|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.12. 15:12 - |
*Shiril az óceánmélységű, nyugodt tóban lubickolt. Azt csinálta, amit merengései alkalmával szinte mindig is szokott: egyszerűen elengedte magát. Csak lebegett, semmivel sem törődve. Mindent elfelejtett, testét pedig átadta a víznek, és az áramlatokra, könnyebb hullámokra bízta magát. Szeretett így a néma csöndben, a felszín alá merülve álmodozni.*
|
[448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Silence lassan oldalra fordította a fejét.
'Inkább tűnj el!' zúgott a gondolat Machos felé elutasítóan.
'Most nem ártok neki. A félelme saját magának köszönhető'
'Akkor sem vagy rá jó hatással! Tedd meg kérlek, hogy elgomolyogsz innen a fák közé!'
'Valakik közelednek' fejezte be leereszkedően Machos, és tovatűnt a fák közé.
'Valaki jön! Lehet, hogy baj lesz, ha itt talál minket!' zizegte Silence elméje izgatottan a két idegennek, nem törődve a fiatalabb lény rémületével. |
-Cherokee, végre!Jobban vagy?-kérdezte társát
Cherokee lassan nyitogatta a szemét és rámosolygott Silde-re.Majd a fejét megemelve az idegen felé nézett és hangosan felsikoltott. |
Biccentett. Hogy arra-e, hogy ismeri a helyet, vagy a sellőló ébredezésére, nem lehetett tudni.
Közben pedig szép csöndben körétekeredett egy fekete ködgomolyag.... |
Silde is a fákat fürkészte, majd Silence-t. Vajon bízhat-e benne azok után, hogy rögtön támadással indítottak és a társa még csak meg se mutatja magát, de nem nagyon látott más lehetőséget.
-A Tündér-vízesést ismered? Arról a környékről indultunk most. Cherokee roppant érzékeny a különböző érzelmekre, én is éreztem valami furcsát, de hamarosan biztos jobban lesz.Nézd már mozgolódik.-mosolygott. |
Lassan körbekalandozott a tekintete a környező fákon.
'Valamerre arra lehet. Igen, ő okozta, bár nem szándékosan. Ő állandóan ilyen hatással van a körülötte élőkre, igaz, ezúttal felerősítette, hogy engem védjen. Nem tudtuk ki közeledhet. A nevem Silence' adta elő röviden.
Kicsit közelebb jött, és jól megnézte magának a kettőst.
'Honnan jöttetek?' |
Hallotta, vagy inkább csak érezte, hogy valaki azt mondja, gondolja, hogy Cherokee-nak nem lesz baja. És tényleg, mintha nyugodtabban, mélyebben lélegezne. Ekkor felemelte fejét és körülnézett. Először semmit nem vett észre...aztán meglátta a lény szemét, majd lassan a körvonalait is.
-Köszönöm a segítséget Neked kedves Ismeretlen! Az én nevem Silde, ő itt-intett társa felé-Cherokee. Hol a társad?És mi az, hogy már nem árt Cherokee-nak? Ezt ő csinálta? |
Zizegő helytelenítés, susogás töltötte be a rémlény elméjét, és Silence némi aggodalommal figyelte az elkábult lényt.
'Ereszd el!'
'Már megtettem' hangzott a felelet szárazon.
'Akkor segítsünk!'
'Hogy? A félelemtől való elájulásnak én csak egy ellenszerét ismerem: ha a félelmet kikapcsoljuk. Ezt megtettem. Többet tenni nem tudok!'
'Megnézem őt'
Némi csend után Machos, akit szintén meglepett a két máguslény felbukkanása, engedett.
'A közelben leszek' üzente még, és felszívódott a part menti fák árnyékában.
A víz fodrozódni, lágyan mozgolódni kezdett, ahogy Silence szinte sétált át a simogató közegen felfelé, mintha csak valami láthatatlan, alatta összesűrűsödő lépcsőn sietne fel.
Kibukkant a feje és a nyaka a kéklő mélyvíz kezdetén.
'A társad hamarosan jobban lesz. A társam már nem árt neki' susogta gondolatban az idegennek. Aztán figyelt hatalmas, kifejezéstelennek nevezett fekete szemeivel. |
Silde megrándult és megállt, majd gyors tempóval a part felé igyekezett, ahol feszülten, lihegve felállt és a partot, majd a vizet kémlelte.
