|
Témaindító hozzászólás
|
2007.04.14. 12:54 - |
 Ria cikázva suhant a felhők között, végül kifulladva földetért egy párkányon. Elmélázva nézett körül. Mindenfelé kiálló párkányok nőttek ki a falból, és csobogott rajtuk a víz, ami aztán lecsurgott róluk a lent fekvő óriási tóba.
'Csodás hely.'gondolta és egy-két párkánnyal lentebb repült, hogy alaposabban szemügyre vehesse a tavat. Az szinte átlátszó volt: az alján csillogó halak sodródtak ide-oda. Majd hátrafordult, és végre rájött, hogy honnan ered a párkányokra csobogó víz: ahogy magasra felnézett, öt-hat pata nagyságú résen csorgott a víz a legmagasabb párkányra, ahonnan továbbhaladt a lentebb fekvőkre. Felrepült a legmagasabb párkányra, és inni kezdett a lyukból kicsorgó vízből. |
[194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 Nem volt figyelmeztetés. Nem volt hang vagy látvány, ami felkészítette volna a hirtelen érkezőre. Amint a fehérség lezuttyant Logos mellé, Kataklizma lába megállt a levegőben, és a patája alatt fél méterrel szétterülő párkány apró kavicsokra robbant szét! Szemkápráztató szivárványként repült a levegőbe a párkányon cseverésző víz teljes mennyisége, aztán csatlakoztak a vízcseppek légtornász mutatványaihoz gallyak, kövek, sár, bokrok hajtásai, hínárok és minden más, ami Kataklizma pusztító erejének engedelmeskedve egyre nagyobb körben hagyta el természetes helyét.......darabokban......
Az unikornis levegőt is alig bírt venni. Szeme kimeredt, bámulta a két pegazust, és az egyenesen feléjük tartó iszonyú erőhullámot........Egyetlen hangot sem hallott, és képtelen volt felfogni, hogy mindez hogyan történhet meg vele....... |
*Wílya már jó ideje kőrözött a levegőben és szárnyai már nagyon elgémberedtek! Nem volt hozzászokva Ő még a hosszútávú repülésekhez, főleg nem egyedül...
Elmondhatatlanul örült hát, amikor végre megpillantotta apja oly szeretett alakját a párkányoknál! Egyenesen felé vette az irányt és nagyobb problémák nélkül sikerült talajt fognia, ám amint megérkezett, megcsúszott a vizen és felbukott volna, ha apja el nem kapja szárnyaival!*
*Logos arca majd szétrepedt a mosolytól, amit lánya felbukkanása okozott neki.
Könnyedén elkapta még kissé ügyetlen lányát és magához húzta.
Eszébe se jutott, hogy Kataklizma erre mit fog reagálni...* |
Kataklizma lassabban, vontatott léptekkel követte a pegazust. A beszélgetés csak arra mutatott rá, amit egyébként is mindig, élete minden percében tudott: akárhová megy, kitaszított lesz. |
*Logos tovább indult és ha tehette volna, visszaszívta volna azt a botor kérdést!
Folyton rossz irányba indult a beszélgetésekkel... nem lehet ennyire tapintatlan! Jobbnak látta, ha egy rövid ideig most nem szólal meg.* |
Kataklizma abban a pillanatban lefékezett, ahogy Logos lassított, így csikorgó-fröcskölő csúszással állt meg a párkányán, de legalább nem esett el. Lenézett a patái elé, megmaradt szeme rámeredt a kövekre, a torz tükörképre, amit a patái közt csorgó patakok mutattak, és morogva válaszolt:
- Be fognak zárni, vagy egy magányos vidékre küldenek. Semmit sem fogok csinálni. |
*Logos merengve haladt a párkányokon. Igyekezett nem minden pocsojába belelépni, mivel nem tudta, mi rejtőzhet a sima víztükör alatt és közel sem akaródzott kitörnie a bokáját.
Kissé lassított léptein és Kataklizmához hátrafordult.*
- Mit fogsz majd kezdeni a Szigeten? - *érdeklődött.* |
Egy ideig még némán állt, a pegazust méregetve, aztán, tartva egy bizonyos távolságot, sziklapárkányról sziklapárkányra ugrálva utánalendült. |
- Jó - *válaszolta mosolyogva és tovább lépkedett a vizes, apró kövekkel tarkított helyen.* |
Pillantásával követte a pegazust, és valamivel higgadtabban, de keményen hozzátette:
- Nem akarok papolást hallgatni. |
*Megértően bólintott.*
- Rendben, megértettem. Egyéb? - *kérdezte türelmesen és lassanként elindult.* |
- Nem megyek lények közelébe! - vágta rá erőszakosan, szinte kiabálva és követelődzőn. |
*Rámosolygott Kataklizmára.*
- Van valami kikötésed, vagy bármi egyéb dolog, amit szeretnél már az út elején leszögezni? Azt nem kérdezem, van-e kedvenc útvonalad... Majd együtt kiokoskodjuk, melyik lesz a helyes irány. |
Kataklizma nem értette a lényt, éppen mert az tetteivel bizonyította, hogy igazat mond......
