|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.20. 11:47 - |
 - Itt vagyunk. Készen állsz némi mászásra? |
[168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Látóhatár ugrott egyet, mert úgy érezte, valami, vagy valaki hátsón bökte! Kiakadva pördült meg, de nem látott semmit, csak a sziklát maga mögött... Furcsállva tekintett körbe, nem tudta mire vélni a dolgot...
Egy ideig álldogált még, tanácstalanul, hogy most mégis mihez kezdjen... Amikor valami nagyon furcsa érzés kerítette hatalmába... Mintha egy része... elkezdett volna a szikla felé húzni. Pont abba az irányba, ahonnan korábban azt a furcsaságot érezte.
Hirtelen érzett egy rántást a mellkasában, mintha valami (vagy valaki?) kiszakadt volna belőle. Mintha még látni is vélte volna, ahogy egy halvány alakféleség belesuhan egyenesen a sziklába és eltűnik... hogy egy pillanattal később... KIRÁNTSON A SZIKLÁBÓL EGY ÉLŐ KANCÁT!!!
Látóhatár sokkolódva bámult a lényre. Azt észre se vette, hogy a "valami", ami távozott belőle, az közben vissza is érkezett... Levegőt se kapva, teljes sokkban bámulta a.... a kancát... akit... egyébként... ismert... Ettől függetlenül nem jutott szóhoz, csak állt... |
Óvatosan haladt végig az egyik szűkebb járaton, igyekezve olyan kevés zajt csapni, amennyire csak lehetséges. Ide nem tudtak bejutni....Jó ideje csak ezek a járatok segítették, hogy életben tudjon maradni....
Surranó hangokat hallott, mire megdermedt, és fülei eszelősen jártak ide-oda, de a hang nem ismétlődött.
Csakhogy a kanca elbizonytalanodott. Most mit tegyen?
Óvatosan, mintha csak egy apró csikó lenne, nevetségesen gyenge, kicsiny varázsszálat bocsátott a sötétbe, kutatva a világot maga körül....bármi után....
Total Surrender rémülten rezzent össze, amikor a mágiácska belebotlott valamibe a mellette terpeszkedő hatalmas szikla tüloldalán.
Valami hihetetlenül.....idegenbe.... |
Borzasztóan érezte magát... Fogalma sem volt, hogy mi történt... vagy hogy éppen hol van... Alig bírta kinyitni a szemeit, olyan ólomsúlyúnak érezte a szemhéjait. Égtek a szemei... Olyan szárazok voltak, mintha sosem nedvesedtek volna be korábban. Olyan... furcsa érzés volt... az egész... teste.
Annyit sikerült kivenni a környezetéből, hogy árnyékban van. És valami hidegen fekszik. Hát akkor fel kell állni, mihamarább, ki tudja, milyen veszélyek fenyegetik most is!
Elképedt... nem engedelmeskedett a teste!
'FELÁLLNI!!!!' - üvöltötte az elméje, gyakorlatilag önmagára, mire... felállt...
Látóhatár tágra nyílt szemekkel meredt maga elé és zihálva vette a levegőt. Nem tudta szavakba, vagy akár csak gondolatokba önteni, hogy mit érez...
- Nagyon... furcsa... - nyögte ki végül csak úgy magának.
Szokatlan ízt érzett a szájában. Lehet elharapta a nyelvét? Nem, nem vért érzett... Akkor mit?...
Megdöbbenve nézett magán végig. Több, nagyobb, fémhez hasonló... valami volt rajta. De meglepően jól illeszkedtek rá. Ha megmozdította a lábait, vagy összegömbölyödött, akadálytalanul követték, meglepően rugalmasan.
Aztán elhűlt... nem érzett semmi... nyomást... vagy... akármit. SEMMIT SE ÉRZETT! Eltátotta a száját rémületében! Ez most azt jelenti, hogy... nem, nem, nem, az nem lehet. Ha odaveszett volna mindenki, akkor neki is oda kellett volna... De akkor... hogyan... miért nem érez senkit? Az Úrnőjét se?! A Birodalmat se? Egyetlen vorstandit se?
Egyáltalán... hogy került ide... Emlékezett, hogy eljött a pillanat. Hiába húzta, hiába halasztgatta, eljött... Visszaemlékezvén érezte is azt a kellemes, meleg fuvallatot, ami végül felkapta és... IDE HOZTA?!??!! NEKI NEM ITT KELLENE MOST LENNIE!!!!
Látóhatár értetlenségében dühösen fújtatott. Számítanak rá! Ő pedig?! Ő??? HOVÁ KERÜLT?!
