|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.29. 12:39 - |
 Machos előrelépdelt megszilárdult testtel. A fák ártalmatlannak tűntek, de jobb az óvatosság.
Végül odalépett az egyikhez.
Az egész fa világos, vöröses-bíbor volt, a törzse, az ágai, a levelei, de leginkább a virágai!
Rengeteg golyószerű pehely.....Sok-sok bíbor pehely. Machos felkavart némi levegőt, mikor hátrapillantott Ghostra, és ekkor rászakadtak a virágok!
Megriadt és hátraugrott, mert azt hitte bajban van, de nem így volt. Csak ráragadtak a pelyhek, de semmi mást nem csináltak azon kívül, hogy hihetetlenül erős illatot ársztottak....
Machos nem élvezte új, bíbor díszeit és megrázta magát, hátha leszakadnak róla, de ehelyett a többi fa feléhajolt (!) és a következő pillanatban eltűnt egy óriási bíbor pehelykupac alatt!
Átalakult köddé, de hiába!!!! A pelyhek beleragadtak!!! Újra testet öltött, de csak egyre több pehely szakadt rá a légáramlataitól.
- Neeeee! - morogta és rázta, dörzsölte magát.
Az eredmény az lett, hogy a tisztáson mindenütt nyakig ért a pehely és Machos tehetetlenül állt középen....
|
[200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Felemelte a fejét, de izmai és lábai még mindig szökkenésre készen feszültek. Felhúzta ínyét agyarairól, és kegyetlen pillantást vetett a közeledőre.
- Ne gyere közelebb! - villant szeme a pegazusra. Elég veszélyes hangon mondta, hogy hasson.....és komolyan is mondta.
- Mit akarsz tőlünk? - kérdezte metsző szemrevételezés után kíméletlenül. Akármilyen békésnek is tűnt a kis pegazus, Stranger szótárából eleve hiányzott a "bizalom" szó. |
 Javítás: *a kedvenc TISZTÁSOMON. Bocs..nemtudtam hiretelen holvagyok :D
|
Mirorr kicsit meghőkölt de gyors válaszokat adott:
-Mirorr Coliandiaki.Csak sétálgatok a kedvenc tópartomon..-adta a gyors válaszokat Mirorr madj egy kicsit közelebb merészkedett, hogy mindenkit lásson és ők is őt. |
Stranger alig hallható, de húst remegtetően mély hangon hörgött a pegazusra, aki eléjük bukkant:
- Ki vagy te? Mit keresel itt? Miért jöttél ide? - sunyta le a fejét, és megfeszítette az izmait, hogy akármikor az idegenre rontson!!! |
Mirror kicsit megiyledt amikor a sárkány így rámodult és hátrállni kezdett.
-Ne--e---m akk--ar--ok baaa---jjjt-dadogta mert nagyon félt.Felvette aranypofiját és nagy barna szemekkel nézett a lényekre. |
Hirtelen felegyenesedett és megpördült, lábait szétvetve, szárnyait félig kitárva. Izmos, életveszélyes tövisekkel meredező farka épp Jövőtváró felett tekergett jobbra-balra, de a fiatal pegazus amúgysem nézett ki úgy, mintha talpra akarna szökkenni.
- Valaki jön! - hörrentette, és kutató, vad tekintete a sűrűt pásztázta. |
Mirror kicsit sietősen lépkedett a tisztáson.Valami nem tettszett neki de nem tudta mi.Valami zavarta.Sőt msotasnág a teleportálásával is bajok voltak...Nem oda vitték ahova szerette volna.Csak ment, csak ment előre... |
Mikor Jövőtváró összeesett, hozzá sietett, és komoran égő pillantással figyelte, miközben maximális erőbedobással törte a fejét, hogy mi történhet velük. Igaz, azt tudta jól, hogy sosem volt az az észlény, inkább az ösztönei, az ereje segítette élete során. De most bajba estek, és talán nem lesz módja segítséget kérni senkitől! Habár sosem szokott.......
Talán a fák.........??
