|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.30. 13:52 - |
 Ide vezetett az alagút.Lidércfénynek fogalma sem volt hogy hol lehet, de örült kijutott a templomból.Egy ideig kóválygott aztán szédülni kezdett.Nem tudta mitől csak azt tudta, hogy lát egy fura csikót.Odaszaladt hozzá, de az eltűnt.
-Hol vagy?
Kiáltotta.Lidércfény csak mégjobban szédülni kezdett és elájult.Almodott.Látta annyát és apját... |
[57-38] [37-18] [17-1]
 -Dehogy unlak!Veled megyek!
Óvatosan lépkedett a köveken, de utána indult. |
 Óvatosan megállt a barlangnál, és a pegazusra pillantott.
- Kedves Tőled, hogy velem tartottál.....De nem várom el, hogy velem gyere be, sőt, ha unsz, meg sem kell várnod...... |
 - A Sötétség ránk borult, Ghost! Védenünk kell magukat, és másokat is! Miután a Sötétség bejutott egyszer a barlangrendszerbe, jobbnak láttuk kialakítani azt a titkos csarnokot. Aki megjárta a túlvilágot mindig mássá lesz. Az új afraikanak meg sok szerencsét az életben maradáshoz! Szükségük lesz rá. - suttogta egy lemaradt csápja a ködnek, aztán az is követte a zúgó felhőt. |
 Ghost utána ügetett!
-Képzeld!Pokoltűz is afrai lett!Meg még egy pár afrai érkezett a Birodalomba!Állítólag van egy aki már megjárta a túlvilágot és a sötétség minden pontját ismeri!Vagyis járt ott!Szomórú, mert elfogták, megölték, de visszatért a földre és afrai lett!...az lenne a kérdésem, mi az az új változás a cseppkőbarlangba?Nagyon ellenszevesek az őrök! |
Feljebb emelkedett, és csak miután Ghost bizarr cseppjei kihulltak belőle (mennyi erőfeszítésbe került!), szólalt meg:
- Valóban, de helyesebb lenne, ha örülnél neki. Most lesz kínban részünk elég! Nem kell elébe sietnünk és örvendeznünk neki! Mellesleg örülök, hogy ilyen jó formában vagy!
Hirtelen sziszegni kezdett az eddig sóhajtó köd:
- De ezt többet ne csináld! Nem különösebben bírom a vizet ködként.
Kicsit szétterült.
- Ha ennyire futni akarsz a Sötétségig, szólj, én nem fogom megakadályozni!
Újra nekieredt felhőként a távolságnak. |
-Na!
Ghost körül varázserejű vízhullámok csapodtak ki, amik több részre vágták a ködöt, így Ghost ki tudott szabadulni!Hegyes hullámokkal bombázta a ködöt!Egy hullám benne maradta a közepábe és nem tudta onnan kiszedni senki.a hullám icipici, alig látható cseppekre bomlott.A cseppek óriási hatást tudtak elérni mindenkiben, ugyanis vagy a múltat hozták föl, vagy bármilyen jó érzést.Machosnak nem akarta felhoznia múltat, de ezek a cseppek egy-egy lénynél olyan hatást hoztak létre, hogy Ghostnak is tátva maradt a szája.Inkább ezt hagyta.Most inkább a vízgömbökkel próbálkozott.A gömbök szétrobbantak, de robbanásukkor nagyerejű fény jött létre, ami egy-egy sötét lényt repesztett volna szét!
-Hú!Rég harcoltam már! |
A fáradtsága már tovatűnt, és örült az ifjú unikornisnak.
- Magam is ezen gondolkoztam éppen. - mondta, és sötéten elmosolyodott.
Szemei megvillantak.
- Na lássuk, mi megy még. - mondta rekedt-suttogó hangon.
Hatalmas, tébolyító, rémületet árasztó köddé alakult, de Ghostot megkímélte a hatásaitól.
Egy pillanatig kavargott, növekedett, aztán hirtelen Ghost köré kanyarodott, felemelte, és mintha pokolbeli rémkép, elszabadult kísértet, őrületet támasztó rémálom lenne, zúgni kezdett a Sötétség felé. |
Ghostőrülten vágtázott végig a pusztán.de hirtelen megállt.Figyelt egy fekete pegazust, akit rögtön megismert.Pislogott kettőt és odarohant hozzá!
