|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.13. 12:29 - |
*Despota egyenesen a Legendás Kristály Hegyhez repült. Őrült tempóban hasította a szelet.
A messzeségben lassan kirajzolódtak uticéljának körvonalai. Egy kicsit lassított. Még sosem járt itt, ezért nem tud erről a helyről semmit.
Addig lassított sebességén, míg végül csak egy helyben lebegett. Néhány hosszú perc gondolkodással telt el.
Utána ismét egy gyors tempót felvéve közeledett a csúcs felé.
Amikor már egészen közel járt, egy hatlamas Erő-hullám csapta meg. közvetlenül utána még egy, az előzőnél is keményebb.
Despotának viszonylag könnyen sikerült ezeket "átlépnie", a gyors tempónak hála. Amint átlépte a második hullámot, szinte elviselhetetlen mágiájú térségbe érkezett.
Nemsokára ledobbant a csúcs egyik részére.* |
[93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Egy pillanatra még zavarba jött, aztán csak elmosolyodott, és visszacsókolta...párját! |
*Despota örömében magához szórította, majd hosszan megcsókolta Brünhildét.* |
Brünhilde lesütötte a szemét.
Aztán, sejtve, hogy most halad át a múltját és jelenét összekötő ködös hídon, így szólt:
- Ha áll még az ajánlatod...Igen.... |
- Hát persze, hogy elvennélek! Akkor nem kértem volna meg a patádat! - *válaszolta szívből.*
- Majd vigyázok magamra. Ígérem. |
Lefékezett a levegőben, és Despota szemeibe nézett.
Aztán összehúzott szemekkel nézte, nézte, arca hitetlenkedő volt.
- Elvennél engem? - kérdezte halkan, tekintetét Despotáéba fúrva.
- Mikor tudod milyen vagyok? Vállalod a veszélyt? És ha Veled történik valami...velem mi lesz? - kérdezte halkan....és....lágyan. |
*Elmosolyodott.*
- Oh, drága, egyetlen Brünhildém! Hát ezek bántanak?
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de Én inkább a rövidebb, de boldog életet választom! És amúgy meg: visszariadnánk egy kis akadálytól? Ha együtt vagyunk, akkor semmi sem állhat az utunkba! |
Csaknem habogott. Nagyon meglepte Despota tette!
- Én.....félek és féltelek.....Mi lesz, ha elveszítlek...Mi lesz...ha megint szeretni kezdek...és megint minden romba dől?! - kiáltotta suhanva, miközben sörényük lobogott, és a szél süvített mellettük.
- Mi lesz, ha ez is csak egy álom?! Ami borzalmas ébredéssel ér véget?!
- Mi lesz, ha miattam fognak el?!
- Mi lesz, ha ez is elvész?! Már nem félek lemondani a múltamról....De az úgyis kísértene! |
*Brünhilde után ugrott, repült.
Gyorsan beérte és szárnyaival körbefogta a kancát. A sebesség még vitte Őket tovább.*
- Brünhilde! Szeretjük egymást! Mi kell még? Miért nem akarod? Mitől félsz? |
- Én....én..... - kezdte.
Aztán lehajtotta a fejét.
- Nem lehet. - suttogta.
- Én igent mondanék.....de......de
Tépelődött, és dühöngött.
Úgy érezte szétszakad a szíve......Annyira igent akart mondani.....De ha igent mond, elfogadja, hogy szereti a csődört. Elfogadja, hogy valóban, végleg, visszavonhatatlanul idetartozik....Hogy megváltozott a szíve...Elfogadja, hogy ehhez a tűzszín harcoshoz tartozik.....Mi lesz, ha elveszíti?!.................
Ha elfogadja, hogy valóban itt él......visszavonhatatlanná válik, hogy régi élete elveszett.
Despotát pedig veszélybe sodorhatja, hisz ő, a valkűr, a bukott lény már egyszer a Sötétségé lett. Mi lesz, ha így érik el egy napon a csődört? Kapták már el mindkettőjüket épp elégszer......Despotának sem hiányzik még egy.........Neki sem, hogy Despotát felhasználva ejtsék rabul!
Mit tegyen, ha nem érzi úgy, hogy mindent feledve képes lenne élni abban a gyönyörű tengerparti erdőben? Hogy feledetne?!
Aztán eszébe jutott látomása.....
Ott új útra lépett......Látta lehetséges, a régiből létrejövő élete pusztulását.......Látta a Fény diadalát.
- Nem lehet, mert túl veszélyes vagyok......Túl.....üres.....bonyolult..... - suttogta végül mégis fejét rázva.
Azzal kilőtt az égbe, miközben záporoztak a könnyei. |
- Igen, az akar lenni... - *felelte, miközben Brünhilde szemeit fürkészte.* |
Zavartan megállt.
Pír öntötte el az arcát.....Aztán kibökte:
- Ez...ez most egy....patakérés? - kérdezte halkan. |
*A csók után felsegítette Brünhildét.
Már az úton eldöntötte... igen... itt a pillanat... nem mehet ez így tovább...
Despota behajlította melső lábait és letérdelt Brünhilde elé. Szárnyait maga mellé leengedte.*
- Brünhilde rengeteg minden történt már kettőnkkel. Eddig mindketten a saját utunkat jártuk, ami néha-néha keresztezte egymást. Mi lenne, ha ezentúl ugyanazon az úton járnánk? |
 Jópár órával később felébredt, és mikor látta, hogy fölfelé nem jut ki........ásni kezdett oldalra.
Nem sokkal később fel bírt mászni a romhalmaz tetejére, és végül kijutott a lyukon.