Megkönnyebbült, amikor a fiatal csődör magához tért. Akkor mégsem rabolják el őket sorra idegen lények! Nagyhatalmú és talán gonosz lények.....De a szavainak nem sok értelmét látta. Megmutatni? Ugyan mit?
'Talán az anyja nyomára bukkant! A látomásai...'
Lehajolt, és odamormogta Jövőtvárónak:
- Veszélyes lehet mindkettőnkre, ha a mágiádba akarsz bevonni. A sárkányvarázs nem játék, amikor másikkal akarod keverni. Bajba eshetünk, elveszhetünk a végtelenben. Az én varázsom nagyobb és sokkal kiszámíthatatlanabb, mint a tiéd. Sosem próbáltam még látomásba lépni, és azt sem tudom más próbálta-e... |
*jövőtváró megpróbált nyugalmat erőltetni magára, ed miután Stranger semmiféle nyomot nem talált, elméje vadul kavarogni kezdett! tanácstalansága és aggódása, tehetetlensége és dühe egyre inkább feldühítette, míg végül már egy helyben állva zihált.
Stranger felé fordult és épp lépni készült, amikor megszédült és egensúlyát elvesztve a földre esett!
.....
Mikor szemeit kábán kinyitotta, egy márványos épületben találta magát. Félhomály volt... nem voltak valami jók a fények és lüktető feje erre még csak rátett egy lapáttal. Nagy llassan feltápászkodott és szárnyaival megtámasztva magát talpon maradt.
Tekintete konkrétan a fal egyik pontjára vándorolt, földöntúli pontossággal. Egy festményt pillantott meg, mire a lélegzete is elakadt! A továbbiakban minden más megszűnt létezni körülötte, csak Ő maradt és a festmény. Ha mondania kellett volna róla valamit, minden bizonnyal némán meredt volna maga elé. Szavakba nem volt önthető a látvány! Senki sem tudja, mennyi ideig meredt maga elé a falra...
....
Izzó szemekkel tért magához. Mikor kinyitotta arcát, Starnger alakját vélte felfedezni maga előtt. Egy fáradt sóhaj szakad ki belőle és feje visszahanyatlott a földre. Nem látta a mén ábrázatát, arcát és szemeit. Csak arra hagyatkozott, hogy Ő mit kérdezne ebben a helyzetben.*
- Ne is kérdezd... egyszerűen... képtelen vagyok szavakba önteni. - *tagolta lassan.* - Engedd, hogy megmutassam... - *kérte szinte esdeklőn, még mindig csukott szemekkel.* |
Stranger nagyot horkantott megrökönyödésében, de riadalmát nem mutatta. Eligazgatta szárnyait és körülnézett, majd tekergetni kezdte fejét és hatalmasakat szippantott a levegőből. Szerencsecsillag illata örökre belevésődött az emlékezetébe, legalább annyira ismerte, mint a sajátját, így most sem lett volna nehéz ráakadni...Ha lettek volna nyomok. De nem voltak. Föld, fű, fák, virágok, Jövőtváró, nem messze egy döglődő kis rágcsáló - ezeket mind érezte.
De Szerencsecsillagnak semmiféle nyoma nem volt sehol!
Elégedetlenül morrant egyet, és tett egy kört a tisztásukon, de újra kudarcot vallott!
- Nem értem. Mintha eltűnt volna mindenféle nyom nélkül! De a lények nem válhatnak csak úgy semmivé! - sziszegte.
 - Bo...bocsáss meg, de nem ismerlek - nyögte ki Szerencsecsillag hebegve, még mindig udvariatlanul bámulva a hatalmas...szörnyet.
- De igen, ismersz, csak már nem emlékszel rám - mondta a farkaslény elmosolyodva. Így egészen barátságosnak tűnt.
- Azt hiszem nem felejtettem volna el egy hozzád hasonló lényt vagy egy ilyen helyet - válaszolt a kanca udvariasan - Sosem találkoztam hozzád hasonlóval!
A lény elnevette magát!
