|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 21:03 - |
 *Lilina zihálva lefékezett a völgy bejáratán túl, és miközben kicsit kifújta magát, alaposan szemügyre vette az Utolsó Reményt. A táj nem változott, amióta utoljára itt járt, csupán annyi volt a különbség, hogy most teljesen egyedül volt itt... Még Perselus és a három kanca is elhagyta a völgyet. Ezenkívül volt pár kidőlt fa, amik eltakarításra vártak. Lilina egyre könnyebben kezelte új képességeit: egy aprót villant csupán homlokköve, és a Föld azonnal engedelmeskedett neki: a talaj gyengéden körülölelte és magába nyelte a korhadt rönköket.*
-Hmm...kezdetnek végülis nem rossz. -*állapította meg, az eredménnyel elégedetten.*
-Na jó, nézzük, mit kell még itt helyrerakni, mielőtt elkezdeném a védőmágiákat... |
[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
Vindorex felhúzta magát. Gyűlölte a rejtőzködő ármányt!!
- Most mindenki húzza össze magát, és maradjatok mögöttem! - mormolta hátra, de úgy, hogy mindenki hallhassa, eriszi is, nem eriszi is. És ellentmondást nem tűrő hangsúllyal.
Aztán előrelépett párat, hogy kicsit eltávolodjon a többiektől, majd kihúzta magát az üres völgy előtt.
Az erő, a hatalom már ott volt körülötte és benne, összesűrűsödve, felerősödve, készen rá, hogy használja.
- Mutasd meg magad! - nyerített fel egetrengetően, szabadjára engedve a benne élő varázserőt, mikor úgy érezte, hogy az energia minden sejtjét eltelítette már. Hangja megremegtette az egész Utolsó Reményt, betöltötte minden terét és szegletét, és maga alá gyűrt mindent.....
- Erre semmi szükség - mondta szárazon egy undorodó hang hirtelen mellette. A kavargó ködből álló majdnem-alak, ahogy közelebb suhant, lassan kialakított magából egy unikornist.
- Shassa...Miért nem mutatkoztál előbb? - kérdezte számonkérőn Vindorex.
- Tudni akartam kik jöttek veletek - fordult az átlátszó szellemfej a két vorstandihoz. |
Acuteness kis híjján sírva fakadt, amikor látta, hogy Vindorex bizony egy alagutat nyitott meg és éppen lefelé menőben van. Egyik szárnyával megragadta Dahakot, és visszahúzta maga mellé. Társa értetlenül nézett rá és magyarázatot követelt a tekintetével, amiért a másik görcsösen kapaszkodott belé, és nem akarta elereszteni.
- Ez nem fog menni. Én be nem teszem abba a patámat! - suttogta a tollasabbik pegazus.
Dahak rosszalló pillantást vetett Acutenessre, azt hitte, hogy szórakozik vele. Már épp meg akarta dícsérni, hogy igazán jó vicc volt, de látva a másik pegazus ábrázatát, az ő arcáról is lefagyott a mosoly.
- Ne csináld, nem lesz semmi gond! - orrával a járat felé bökött - Nézd csak meg! Látni még a végét is. Hát nem csodálatos? Nem akarod a saját szemeddel megcsodálni? Ugyan mi lehetne egy ilyen rövid, egyenes, simán át- és belátható járatban?
Kicsit hallgattak mindketten, majd amikor Dahak már épp elkezdett volna örülni, hogy sikerült meggyőzni társát az ellenkezően megrázta a fejét.
- Tudom, hogy Te is érzed. Neked is érezned kell! Dahak, itt nincs valami rendjén! Nem lenne szabad oda bemenni! - orrával a járat felé bökött és hátrált néhány lépést. - És ha csapda? Hogyan jutsz ki onnan, mondd?