Megrázta a fejét, és egy hatalmas, de éppencsak érezhető döntést hozva átrúgtatott az utolsó sziklákon a mélyben, és ledobbant Logos mellé. |
*Szeliden pillantott az unikornisra és türelmesen válaszolt.*
- Semmi nem várok Tőled. Nem azért segítek, hogy az adósommá tegyelek. Egyszerűen csak szeretnék segíteni, hogy végre elérd a társaidat és közöttük legyél. Igaz, eddig nem ismertük egymást... de mostmár igen. Szívesen segítek, mintha a rokonom, társam vagy a barátom lennél.
*Bíztatóan megmozdította szárnyát, hogy felhívja rá a figyelmét.*
- Hidd el... nem kérek semmit cserébe. |
A sziklákra nézett, aztán megint Logosra, figyelte a pegazus szemét, a szavain gondolkozott, és végül kibökte:
- Miért csinálod ezt? Én nem akarok jót neked, nem vagyok a barátod, nem vagyok a társad, sem a rokonod! A mágiám sem biztonságos vagy egyszerű. Miért vagy ilyen? Mit vársz tőlem, mit akarsz? |
*Kissé elbizonytalanította Kataklizma értetlensége.
Visszábbhúzta szárnyát, néhány pillanatig csak fürkészte az unikornist, majd még jobban leengedte szárnyát.*
- Hogyhogy mit csinálok? - *kérdezett vissza már ismét mosolyogva.* - Segítek Neked kimászni onnét. Neked meg mi bajod? Nem hiszed el, hogy itt vagyok? Akkor fogd csak meg a szárnyam és meglátod, hogy nem képzelődsz!
*Kicsit lejjebb eresztette fejét.*
- Meglep, hogy a szikláid nem csaptak agyod? - *susogta.* - Gyere, tarts velem és mutatok mást is. |
Kataklizma megrázta a fejét, hogy biztos legyen benne: ez nem álom. De Logos valóban ott állt szemben vele!
- Mit csinálsz? - kérdezte végül még halkabban, teljesen elbizonytalanodva. Képtelen volt felfogni Logos lényét!! |
*Látva az unikornis ábrázatát és hallva a hangját, úgy döntött, a tettek mezejére lép.
Gyorsan felállt és az üreg szájához sietett.*
- Gyere barátom, ideje lenne indulnunk a Szigetre, vagy aggódni fognak érted. - *mondta mosolyogva és szárnyait lenyújtva ajánlotta fel a segítségét.* |
Megpördült, és szeme pár tizedmásodpercnyi kapkodás után felfedezte a pegazust a sziklán. A körülötte ébredező remegés talán életében először ült egy szempillantás alatt........
- Logos? - kérdezte a hitetlenkedéstől bizonytalan, alig hallható hangon. |
*Közelebb hajolt.*
- Üdv újra, Kataklizma! - *szólította meg az unikornist, remélve, hogy nem lesz egy újabb adag sziklarobbanás a válasz.* |
[194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ria cikázva suhant a felhők között, végül kifulladva földetért egy párkányon. Elmélázva nézett körül. Mindenfelé kiálló párkányok nőttek ki a falból, és csobogott rajtuk a víz, ami aztán lecsurgott róluk a lent fekvő óriási tóba.
Nem volt figyelmeztetés. Nem volt hang vagy látvány, ami felkészítette volna a hirtelen érkezőre. Amint a fehérség lezuttyant Logos mellé, Kataklizma lába megállt a levegőben, és a patája alatt fél méterrel szétterülő párkány apró kavicsokra robbant szét! Szemkápráztató szivárványként repült a levegőbe a párkányon cseverésző víz teljes mennyisége, aztán csatlakoztak a vízcseppek légtornász mutatványaihoz gallyak, kövek, sár, bokrok hajtásai, hínárok és minden más, ami Kataklizma pusztító erejének engedelmeskedve egyre nagyobb körben hagyta el természetes helyét.......darabokban......