-Machos!-kiálltotta.Át is ölelte, de csak egy pillanatra!
-Nem tudod elképzelni mennyi minden történt, mióta nem találkoztunk!De most sietni kéne, mert a sötétség tombol és nincs sok időnk4Bár ezt te is nagyon jól tudod! |
Odaért végre!
Sok harc....sok kétely, de most végre itt volt, és itt is lehetett!
Bement a sötétbe, egyre beljebb és beljebb lépdelt....
A vízió ugyanolyan erővel verte le a lábáról, mint eddig mindenkit.
Szédítő sebességgel képek zúgtak el mellette, ő pedig kétségbeesetten próbálta őket felfogni.
Aztán a sebesség lelassult, és ő látni kezdett.
Erisziek.....egymás ellen harcoltak! De hirtelen mindből előtört a varázs, és egyetlen célért összefonódott!
A kép tovatűnt, Machos nem tudta mire vélni az egészet, de szinte rögtön új formálódott elé:
Magány.....Rettenő magány....Nem tudta hol lehet, mit csinál, de hirtelen borzasztó Sötét zuhant rá és körülvette.
Hatalmas kacaj, és Machos vágyat érzett, hogy csatlakozzon hozzá. Felfogta, hogy ez is küzdelem, méghozzá élete legnagyobb küzdelme, és dacolni kezdett. A Sötét őrjöngve kitágult előtte, de ő csak makacsul kitartott! Ordítás, kín, és a kép elsuhant.
Machos szédülten tűrte a kavalkádot, aztán újra egy kép furakodott az elméjébe. Nem is kép. Csak érzelem. Boldogság. A pegazus nem értette, nem tudta hogyan került az életébe el akart húzódni.....de nem tudott. A boldogság utána jött, magába olvasztotta, és Machos bizalmatlansága tovatűnt, mint a vadállat dühe, mikor szelíden és békével bánnak vele.
Ez is tovatűnt, és Machos ekkor kapta a legkülönösebb látomást: szédítően elvonult előtte múlt, jelen, jövő, mind pontosan, de megjegyezhetetlenül, minden részletre kiterjedően, de áttekinthetőn, barátok, ellenségek, harcok, békék, veszteségek, győzelmek, és valahogy.....maga a Birodalom is betöltötte ekkor az elméjét.
Vadul lihegve ébredt a hideg kövön.
96 éve ránehezült, de nem törődött vele. Ez csak a lelke kimerültségét mutatta. Fájt neki a kor, de elfogadta, és nem is törődött vele.
Bár a látomások különösek voltak, és zavarosak, kapott tőlük valamiféle erőt.
Felkelt, és kiment a barlang szájába. Nagyot sóhajtott..... |
 Brünhilde végül bement a barlangba....sok-sok nap, sok-sok csata volt mögötte, míg idejuthatott.
El kellett jutnia a Kristályhoz, fel kellett jutnia a Hegyre, és keresnie is kellett a Látomások Barlangját, mert láthatóan a beköltözött Sötétség eltorzította, és viharok, lények, zagyva varázsok és hihetetlen rémálmok próbálták eltántorítani.
De most itt volt, már több hete, és szégyennel gondolt arra, hogy ki tudja mennyi baj van odakinn, ő meg itt időzött oly sokáig! De félt....Le kellett küzdenie önmagát is, hogy képes legyen bejönni!
De mostmár elhagyta a napfényt, ahogy egyre beljebb és beljebb ért a közönségesnek tűnő nagy üregbe. De a Varázs ott izzott a levegőben. Mint a Hegyen mindenütt.
Ment, ment és ment.
'Mikor lesz ennek a barlangnak vége? Hiába jöttem volna ide? Mi vár itt? Talán csapda?' tette fel magában a gyakorlatias, illetve a rémítő kérdések sorát.
Aztán megtörtént!
Mintha leütötték volna, de fájdalom és homály helyett valami óriási, színes örvénybe zuhant.
