|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.15. 17:29 - |
 Nem kis munkájába került a hosszú repülés után bejutni a Dimenziókba, és ott rátalálni a gyógyuláséra. De végre ott voltak Angellel!
Nagyot sóhajtva leereszkedett a talajra.
'Furcsa hely...De működik!' gondolta, ahogy körülnézett.
Itt minden ködösszürke volt. Az ég hihetetlenül távoli sziklafalnak tetszett, a talaj meg néha, ha úgy esett rá a fény, mintha üveg lett volna. Fényből volt elég! Hatalmas sugarakban zuhogott lefelé, de soha senki sem tudta honnét. Tiszta forrása nem volt. Néha mintha mindenünnen ragyogott volna!
Különös hely volt, és azt sem lehetett tudni, itt miért nem éhes vagy szomjas soha senki, és mitől gyógyít meg mindent. Mindent.
De bejutni......nehéz volt.
Mithrandir is kimerültnek érezte magát. Leengedte a talajra Angelt, és nézte egy ideig. Aztán melléfeküdt, betakarta magukat a szárnyaival, és mély, álomtalan álomba zuhant. |
[39-20] [19-1]
- Ennek szívből örülök.
*Követte Leolan tekintetét.*
- Érdekes egy hely, az bizonyos. |
 Elmosolyodott. Valóban, ő sem figyelt erre, de most, hogy Üstökös mondta.....
- Sokkal jobban vagyok! Hamarosan visszanyerem az erőmet!
Körülnézett.
- Gyönyörű itt, ha kissé egysíkú is...... |
*Mosolygott Leolan válaszán, aztán magához húzta a pegazust és szárnyaival átölelte.
Nem sokkal késöbb leesett neki, hol is vannak. Gyorsan végignézett Leolanon.*
- Hogy érzed magad? - *kérdezte aggódva.* |
Úgy elmerült gondolataiba, hogy Üstökös megjelenése valósággal letaglózta! Hát mégsem vesztette el?!
Végigviharzott rajta a boldogság, és csillogó szemekkel, elmosolyodva felelt:
- Azt hiszem...álmomban... |
*Nem tudta, mióta közeledett a fénysugár felé (számára egy örökkévalóságnak tűnt), amikor végre feledezni vélte Leolant.
Szíve hevesebben kezdett verni és úgy érezte, patái alig érintik a földet. Egy-kettőre elérte a kancát.*
- Találkoztunk mi már valahol? - *kérdezte mókásan.* |
Leolan továbbkódorgott. Nem tudta merre megy, hogy egyáltalán tart-e valamiféle irányt, vagy körbe-körbe jár, azt sem tudta, hisz nem vette észre, hogy szinte minden sebe begyógyul már lassan.
A dimenzió hatott a testére, de a legjobb gyógyulást ép lélekkel lehet elérni, és Leolannak épp az sérült meg (újra) az ideérkezéssel....
Végre leküzdötte a kétségeit, hogy rátaláljon az oly régen keresett boldogságra! És akkor most hirtelen elveszíti! Nagyon tartott tőle, hogy kétségei visszatérnek...Abba bele sem mert gondolni mit jelent, ha jelent egyáltalán valamit, hgy különkeveredtek egymástól.
Így, miközben sétált, kissé lassabban gyógyult, mint lehetett volna..... |
*Figyelve minden rezzenésre, ami a közelében történt ügetett az egyik irányba, mígnem egy apró süvítésre nem lett figyelmes. De nem látott semmit! Gyorsan megpördült és így már látta a hang tulajdonosát!
Egy fénysugár tört magasan az égbe.
Gyorsan megindult előre.* |
Összerezzent, ahogy valami hang elérte. Összehúzott szemekkel pördült körbe. De nem látott semmit....
Nekikeseredetten elindult csak úgy, miközben úgy érezte a lelke egy kihűlt, elhalt kopárság lesz, de mégis közben fülelt tovább.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve, hisz repülni nem tudott, kitépte egyik tollát ép szárnyából, és rámeredt. Néhány pillanat múlva pedig egy rakéta fényével és erejével rohant fel az égre egy fénysugár a szárnyából! |
*A fény, ami még a Vadvidéken ölelte körbe, szűnni nem akarva ragyogott.
