárkány hallhassa. |
A következő pillanatban a marcona félsárkány mindenkit meglepett: dagadozó izmokkal Jövőtváró elé tekeredett, szárnyaival és farkával csúnyán maga mögé sodorva a fiatalt.
Stranger sose volt igazán hatalmas termet, magasságban átlagosnak volt mondható, eltörpült Draugherit vagy Dralon mellett. De ő volt mindhármuk közül a legerősebb izmokkal megáldva. Mindenki tudta az erisziek közül, hogy Strangernek elég csak félig-meddig nekidurálnia magát, hogy a saját, puszta izomerejével elroppantsa egy feldunost gerincét, ha arra szorul rá éppenséggel.....
Most feldagadt izmokkal, lesunyt fejjel, félig kitárt szárnyakkal állt Astaroth előtt, takarva Jövőtvárót, és az állati, brutális hörgés, ami a torkából áradt, mindent ígért, csak beszédet nem.
Vesper és Hébé riadtan nézték, ahogy mindig simán tartott arcán redőkbe emelkedik a bőr, felgyűrődik az orrára, mint valami nagymacskáé, iszonyatos agyarakat fedve fel.
Astaroth jól palástolta, de meglepődött, és valami ezzel az ősi, irányíthatatlan vadsággal szemben óvatosságra intette. Strangernek képtelenség lett volna komolyan kárt tenni őbenne, de a kanca tudta, hogy azon kevés lények közé, akiknek meg ő nem tud könnyedén ártani, bizony a félsárkányok is odatartoznak. Őket nem töltötte el rémülettel Astaroth ereje....
- Nem viszed sehova - hörögte Stranger alig felismerhető hangon.
- Nem neki kellene ezt eldönteni? - kérdezte végül hűvösen és lazán Astaroth, tökéletesen leplezve minden zavarát.
A válasz mindenkit meglepett.
- Nem! Ha az anyja itt lenne, nem engedné neked, hogy elvidd. Ha az apja nem lenne kegyvesztett, talán ő döntene. De most én állok itt, és én vagyok a gondviselője. Marad.
Borzasztóan nehéz volt kivenni Stranger szavait, de végül mindenki megértette mit mond.
És a helységben szétáradó feszültség szép lassan mindenki hátán felállította a szőrt (már akinek volt).
- Ah, ugyan, ugyan! Hisz itt mindenki jót akar! Semmi szükség erre! Ugye? Ugye?! - Hébé hófehér, gömbölyded formája hihetetlenül idegesítő nevetgélés kíséretében préselte be magát a két fekete szügy közé.
- Ráértek még megbeszélni mmindent, ha Jövőtváró teljesen meggyógyult! Nem igaz, Vesper?!?!!?
A csillagfényű légy figyelmesen nézte a szánalmas jelenetet előtte.
- Igazad van, Hébé. Korai még bármiféle mágikus képzésről dönteni - mondta végül békésen. |
Megilletődve nézett hol Astaroth-ra, hol Stranger-re.
Nem kifejezetten tetszettek neki a dolgok, amiket hallott... Már a nyelvén volt a hisztérikus NEM, mint válasz, már ki is nyitotta a száját, hogy kimondja, aztán csak egy sóhaj hajta el az ajkait és inkább csöndben becsukta a száját.
Persze, hogy nem démon! Legalábbis... nem tartja magát annak... Lehet tegnap még nem is volt az. Na de most? Most... sem... az?
Elhúzta a száját.
Már nem meri ezt így kijelenteni. Vagyis... kijelentheti, de azzal csak önmagának hazudna. Az pedig nem vezet sehova.
Körbenézett a lényeken, akik mind miatta voltak ott. Hogy neki segítsenek. Muszáj lesz valamiféle kompromisszumot kötnie a jelenlegi helyzettel... Kompromisszumot. Igen. De az nem jelenti azt, hogy fel kell adja korábbi önmagát, hogy valaki teljesen mássá váljon!
Nem?