Egy üres tér...háború....lény lény ellen, de minden értelem nélkül! Itt-ott ismerősök tűntek fel, majd újra el a tömegben, ahol folyt a vér, és tombolva ünnepelt a Halál, sehol egy hang, de a képek így is szörnyűek voltak. A logika nem csupán a harc rendjéből hiányzott, de az egész képből is: Fény Fény ellen, Sötét a Sötét ellen, barát és testvér egymás ellen, harcostárs hátbatámadja és levágja hű partnerét....A harc önmagáért élt ebben az őrült kaotikában, fájdalommal, fáradhatatlanul...
'Miért történik mindez?!'
Brünhilde bénultan állt, és nem tudta mi lesz vele, de a látomás már folytatódott.
Űr....végtelen űr.....hihetetlen messze lebegett mindentől, de mégis tudta, hogy a csillámló porszem, amit lát, a Birodalom. Távolról.....Hirtelen a porszemből sötét alakok nőttek ki, óriásiak lettek, kiléptek a világukból, körülvették, és lassan elkezdték maguk alá temetni.
'Ne!!!'
Feléjük kezdett repülni, ordított, küszködött, de a látomás újra változott....de előtte...mintha a sötét pusztítók figyelme őrá szegeződött volna....
Brünhilde a Valhallát látta. Mintha egy élettel ezelőtt lett volna, hogy ott élt boldogan! Annyi minden történt azóta....
Az Erőd hirtelen nőni kezdett, egyre nagyobb és dicsőbb lett. De körülötte és alatta a világ, ami olyan szépnek tűnt, elkezdett...kihalni. Sivár lett, majd egyre homályosabb...végül csak a hatalmas erőd ragyogott a semimben, aztán hirtelen egy roppanás...és a semmibe dőlt minden.
A kancában megállt az ütő....
'Az otthonom!' Hiába....nagyon rég nem élt már ott, de odatartozónak érezte magát....Aki valkűrnek születik, az valkűr is marad.
Hirtelen, mielőtt a látomás tovatűnt volna, Brünhilde, a pegazus, Brünhildét, a keresztanyját látta meg a romos erőd utolsó maradványain. Olyan gyönyörű volt díszes vértjében! Lágyan mosolygott....búcsút intett a kezével....annyira békés volt!
A kanca csak nézte....
Önmaga állt egy mező szélén. Előtte a zöld, friss fű...mögötte valami sötét. Valahogy hátranézett. Egy rémekkel teli erdő volt. Ahol állt, onnét, épp abból a pontból, utak indultak mindenfele. De kettő különösen széles volt. A mezőé, és az erdőé. Brünhilde viszont alig nézte őket. Egy másik út, egy magányos, a többitől elváló út vezetett el. Brünhilde az erdőt nézte, de valahogy, szinte álomszerűen, anélkül, hogy akarta volna, elindult azon a különálló úton. Aztán levette tekintetét az erdőről, és csak ment, mendegélt az úton, lesunyt fejjel, hatalmas csendben. Felnézett, hogy hová is visz az útja, de ez a látomás tovatűnt.
A Birodalmat látta újra, valahogy belátta az egészet, mintha nagyon magasan lebegett volna felette. A Birodalom feketeségbe borult....halál uralta. A kanca zokogni kezdett.....De akkor a messzeségben fény lobbant fel! Csak egy apró pont...de nőni kezdett, és hirtelen (vagy talán együtt kezdték az elsővel?) több is izzott a távolban! Mindenfele! Mind egyre élesebben, hatalmasabban fénylett, míg beragyogták Simbelmyne-t! A Sötétség kis ideig ellenállt, rövid ideig újra egyenlőként álltak szembe az Erők, de aztán a Fény mindent betöltőn és elsöprőn fellobbant, beborította a Birodalmat....
És Brünhilde az oldalán fekve, zihálva ébredt a barlang hidegében.
Ki tudja mennyi idő telt el azóta.....
Remegve feltápászkodott.
'Ki is vagyok?' töprengett, míg kifelé haladt.
Nem nézett sehova, nem is látott, annyira elmerengett.