Kétségbeesését csak az fokozta, hogy képtelen volt érezni az elemét... Mintha... teljesen varázstalanná vált volna... Vagy... mégsem? De ez... ez olyan... más. Megrettenve húzódott vissza magába, idegenkedve az új erőtől, amibe az imént belekóstolt, akartalanul is. |
______________________________________ |
 Megállt, de nem fordult a kanca vissza a kanca irányába.
-Azt kötve hiszem!-dörmögte jól hallhatón.
A földön hirtelen kék füst terült el.Khentimentiu nem moccant.A füst lassan beleivódott a földbe és eltűnt.
A hatalmas mén körbetekintett.Egy apró patanyom pillantott meg, ahogy kéken kirajzolódott a homokban.Csodás.Akit keres, már nem jár, de valaha járt itt..... |
 Mélyet sóhajtott, és intett Naryának, aki végre észrevette őt, és így nem lépett a peguni után. Inkább csak állt nagy értetlenül.
A fekete kanca viszont éles szemekkel nézte az ellépkedő mént.
- Lehet, hogy akit keresel, már nincs is itt! |
Khentimentiunak nagyon nem tetszett a kanca stílusa és szíve szerint megemelte volna hangját a tiszteletlensége miatt, de nem tette.
Üstökével eltakart tekintetét az idegenre emelte, majd várt.Egy perc csönd és Khentimentiu egyszerűen csak kikerülte a kancát és folytatta kereső útját. |
Kárhozat későn emelte fel fejét, hogy tekintetét Naryára villantsa.
Rémült, tárga nyílt szemekkel nézte végig a pegazus lobogó zuhanását......egyenesen az idegen peguni felé!
 Narya csöppet sem volt az a hebrencs, hűbelebalázs kanca, akinek sokszor nézték. Egy pillanat alatt rájött, nagyjából Kárhozattal egyidőben, hogy a nagy lény nem akar nekik ártani, de mostmár a sértettségnél sokkal jobban sarkallta a kíváncsiság, hogy kiderítse kiféle a szárnyas lény.
- Halálaurád van - mondta a fémdíszes alaknak tárgyilagosan, ahogy ledobbant elé - Ki vagy te? - kérdezte csevegő stílusban, mintha nem most látná először a fura mént. |
Fejét a lények irányába fordította.Szarván a tekergő csíkban gomolygó füst feléjük indult, de aztán hirtelen visszatekeredett a lény hosszabbik szarvára.
Már messziről érezte, hogy nem őket keresi, de most megbizonyosodott róla.Alig láthatóan megingatta fejét, majd tovább indult a hatalmas szikla mellett. |
Mindketten egyszerre érezték még a közeledő lényt. Olyanoknak, mint Kárhozat és Narya, a lény aurája messziről hirdette annak jöttét. Narya gondolkozott, hogy leugrojon-e mellé, de Kárhozat gyorsan nemet intett, fel sem nézve. Füleivel meredten egy irányba fordult, és várt.
Az eléjük bukkanó hatalmas ménből olyan energiák áradtak, amit egyikük sem tudott hová tenni. De nem is féltek.
Kárhozat végigmérte a pegunit, majd kicsit meghajtotta fejét. Aztán ugyanolyan éles, mindentlátó szemekkel figyelte tovább az idegent.
Narya meg sem moccant Kárhozat felett, de azt sejtette, hogy ez a vándor nagyon is jól tudja, hogy ő idefenn van.
A pegazus leginkább arra lett volna kíváncsi, vajon az eléjük lépő alak azt tudja-e hogy ő mire képes. |
Ahogy elmaradtak mellette a hatalmas sziklák, hirtelen idegen lények lelkeinek szaga csapta meg orrát.Megtorpant és megfordult.Lelkek.Egyik lélek jobban égett az élet tüzétől, mint a másik.Az egyik szószerint égett.Tűz és sötétség lelkei.Jó párosítás.Együtt óriási pusztításra, vagy építésre képesek.
Nem ezeket a lelkeket kereste, mégis elindult irányukba.Úgyis újra át kell vizslatnia a sziklákat.
Ahogy közelebb ért, lassan meghallotta a két lény csevegő hangját is.Majd hirtelen megpillantotta sűrű üstöke mögül az egyik szikla tetején őket.... |
Narya erősen hegyi kecskegidára emlékeztető módon állt egy szikla tetején, messze kihajolva az oldala felé.