Aztán unott trappolással elindult lefelé. |
Milyen különös érzés!
Kinyitotta volna a szemeit, de kicsit még élvezni akarta azt a borzongást, ami végigfutott a testén. És töprengeni kezdett, hogy hol is van, és miért is érzi furcsán magát.
Aztán megrohanták az emlékek! A Látomások barlangjai, a képek, és végül a varázs, ami beteljesedett rajta!
De akkor....ez az érzés.....ez az ébredés....
Összeszorult a torka, és egy őrült pillanatig azt fontolgatta nem tesz semmit, hanem az idők végezetéig itt fog feküdni mozdulatlanul.
De aztán nemcsak a nevetséges volta miatt vetette el az ötletet.
Igenis, meg akarta tudni ki az ébresztője.....Bár nagyon is sejtette.........
És igenis élni akart. Fel akart ébredni......és rá akart lépni az útra, ami ott olt már kiterítve előtte.
Brünhilde kinyitotta a szemeit.
- Despota..... - suttogta.
Különösen érezte magát. Ahogy soha korábban életében. El kellett mosolyodnia, és érezte, ahogy a szemei különös fényben égnek.
- Hát ez így fog menni? Megmentesz, én is Téged......aztán megyünk tovább a következőig külön, ahogy a harcosokhoz illik? - sóhajtotta.
Aztán csak újra elmosolyodott.
Feltámaszkodott, arcát Despotáéhoz közelítette.....behunyta a szemeit....és ahogy kell, csókért csókkal fizetett............... |
*Despota épp szökkent volna el, hogy ne essenek rá a kristálydarabok, amikor eszébe jutott: a pegazustoll! Visszaugrott, felkapta a tollat és látta, hogy a köveg, sziklák, kristályok már nagyon közel járnak.
~Csak egy szökkenés...~
Hatalmasat lökött magán, útközben maga fölé emelte megkeményített szárnyait. Jónéhány kő eltalálta, de a lényeg egy volt: kijutott a leomló kövek alól, nála volt a pegazustoll ÉS látta az eget!
Ellökte magát a földtől és kirepült a nyíláson. Kellemetlenül érezte magát. Segítenie kellene Drongunon, de akkor... Egy ideig tétovázott, felidézte Drongun szavait és megpróbálta elhitetni magával, hogy arra gondolt Drongun is, hogy egyedül kell mennie...
Néhány szárnycsapással kiemelkedett a résből és repült tovább...
Emelkedett, emelkedett... Minnél magasabbra akart repülni, hogy több részt láthasson.
Nyugatra látott valami furcsát, de messze volt, ezért nem tudta kivenni, mi is lehet az. Még feljebb akart emelkedni, amikor valami föntről jól megütötte, mire elkezdett zuhanni. csak jónéhányszáz méter után tudta magát megállítani. Felnézett, de a kék égbolton kívül nem látott semmit.
Jobbnak látta alacsonyabban repülni.
Arra vette az irányt, amerre azt a furcsa valamit látta...
Néhány óra elteltével megpillantotta azt a valamit, amit a távolból látott. Nem csalt a szeme már akkor sem, csak nem akarta elsietni a feltételezést...
De mostmár biztosan tudta: megtalálta, amit már olyan rég óta keresett!
Leszállt a láncsóvákkal körülvett hely mellé. A tűztől nem látott semmit...
Maga elé tartotta a tollat, mire az elkezdett remegni, majd ismét szikrákat kezdett szórni.
Despota nem várt tovább, beugrott a lángok közé!
Igaz, tűz elemű lény volt, de ezek a lángcsóvák mégis felettébb megégették! ugrás közben lehunyta szemeit. Megérkezés után csak néhány perc múlva nyitotta ki a szemeit.
Amint megpillantotta a földön fekvő/alvó pegazuskancát, mérhetetlen boldogság lett úrrá rajta! Azonnal mellé lépett és megcsókolta.
(Egyik szárnyában szorosan markolta a pegazustollat.)* |
- Hogy ne férnél át! A Tűz olvasztja ezt a....vacakot! - küszködött a sziklával-kristállyal.
- Mellesleg.....ezen éppen én nem tudok majd kimenni.....Ha meggyengítem, le fog omlani. Le fog sodorni a sziklaomlás...De Te kirepülhetsz majd!
Ledobta a tollat.
- De a valkűrt így neked ki kell szabadítani! El ne szúrd! - hörögte.
Azzal a sziklamennyezet leomlott..... |
- Csodás... - *mondta alig hallhatóan.
~Ott én nem fogok kiférni... Biztos direkt csinálja!~
Megköszörülte a torkát.*
- Gondolom magad is tudod, hogy Én azon a lyukon nem fogok kiférni... Amíg itt kaparászol, addig Én keresek egy másik kijáratot.
*Tovább lépkedett a sötét járatban.* |
- Csodás. - morrantotta.
Szájába kapta a tollat.
Aztán ugrott.
A hatalmas, sötét járat falába vágva karmait irtózatos kínnal lefékezett, majd mászni kezdett.
Aztán kotorni kezdett.......felfelé. |
- Már nem emlékszem. - *felelte.
Maga sem tudta először, hogy miért mondta ezt... De aztán örült neki!* |
Drongun tűnődve nézegette a tollat. Aztán egyszercsak megállt.
- Hm.....Hol is estél be? Vagy én? |
[93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Egy pillanatra még zavarba jött, aztán csak elmosolyodott, és visszacsókolta...párját!
Jópár órával később felébredt, és mikor látta, hogy fölfelé nem jut ki........ásni kezdett oldalra.