|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.15. 23:39 - |
*Amethyst végül maga mögött hagyta a Napnyugta Tengerét, s egy pillanatig elszántan gondolt a kijutásra. alig egy szempillantással később már a Napkelte Tengerének hullámai nyaldosták lábát a hajnali fényben. A könnyű szellő jólesően felborzolta, összekócolta, majd újra kisimította sörényét, simogatta arcát, egész testét. A levegő enyhén hűs volt, és friss, ahogy a harmat lassanként kezdett elpárologni, s ezzel felüdítette a levegőt. A harmat, ami sosem szárad fel teljesen az örök napkeltében! És a távolban, a horizonton, messze kint a tenger széle fölött ott ragyogott a felkelni készülő Nap, örök mozdulatlanságban.*
-Nos, hogy tetszik? -*fordult Donhoz.*
|
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Collidernek megszólalni sem volt ideje. A hajón bámészkodókra vetette tekintetét.
-Nincs itt semmi látnivaló...-mondta elfojtott hangon, mire azok gyorsan továbbálltak.
Kibámult a korláton, a tengerre. Közönyösen. Nyugodtan. Ő sem tudta, hogyan. Rina szavaira szólni sem tudott, és valószínűleg nem is fog.
-Indulunk!-csendült fel valahonnan a kapitány hangja, majd a hajó enyhén megrándult, és a hullámokat szelve elindult. Ahogy Collider lenézett a vízre, egy pillanatra elgondolkodott, hogy miért is van itt... |
 A ménre meredt! Habár arcát nem lehetett látni, aggresszív lett.
- Nem kell segítség! Épp ebből lett a baj! Annyit segítettünk, hogy a végén mi lettünk elfelejtve, mostmeg mindenki kontárkodna az ügyeinkbe, hogy hallgassunk és ne sírjunk! Nemigaz? Erről van szó! Az erisziek, a csendes, a mindent elbíró őrültek most bajban vannak! Hát valamit vessünk nekik oda! Nem kell könyöradomány! Senkitől sem! Egyébként is mit tudod Te! Mit tudod Te, hogy milyen érzés tudni, hogy a gazdád lelke elveszett a semmiben, teste nincs is, hogy visszatérhessen, és mindenki valami mással, fontosabbal van elfoglalva, míg Te tudod, hogy a pusztulás szélén állsz?! - ordította a mén arcába.
- Mégis hogy akarnál segíteni, heh?! - nyihogta még, azzal a mellettük elképedten és rémülten álló Nint megragadva elviharzott a tatba. |
Lassan bólintott. Ezúttal tétován szólalt meg:
-És...csak Ti segíthettek a visszatérésében?-kérdezte.
-Úgy értem, én, vagy a társaim nem tudnánk segíteni valahogyan? Bárhogyan?... |
Rina olyan hosszú ideig hallgatott, mint aki nem is akar válaszolni.......
Aztán halkan, szelíd, sőt, rémült hangon szólalt meg. Életében igen kevésszer szólt így:
- Ha a gazdánkat nem tudjuk visszahozni és erőt adni neki, igen......De akkor a háló megszűnése lesz az utolsó dolog, amitől tartani kell...... |
Komoran hallgatta Rinát, majd pár pillanatnyi csend borult rájuk.
-És most az erisziek között teljesen megszűnt ez a varázs? Végleg?-kérdezte szemöldökráncolva, töprengőn. |
Feszült hangon válaszolt:
- Bizonyos lények és lénycsoportok olyasmiket mondtak a társainknak és tettek velük, amik miatt megsérült a lelkük. Minden eriszi lelke megsérült miattuk, mert összekötött minket egy varázs. Az erisziek utolsó közös.....üzenete utasítás volt, hogy menjünk a BoszorkányVidékre. Ott jó helyünk lesz. Szinte mindenkinek oda kellett és kell menni.....A háló azután elpusztult, így az idegen fájdalom most minden magára maradt lényt marcangol....Jó is, hogy odamegyünk.....Nem árthatnak nekünk, és mi sem fogunk bántani senkit. A vádak és sértések, amik minket értek, amúgyis érleltek egy ilyesfajta döntést!! - fejezte be halkan a kemény mondatokat. |
Szeme sarkából Rinára pillantott. Látta, hogy még mindig eléggé feszült, így Collider kimondta a kérdést, ami már régóta foglalkoztatta:
-Tulajdonképpen...miért kell a Szigetre mennetek? Úgy tudom, nem ti vagytok az egyedüliek, akik oda tartanak... |
Rina is kifordult a korláton túlra.