-Mi az?Mi van Veled?-kérdezgette aggódva Cherokee, miközben kimászott a partra.-Baj van?Rosszul vagy?Vagy láttál valamit?Silde!!!-és ekkor ő is megérezte. Mintha vasököl szorította volna szívét, levegőért kapkodott-Sildee!-suttogta, majd elájult. Silde a test puffanását hallva magához tért, érezte ő is a szorítást, de nem volt olyan érzékeny, mint társa. Nem tudta mitévő lehetne, óvatosan elkezdte visszahúzni társát a vízbe, hátha az segít rajta. Fejét a parton tartva, locsolgatta az arcát, de semmi se történt. Valahogy haza kellene indulni, vagy segítséget kellene kérni. A többiek olyan messze voltak, hogy hiába is értesítené őket, talán késő lenne mire ideérnének. De hogy itthagyja Cherokee-t?! Tanácstalanul nézett körbe, hátha eszébejut valami. |
'Miért ne? Mondd meg, miért ne' susogták a kanca gondolatai, és a víz alatt újra megingatta szép fejét. A fehér lény hátborzongatóan bele tudott simulni a vízbe. Még aranyszínű szarva se jelezte, hogy mikor merre van, ha ő úgy akarta.
'Feltúrtuk miattad a majdnem teljesen rombadőlt Főváros egyik legszebb terét. Az újjáépítés már kimondatlanul is rólad szólt. Eris kívánságára minden lényének meg kell adnunk az esélyt, hogy éljen, ahogy szeretne, tehát az egész szobros-szökőkutas rémálom egy labirintus, ahol évekig járhastz, akkor se akadnak rád, ha nem akarod!'
'Nem itt jobb!'
'Elfelejtettem hozzátenni, hogy úgy éljen, ahogy szeretne, biztonságban!' csikorogta a rémtáltos egyre nehezebben uralkodva haragján.
Silence-t ha akarná se támadhatná meg, és uralkodott is magán, de nem várta, hogy a rejtőzködő életmódú, és a bajok idején csak csodával határos módon végig épségben maradt lény ilyen nehézfejű legyen majd.....
A gyönyörű fehér unikornis ugyanis mindenáron itt akart maradni......A tóban és a barlangokban....Ha kell, egyedül....Őt viszont nem azért küldték, hogy nélküle menjen el....
'Eris megértheti, hogy itt akarok maradni!'
'Legalább néznéd meg azt a nyavalyás tórendszert!!!' akadt ki az elsőre thesztrálnak tűnő lény. Persze annál ő ezerszer rosszabb volt....
Egyszerre rándultak össze. Valaki közeledett.
Silence hiába nem akarta, a mén úgyis megérezte a rettenetét, rá se kellett nézzen.
'Merülj mélyebbre' szisszent Machos, és fekete köddé oszlott szét. Egy pamacs iszonyú vékonyan a víz fölé, amiben Silence rejtőzött, többtucat a környékbeli fák közé, néhány a part bozótjába és nádasába, és mindketten láthatatlanná váltak a közeledők számára. A varázs körbeölelte a helyet, kínosan nem érintve a fehér lényt, és Machos akarata szétfeszült a környéken, mint valami baljós félelmet sugárzó láthatatlan, mágikus pókháló.
Egy dolog árulkodott csak létükről: ez a baljós félelem, a nyugodt vizű, náddal takart aprócska öblöcske környékén minden ok nélkül szétáradva |
Messzire jutottak otthonról, ők ketten a család kis csendesei.Jól meg voltak, bár sok szó nem esett köztük. Élvezték a vizeket, amerre elhaladtak és ismerkedtek a Birodalom eddig előlük rejtett zugaival és lényeivel. Sajnos értelmes lényekkel eddig nem találkoztak, senkit nem láttak Simbelmyne régi lényei közül és ez elkeserítette őket. Lassan vissza kellett indulniuk, hogy a többiekkel talákozzanak.
De Silde még nem adta fel a reményt.-Menjünk még egy kicsit tovább.-fordult Cherokee felé.-Hátha mégis összefutunk valakivel, legfeljebb gyorsabb iramra kapcsolunk hazafelé.
-Rendben.-bólintott a kanca, elvégre kettejük közül ő volt jobban otthon a vizekben, így nem esett nehezére lépést tartani a csődörrel. Úsztak tovább a tó túloldala felé a part mentén és várták a csodát..... |
 Scytho súlyosan felnyögött, és mintha egy pillanatra fel akart volna kelni, csakhogy ebben a pillanatban lecsapott rá a mély, szívből áradó szörnyűség! Megrázkódott, összerándult, belémart a kövek hidege, és szemei egyre homályosabbak lettek.......
|
 Még mindig nem öltött alakot.
