|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.02. 18:49 - |
*Néhány órás keresés után végre megtalálta a megfelelő helyet.*
- Hát, elvileg itt kell valahol lennie...
*Alaposabban körbenézett, de nem látott semmi gyanúsat.*
- Eve, Te nem látsz valahol egy titkos ajtót? Vagy bejáratot? |
[173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Machos csaknem gondterhelten hajolt az ágak fölé.
- Nem vagytok egészen vorstandiak? Félig afraiak vagytok? - találgatott Cassandra.
- Szerintem nekünk elég annyi, hogy birodalmiak és segíthetnek! - vetette közbe mostmár kicsit türelmetlenül Sar.
- Ha nem egészen vorstandiak, nem hinném, hogy be tudnak minket engedni - mormolta Machos, mostmár főleg a tigrist figyelve.
- Nem vagytok rá képesek? - fordult Cassandra a lényekhez. |
A sas vijjgni kezdett nemtetszése jeléül és össze-vissza ugrált. Aztán mintha veszekedni kezdett volna a tigrissel, folyamatosan felé fordult és csak vijjogott és vijjogott.
Triopo közben újra leheveredett. Nem tudott mit tenni, így tehetetlenül hallgatta társa idegesítő hisztijét.
Pactenanto végül befejezte a hisztériát és ismét összeszedegette az ágacskákat, hogy újabb dologgal próbálkozzon. Ismét elkezdett betűket kirakni, pont Triopo előtt. Miután végzett a munkával, egy A és egy V volt látható. |
Machos lassan alakot öltött Cassandra mellett, és a többiekkel együtt figyelmesen nézte az ábrát.
Végül megint Cassandra szólalt meg.
- Nagyon nem lenne jó, ha bármelyikünk varázst bocsátana a társadra...Egyikünk ereje sem épp...összefésülhető egy élő lényével - mondta óvatosan. |
Pactenanto örömében ugrálni kezdett a földön, a két betű között, akár egy kerge sas.
Triopo csak egy jólesőt ásított.
Pactenanto, miután kiörömködte magát, hogy sikerült valamennyire szót érteni az erisziekkel, összeszedte az ágacskákat és újabb munkába kezdett.
Üggyel-bajjal kirakott egy csillagot, amit mintha felszúrt volna egy botra. Az újabb ábrát úgy forgatta, hogy pont Triopora mutasson.
Miután végzett, ismét kíváncsian és bizakodóan nézett az eriszi csapatra. |
Cassandra végig figyelte a sas ténykedését, míg Machos fekete rémfolyama ide-oda folydogált a patái körül.
Látványosan nem zavarta az eriszieket a rémálomba illő kép...
- Machos... - mormolta lassan a pegazus kanca, még csak véletlen sem véve le a szemeit a két betűről.
A fekete köd-patak lassan körbevette Cassandrát és követte a tekintetét.
Aztán mintha a köd megfagyott volna. Teljesen mozdulatlan lett.
- Ti....ti vorstandiak vagytok? - kérdezte Cassandra nagynehezen kinyögve a szavakat, legyűrve megdöbbenését. |
Triopot teljesen lenyűgözte, amit a köddé vált lény véghezvitt. Annyira belelkesült, hogy azonnal fel is pattant és legszívesebben odaszaladt volna, hogy jól megszimatolja a nyomokat, ám látva a többi lény figyelő, szigorú tekintetét, inkább visszaült és távolról meresztgette a szemét, hátha ki tud onnan is venni valamit.
Nem sokkal később Pactenanto is visszaérkezett, tele volt a csőre apró gallyakkal. Leszállt Triopo előtt és kiköpte a csőréből, amit hozott. Girbe-gurba ágacskák voltak. A sas nézegette egy darabig a gallyakat, majd egy-egy jólirányzott csippentéssel tökéletesen egyforma, egyenes darabokra aprította őket. Amikor ezzel végzett, egyesével a csőrébe vette az ágacskákat és célirányosan egymás mellé pakolgatta őket.
Az idegen lények elé egy E betűt rakott ki, maguk elé pedig egy V-t. Kíváncsian nézte a többieket, hogy mit reagálnak. |
Machosnak tetszett a nyugodt válasz a lényektől. Az sem érdekelte, hogy a sas távozott. Könnyebb lesz így.
- Tarranos! Figyelj mindenkire! - adta halkan a parancsot, aztán szertefoszlott....
