|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 15:17 - |
 *Eldina csöndesen lépkedett a fák között, de patái alatt hangosan ropogott a friss hó. Kifelé tartott az erdőből, mikor egy kicsiny őz került az útjába. Eldina megtorpant és hűvös nyugalommal pillantott le a kis állatra. Várta, hogy tovább menjen, de az őz nem mozdult.*
-Na mi lesz? Nem mész? -kérdezte halkan. Majd neszezést hallott jobbról, abból az irányból, amerről az őzike jött. A kis állat ijedten megugrott, és bevetette magát az erdőbe. Eldina lassan oldalra fordította a fejét, és két trollt látott előmasírozni a fák közül, bamba vigyorral a képükön. Az egyik egy könnyed mozdulattal kidöntötte az útjában álló fát, a másik pedig gyökerestől kicsavart egy fenyőt...* |
[216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 *Nem válaszolt azonnal, némán lépkedett tovább, s csak fényes-ragyogó szemét villantotta Vinóra.
Végül felvetette a fejét.*
-Igazad van, nem tudom. -*felelte keményen.* -Ám nem is dolgom tundi. Én szilnori vagyok, a szilnorak ügyével törődöm. Mások gondja nem rám tartozik, s eképpen nem vagyok köteles tudni róluk. De elfelejted, hogy bírok a Lélek hatalmával s érzek... Érzem a dühötöket, a kétségeiteket, a zavarotokat. Érzek mindent, ami a lények lelkében kavarog, az erisziekét éppúgy, mint a vorstandiakét vagy az afraiakét.
*Vino tekintetébe fúrta kemény, ragyogó pillantását.*
-És én ennél többet nem is állítottam. Ne forgasd ki a szavaimat, Tanító. Nem érdemes.
*Újra elindult.*
-Folytassuk az utat. Erről pedig ne ejtsünk több szót.
|
 Farka suhanva csattant a levegőben.
Vino megrázta a sörényét, kihúzta magát, és a messzeségbe nézve így szólt:
- Quenya, a felét sem tudod annak, ami most eriszi körökben történik, de tény, hogy bölcsebb az angelidek segítségét kérni. A kő pedig valóban maradjon ott, ahol van...... - mondta szándékosan üres hangon.
- Ami azt illeti, ha az angelidekben bízol, nem sokat tehet értetek Airos. Ami azt illeti, egyikünk sem...... - tette hozzá nem minden malícia nélkül. |
-Legyen hát! -*bólintott elfogadóan a fekete ménnek.* -Mint mondtam; a vorstandiak döntése előtt fejet hajtok.
*Vinóra pillantott, majd pillantása ismét visszasiklott Airosra.*
-Úrnőm, mint azt Ti is jól tudjátok, a Perem vidékein rekedt. Azóta nem tudnunk felőle semmit, csak annyit állíthatok biztosan, hogy életben van. Ám nem ismerem a módját, miként hozhatnánk őt vissza, és nem tusok senki mást sem, aki ilyen erő birtokában lenne.
*Elhallgatott, majd csöndesebb hangon folytatta.* -Az Elsők sokáig az erisziektől vártak segítséget, de nem hiszem, hogy számíthatnánk rájuk ebben a kérdésben. -*Vinóra pillantva beszlt tovább.* -Zavar és tanácstalanság uralkodik köztük, a Háló széthullt, kétségek gyötrik őket. Érzem a lelkeken... Jól mondom, Vino?
-Amíg saját sorsukat el nem rendezik, nem óhajtjuk őket a mi gondunkkal terhelni. Már így is oly sokszor voltak segítségünkre...
*Pár pillanatig fürkészve figyelte Vinót, majd tekintete visszavándorlt Airosra.*
-Egyetlen reményünk az angelidek gyógyerejű népében rejlik. Ők talán ismerik az utat a Peremre. Nos, Airos? -*szegte fel fejét.* -Milyen módon óhajtod hát visszahozni Niphredillie Úrnőt? |
Vino komoran hallgatott egy kis ideig.
