|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.01. 00:31 - |
 Mély álmából ébresztette az elméje egyik sarka. A víz legmélyén aludt, de így is érezte az ébredése okát: messze, odakinn, a vízen és a barlangon túl, két lény közeledett..... |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Megdöbbenten lépett közelebb, de aztán megtorpant.
-...volt? Mi történt Vele?-kérdezte halkan. |
 - Ember....volt - mondta halkan.
|
Bólintott. Majd, kicsit szégyenlősen, de megjegyezte:
-A gazdád ember? Én még...nem találkoztam emberrel.-vallotta be.-Az én gazdám démon-angyal... |
Animus szoborarcára először ült ki érzelem, méghozzá részvét, ahogy bólintott a kancának.
- Valóban nem. Ezért bánunk vele olyan szelíden és türelmesen, amennyire csak tudunk. Már nem nagyon van kit megbüntetni ezért, az első borzalmas Kitörését nem élték túl megkínzói, az embereket meg javarészt elűzték vagy megölték a Sötétség idején.
A messzeségbe pillantott.
- Mindenesetre ezért és más okokból is, a társaim közül kevesen tűrik jól az embereket. Ez alól csak a gazdánk kivétel, ő ugyanis az. |
Elgodolkodva, komoran hallgatta a mént, majd mikor az elhallgatott, lassan bólintott egyet. Mostmár mindent értett.
-Akkor Kataklizma egyáltalán nem tehet arról, hogy ilyenné vált a természete...-mondta félig szomorúan, félig mérgesen.
|
Animus Kataklizma után nézett.
- A Sötétség által legelőször megfertőzött emberek elkapták még egész fiatalon....Megkínozták. Akkor vágták ki a fél szemét is......Megváltozott az egész bűvereje, a lelke eltorzításával, sérülésével együtt.....Azóta mindig menekül, és egyedül pusztítani tud....Nem bízik senkiben, mindenkitől fél, és mindenkit félt magától....Ha megriad, földrengés, vad vihar, pusztító bűbáj születik belőle......Kataklizma neve maga a sorsa......És gyűlöli az embereket......De itt, ebben a barlangban és a környéken nyugodtabban él, azért van mindig itt. |
Iwehn habozott egy pillanatig, de aztán határozottan bólintott.
|
Animus kicsit hallgatott.
- Biztosan hallani akarod? |
Felvonta szemöldökét.
-De mitől ilyen? Mi történt vele?... Az egyik szeme nem csillgott...-mondta. Az első pillanatban még nem vette észre, hogy Kataklizma fél szemére vak volt.
|
Animus kissé szórakozottan és csodálkozó kérdéssel a szemében fordult a kancához.
- Érdekes? Én mást mondanék rá..... |
Felsóhajtva és kicsit megkönnyebbülten Animus felé fordult.
-Érdekes lény...-szólalt meg merengő hangon.
|
Biccentett a távozónak, akit elnyelt az itteni néhány barlang árnyainak kara.
Nagyot szusszantott, megrázva a sörényét. Jólesett túllenni ezen a találkozáson. |
Bólintott. Nem akarta visszatartani az unikornist, nem sok értelme lett volna. Bár érezte, hogy biztosan nem fogja elfelejteni a különös lényt...
Nyugtató varázsa is a végéhez közeledett, bár Iwehn higgadt jellem volt, néha neki sem ártott egy-egy ilyen varázs.
|
 - Engem meg nem érdekel - mondta valóban nemtörődöm hangon, mogorván.
Úgy sejtette itt úgysincs maradása, nem akarnak tőle valóban semmit, de nem is látják szívesen....Mit is akart itt? Másutt is rejtőzködhet tovább....
Elindult elfelé.
Érdeklődőn, de épphogycsak udvariasságból erőltetve magát, követte a fekete egyszarvú lépteit pillantásával. Nem is szólt egy szót se. |
Megvonta vállát.
-Rám nem hatnak a mérgek.-vallotta be. Ezt persze nem szokta emlegetni senkinek...de ha már itt tartottak...
|
Hidegen nézte a másik két lény ivását.
- Reméljük ennek a hártyának hála azért nem lett mérgező a víz - jegyezte meg tárgyilagosan.
Kataklizma majdnem a kancának támadt, ahogy az felé hajolt, de aztán rájött, hogy nem támadni akar, csak inni.
Aztán felkapta a fejét Animusra bámulva. Tudta, hogy a foltos lény sosem tréfál......Összeszorult a torka, de nem érzett semmit. |
Meglepődve nézte a mén hirtelen cselekedetét, de aztán rájött, hogy tényleg nem kéne mindentől ennyire megijednie.
Óvatosan lehajolt, és ő is ivott pár kortyot, de hamar befejezte, nehogy Kataklizma rossz néven vegye.
|
Odament a furcsa anyaghoz. Ő is megérintette lábával.
- Nem láttam még ilyet - mondta közönyösen, szándékosan nem mutatva semmit ezúttal.
Kataklizma is odament. Alaposan megnézte magának az anyagot.
Szomjas volt! Aprót nyerített, majd hirtelen patájával az anyagra csapott, ami darabokra hasadt!
Mohón kezdett szürcsölni a hideg vízből, ami felfakadt a réseken. |
-Először én is azt hittem...de nézd csak?-és patáját hozzáérintette, mire a furcsa anyag ruganyosan behorpadt.
-És a színe is más...
|
Összenézett Kataklizmával.
- Jég - mondta végül lassan. |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Mély álmából ébresztette az elméje egyik sarka. A víz legmélyén aludt, de így is érezte az ébredése okát: messze, odakinn, a vízen és a barlangon túl, két lény közeledett.....
Megdöbbenten lépett közelebb, de aztán megtorpant.
- Ember....volt - mondta halkan.
- Engem meg nem érdekel - mondta valóban nemtörődöm hangon, mogorván.