Dahak elismerte, hogy van abban igazság, amit Acuteness mond. Csakhogy nem tudott jobb megoldást. A világ megváltozott, furcsa, idegen dolgokat érzékelnek, és nem tudják a dolgokat mire vélni. De ha rá akarnak jönni, mégis mi történik a Birodalomban, kockáztatniuk kell. Ezeket mind el is mondta pegazus társának, aki szemmel láthatóan nem volt meggyőzve, ám beletörődött arckifejezéssel, bólintott. Dahak maga elé engedte Acutenesst (aki úgy összehúzta magát, hogy észrevehetően összement), és követték az eriszieket a járatba. |
Vindorex csendben, higgadtan ellépdelt a társai mellett, és egy könnyed szarvérintéssel megnyitotta a Völgybe vezető alagutat. A szikla semmivé foszlott előttük, és megnyílt az út.
Vindorex végigmérte a mögötte elcsendesült lényeket, aztán halkan kopogó patákkal besétált. Higgadtnak tűnt. és ezt is akarta, de valójában feszülten figyelt, ügyelt mindent rezzenésre.
A völgy maga ugyanolyan, kék ég felé nyitott, csodás kis béke szigetének tűnt, mint amilyennek ismerték. Úgy tűnt semmi sem változott. És teljesen üresnek tűnt.
Csak épp nem volt az. Ő is, a társai is, de még a vorstandiak is érezhették, hogy valamiféle jelenlét telíti a levegőt mindenhol körülöttük... |
Szótlanul követték a kis csapatot, fürkészve a távolt, figyelve, hátha ismerősre, ismeretlenre találnak.
Hallgatták az erisziek kérdéseit, találgatásait, de egyebet nem tudtak tenni, egyikük sem volt még itt korábban, és fogalmuk sem volt, mire számítsanak. |
Mind bevárták Vinót, aki utolsónak futott be. A három pegazus kanca ért oda előbb, és kicsit nyugtalankodva várták a többieket: szokatlanul nehéz volt rálelni a bejáratra!!
- Vajon mitől hunyt ki itt ennyire a varázs?
- Valakinek nem kellett volna gondoskodnia róla, mielőtt elmentünk?
- Mi lehet így odabenn?
A susogás ideges és izgatott volt egyszerre. Hisz annyi minden történt.... |
__________________________________________________ |
 Sanrinnal együtt száguldott ki a barlangból, meg sem várva Ezüstcsillagot.Miután hallotta, mi az, mi a szívét nyomja, javasolni akarta varázsát, s "hó hullámokon szörfözést", de Sanrin megoldása még jobb volt!El is csodálkozott rajta, hogy ilyen nem épp testes pegazus elbírja "saját súlyát".
Még, ha Ezüstcsillag neki akart volna könyörögni -mivel látszott, Sanrin tántoríthatatlan-, hogy tegyék le, ő sem "könyörült" volna neki.De nem hívta versenyre a pegazust, főleg, hogy valaki utazik a hátán...
A másik pegazus mellé röppent.Így értek át a tengerpart melletti erdőbe..... |
 Rávigyorgott a két másik kancára, és hatalmas szökkenéssel kinn termett a barlangból!
- Juhhéééééééjjjj! - nyerítette.
- Gyerünk! Ezüstcsillag, ne vágj már olyan képet!
 Letörölte a fintorát, és kibökte:
- Tudjátok jól, hogy nem tudok repülni......Úgyhogy én nem tudok úgy száguldani.....Megaztán...semi életveszélyesre sem vágyom!!
- Ó, nem kell aggódnod - mondta, ahogy Ezüstcsillag lassan kiért mellé. Bíztatón, szelídebben rámosolygott.
- Nem megyünk veszélyes helyre, a szavamat adom!
Aztán hirtelen Ezüstcsillag alá fúrta magát, és a hátára kapta! A tündelény rémülten sikított, ahogy felszálltak, de a diadalittasan vigyorgó Sanrin nem lassított, igaz sem magasan, sem gyorsan nem repültek.
- Ugyanmár! Elbírlak, így könnyebben utazhatunk, és még élvezhetnéd is! Ne légy merev!
Felnevetett, mielőtt társa tiltakozhatott volna, és intett Hócsengőnek.
- Irány a tengepart erdeje! |
-Benne vagyok!-csillantak meg a szemei.-De akkor miért állunk még mindig itt?!Mutassatok utat, s érjük utól a telet! |
- Ez elég lelombozóan hangzik.....De lehet megoldás! - mozgatta meg élénken füleit, meglobogtatva szalagjait.