De ő azért, hogy kicsit elrejtse idegességét a várakozás miatt......
Látta, hogy Collidernek tetszik itt, és hogy milyen más a nyugalom miatt, de rá a hajó nem hatott..... |
Collider is csodálattal nézte a hajót, és mikor felszállt rá, úgy érezte, valami mesébe került.
-Ezt hívják szerencsének...-dörmögte mosolyogva az orra alatt, majd kihajolt a korláton. A Tengerpart gyönyörű látványt nyújtott...Collider élvezettel hagyta, hogy a sós szél a sörényébe kapjon, s pár pillanatig megfeledkezett komor modoráról. |
Rina kifejezetten örült, hogy Collider nem kezdett el játszadozni a könnyelmű csikóval. Így is épp eléggé ideges volt már, a zajok is zavarták!
Mikor Collider mellélépett, komoran biccentett és várt.
Elképedt, mikor a villanás megismétlődött, majd határozott fényponttá állandósult a horizonton! És aztán nőni kezdett!
- Mi lehet az? - kérdezte suttogva.
A fénypont csak nőtt és nőtt, ők meg álltak bámulva.
Aztán kirajzolódott előttük egy bizonytalan körvonal....
- Ez egy hajó! - kiáltott fel döbbenten.
Valóban.....úgy nézett ki, mintha fényből ácsolták volna, szinte átttesző volt, sejtelmes, ragyogó.....Sosem látott még hasonlót!!!
A hajó nem messze tőlük kötött ki, tutajokat engedtek le róla, és mindenféle lény evezett partra. Elsiettek mellettük, de békések voltak....
- Ez lesz az egyik szigeti hajó! Szálljunk fel! - mondta Rina végre kapcsolva, és felterelte kis csapatát a legközelebbi tutajra. A tutajos ezzel a fa alkotmányt megteltnek tekintette, és elsőként indultak vissza a hajóhoz. Be is emelték őket gond nélkül, de Rina nehezen tudta elfogadni, hogy a patája alatt és körben és mindenhol derengés ragyog.......
- Vajon mikor indulunk vissza? - morogta. Meglepődött, hogy választ is kapott!
- Nagyjából egy óra. Egy fehér unikornis család szintén a Szigetre költözik - mondta egy matróz, aki sietett is tovább a dolgát intézni.
- Hm - válaszolta meglepetésében a kanca. |
Mosolyognia kellett a csikón. Hogy nem fárad el...
Mikor épp válaszolni akart volna, meglátta ő is azt a furcsa villanást.
-Erre visszatérünk.-mosolygott Ninre, majd a döbbent Rinához lépett.
-Ezek szerint te is láttad, amit én... |
Nin nagy örömmel és magas nyihogásokkal vágtázott a felnőttek után!
Újra és újra nagy köröket vágtatott, néha egész feleslegesen, máskor a vízhez szaladt kicsit pancsolgatni, vagy játszani a ki-kicsapó hullámokkal, azután Rinára nézett előre, majd Colliderre nem messze.
- Fogócskázunk? - kérdezte a mén elé állva.
Rina közben még mindig gyanakvón ment előre, a vizet figyelve, meg a partot, meg minden rezzenést.
Hirtelen megtorpant. A vízen hatalmas villanást látott..... |
Rina után indult, majd hátranézett a csikóra.
-Gyere Nin!-szólt hátra. Nem akarta elhagyni a kis csikót...bár a hely veszélytelennek tűnt, Collider nem akart kockáztatni. |
Komoran, gyorsan bólintott, és nekivágott a partnak. |
Tanácstalanul vállat vont.
-Előfordulhat...-tételezte fel, majd körülkémlelte a tájat. Rajtuk kívül nem volt ott más, és kikötő jelenlétére sem utalt semmi...de sosem lehetett tudni.
-Menjünk tovább!-javasolta.-Talán találunk valamit, vagy valakit, aki segíthet... |
Rina még sosem hallott erről a helyről!
Ideges is volt....De próbálta elfogadni: mágikus birodalomban igenis kell legyenek mágikus helyek......