- Én sem akarok a kővel machinálni...... - mondta végül jelentőségteljesen.
- Én nem akarom kockáztatni az életem, a Birodalmat, sem a lelkeket....... |
*Airos határozottan megrázta a fejét.*
- Szerintem butaság lenne a követ kihozni onnét... Nem tudjuk, hogy reagálna és ha nem úgy sűlne el, mint ahogy várjuk... annak beláthatatlan következményei lennének!...
*Először Vinóra, majd Quenya-ra nézett.*
- Szerintem mindenekelőtt vissza kellene hozni Niphredille Úrnőt. Ő a kulcs mindenhez... |
*Lemondóan rázta meg fejét, lángoló-lobogó sörénye lágyan hullámzott nyakán a mozdulatsorra.*
-Ne tőlem várjatok válaszokat; az én hatalmam a Lelkek erejében rejlik, de erre sajnos nem terjed ki. -*felelte komoly-csendes hangján.*
-A Tündék Erdejébe való utat - akárcsak Ti - feleslegesnek tartom, de nem látok semmi más utat. Hacsak....
*Hirtelen megtorpant és dermedten, eltűnődő arckifejezéssel meredt a semmibe.*
-Hmm, talán.... talán lehetséges lenne.... -*motyogta maga elé, majd hirtelen komor tekintettel fordult Vinóhoz.* -Nem tudom, hogy miként hat a Kő varázsa, ha kikerül a barlang mélyéről, de azt hiszem, mégis fel kellene hoznunk. Lehet, hogy ereje az egész Birodalomra hatást gyakorolna, ha hirtelen találkozna a két energia, de biztosat nem állíthatok.... Mindazonáltal úgy gondolom, a Kő segíthet nekünk, hogy megleljük a másik őrt. Talán.... Airos -*szólt oda a másik ménnek.* -Neked mi a véleményed? A vorstandiak beleegyezése nélkül nem cselekedhetek. Ti vagytok a Birodalom Úrnőjének társai, felelősek vagytok Simbelmyne-ért. A döntésetek előtt természetesen fejet hajtok.
*Várakozva nézett Airosra.* |
Vino értetlenül, döbbenten és szárazon nézett a ménre.
- Csodás kérdés, valóban. Azt, aki testesül-lelkestül a Peremre sodródott vagy azt, akiről nem tudjuk kicsoda, miféle és merre járhat....... |
*Felágaskodott és merészen nyerített.*
- Az eddig hallottak alapján valóban nincs sok értelme a kőhöz mennünk. A kérdés számomra csak az: melyik tündét tudjuk hamarabb megtalálni? |
Bólintott, majd hirtelen megállt.
- Előttünk...nem is nagyon messze....ahol az erdők kezdődnek, amikre az Örök Tél ereje már nem terjed ki annyira...épp a határon, ott a lejárat. Egy szikla...Már én is tudom hogyan nyissam meg. De ha jól sejtem ez nem áll szándékunkban - nézett Quenyára.
- Ha mégis, akkor ugyanaz a probléma, ami akkor áll elő, ha csak egyszerűen elmegyünk mellette: a Kő pajzsa ingadozik, és hogy őszinte legyek...nem sokat ér már. Tudjuk mivel járhat, ha az Arwen által felébresztett kő, varázsa valahogy elindul kifelé a barlangból? - nézett Quenyára meredten.
Megrázta a sörényét, és az égre nézett.
- Ami a másik fontos kérdést illeti, az egyszerű: hogyan találjuk meg a másik őrt? Van rá másik, gyorsabb és értelmesebb mód, minthogy odamegyünk a Tündék Erdejébe, és kiabálunk utána? - még ő is horkantott, olyan nevetségesen hangzott - Esetleg van másik mód, minthogy megpróbáljuk a Lelkek kövét valahogy megvizsgálni ilyen szempontból? - borzongott meg, ahogy elhalkult a hangja.