- Most, méééég tél van. Mindenütt. Elmehetnénk pár érdekes helyre! - javasolta csillogó szemekkel.
- Vannak ám kalandos vidékek!
- Nos, igen.... - felelte némiképp töprengőn. |
-Nos, vannak havasi legelők, de leginkább kopárak.... |
Erre már ő is elmosolyodott.
- Érthető....És nemes lélekre vall, hogy így próbálsz a sorsoddal szembeszegülni. Egyébként én úgy tudtam, hogy az Örök Tél Birodalmában vannak zöld helyek......Ott nem voltál még? |
-Ez igen egyszerű-mosolygott szelíden-Én soha nem tapasztalhatom meg, milyen a sivatag, mivel árt...de, ha kapok egy lehetőséget, hogy érezzem, s bele sem halok, az a legkevesebb, hogy még akkor is érezzem, ha kellemetlen...Legalább elmondhatom, hogy éreztem....Ti nem tudjátok, de itt óriási dolog, ha valaki-téli lény-érinti patáját a zöld talajon, vagy érzi, milyen a sivatag! |
Elmosolyodott.
- Ebben a tóban remekül lehet idézgetni. Magad is kipróbálhatod itt az általad ismeretlen dolgokat, ha egyszer ennyire tetszik Neked a kellemetlenség! - nevetett.
- Nem is értem.....Ha nem esik jól, miért próbálgatod? Én csak éppenhogy meg akartam mutatni, nem vártam volna, hogy....hogy....hogy ezt teszed. |
-Nagyon jó volt!-robbant ki belőle ismét az öröm.-Égetett, szúrt, valósággal perzselt...és nem lett semmi bajom!!!! |
 - Remek! - nyerítette, és keresett egy lefelé vezető utat. Leszökkent rá, és kényelmesen elindult.
|
 -Rendben. Részemről mehetünk!
|
Csak nevetett a pegazuson! Olyan volt, mint egy játszadozó kiscsikó!
- Tetszett? Itt lehet így játszani, kockázat nélkül. Nem ártott meg ennyi meleg?
- Ó értem! Nem lenne kedved akkor elmenni a Gyakorlópályákra? - kérdezett hirtelen jött ötlettől vezérelve, de lelkesen! |
Erre elvigyorodott.Hirtelen belement mindnégy lábbal, szinte pezsgett magában a forróság, de élvezte.Még meg is hembergett benne....Persze azután meg sziszegve rohant el és vissza!:)
Végül megint belement nágy lábbal, s lerázta magáról a patak vizét-hogy visszajusson, ahonnan "kihempergették":) |
-Nem semmi bajom! Csak régen repültam. Azaz kijöttem a gyakorlatból, hogy helyes legyek! De ezen kívül semmi probléma. |
[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lilina zihálva lefékezett a völgy bejáratán túl, és miközben kicsit kifújta magát, alaposan szemügyre vette az Utolsó Reményt. A táj nem változott, amióta utoljára itt járt, csupán annyi volt a különbség, hogy most teljesen egyedül volt itt... Még Perselus és a három kanca is elhagyta a völgyet. Ezenkívül volt pár kidőlt fa, amik eltakarításra vártak. Lilina egyre könnyebben kezelte új képességeit: egy aprót villant csupán homlokköve, és a Föld azonnal engedelmeskedett neki: a talaj gyengéden körülölelte és magába nyelte a korhadt rönköket.*
Sanrinnal együtt száguldott ki a barlangból, meg sem várva Ezüstcsillagot.Miután hallotta, mi az, mi a szívét nyomja, javasolni akarta varázsát, s "hó hullámokon szörfözést", de Sanrin megoldása még jobb volt!El is csodálkozott rajta, hogy ilyen nem épp testes pegazus elbírja "saját súlyát".
Rávigyorgott a két másik kancára, és hatalmas szökkenéssel kinn termett a barlangból!
Letörölte a fintorát, és kibökte:
- Remek! - nyerítette, és keresett egy lefelé vezető utat. Leszökkent rá, és kényelmesen elindult.
-Rendben. Részemről mehetünk!