Hogy a fekete köd, amivé átolvadt, szétterüljön a földön, és mint valami kísérteties patak, elkezdjen ide-oda folydogálni, tekeregni a talaj felett. Hol itt, hol ott fúrta bele magát a talajba millió kis nyúlvánnyal, ízlelve-vizslatva a mágiát mindenütt.
És lassan kezdett, habár halványan, megkopottan, kihűlt nyomként, kitisztulni, hogy vorstandi lények merre is mozogtak egységesen itt a pusztán, sok-sok idővel ezelőtt..... |
Triopo, végighallgatva a hozzájuk szóló lény szavait, kényelmesen leült. A hátán álló sas egy darabig még döntögette a fejét, miközben egyesével végigmérte az idegen társaság tagjait, majd idegesítően belecsípett társa nyakába.
Triopo utálta, amikor Pactenanto ezt csinálta, és társa egyre gyakrabban tett így. Figyelmeztetésül ráhördült, de nem tett semmi egyebet.
Szemmel tartotta a két hátrébb lévő lényt, hogy mit csinálnak az ájult Duopéval. Arra az elhatározásra jutott, hogy amíg nem veszélyezteti egyikük sem egyiküket sem, addig veszteg marad. Így hát kis idő elteltével kényelmesen, kellő távolságban le is heveredett.
Pactenanto egyáltalán nem értett egyet a tigris viselkedésével. Hát nem érti, hogy valamit tenniük kell?! Jelen helyzetben a kivárás nem megoldás!
Összecsukott szárnyakkal leugrott a tigris hátáról és lábon elkezdett közelebb somfordálni az eriszi csapathoz. Aztán inkább megállt, mielőtt még valamelyikük el találna bánni vele.
Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve visszaszaladt Triopohoz, villyogott párat, amire a tigris semmit sem reagált, végül felszökkent a levegőbe és eltűnt a messzeségben.
Triopo utána se nézett, csak jólesően letette fejét egyik kinyújtott, elülső mancsára és egyre laposabbakat pislogott. |
Az egész csapat türelmesen kivárta a furcsa kis duó újraegyesülését. Nagyon nem tűntek veszélyesnek.
Machos hátracsapta az egyik fülét, majd aprót dobbantott is, aztán eloldalgott a csapat éléről, hogy jobban megnézze a Sar takarásában heverő ájult unikornist. Szerencsére Cassandra értette a célzást, és előrelépett.
- Erisziek vagyunk. Birodalmi lények. Ne akadályozzátok a munkánkat! Nem akarunk nektek ártani. Egy itteni helyet kell megtalálnunk. Ha az megvan, utána el is megyünk.
Tulajdonképp csak remélhette, hogy nem pont most szolgáltatott okot egy harchoz, ha ezek a lények történetesen betolakodók, akiktől még a prédát is elszedték. Arról meg fogalma sem volt, hogy a tigris vagy a sas érti-e, hogy az "eriszi" s nem csak valami halandzsa, hanem elég komoly jelentősége van....
Tarranos védelmében közben Sarrissima, amennyire tudta, végigvizslatta az unikornist.
- Nem tudom megmondani mennyire súlyos az állapota - suttogta végül a hozzá csatlakozó Machosnak - Ide gyógyító kellene....Én nem tudok segíteni. Egyikünk se... |
Még sosem repült ilyen apró alakban ilyen sebességgel, mint ahogy a sötét ködfelhő kilőtte magából. Még vijjogni is elfelejtett ámulatában, annyira lenyűgözte a sebesség és az élmény. Nem győzte magát minél jobban összehúzni, hogy a lehető leghosszabb ideig elnyújthassa az érzést.
Aztán csalódottan konstatálta a lebegés pillanatát és egyenesen szomorúan tapasztalta a már jól ismert zuhanást. Lassan visszatért elméje a valóságba és zuhanás közben felmérte az alatta lévő idegen lényeket, valamint a társait és a kialakult helyzetet.
Triopo még egy darabig vicsorgott a hirtelen megszaporodott idegenek láttán, de tenni igazán nem tudott semmit. Ők csak hárman voltak, na jó, ketten. Vagyis... leginkább egyedül. Az eszméletlen Duope nem számított, Pactenanto pedig sas formában csak az idegenek idegeire volt veszélyes, a testi épségükre egyáltalán... ő maga pedig pocsék formában volt. Párukkal talán elbírt volna, fénykorában, de most... Így hát... maradt a vicsorgásnál és a kivárásnál.
Szemeiben meglepettség tükröződött, amikor a ködből egy alak öltött formát, egyenesen előtte. A kérdést hallva visszaengedte ajkait a fogaira és egyértelműen bólintott.