Váratlan, a semmiből, felfoghatatlan hirtelenséggel és erővel mágia robbant előtte!
Felkiáltott, és mintha egy verembe esett volna, lezuhant! Nem tudta használni a szárnyait!
Lángfalak ölelték körbe, remegtek, égettek, így Brünhilde középen állt rémülten. Ez a Tűz valahogy....pánikba ejtette. Ne mvotl természetes! De nem is támadó varázs volt! Próbált rajtuk átlátni, de semmit nem látott!
Összerogytak a lábai, és úgy érezte leragad a szeme!
Fény gyúlt az elméjében!
Brünhilde története! A valkűré, akit Ódin büntetéssel sújtott a lázadásáért! Megsebesítette dárdájával, így a harcos leány álomba zuhant, és tűzgyűrűbe zárták a világ végén, ahonnét senki ki nem hozhatta! Csak..akit a titkos varázs segített....Senki nem hitte, hogy Brünhilde szabad lehet újra...csak az egy Ódin kivételével talán...Sok-sok év telt el, míg valaki az elveszettnek tartott, mágikus kincsek őrét legyőzve, és azt megszerezve magának, hozzájutott a Varázshoz, ami átvezette Brünhildéhez. Így szabadult ki a valkűr....Így lett élővé újra....
A pegazus elaludt, de utolsó gondolata ez volt:
'"Nomen est omen"....A név valóban kötelez....'....... |
 -Én nem félek!-morogta halkan és elindult a pegazus után. |
-Gyere már!-mordult rá!-Most mitől félsz?
Azzal elindult elég egyértelműen a barlang felé!
-Na gyere! |
Yasha kicsit lehajtottta a fejét és szomorkás hangon szólalt meg:-Hát nemis tudom...a gazdám óv attol a helytől.... |
| -Nekem van egy ötletem!Menjünk el a félelmek barlangjába!-lobbant fel a szeme!-Jó buli lesz! |
| -De!!!-kiáltot fel örömében, egyhelyben ugrálva-és mit játszunk? |
Lidércfény hátrafordult!
-Most éppen vándorlok!Nem akarsz egy kicsit játszani?Van néhány ötletem! |
| -Bocsánat....-mondta unottan-Na és mit csinálsz? |
Lidércfény a hangra ugrott egyet, a levegőben megfordult és amikor leért a földre teste lángolni kezdett.
-De megilyesztetél!-Mindta morcosan azzal haladt tovább! |
| Yasha meglátta a vele egy korú pegazust, kis idejig követte, majd megszólította:-Szia!....Remélem nem ilyesztettelek meg. |
 -Nekem most el kell mennem!Legyél jó!Nemsokára találkozunk, vagy ha nem akkor majd Xeroxot küldöm!Szia!
Azzal hattyúként elrepültem!
-Szia!
Lidércfény pedig neki indult a nagyvilágnak! |
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ide vezetett az alagút.Lidércfénynek fogalma sem volt hogy hol lehet, de örült kijutott a templomból.Egy ideig kóválygott aztán szédülni kezdett.Nem tudta mitől csak azt tudta, hogy lát egy fura csikót.Odaszaladt hozzá, de az eltűnt.
-Dehogy unlak!Veled megyek!
Óvatosan megállt a barlangnál, és a pegazusra pillantott.
- A Sötétség ránk borult, Ghost! Védenünk kell magukat, és másokat is! Miután a Sötétség bejutott egyszer a barlangrendszerbe, jobbnak láttuk kialakítani azt a titkos csarnokot. Aki megjárta a túlvilágot mindig mássá lesz. Az új afraikanak meg sok szerencsét az életben maradáshoz! Szükségük lesz rá. - suttogta egy lemaradt csápja a ködnek, aztán az is követte a zúgó felhőt.
Ghost utána ügetett!
Brünhilde végül bement a barlangba....sok-sok nap, sok-sok csata volt mögötte, míg idejuthatott.
-Én nem félek!-morogta halkan és elindult a pegazus után.
-Nekem most el kell mennem!Legyél jó!Nemsokára találkozunk, vagy ha nem akkor majd Xeroxot küldöm!Szia!