- Ó, igen. Megértelek. Nagyon rég volt. És akkor még valóban nem így néztem ki. De Te is megváltoztál! Mégis...megismertelek. Amint ideértél. Amint megláttalak. Tudtam! Te vagy az. Nincs még egy hozzád fogható lény az egész világon! Akárhová mész, akármilyen soká kell külön élnünk, akármennyire változol meg, mindig össze fogunk tartozni - mondta szinte delejezőn a nagy, sötét alak, és kezével Szerencsecsillag arca felé nyúlt, hogy végigsimítson rajta. De a kanca riadtan felnyihogott, és hátraugrott.
- Nem tudom miről beszélsz! Nem tudom ki vagy és minek tartasz engem! De tévedsz! - rázta fejét szinte rémülten a fehér pegazus.
- Nem tévedek - mondta csendesen a farkasúr. De nem lépett a pegazus után. Hosszú csend után a vár ura felemelte a kezét, és intett neki - Jöjj velem! Meg kell mutatnom valamit!
Elindult végig a folyosón, majd elfordult oldalra, ahol egy hatalmas lépcsőn ment le egy nagyterembe. Szerencsecsillag jócskán lemaradt mögötte, későn és nehezen is indult, de úgy érezte nem mondhat ellent. Meg félt is a kastély minden szegletében. A kastély ura nem tűnt nagyon veszélyesnek, és készen is állt volna harcolni! Stranger és Jövőtváró meg sürgető aggodalmat ébresztettek benne....Nem tudta mit akar a lény tőle, de egyelőre kénytelen volt belemenni a játékba, hogy talán később a legjobbat hozza ki a helyzetből.
A nagyterem végtelennek tűnt, de végül egy hosszú, széles, fényes folyosóra értek belőle, ahol nem voltak ablakok, csak képek. A csillárok fénye sok-sok festményre vetült kétoldalt.
- Meg kell mutatnom Neked itt valamit. Azt hiszem minden jogod megvan rá, hogy lásd - mormolta csendesen a szörnyeteg, és egy ideig némán vezette a pegazust, majd mély sóhajjal megállt egy kép előtt - Ez az - intett nagy kezével a képre, és félreállt, végig lehajtva a fejét...
Szerencsecsillagnak pedig elállt a lélegzete!!
A nagy festményen egy humanoid hölgy ült hatalmas, ünnepi ruhában, rejtélyes és mindenttudó mosolyt vetve a szemlélődőre. Nemes volt és gyönyörű, idegen, de magával ragadó. Áttetsző, hófehér bőre és haja istennőkhöz tették hasonlatossá, de nyugodt, kicsit fanyar mosolya élőbbé tették minden imádott úrhölgynél. Hátborzongatóan kék szeme pedig a vesékbe látott. Szerencsecsillag sosem látott még ilyen tökéletes képet. A szem színe semmihez sem volt fogható. Fogalma sem volt hogyan alkothatott ilyen színt a festő!! Jég és ég és minden hegyekben robogó víz sejlett fel abban a kékségben.
És a pegazus nem tudta honnan és hogyan, de rádöbbent abban a szempillantásban, ahogy a képre nézett, hogy az őt ábrázolja.... |
*Először mosolyogva figyelte Stranger ténykedését, de feltűnt Neki, hogy a mén okozta zajokon kívül teljes a csend. Először megmerevedett, majd arra a pontra meredt, ahol eddig anyja állt, őt azonban nem látta sehol!! Zavartan pillantott a másik oldalára, majd gyorsan körbefordult, de Szerencsecsillagot sehol sem látta!*
- Mi a...
*Furcsa érzés kerítette hatalmába. A környék teljesen nyugodtnak és mindennapinak tűnt és úgy festett, rajtuk kívül nincs is itt senki más. Gondolataiba merült, miközben vakon tekintett a világra.