- A Látomások dimenziójába nem mehetünk - mondta szinte suttogva.
- A Kristályhegyen lévő barlang pedig nem irányítható.....Úgyhogy miképp folytathatjuk ezt az utat? Az időnk fogy, és szinte lehetetlenre vállakoztunk - mormolta még. |
*Csöndben léptetett a két lény mögött. Kicsit lemaradt, mert nem akarta, hogy elfolytott mosolyait lássák.
Megrázta hosszú, fekete sörényét és Vino felé fordult.*
- A messzi dolgok engem nem zavarnak - *felelte komoly arccal.* |
Vino révedezve felelt, és mintha egy másik világban tévelygett volna:
- Mostmár lassan mások is átveszik ezt a feladatot, számomra a megbízatás egyébként sem örökre szólt. Eris akarta ezt, én pedig elfogadtam, de én döntöm el meddig. S mostmár akikhez kellettem, javarészt egyedül járják útjaikat.
Aztán Quenyára pillantott, kissé szórakozottan méregetve a kancát.
- Nem különösebben ismerem a tündék népét, de nem szokásom sem alábecsülni azokat, akiket nem ismerek, sem túlbecsülni - mondta furcsa, mély hangon.
Aztán hozzátette:
- A tündék sem ismernek engem....
Airosra pillantott.
- Vajon a vorstandiak ügyei lehetővé tesznek-e egy ilyen utat? - kérdezte laza mosollyal. |
-A lelked tiszta és nemes. Nekem ez elég. -*fejezte be röviden, majd alig észrevehető mosoly ült ki az arcára.* -Ami azt illeti, egyikünk sem venné hasznát izmoknak vagy bölcsességnek. Ahová megyünk, ott mindkettőből akad bőven. Próbálj meg ész dolgában fölülkerekedni egy tündén, s bizton alulmaradsz. Fitogtasd erődet, s hívj ki párbajra férfiúik közül egyet, s előbb zuhansz a porba kezei által, mint ahogy egyet pislantanál. A fiatal, törékeny külső ne tévesszen meg; öregebbek s erősebbek ők, semmint bárki godnolná.
*Egy pillanatra elgondolkozott, majd fénylő, világtalan szemeit ismét Vinóra emelte.*
-A tanítványaiddal mi lesz? Akad, aki távollétedben gondjukat viselje? -*csöndesen tette még hozzá.* -Talán tényleg oktalanság volt téged kérnem. Nekik szükségük van Rád - s talán nagyobb is, mint nekünk. De ebben Neked kell döntened. |
Fekete szeme lassan lesiklott a léleklényről.
A messzeségbe pillantott mögötte, mintha valami furcsát látott volna. Hosszú, szinte kínos csend következett, majd hirtelen zizegés ütötte meg a fülüket, és a következő pillanatban fákat meghajlító szél vágott rájuk! Hó kavargott össze-vissza a vad orkánban, tépte a sörényüket, jegesen lökdöste az unikornisokat, aztán ahogy jött, ugyanolyan megdöbbentőn eltűnt a semmibe!
- Legyen. Segítek, habár nem vagyok nagy mágus, sem nagy bölcs. Más lénnyel többre mennél - pillantott vissza komor szavai alatt Quenyára. |
-A Követ már megtaláltátok. -*szólt ismét, csöndesen.* -A legfontosabb feladatunk most tehát az, hogy megleljük Niphredillie Lilianna Úrnő társát. A másik Lélekőrt, azt, aki ugyancsak ismeri a mágiát, amellyel feloldhatjuk a kötést.