Üstökös először szorosan lehunyta a szemét: zavarta ez a túláradó világosság! Olyan valószerűtlen volt...
Egy ideig mozdulatlanul várt, hátha csökken a fény ereje, de ez nem következett be. Óvatosan kinyitotta a szemeit és megpróbálta felmérni a terepet. Először mindent fehéren látott, de néhány perc elteltével jobban körvonalazódtak a dolgok.
Hátrapillantott, hogy Leolan hogy van... de nem látta szerelmét!
A villámcsapás dörgésének erejével ordította el magát.*
- Leolan!!!
*A kiáltás után figyelmesen hegyezte füleit.* |
Amikor újra látott, a kihalt, fényes térben találta magát, de egyedül!
Felkelt (meglepődött, hogy sikerült) és körülnézett.
Jobban lett, megállt a lábán, de észre se vette ezt! Üstököst sehol sem látta! Csak nem esett baja?!
- Üstökös! - kiáltotta olyan hangosan, ahogy csak bírta, de hangja hamar elfúlt.....Mi történhetett?
Talán csak ő juthatott be? De miért? És ha nem, miért nem találja Üstököst? |
| Fürgén és figyelőn követte párját. |
 -Nyugi minden rendben van velem!-nyugtatta Angel-Na keressünk egy kaput!Ott van egy...Ki ér előbb oda?-azzal felszállt, majd egyenesen a kapu felé tartott, ami a felhők közé nyitott utat...... |
Mithrandir nem szólt, csak bólintott.
De azért......fürkészni kezdte Angelt. |
| -Mostmár igen!-mosolygott hálásan.-De szerintem menjünk innen.Ameddig gyógyultam, éreztem hasznosságát, de most mintha ártana ez a fény... |
Mithrandir egy rándulással felébredt, és fel is kelt.
- Jól vagy? - lépett Angelhez, és megcsókolta. |
| Talán napok teltek el, végül meggyógyult.Felállt, nyújtózott egyet, és kedvesét noszogatta:-Mithrandir ébredj föl, sok időt voltunk itt, ideje menni! |
| Nem volt magánál, de mégis elmosolyodott..... |
| Angel érezte a sugarak hatását:egyszerre rosszul is esett, mégis jól érezte magát a lény.Nem tudni mióta voltak ott, mindenesetre egyszer csak felébredt.Óvatosan felemelte fejét és körül tekintett.Meglátta mellette kedvesét, rámosolygott:-Én hősöm!-suttogta, majd hozzábújt. |
Nem kis munkájába került a hosszú repülés után bejutni a Dimenziókba, és ott rátalálni a gyógyuláséra. De végre ott voltak Angellel!
Nagyot sóhajtva leereszkedett a talajra.
'Furcsa hely...De működik!' gondolta, ahogy körülnézett.
Itt minden ködösszürke volt. Az ég hihetetlenül távoli sziklafalnak tetszett, a talaj meg néha, ha úgy esett rá a fény, mintha üveg lett volna. Fényből volt elég! Hatalmas sugarakban zuhogott lefelé, de soha senki sem tudta honnét. Tiszta forrása nem volt. Néha mintha mindenünnen ragyogott volna!
Különös hely volt, és azt sem lehetett tudni, itt miért nem éhes vagy szomjas soha senki, és mitől gyógyít meg mindent. Mindent.
De bejutni......nehéz volt.
Mithrandir is kimerültnek érezte magát. Leengedte a talajra Angelt, és nézte egy ideig. Aztán melléfeküdt, betakarta magukat a szárnyaival, és mély, álomtalan álomba zuhant. |
[39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nem kis munkájába került a hosszú repülés után bejutni a Dimenziókba, és ott rátalálni a gyógyuláséra. De végre ott voltak Angellel!
Elmosolyodott. Valóban, ő sem figyelt erre, de most, hogy Üstökös mondta.....
-Nyugi minden rendben van velem!-nyugtatta Angel-Na keressünk egy kaput!Ott van egy...Ki ér előbb oda?-azzal felszállt, majd egyenesen a kapu felé tartott, ami a felhők közé nyitott utat......