|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.14. 13:24 - |
 Megérkezett a nyomok forrásához.
Előtte a hátborzongató Kristály magasodott.
A mágia által teremtett hely sokak számára egy rettenetet jelentő hely volt. A mágia pusztán önnön gyönyörűségére teremtette, és a mai napig rendkívül erős volt a varázs benne. Sugározta.
Valahogy nehéz volt elképzelni, hogy ezt a csalókán üres és mégis életteli helyet is megfertőzte a Sötétség. De a legutóbbi ellenfele nyomai akkor is idevezettek, tehát itt kell továbbkeresnie!
Bár ezt könnyebb volt elhatározni, mint akár csak elkezdeni...
A hegy lábainál mágiazár terült el. Valahányszor valaki elindult felfelé és a Hegy úgy határozott, hogy nem engedi fel, a vándor vagy azt kezdte el tapasztalni, hogy egy bizonyos út megtétele után visszakerült a kiindulópontjára, vagy azt érezte, hogy minden lépés egyre nehezebb lesz és végül feladta, vagy egy mágia megkötötte és haláláig ott kellett állnia, vagy fel sem bírt lépni az ösvényre, ami felfelé vitt. A levegőben pedig a Hegy még nehezebben megközelíthető volt: néha az utazó épp maga előtt látta, aztán hirtelen átkerült a Hegy túloldalára, néha egyszerűen olyan erős lett a szél, hogy a leszállásnak a gondolata sem jöhetett szóba, néha pedig a Hegy ellehetetlenítette magát: egyszerűen nem látszott olyan pont, ahová lehetséges lenne a leszállás.
De azért voltak, akik már felmentek vagy leszálltak rá....
A Mágia, önmagában, furcsa dolog, éppen ezért nem olyan egyszerű egy ilyen helyet uralom alá hajtani...Talán a Sötétség csak feljutott rá, de nem jutott bele...
Akkor pedig Rauconak is van esélye....
Lehajtotta a fejét és mindig csak maga elé nézve, mindig a következő lépésre koncentrálva elindult fel....
És sikerült!!!!
A Hegy határvidéke mögötte volt. Az irdatlan kolosszus még most is hatalmas és valahogy távoli volt (pedig már benne járt), de már érezte, hogy nem lesz baj....Hogy átjutott a próbán....kapun....
|
[84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 - Nem nézel bele? Hátha megmutatja, merre tovább... - *mondta, de Ő a világ minden kincséért sem nézett volna bele...*
|
 Bizonytalanul, szinte félve nézett a sötétszürkés színű, homályló tárgyra.
- Azt hiszem....volt egy látomásom róla....Ha az igaz volt....Akkor ez a gömb nagyon régi lehet......Nagyon-nagyon régi..... - mondta halkan. |
*Mikor Izabó felmutatta a kristálygömböt, kirázta a hideg a tárgyat látva.
Csodálatos és hasznos dolognak tartotta a mágikus tárgyakat, de számtalan rossz tapasztalát nem tudta kiverni a fejéből.
Felemelte fejét és összehajtogatta szárnyait. A kristálygömbről azonban egy pillanatra sem vette le tekintetét.*
- Milyen régi? |
Megdöbbent azon, hogy Hektor valahonnan máshonnan tűnt fel hirtelen mellette, de örült, hogy segítséget kap a talpraálláshoz.
Inkább nem is tette szóvá a dolgot.
Szavak helyett felmutatta az idős kristálygömböt.
- Ez egy kihunyt fényű kristálygömb..... - mondta áhítattal.
- Nagyon régi lehet..... - de itt hirtelen elharapta a mondatot. |
*Idegszálai pattanásig feszültek.
Mikor Izabó felkiáltott, elviselhetetlen erejű mágia csapott ki a barlangból! Ez ledöntötte lábairól és a messzeségbe taszította. Először még érezte teste alatt a sima kristályt, de hamar elfogyott alóla a szilárd talaj és a levegőben zuhanva találta magát. nem találta kivédhetelennek a helyzetet: csak széttárja szárnyait és minden rendben lesz. Igen... Ezt így gondolta...
Eddig nem tűnt fel neki, de valami fekete lény rátekeredett a szárnyaira és nem engedett!
Sebesen zuhantak a föld felé. Hektor próbálta szemügyre venni a furcsa szerzetet és rángatta szárnyait, hogy engedje el, de nem járt túl nagy sikerrel, csak néhány tollának mondhatott búcsút. Adrenalin szintje már a plafont verte, amikor csak 50 méter választotta el a halált tartogató talajtól.