Ezt a kósza gondolatot inkább gyorsan elhesegette.
Szinte könyörgően nézett Stranger-re, hogy segítsen! A félsárkány eddig is segített neki, biztosan nem akarhat ezekután rosszat!
- Ami azt illeti, nincs olyan, hogy csak félig démon? - próbálkozott enyhíteni az ítéletet és szépíteni a valóságot. |
- De nem akarom, hogy elvidd őt! - szólt hirtelen közbe Stranger, kissé Jövőtváró elé lépve.
Astaroth közönyösen és kissé neheztelőn meredt a robosztus lényre.
- Sokkal könnyebb lenne úgy!
Stranger csak egy ellenséges fújtatással felelt.
- Nem. Abból nem következne semmi jó.
- Miből gondolod? Tanulnia kell.
- De nemígy! Nem feladva önmagát!!! Nem zabálhatják fel a lelkét! Nem!
A rettenetes szépségű kanca erre nem felelt, csak Jövőtváróra nézett.
- Démon vagy. Azzá kell lenned. Így értheted meg. Elfogadod? Vagy nem? |
Jövőtváró elmosolyodott a bajsza alatt Stranger óvatoskodó szavait hallgatva.
Aztán rápillantott Astarothra és... kifejezetten rosszul és kényelmetlenül érezte magát! Egyszerre volt zavarban és nem bírt a kanca szemébe nézni pár másodpercnél hosszabban, újra és újra le kellett vegye róla a pillantását.
Kínosan egyik lábáról a másikra állt és fogalma sem volt, mit kezdjen a helyzettel, vagy hogyan viselkedjen normálisan, nem pedig úgy, mint egy félkegyelmű...!
- Örvendek, Astaroth... - préselte végül ki magából és rá-rápillantott az unikornisra.
- Igyekszem jó tanítvány lenni és gyorsan tanulni, hogy ne legyek sokáig a terhedre
|
A többi lény boldogan mosolyogva nézett össze, illetve....Vesper és Hébé...A fekete unikornis kifejezéstelen arccal nézegette a pegazust, Stranger meg csak felhördült és megcsóválta a fejét. Aztán beszélni kezdett.
- Ő itt Astaroth. Egy olyan lény, aki segíthet most rajtad. Ő meg fog tudni tanítani rá, hogy mihez is kezdj az új erőiddel. Az egyik legerősebb máguslény azok közt...hm...akik a démoni erőket megértik.... - magyarázta lassan, szinte óvatosan, a simatestű kancát méregetve közben.
Amaz viszont nem reagált, még akkor se, mikor a társaik csodálkozva összenéztek, aztán rámeredtek az egyszarvúra, majd Strangerre. |
Kapásból eszébe jutott egy morbid viccbe illő válasz, de az utolsó pillanatban úgy döntött, ezt most inkább magában tartja.
- Egészen... elfogadhatóan. - válaszolta, miközben helyükre igazgatta szárnyait. Vagyis... igazgatta volna, de sehogy se akartak úgy hajolni, ahogy elvárta volna. Végül felhagyott a rendezgetésükkel, megbarátkozott vele, hogy jelentősen nagyobb helyet foglalnak jelenlegi állapotukban és alaposabban körbenézett a teremben. Meglepetten konstatálta, hogy sokan vannak jelen!
- Köszönöm szépen, bármit is tettetek értem. |
Stranger már arra készült, hogy leteperi és a földre szorítja a dúvadként viselkedő Jövőtvárót (akkor is örült, bárki bármit mondjon!), de a fiatal csak magához tért az utolsó pillanatban.
Mielőtt bárki bármit mondhatott volna, odadobogott a pegazushoz.
- Hogy érzed magad? - morogta halkan. |
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Levia peckesen ügetett a fák közt. Bármerre járt, mindenhonnan szörnyülködő tekintettel meredtek rá az állatok, de őt nem zavarta. Ha észrevette, hogy valaki meredten, elborzadva bámulja, csak vállat vont.