|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.28. 13:29 - |
 *Eressea kimerülten lépett elő a fák közül, és a vízhez botorkált, hogy szomját olthassa. Lehajtotta szép fejét, és nagy kortyokban nekilátott a friss, hűsítő víznek. Miután végzett, fáradtan, pihegve rogyott le a tó partjára, végignyúlt a puha pázsiton és kimerülten hunyta le szemeit...* |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 -Bármikor!-mosolyodott el, majd a kanca után vágtatott.
-Nem veszíthetlek el többé!-mondta kicsit belemerengve, de aztán elmosolyodott és beérte a kancát....
-Szeretlek... |
 Lagúna incselkedve felnyihogott, játékosan megcibálta párja néhány tincsét, aztán a világ leglassabb vágtájában a tó felé iramodott.
- El tudsz kapni? - nevette hátrafelé. |
Hosszan, s szenvedélyesen visszacsókolt.
-Szeretlek...-suttogta a végén a fülébe, s szelíden elmosolyodott. |
Lagúna erre Ghosthoz lépett, és hosszan, hosszan-hosszan átölelte. De mikor visszahúzódott az ölelésből, akkor mondta el a szívével igazán milyen hálás a szerelemért: belenézett Ghost szemébe minden csendes, a lelkében izzó lángjával, és forrón, szenvedélyesen, de önmagához méltón szelíden megcsókolta. Ilyen a nyarak íze, amikor a tücskök ciripelnek, és ezerszínű ég olvad át a csillagok világába, ilyen az, amikor a zuhatag elsusogja a folyónak, hogy mennyi életet adnak, hoznak-visznek ők, ilyen, amikor tavasszal elolvad a jég és alóla új élet, gyönyörű bimbók sarjadnak. Ez volt Lagúna szerelme. |
-Mondtam...mindenhová veled megyek és nem hagylak el többé! |
Mély, szerető csillámok futottak át a szemein.
- Tényleg velem tartasz? Nem bánod, ha.....sokáig tart az út, és ha azután el kell menjek a Rémségek Szigetére? Nem akarsz.....máshová menni? - vált fájdalmassá a hangja.
De nem akarta tartóztatni Ghostot...... |
-Értem!De mi akadálya ennek?Segítek a keresésben!-mosolygott. |
Szelíden, bocsánatkérően, de komolyan mosolygott párjára.
- Meg kell keresnem azokat a társaimat, akik az erdőben maradtak! Ők is muszáj mostmár eljöjjenek innen! |
Rámosolygott párjára, de látta,hogy valami nincs rendben.
-Mi a baj, Lagúna? |
Felkapta a fejét, aztán pillantása ellágyult, és mélyen a mén szemeibe nézve elmosolyodott.
Aztán pár pillanattal később a csoda csak megtört, és elgondolkozó pillantással fordult a tó felé. |
-Igen!Minden rendben!És minden rendben is lesz!
-Szeretlek, Lagúna! |
Lagúna melegen nézett párjára, és összedörgölte vele orrát.
- Akkor minden rendben - súgta - Már minden rendben..... - mosolyodott el. |
-Igen!De most itt vagyok és soha többet nem hagylak el!Ezt megígérem!-suttogta, de már az ő szemei is könnybe lábadtak. |
Úgy borult Ghost nyakába, akár a halottnak hitt, de hazatérő lovag nyakába a hátrahagyott, megtört szívű hölgy. De úgy is érezte magát!
- Annyira rég volt.......Annyira régen láttalak! |
-Lagúna....-döbbent le teljesen.
Egyik pillanatban mozdulni sem bírt, a másikban pedig azonnal párjához sietett és szorosan átölelte.
-Lagúna...annyira hiányoztál!-suttogta. |
Lagúnában megállt az ütő.....Ez a hang.......
A következő pillanatban egyszerűen átrepült a sűrűn, de úgy, hogy az akár Bandobrasnak, akár Scythonak a becsületére vált volna.
Remegő lábakkal állt meg a túloldalon.
- Ghost! - suttogta, és könnyek lepték el a szemeit.... |
Megállt.A patadobogásnak végeszakadt.
-Üdv!-szólt, mert tudta, hogy már közel jár-Eriszieket keresek!A nevem Ghost!-nyerítette a sűrű felé. |
Egy kicsit vissza kellett fogja magát, és muszáj volt ügetnie, mert elzsibbadtak a lábai, és a gyökerek körben annyira sűrűn nőttek, hogy megsérül, ha tovább száguld.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve a tó felé fordult, hátha ott talál társakat és ihat egy jót.
Aztán egy pillanat alatt fékezett. Döbbenten fülelt előre. Valaki éppen felé tartott a tótól! |
Felcsapta füleit egy igen közeli patadobogásra.
Eszébe jutott, hátha egy eriszi, aki talán tud neki segíteni!Körülpillantott, majd a patadobogás gazdája felé kezdett ügetni. |
Vadul vágtázott a fákat kerülgetve. Hab ütött ki az oldalán, mély horkantásokban kapkodta a levegőt, de nem lassított. Mindenképp meg kell találja az erdő homályos részeibe bújt társait! Mindenkit! |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eressea kimerülten lépett elő a fák közül, és a vízhez botorkált, hogy szomját olthassa. Lehajtotta szép fejét, és nagy kortyokban nekilátott a friss, hűsítő víznek. Miután végzett, fáradtan, pihegve rogyott le a tó partjára, végignyúlt a puha pázsiton és kimerülten hunyta le szemeit...*
Lagúna incselkedve felnyihogott, játékosan megcibálta párja néhány tincsét, aztán a világ leglassabb vágtájában a tó felé iramodott.