Tekert egyet magán és izzó tekintettel fordult még utoljára az átkozott lény felé. Szemgolyójában lángok táncoltak, amint felgyújtotta a potyautast. Az végre elengedte, mire Hektor lerázta magáról alig 5 méterrel a talaj fölött és úgy döntött, ideje tovább állni.
A fekete, többkarú, hosszú-ujjú manó-polip keverék porrá zúzódott a talajon.
Lángok csaptak fel a kristályon és Hektor tűnt fel. Gyorsan Izabóhoz lépett és felsegítette. Arcán nyugodt vonások voltak láthatóak. Semmi jel nem utalt az iménti kis "kaland"ra.*
- Mi szépet - és reményeim szerint hasznosat - találtál? - *érdeklődött és a kristálygömbre pillantott.* |
Összerándult, ahogy valami energia érte el, és kezdte behálózni a szárnyát, azon át meg őt magát is elragadni készült!
Ellenállt, észre sem vette, hogy veríték csap ki a testén és megcsikordul a foga, és kitartóan továbbküzdött az őt tapogató, veszélyes és vágyott mágiával. Akarta a varázst, ahogy az is őt, de félt is attól, hogy mit tehet vele ez a nagyon idegennek tűnő bűbáj! Mert nagyon idegen volt....Nem tudta felidézni, érzett-e már valaha is hasonlót! Igaz, nem is maradt energiája sokat töprengeni.......
Szárnya közben kihűlt, de nem is törődött vele, Tapogatózott tovább, aztán hirtelen felkiáltott és megrándulva térdre esett!
Úgy érezte magát, mintha kiszakították volna a testéből, és zuhanna!!!! Homályban, lángmódra kavargó szürkeségben találta magát, egy alig kivehető képpel maga előtt. Küszködött, hogy jobban lásson, igaz, nem is volt szeme, sem teste......
A kép hirtelen, kavargó kerettel bár, de kitisztult! Élesen látott minden részt.....
Egy gyönyörű fiatal tünde nőt látott.......A tünde egy gömböt figyelt. Egy kristálygömböt!!! A gömbben egy apró kisbabát láthatott.....Épp most születhetett a világszép kicsi! Megdöbbenteőn tiszta szemekkel a gömbben nézelődőre meredt, és így Izabóra is! Fény lobogta körbe......
A gömb képe hirtelen eltűnt, a tünde el is tette. De az éjhajú hölgy mozdulatain izgalom látszódott! Átsietett valami termen, és valami ragyogó fölé hajolt........
Reccsenés hallatszott, sötétség töltötte el egész valóját, újra suhant a semmin át, aztán Izabó zúgó fejjel, hunyorogva, ólomnehéz testtel ébredt a földön heverve. Hideg, nevetséges pózben rátekeredett szárnyában egy kristálygömb lapult.....Nagy nyögéssel (bele is szédült) arrafordult, és megnézte.
Rég kihunyt fényű tárgy volt.....Nagyon-nagyon régi lehetett...És az az erő sugárzott belőle, ami idecsalta őket az üregéhez...... |
*Gyorsan Izabó mellé lépett, hogy segíthessen, ha a kancának szüksége van rá.* |
Ő is megtorpant.
Kinyújtotta érzékeit ő is a lyuk felé, és ő is érezte a furcsa energiát!
- Igazad lehet! De.....hogy...?
Megrázta a fejét, hogy zilált gondolatait összeszedje.
- Rendben.... - mondta kitisztult szemekkel, elszántan.
A lyuk elé lépett, és kinyújtotta felé szárnyát. |
*Kicsit lassított léptein, de nem állt meg.*
- Őszinte legyek? Nem tudom... Ha lenne jobb ötletem, nem baktatnék itt.
*Az út még néhány fordulón keresztül vezetett, majd Hektor egy kis, elrejtett nyílásra lett figyelmes. Először csak megtorpant, majd megállt, tisztes távolságban a feketén tátongó lyuktól.
Izabóhoz fordult.*
- Ahoz mit szólsz? Furcsa mód sötét van ott, és.... - *kereste a megfelelő szavakat* - sajnos szavaikkal nem tudom leírni, milyen erő felszabadulását érzem onnan. |
Izabó kifejezetten megijedt néha eltorzult alakjaitól, kínzásai során hasonló rémálmok gyötörték.....
Habár a kerülőket is nehezen fogadta el útjuk során. Nagyon sok múlt a sikerükön!! Mi lesz ha elkésnek.....?