Pactenanto, látva Triopo viselkedés változását, lemondott arról, hogy az egyik kiszemelt idegen füleit és sörényét jól megtépve csapódjon be. Helyette szárnyait vitorlázó állásba széttárta és kényelmesen, nagy kört leírva elvitorlázott az idegenek mellett. Megérkezve a tigrishez, kényelmesen rászállt annak hátára és fejét jobbra-balra döntve szemlélte és fürkészte nagy, sárga szemeivel az idegeneket. |
A furcsa kis csapat odalenn eléggé meglepő volt, de a mostani reakció túltett rajta. Mi ütött ezekbe a lényekbe?
Machos ködfelhője szinte barátságosan ölelte magába a sast, hogy aztán egy lendületes lökéssel valósággal katapultája az égen át.
Tarranos viszont Cassandráékkal a nyomában magánakcióba kezdett: kizuhantak a fekete felhőből, és a szárnyaikkal kevert óriási légörvénnyel lesodorták a tigrist az unikornisról! Cassandra gyorsan maguk közé húzta a sérült lényt, miközben Machos, dühöngve a fedezék elhagyása miatt, utánuk hömpölygött, majd lassan alakot öltött.
Pont a tigrissel szemben, elállva az utat a többi lényhez.
- Érted amit mondok? - sziszegte-susogta a ragadozó felé, ügyelve rá, hogy ne nézzen a szemébe. Ha esetleg máguslény, nem akarta megőrjíteni.
Ha csak egy szerencsés húsevő, aki könnyű vacsorát lelt a sérült unikornis személyében, hamarosan vinnyogva fog elszaladni.....
- Visszajön a sas - jegyezte meg Sarrissima az égen közeledő foltot nézve figyelmesen. |
A sas nagyot nézve elhallgatott, amiért Triopo végtelen hálát érzett a Sors felé.
Aztán ő is felnézett és kiscicához méltóan ugrott egy négylábasat egyhelyben meglepettségében. Cseppet sem tudta mire vélni azt, amit lát. Zavartan a sasra nézett, majd a földön elterülő unikornisra és ismét vissza az idegenekre.
Egy ideig mindketten mozdulatlanul és szótlanul álltak (az unikornis meg továbbra is eszméletlenül hevert a földön), mígnem a sas váratlanul, fülsüketítő vijjogás közepette egyenesen az idegenek közé repült!
Eközben Triopo egy jólirányzott ugrás keretein belül társa fölé került, sérült mancsát pihentetve rátette annak lapockájára és vicsorogva, kissé lekushadva, sunyítva nézett fel az idegenekre. |
Machosnak tűnt fel először, hogy hangokat hall.
- Állj le! - sziszegte gyorsan Tarranosnak, majd egy szemvillanását követően az egész csapat a levegőbe rúgta magát.
Feltűnőek lehettek, amint eltűntek a Machos létrehozta fekete ködfelhőben, de ez most egyiküket se érdekelte. Gyanakodva közelítették meg az ordítóan figyelemfelkeltő takarásban a kis csapatot lenn, aztán mikor közvetlen feléjük értek mind értetlenül fékeztek.
- Kik ezek? - kérdezte végül Tarranos fintorogva. Nem pont ilyen lényekre számítottak.
- Kik vagytok? - kiáltott le Cassandra, megunva a tanácstalanságot. |
Szánalmas bőrben voltak. Mindannyian. Egy unikornis, egy tigris és egy sas... furcsa összetételű kis csapat. De nem ez volt a legfurcsább.
A tigris csak három lábon ugrálva tudott haladni, csúnya vágások éktelenkedtek az egész testén. Ám nem ez volt a legnagyobb baja: magával vonszolt egy unikornist, a nyakánál fogva, akár a zsákmányát.
Az unikornis eredeti színe megmondhatatlan volt, ugyanis az egész testét sérülések borították, valamint rászáradt vér.
Láthatóan nem tetszett a sasnak, amit a tigris csinál, ezért folyamatosan sivított és újra, meg újra belemart a tigris hátába, hogy engedje el az oldalán elterült unikornist.
Végül a tigris megelégelte és egy alkalmas pillanatban, még ép mancsával lecsapta az idegesítő sast, aki erre még idegesítőbb vijjogásba kezdett. Mivel nem volt hajlandó abbahagyni és ezzel Triopo idegeire ment, közvetlen közelről rábömbölt a sasra, hogy hallgasson már el.