- Ugyan már, eltúlzod! Annyi minden történt! Miért kell úgy tenned, mintha egyenesen a tartománysokk söpörne végig rajtunk? Csodálatos dolog rötént! Ünnepelni kell! - kiabálta lefelé.
Eddig nem állt meg, miközben a meredek, csúszós, veszélyes kövön óvakodott lefelé, de most mély sóhajjal csak megtámaszkodott, és felnézett a csúcsra, ahol Narya meresztgette utána égő szemeit.
- Nem túlzok el semmit. Csak tudom, hogy zűrzavar volt és van a sorainkban. Ilyenkor jobb, ha távol maradok. Ünneplés? Menj és ünnepelj! De nekem jobb egyedül - mondta halkan, sóhajtó-zúgó hangja mégis elérte a lángpegazust. |
Khentimentiu gyors léptekkel haladt el a sziklák hatalmas árnyékai mellett.Feje felemelve, fülei előrefele álltak, érzékei pedig pásztázták a sziklákat.
Láthatóan keresett valamit, de valamiért sehol sem találta.Tűve tette érte a fél sziklás terepet, de sehol nincs....Érzékei nem jelzik neki a lelkeket?Kezdett kétségbeesni.Ha ereje elszabadul, akkor lesz majd felfordulás!Az katasztrófa lenne! |
 Még nem ismerte a Birodalmat, nem tudta pontosan, hova tartanak...
|
 - Akkor irány a mező! Remélem van ott valami erdőszél. Ennem kell pár varázsnövényt - mormogta, és leügetett a sziklákról.
|
-Azt hiszem, független vagyok. |
Balareio könnyedén ügetett kifelé a sziklák közül. Csak akkor állt meg, amikor már kiláthattak a szürke tömbök közül az előttük elterülő vidékekre.
- A mező, a dombos erdő.....és a pusztaság.
Végigmérte a csődört.
- Melyik helyen nem árt neked a varázs? Vagy független vagy a területvarázsoktól?
'Mégis mihez kezdhetnék vele....Láthatóan addig nevelték, hogy kettőig ne tudjon összeadni, ha az nem szerves része a parancsra végrehajtandó feladatkörnek. Inkább Eső kellene ide vagy Ascania! Persze ők már nagyjából kétménesnyi csikót kaptak a nyakukba....Szép is lenne odaállítani ezzel hozzájuk!' horkantott magában. |
Bólintott.Nem élt a javaslással, inkább várta Balareio "utasítását". |
Balareio szemeivel követte Szélrózsa távozását, és csak aztán meredt a kölyökre. Egy ideig némán nézték egymás szemét, aztán a vörös mén úgy döntött elég volt az erőik felméréséből. Közelebb lépdelt, majd megállt a peguni előtt és kihúzta magát. Sosem volt kifejezetten magas, de a szárnyas lénynél sokkal tagbaszakadtabbnak tűnt izmaival.
- Itt nem sok értelme van már maradni. Induljunk. Azt hiszem sokat segíthet rajtunk, ha olyan helyet találuk, ami mindkettőnknek megfelel - mondta higgadtan, nem mintha máskor nem lett volna az. |
 Mosolyogva meghajolt.-Igen, ez!Köszönöm.
Exile-hez lépett, de úgy mondta, hogy a mén is hallja:-Exile, nekem mennem kell, Koni hív.Balareio gondjaira bízlak, míg távol leszek...azt hiszem, sokáig távol leszek...Fogadj szót neki és a vizet a védelmére használd...Ha szükséges.
Megint az unikornishoz fordult, hálásan biccentett neki -el-köszönöés képp és a magasba emelkedett.
Rezzenéstelenül hallgatta végüg a kancát, alig fejmozdítással biccentett neki.Aztán Balareióra nézett.Fürkészte, próbálta megismerni a puszta távoli pillantásból.... |
[168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Itt vagyunk. Készen állsz némi mászásra?
Mélyet sóhajtott, és intett Naryának, aki végre észrevette őt, és így nem lépett a peguni után. Inkább csak állt nagy értetlenül.
Narya csöppet sem volt az a hebrencs, hűbelebalázs kanca, akinek sokszor nézték. Egy pillanat alatt rájött, nagyjából Kárhozattal egyidőben, hogy a nagy lény nem akar nekik ártani, de mostmár a sértettségnél sokkal jobban sarkallta a kíváncsiság, hogy kiderítse kiféle a szárnyas lény.
- Akkor irány a mező! Remélem van ott valami erdőszél. Ennem kell pár varázsnövényt - mormogta, és leügetett a sziklákról.
Mosolyogva meghajolt.-Igen, ez!Köszönöm.