Összerázkódott, amikor Stranger megszólította.*
- Én... öm... fogalmam sincs. - *válaszolta kissé tétován.* |
Szerencsecsillag átpillantott Jövőtváró sörénye felett, és kirobbant belőle a nevetés! Valószínűleg tehetett egy meggondolatlan szárnymozdulatot, vagy csak rosszul lépett, de Stranger fél oldalát beterítették a pelyhek! És azon rózsaszín gömbök, amelyek a csillagfehér szőrről olyan könnyedén lesöpörhetők voltak, bizony egy pillanat alatt rá- illetve beleragadtak a masszív fekete bőrbe! Talán ezért is próbált meg párja lélegzetvisszafojtva, teljes csendben megszabadulni tőlük...De a fehér kanca nemcsak észrevette, hanem a felkacagást sem tudta megállni: Stranger elmúlt korok dámáira emlékeztetett, ahogy fejét átlósan lepték a virágok.......
- Bocsáss meg! - lihegte a könnyeit törölgetve, és miután fiára kacsintott, a félsárkányhoz sietett, hogy megpróbálja "kiszabadítani".
Stranger férfiasan tűrte a megpróbáltatást, de miután nyilvánvalóvá vált, hogy Szerencsecsillag csupán a virágok felétől tudja megszabadítani, míg a másik felét csak még jobban belédörzsöli, inkább finoman félretolta kedvesét.
- Hadd próbáljak mást! - mormogta, azzal elhátrált a két fehér pegazustól és a fáktól, majd hatalmas, lobogó tűzgolyóvá lobbant! A földre vetette magát, és a jókora puffanást tovább tetézte a sistergő hempergéssel, amit óriási elánnal kezdett művelni.
'Nem lehet igaz' gondolta, amikor végre feltűnt neki, hogy a pelyhek tökéletesen tűzállók......Továbbfokozta hőjét, míg a lángok kékek, majd fehérek lettek, és fonnyasztó hőt kezdtek árasztani.
Lemondó mosollyal hátrált a tűzgömb útjából.
- Csak nehogy elragadtassa magát - mondta maga elé.
Hirtelen valami villanásra lett figyelmes az itt sűrűbben álló fák közt. Jövőtváróra pillantott, de mivel úgy gondolta nem kell féltenie Strangertől és nem is tejfölösszájú kölyök már, kíváncsian előrenyújtott nyakkal a fák közé csusszant. Ezúttal nem vett tudomást a pihékről, főleg, hogy a fény egyre erősebb lett, nem csupán képzelte!
Egy hasadék ásított egy ősöreg bíbrfa gyökerei közt előtte. A fehér kanca nem tudta mit tegyen. A hasadékok Steel és Arwen kalandja óta nem voltak jóhírrel kecsegtető dolgok eriszi körökben......De a Lelkek Köve messze volt innen és nem is érzett olyan hatalmas varázserőt, mint azé. Hátrapillantott, de valami belső hang azt súgta, hogy most kell lemennie, és egyedül.....
Egy percig még tétovázott, azután lesimította tollait, és lemászott...Szűk rés volt, de alatta kemény, hűvös, fekete sziklát talált, és egy kanyargós, de határozott, lefelé mutató irányba vezető járatot. Óvatosan, néhány kis fénybűbájt maga elé emelve indult meg a sima kövön, de az út nem is volt hosszú....Egy kanyar után egy kopár, közepes méretű barlangra bukkant....A közepén pedig egy szépséges, mohazöld fényt árasztó fényvarázst. Nem is értette ez a kis varázs hogy villanhatott akkorát, hogy meglássa a fákon át, odafenn, a gyökereken túl...
'Nem lehet veszélyes...Nem is fogom megérinteni, és eddig sem csinált semmit' mondta magában nem éppen teljesen meggyőződve. De közelebb ment.....
A varázs csodás kis fénytócsát vetített maga alá, de érdekes mód a körölötte rezgő fényudvaron túl nem vetült a zöldesség. Szerencsecsillag konstatálta, hogy a kő sem változott meg a varázs érintésétől, így egy lépésre a jelenségtől megállt, és töprengőn így szólt:
- Vajon mi vagy? Ki felejtett itt? Vagy talán valakinek valami komolyabb szándéka volt veled? Különös, nem tudom hogy van-e rejtett képességed, vagy csupán egy kis eldugott széspég vagy!
