|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.31. 20:26 - |
 A Fény hatalmas volt, aranyszínben fürösztötte a tájat és nemcsak a testet, de a lelket is melegítette.
Körülnézett és csak gyönyörködni tudott.
- Hát tudod, valahogy nehezen hiszem, hogy itt lenne bármi, ami a Sötétségé. |
[152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
 Csodálkozva megtorpant.
Hát ezért volt olyan furcsa formája a dombnak!!!
- Üdv - köszönt vissza jókedvűen.
- A nevem Álom! |
Elcsodálkozva nézett le az előtte közeledő peguni idegenre.
Egyenesen felé tartott...ekkor ötlött belé a gondloat, hogy talán még nem is vette észre.
-Üdv, idegen!-köszönt hát, de csendesen, nehogy megijessze a lényt. |
Álom gondolataiba merülve poroszkált át a halmokon. Szeretett itt. Szép és nyugodt vidék volt, ahol a lélek szabadon dalolhatott.....
Szinte andalogva lépkedett fel egy halomra, aztán megtorpant.
Előtte a halomnak nagyon-nagyon furcsa alakja volt...... |
Magányosan szárnyalt a fényló vidék felett. Szemet gyönyörködtető látvány volt.
Leszállt egy nagyobbik halomra, és a tájat kémlelte.
Olyannyira beleolvadt a halmokba színével, hogy senki emberfia nem vette volna észre messziről. |
 Démétér sietve beügetett az egyik halomra. Letetett valamit, ami körül nagyra nőtt a fű, és dúsra, habár ez messziről nem tűnhetett fel, aztán az unikornis kanca, ellenőrizve, hogy nem látták, elsietett.
|
Még pár méter...és végül elhagyták a Fény Birodalmát!
(reag a látomások barlangjába) |
 Könnyedén Agrenost után lendült, megfeszítve a szélben szárnyait. |
Halványan elmosolyodott a válaszra.
-Akkor irány a látomások barlangja!-szólt, mikor kis koncentrálás után megtalálta gondolatban a helyet.
Szárnyai láthatóvá váltak, és máris a levegőben termett. Még egy utolsó, búcsúzó pillantást vetett a gyönyörű helyre. |
Kis ideig gondolkozott.
- Igen - felelte végül.
- Ott még úgysem jártam. |
Végiggondolta, amiket a kanca mondott. Végül, elhatározva magát, csak annyit kérdezett:
-Velem tartasz? |
| - Akkor figyelj! A Birodalom mágikus hely. Sok olyan vidéke van, amiket hihetetlennek lehetne nevezni! Amik máshol nincsenek. És van kettő....amik segíthetnek Neked. A Legendás Kristályhegyen van a látomások barlangja....Az nagyon furcsa hely....Az egész Hegy szíve egyetlen óriási kritály. Olyan erős a hatalma, hogy vannak lények, akik megőrülnek, ha odamennek. Nagyon óvatosnak kell lenni! De a látomások barlangjában...talán választ találhatsz....Ha pedig ott nem....akkor az Álmok Birodalmában! |
Tekintete kissé megkeményedett.
-A világon talán semmit sem akarok jobban ennél.-felelte. |
- Engem az érdekelne, hogy miért kellettél nekik. Mi volt a céljuk a tetteseknek vagy a tettesnek ezzel a szörnyűséggel.
Elgondolkodott.
- Meg akarod tudni ki tehette ezt Veled? - kérdezte hirtelen izgatottá váló hangon. |
Csodálkozva nézett a kancára.
-Hmm, valóban. Ez eddig még soha sem jutott eszembe.-vallotta be. |
| - Egy gonosz varázslat. Az tehette Veled. Talán épp az egyik mágus.... - mondta komoly meggyőződéssel. |
Megrázta fejét, de nem túl meggyőzően.
-Nem...vagyis...álmomban. Illetve, nem tudom, hogy álom volt-e, mert amikor felébredtem, az álmom során szerzett sebek még akkor is rajtam voltak.-vallotta be.
-Máig sem tudja senki, hogyan történhetett... |
Megrázta a fejét.
- Nem. Én egy békés birodalomból kerültem ide, onnan hozott át a gazdám. A Sötét Nagyúrnak akkor már vége volt. Azokon a helyeken meg, ahol én járok, nem találtam Sötétséget. Örülök is!
Alaposan szemügyre vette a szeme sarkából a mént menet közben.
- Te talán igen? |
Együtt lépdeltek a magas, csillogó fűben.
Agrenost mindent jól megnézett, nehogy aztán az legyen a vége, hogy körbe-körbe járkálnak a halmok között.
-Te jártál már valaha sötét helyen?-kérdezte Amalteát. |
| Bólintott, és lelkesen körülnézett. |
-Szerintem nézzük körül alaposabban és próbáljunk meg nem eltévedni.-nevetett. |
[152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A Fény hatalmas volt, aranyszínben fürösztötte a tájat és nemcsak a testet, de a lelket is melegítette.
Csodálkozva megtorpant.
Démétér sietve beügetett az egyik halomra. Letetett valamit, ami körül nagyra nőtt a fű, és dúsra, habár ez messziről nem tűnhetett fel, aztán az unikornis kanca, ellenőrizve, hogy nem látták, elsietett.
Könnyedén Agrenost után lendült, megfeszítve a szélben szárnyait.