Annyira el voltak magukkal és a kínjukkal foglalva, hogy észre sem vették: bizony nincsenek egyedül... |
Machos ide-oda lépkedve figyelte Tarranos varázsait. A sárkányszárnyas Alapítók elég ijesztő látványt nyújtottak ketten, csak Cassandra és Sarrissima türelmesen várakozó kettőse oldotta a várostromló szándékkal érkezett eriszi csapat fenyegető képét.
Mert pontosan ezért jöttek.
Üstököst nem találták, de tudni akarták van-e aki segíthet megkeresni.
Úgyhogy eljöttek a forráshoz.
- Valld be, ha nem megy. Akkor megoldom én - sziszegte Machos, felvillanó szemekkel.
Tarranos mágiája lassan az egész pusztát megremegtette körülöttük, de bejáratot még nem nyitott. Machos meg érezte a sürgetést, amit a nevelője kérése (vagy parancsa?) sugallt. És úgy gondolta, ha kell szemről-szemre suhan át a pusztai talaj szemcséin, de.....be fog ide jutni.
Legföljebb mire végeznek, semmi nem marad a Főhadiszállásból. |
______________________________________________________ |
Bizonytalan volt. Még mindig rettegett attól, amit a Sötétben látott. Nem tartozott igazán sehová, és itt bolyonganak már jó ideje egy ismeretlen helyen. Ráadásul úgy látszott Fény is kezd elbizonytalanodni. Ő pedig egy macska, aki csak lustálkodni szeretne, összegömbölyödve valami meleg, napsütötte helyen...tele hassal
De ekkor valami hívogatni kezdte, először nem is tudta honnan jön a hang. Egyáltalán hang volt-e?Talán a szél zúgása, ahogy rohannak a pusztán keresztül? Vagy inkább valami lágy dallam, suttogás.
Megrázta a fejét....még mindig hallja. Fényre pillantot, de ő semmi jelét nem adta annak, hogy bármit is hallana. Lassított a tempón...még mindig
-Te nem hallod?-kérdezte. És néhány lépést tett jobbra-Fény! A hang-kiáltotta. És újabb néhány tétova lépést tett. Hallotta, inkább érezte, hogy valami hívja.Talán mégse véletlen, hogy éppen most és éppen ott ébredt a sötétben. |
Pár órája már céltalanul vágtázott a pusztaság ezen csücskében. Úgy hitte megtalálhatják a bejáratot valahogyan, ha idejönnek. Érezte a mágia gyenge nyomát a levegőben, de nem elég koncentráltan, hogy kövesse.
Így maradt a fel-alá kóválygás és reménykedés....
Mert a bejárat láthatóan elég jól volt álcázva, hogy idegen lény véletlenül se akadhasson rá..... |
Izabó csak bólintott a sárkánynak szavaira, nemkülönben Hektor javaslataira.
A szemei sötét mélyén ott volt valami olyan lobbanás, ami miatt Crollion jobbnak látta szigorúan mellé húzódni, Szauron pedig néhány méterre lemaradt.
Crollion a maga részéről jobbnak látta volna a békés megoldást, de attól félt kénytelen lesz szabad kezet adni Izabónak, bármire is készül......Lehajtott fejjel, összeszorított szárnyakkal sietett be a kanca mellett az alagútba.
Szauron háta viszont borsódzott a Félelem erejétől, hiába szeretett vagánykodni a Birodalom azon borzalmas országában......Izabó pedig valósággal sugározta azt az erőt....Be kellett vallania magának, valahol a szíve legsötétebb legmélyén, hogy legszívesebben kinn várna..... |
Ahogy egyenletes tempóban repültek a Főhadiszállás felé, Hektor észrevett egy apró kis fekete foltot velük szemben, de jóval magasabban a távolban. A pont gyorsan közeledett és így gyorsan nőtt is: pár pillanat múlva már konkrétan ki lehetett venni a két hatalmas szárnyat és a sárkány testet.
Hektorék értek hamarabb a titkos bejárathoz, ami felismerve az ismerős lények jelenlétét, feltárult előttük.
- Micsoda véletlen! - fordult egyenesen Izabóhoz - Éppen Edoc'sil érkezik.
A hatalmas, szürke sárkány puhán talajt fogott. Hátborzongatóan értelmes szemeivel végigsiklott a négy szárnyason.
- Türelem - zengte mély hangján - azon nyomban feltehetitek kérdéseiteket, ahogy az egyik gyógyítónk kezelésbe vette Dignified-ot.
Azzal megindult egy számára is elég nagy járaton, be, a Főhadiszállás mélyére.
- Menjünk utána - tanácsolta Hektor - Benn szabadabban beszélhetünk. |
[173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