Kicsit közelebb hajolt, és megszagolta a fényt, de az valóban csak egy zöld fényvarázs volt.....Felsóhajtott, és abban a szempillantásban a varázs szétrobbant!!!
Ő legalábbis teljesen így érezte....Kaleidoszkópszerűen kavargott, fénylett körülötte a színes, szédítő világ, a teste összeszorult, hogy levegőt is alig kapott, és közben úgy érezte, mintha hihetetlen sebességgel repülne valamerre.....
'Végem' gondolta elhomályosuló, de még mindig csodálkozó tudattal, hogy egy olyan kis bűbáj hogy lehetett ennyire trükkös, amikor az őt szorító erő hirtelen kicsit alábbhagyott, hogy a kanca egy hatalmas, csodálatos, fényes kastélyt vegyen észre maga előtt, de csak egy pillanatra. Aztán az érzés, hogy egy csőben összepréselődve zúg valamerre még erősebb lett, aztán nagy puffanással valami szilárdnak ment, és összerogyott.
Lihegve, kábán pillantott körbe, de attól, amit látott, rögtön kitisztult a szeme.
- Halott vagyok - mondta ki nyugodtan, magától értetődőnek vélve a dolgot. Egy folyosón ült, a márványra terített díszes szőnyeget maga alá gyűrve. A falakon képek függtek, nemes, díszes máguslényekről, illetve jópár helyen csodálatosan kimunkált gyertyatartók váltakoztak velük. De a folyosó félhomálya nem a gyertyák hiánya miatt volt olyan mély, hanem azért, mert a hatalmas ablakokat, amik megtörték a fal egységét, súlyos függönyök borították.
A pegazus feltápászkodott, és odament az egyikhez. Fellibbentette a poros bársonyt, és két dolgot is el kellett fogadnia: az alak zárva van, így hacsak ripityára nem töri (és azzal talán saját magát is) nem juthat ki, és abban a nagy, gyönyörű kstélyban van, amit a borzalmas préselődés közben látott egyszer. Felismerte az angyal- és griffszobrokat.
Ellépett az ablaktól, és tanácstalanul elindult egy irányba a folyosón, miközben fogalma sem volt mit tegyen.
A folyosó végén lévő óriási faajtó ebben a másodpercben kitárult, és egy óriási alak lépett ki, hogy eléje siessen. Szerencsecsillag csak azért nem kezdett el futni a másik irányba, mert a rémülettől megdermedt a lába. A lény kát lábon járó farkasnak tűnt előre, habár fején szarvakat viselt, és sokkal izmosabb volt minden farkasnál vagy vérfarkasnál, akit csak a halálrarémült lény valah is látott. A lény félresöpörte köpenyét, ahogy a fehér kanca elé ért. Így legalább az kiderült, hogy keze van...
Szerencsecsillag reszketve meredt a majdnem fölébe magasodó alakra, de az hihetetlenül szikrázó aranyszín szemeivel nézett vissza rá, és lágyan, de elképesztő odaadással szólította meg:
- Hát végre itt vagy! Végre eljöttél! Egy egész életen át vártam rád!
Stranger lángjai végül elérték egy másik létezés (hő)határát, de a virágok is feladták ezzel egyidőben, így a mén meghemperedett még egyszer a csaknem üveggé olvadt talajon, azután eloltotta magát, és felállt.
Körülnézett, és megvillant a szeme.
- Hol van anyád? - kérdezte Jövőtvárótól, némiképp meglepetten és tanácstalanul.....habár még nem aggódott. |
*Szemeit be-becsukta, amikor anyja megpaskolta.*
- Rendben, Én csak jobbnak láttam szólni.
*Élvezte anyja gondoskodó közelségét. Akármint is, hiányzott ez neki!*
- Igen, túl sokáig is. - *értett egyet halkan.* |
- Bolond! - nevetett a fiára, és megpaskolta a fehér pegazus arcát.