- Vajon erre járnak hajók? - fordult maszkos fejével a víz felé. |
Rinára pillantott.
-Ez itt a Napkelte Tengere, ha a szemem nem csal.-felelte.-Ahogyan a neve elárulja, itt örökké kelőben van a Nap... |
Rina mágikus képességei mindig is passzívak voltak, de ez itt épp kapóra jött. Már amennyire! Nint maga mellé parancsolta, és gyanakvón ment Collider után.
- Itt nem létezik az idő? - morogta, hisz a nap nem moccant, a fény ugyanolyan volt végig....
Nin hamar rájött, hogy itt nincs mitől félni, és kiugrált Rina mögül, aztán vadul vágtázni kezdett. |
Megkönnyebbülve érezte, hogy a puha homokban lába végre megpihenhet egy kicsit. Az alagút kemény talja nem volt éppen pegazusokanak kitalálva...szárnyait is alaposan kinyújtóztatta, szippantott egy nagyot a friss levegőből, és máris jobban érezte magát.
Hátrafordult, hogy Rináékkal is minden rendben van-e. |
  Koni vidáman járkált a homokos tengerparton, az örökös napfelkeltében!Gyönyörű volt, s a lenge mele felügdítette....Pláne, hogy elérkezett a tél!
Nem is vette észre először, hogy egy unikornis áll előtte.Meglepődésében megtorpant, majd elmosolyodott.-Üdvözletem!
Az unikornis mogorván biccentett, s tovább nézte a napfelkeltét, mintha várná a delet.
Koni sem agyon zavartatta magát, bár ő inkább a tengert nézte:mily hatalmas, mily gyönyörű!
Egy idő után az unikornis mégis csak megszólalt.-Régi nevelő vagy, nem igaz?Párszor már láttalak a Birodalomban.
-S te meg régi lény vagy, ha ilyeneket állítasz-melyek igazak!Sőt, még "öregebb" vagy nálam is, jól tudom?
Az unikornis bólintott.-Bár attól függ, melyik szempontból....Mármint, hogy mióta élünk itt vagy gazda-lény szempontból....
-Gondolom árva vagy!-következtetett Koni.
Amaz bólintott.
-Fáj neked....-folytatta tovább a lány.
Amaz még jobban elkomorodott.-Már nincs, kiben bízzam, annyian fogadtak örökbe, s tobtak el!Te is csak idő kérdése, mikor hagyod el lényeidet!
-Ha egyszer lesz is olyan, hogy el kell menjek a Birodalomból, lényeim velem jönnek...-felelte nyugodtan az angyal.
-Nagy szavak!-vetette oda a másik.
Ezután csend lett.
-Bocsáss meg, nem akartalak megsérteni, csupán végre akadt valaki, akin elverhettem a port!Nem te voltál a konkrét célpont, hidd el, ha más jött volna, őt is ugyanúgy lehurrogtam volna, mint most téged!-nézte a Napot még mindig a cődör, de már sokkal enyhébben.-Meg kell értened, soha nem voltam igazi nevelő-kéz alatt, s nem is tanultam annyira jó modort!
Koni csak rámosolygott.-Megértem....
Megint csend...Szinte hallani lehetett a Napfelkelte zenéjét...
-Őszintén szólva csodállak!-szólalt meg Koni-Van pár volt-árvám, ők is többször megjárták az árvaságot, de ők nem akartak további gazdát.Viszont a te szavaidból azt hallom ki, hogy még mindig vágysz "nevelő-kéz"re.
-Igaz-válaszolta a csődör, s odafordult.-sajnos így igaz, s nem tudom miért!Talán mert félek a magánytól, noha állandóan egyedül vagyok...Hiányzik már egy jó társaság....
-Akkor miért nem ismersz meg minket, angelideket?-mosolygott szelíden Koni.-Persze nem kötelező!Nem muszály közénk tartoznod, ha nem akarsz....
Az unikorns hallgatott.Gondolkozott.Koni várt.Pár perc múlva a lány elindult, elhagyva a tengert.-Ha kiváncsi vagy, kövess, s megismerhetsz bennünket!
Az unikornis követte! |
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A ménre meredt! Habár arcát nem lehetett látni, aggresszív lett.
Koni vidáman járkált a homokos tengerparton, az örökös napfelkeltében!Gyönyörű volt, s a lenge mele felügdítette....Pláne, hogy elérkezett a tél!