- Hektor, miképp keressünk meg egy olyan dolgot, amiről azt sem tudjuk micsoda? Keresőbűbájnak itt nem sok értelme lenne..... |
*Az út, amit találtak felfelé a hegyre, igen meredeknek bizonyult és tükörsima felszíne feladta a leckét a feljutásban.
Volt, ahol körkörösen haladtak felfelé, máshol az út először beleveszett egy-egy kristályos barlangba, majd ismét kivezetett a friss levegőre.
Az egyik barlangban tréfás kristályok helyezkedtek el. Tükröződésükben alakjuk hol természetellenesen hosszúnak, hol végtelenül magasnak, hol pedig tömzsin alacsonynak mutatta a két pegazust.
Hektor aprókat mosolygott vicces látványukon, de nem állt meg. Sűrűn sandított hátra, hogy meggyőződjön, Izabó nem maradt el.
A fényeket hamar megszokta, de a hatalmas erő, ami a Hegyben rejlett, kifejezetten zavarta, akadályozta! Bármilyen területre értek, nem akart se felszállni, se mágiához nyúlni, mert nem volt benne biztos, hogy gördülékenyen menne-e a dolog.* |
Ő is elindult a mén nyomában, lehajtott fejjel, makacsul apró, kitartó léptekkel. Érezte ahogy nyomás kezd ránehezedni, ahogy az elméjét mintha satuba fognák, de ment tovább levegő után kapkodva, vissza sem nézve, előre sem nézve.
Remélte, hogy sikerül és pár perc múlva nem a kiindulása helyen találja magát.... |
*Bátorítóan Izabó mellé lépett.*
- Ahogy eddig is, most is csak lesz valahogy.
*Ismét felnézett a magasba, de nem is látta a hegy tetejét.*
- Induljunk - *tanácsolta és megindult.* |
- Nem lesz könnyű, de meg kell próbálnunk....Rodus nem segített többet, sajnos....Így nem tudom miképp kellene kutatnunk, már ha sikerül felmászni, és a Kristály hatalmas.... - mondta halkan, lehajtott fejjel, kissé igenis reményvesztett hangon.
Újra felnézett.
- Félek kicsit az itteni bűbájtól. Nagyon erős.... |
*Kicsivel Izabó után ért talajt.
Megrázta magát, majd felpillantott a Kristály Hegyre, először hunyorogva.* |
Leszállt a hegy lábánál, és felnézett a kissé számára ijesztő ragyogásba. Mindenütt kristályok dobálták a fényt.......
Összehajtotta szárnyait, hogy kicsit pihenjenek...Nagy utat tettek meg. |
 -Megjyegyezném, hogy te jöttél belém! No, de mindegy. Igen, nagyjából új vagyok. Az én Nevem WaterWait. És benned kit tisztelhetek? |
 *Perselus fejét lehajtva lépkedett, gondolataiba merülve, de közben gondosan figyelte a kövek között megbúvó növényeket, és oda-odakapott néha, leharapva egy-egy virágot, vagy elrágcsálva némely levelet. Nem is vette észre a kancát mindaddig, amíg egyenesen bele nem ütközött...
-Héé! -*morrant fel dühösen, és felkapta a fejét a talaj közeléből, hogy alaposabban szemügyre vegye "útonállóját", de aztán elakadt a szava. Goromba volt, ez tény, de a kancákkal azért mégis másképp beszélt... Végül azért csak odavetette dühösen dörmögve:
-Máskor figyelhetnél egy kicsit jobban...! -morogta, majd újra lehajolt, hogy egy különösen csinos, sárga szirmú virágot is lecsíphessen a fogával.
-Egyébként... -*csámcsogta virággal teli szájjal* -...hogy kerülsz te ide? Még soha nem láttalak. Új vagy? |
| -Hm. Szép hely! |
Bocs! megint összekevertem a lényeimet!
 -Hm. Szép hely!
|
[84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Megérkezett a nyomok forrásához. 
- Nem nézel bele? Hátha megmutatja, merre tovább... - *mondta, de Ő a világ minden kincséért sem nézett volna bele...*
Bizonytalanul, szinte félve nézett a sötétszürkés színű, homályló tárgyra.
-Megjyegyezném, hogy te jöttél belém! No, de mindegy. Igen, nagyjából új vagyok. Az én Nevem WaterWait. És benned kit tisztelhetek?
*Perselus fejét lehajtva lépkedett, gondolataiba merülve, de közben gondosan figyelte a kövek között megbúvó növényeket, és oda-odakapott néha, leharapva egy-egy virágot, vagy elrágcsálva némely levelet. Nem is vette észre a kancát mindaddig, amíg egyenesen bele nem ütközött...
-Hm. Szép hely!