-Hé!Te ennél erősebb vagy!Láttam mire vagy képes!Most ezt is le fogod győzni!-szólt a semmiből.Be tudott avatkozni de még nem tette majd amikor már nem lesz a maga ura a peguni. |
Scytho érezte a tompa, izzó, egyre erősödő sajgást. Érezte minden sejtjével. A lelke legmélyéről, az elméje titkos sarkaiból kapaszkodott felé, akár az életre vágykozó gonosz szellem a mélyből.......
Megcsikordultak a fogai a hideg kövön fekve.... |
Ködként kikerülte vagy átbújt az indák között.Majd várt.nem öltött alakot... |
Amerre csak ment, indák nőttek ki a földből, hüllőmódra tekeregtek, szinte kísérték (vagy kísértették?) a pegunit. Scytho nem próbálta eltüntetni őket, hisz talán jobb is, ha bezárja maga mögött az utat, no meg ereje sem maradt már önmagával küzdeni.
Az egyik legsötétebb szögletben aztán végleg elfáradt. Úgy döntött nem küszködik tovább a lábaival. Lefeküdt, szárnyait kinyújtotta, és becsukta a szemét. Jöjjön, aminek jönnie kell! |
Köddé vált és ment a peguni után. |
 Keselyüstök megállt félúton megvetett lábakkal, és érezte, hogy kétfelé húzza a szíve....
De aztán csak elindult felfelé. DimSum sérülései súlyosak voltak, és nem maradhat így egyedül!
Csak remélni merte, hogy Scytho jól van, ahogy eddig is jól volt itt. Az idegen meg talán füstként nem kerülhet itt bajba....
Felkapaszkodott a köveken, és a pegazushoz sietett.
- Kérlek szépen ne hagyj itt. Akkor sosem tudom megköszönni, hogy megmentettél - mondta fölé hajolva, a könnyeivel küszködve. Ha DimSum nem jön ide, nem kellett volna harcolnia, és most nem lenne összehasítva az oldala, a szügye, de még a szárnyai is!
- Bolond lény! Itt fogsz elpusztulni! - remegtek meg hangjától a barlang falai. Felnyerített, az indák roppanva-recsegve kitépték magukat a földből, kettőjük közé vágódtak a földre, és szó szerint ki akarták terelni az idegent!
Scytho meg ezalatt elindult befelé, a nagy barlangba vivő kisebb, rejtett utak egyikén....
Mikor az átok visszatér, nem szabad lények közekében lennie! |
-Ha te nem jösz akkor én sem...-mondta.Megfordult.
-Kesely!Menj Sum-nak szüksége van rád!-mondta bíztatóan.Majd a Peguni felé fordult.
 Sum még mindig kínlódott.
-Kesely...-suttogta. |
Keselyüstök szíve nagyot dobbant, amikor meglátta a borzalmas állapotban, mozdulatlan fekvő DimSumot. De akkor legalább él!
Tehetetlenül, ellenkezve toporgott egyhelyben, mert hiába is volt már DimSum biztonságban, megmentőjük, a segítő szándékú idegen, és persze Scytho még mindig odalenn voltak!!!! Hagyja őket ott?!
De azért megállta, hogy visszarohanjon a gyökerek, indák és feltúrt földhalmok, kövek közt......
- Tűnj el innen! - húzódott be az indák mélyére, a sötétbe. Egyedül szemei izzottak a homályban, és lassan újra ébredezni kezdett körülötte minden. Az indák mocorogtak, mintha álomból ébrednének, a föld meg-megrezzent, mintha óriások ráznák a világ alapjait. Minden újrakezdődni látszott.......
- Nem menthetsz meg! Menj innen! - nyerítette a fekete-fehér idegennek. |
Odaadta Sumnak a növény.Nem tudta mit várjon.Sumot összakaparta és felkapta magára.Mágiával erősebb volt.Kivitte Sumot majd visszament.
-Kesely menj fel!-mondta a kancának.
-Neked is jönnöd kell!-fordult Diamond a peguni felé. |
[448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Scytho súlyosan felnyögött, és mintha egy pillanatra fel akart volna kelni, csakhogy ebben a pillanatban lecsapott rá a mély, szívből áradó szörnyűség! Megrázkódott, összerándult, belémart a kövek hidege, és szemei egyre homályosabbak lettek.......
Még mindig nem öltött alakot.
Keselyüstök megállt félúton megvetett lábakkal, és érezte, hogy kétfelé húzza a szíve....
Sum még mindig kínlódott.