- Én sokkal jobban érzem magam így, mintha állandóan tűvé kéne tennem a Birodalmat a szeretteim után. Épp elegn szenvednek ettől. Én nem akarok!
Kedvesen ráhajolt fia nyakára, és megöllete szárnyaival.
- Épp elég ideig voltunk távol egymástól, nem? - kérdezte belenevetve a sötét szemekbe. Mintha a saját szülei szemét látta volna......Jövőtváró ezt tőlük kapta! |
*Megrázta magát és anyja felé fordult.*
- Nekem semmi konkrét - *adta a választ.* - De ha zavarok, nyugodtan szóljatok. - *fűzte hozzá.* |
Stranger szemügyre vette a szárnyán éktelenkedő, szétkent, rózaszín szirmokat. Elhúzta a száját.
- Előnytelen ez a szín - morogta, és a szárnyán lángra lobbanó virágszirmok elporladtak.
Szerencsecsillag nagyjából lesöpörte magáról a pelyhes golyókat, és jóképet vágott a virágárhoz, Stranger tudta jól: ő nyert.
Nem állta meg a vigyorgást.
'Csődörök.....' gondolta.
Körbefordult.
- Van valami tervetek? |
*Jövőtváró felnevetett és megrázta magát. Ennyivel sem elégedett meg, egyik szárnyáról a pelyheket muszáj volt Strangerre kennie! Nem bírta megállni, hogy ne tegye!* |
Elnevette magát.
- Azt hiszem nem erről volt szó. De lássuk, hogy oldja meg! - mondta rejtélyesen.
Felpillantott párjára, és kacagva felkiabált:
- No mire vársz?!
Nagyot horkantott. Utálta a pelyheket! Dehát...mindenért jár büntetés.....
Hirtelen döntésre jutott, és fejjel lefelé, szárnyait becsukva lezuhant, épp párját véve célba! Látta a kanca szemének villanását, de azt is, amitől elöntötte a melegség: bizalmat.
Az utolsó pillanatban, gigantikus szelet kavarva fékezett nagy szárnyaival, és egy pokolian éles, kanyargó dugóhúzóval épp Szerencsecsillag mögé fordult!
Ledobbant, és megfordult, de lelki ereje cserbenhagyta, és szélesen elmosolyodott: anyát és fiát tetőtől-patáig beborították a fákról leszabadult, ökölnyi, rózsaszín pelyhek.
- Gyönyörű vagy édesem! - sóhajtotta. |
*Jövőtváró egyetértése jeléül vigyorogva jól láthatón bólintott.
Puhán is meg nem is, a szárnya keltette szelet tompítva meg nem is szállt le anyja mellé, majd megrázta magát. Csak ezután nézett kicsit körbe.*
- Túlaggódott - *véleményezte anyjához fordulva.* |
Az ezüstösfehér kanca bólintott, és lefelé indult. De a tisztás legszélére szállt le, alig rezzentve szárnyait, puhán dobbanva le.
- Óvatosan! - kiáltott felfelé, és közben szélesen mosolygott.
Stranger közben beérte Jövőtvárót, és most elhúzva a száját, halkan morogta:
- Kár volt az előbb anyádnak ellentmondani.....Tudta, hogy hová hozzon minket....
Hirtelen rémítőn, ragadozósan elvigyorodott, Jövőtvárót vizslatva:
- Menj csak bátran előre! |
[200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Machos előrelépdelt megszilárdult testtel. A fák ártalmatlannak tűntek, de jobb az óvatosság.
Felemelte a fejét, de izmai és lábai még mindig szökkenésre készen feszültek. Felhúzta ínyét agyarairól, és kegyetlen pillantást vetett a közeledőre.
Javítás: *a kedvenc TISZTÁSOMON. Bocs..nemtudtam hiretelen holvagyok :D
- Bo...bocsáss meg, de nem ismerlek - nyögte ki Szerencsecsillag hebegve, még mindig udvariatlanul bámulva a hatalmas...szörnyet.