*Körbejáratta tekintetét a két ménen, majd pillantása megállapodott a borszínű csödörön.*
Vino, a Te segítségedet nagy örömmel vennénk, ha magad is úgy döntenél, hogy velünk tartasz. |
| Halk horkantás szakadt ki belőle, majd hang nélkül, kifejezéstelen arccal ment tovább. |
*Mélyet sóhajtott.*
-Látom már, hogy mindent el kell ismételnem újra. -*törődött bele.* -Nos, nem is baj. De kérlek, figyeljetek jól.
*Mély levegőt vett, s csendesen belekezdett.*
-A kő, amelyet Arwen talált, a Lelkek Köve. Ez egy ékkő, amelybe a Fény segítségével zárták be egész Simbelmyne mágiájának egy-egy darabkáját, s így lassanként az Ékkő maga is élővé vált, önálló tudattal és akarattal... Különleges kristály ez, amelyben Fény, Mágia és Lelkek kavarognak, s befolyásolják a Jó és Gonosz egyensúlyát. A lelkek ugyanis, melyek a Kő belsejében kavarognak, nem akármilyen lelkek, hanem a Birodalomban élő összes lény lelkének lenyomatai. Ha egy új nevelő vagy lény érkezik Simbelmyne Birodalmába, a Lelkek Köve magához hívja az érkező lelkének halovány lenyomatát. A lelkéből ugyan nem szakít ki egyetlen darabot sem, ám valamilyen módon mégis a Kő részévé válik. Az Ékkőben egyesül a Birodalom minden lényének érzése, ott kavarognak a belsejében. Ezáltal képes a Kő fenntartani az örök egyensúlyt Jó és Rossz között, ezzel biztosítja azt, hogy az egyensúly fentálljon, s a Birodalom sorsa ezért nem dőlhet el teljesen egyik irányba sem.
*Elkomorult.*
-Épp ezért lenne végzetes hiba elpusztítani. Az Ékkő és a Birodalom oly szoros kapcsolatban áll egymással, oly erős a kötődés kettejük között, hogy bármi történik is az egyikkel, az mindenképpen kihat a másikra is. Nemcsak a Kő függ a Birodalomtól, de a Birodalom is függ a Kőtől. Szimbiózisban élnek egymással. Ha a Kő elpusztul, a Birodalom is vele bukik. A belé zárt lelkek miatt nem létezhet tovább az egyik, ha megszűnik létezni a másik. Olyan ez, akár az ikrek közti mentális kapcsolat; amit az egyik érez, azt érzi a másik is. Így volt ez akkor is, mikor a Birodalom árnyékba borult a Sötét Nagyúr hatalmától.... a Birodalom sötét időket élt akkor, s az Ékkő is sötétebbé, feketébbé vált....
*Jelentőségteljesen nézett Vinóra, majd pillantása tovább vándorolt Airos felé.*
-Remélem, megértitek, miért nem pusztítható el a Kő. A mi hatalmunk egyébként is kevés lenne hozzá. Egy vorstandi, egy eriszi és egy szilnori ereje mit sem ér Simbelmyne minden mágiája ellen... S nekünk nem is ez a célunk. Egyenlőre legalább is nem. Addig nem pusztulhat el, amíg nem oldottuk fel a kapcsot.
*Elhallgatott, mély lélegzetet vett.*
-Ám azt magatok is láthatjátok; ez a Kő nagyon is veszélyes, ha olyasvalaki birtokába kerül, aki nem tud bánni vele. Hiszen mondhatni, hogy Simbelmyne minden Mágiáját, minden ittélő lény lelkének mását tartja a kezében. Hatalmas erő lakozik a Kőben, s bár az ereje alapvetően nem gonosz, mivel örök egyensúlyra törekszik, de mégis, ártó szándékkal is felhasználhatják, ha az Ékkő rossz kezek közé kerül.
*Csöndesebben folytatta.*
-Amikor a tündék felismerték a Kő szörnyű erejét, elrejtették, hogy senki se használhassa önös célokra. Létrejötte óta mindig is az erdőtündék nemes népe közül kerültek ki az Ékkő őrizői, mivel csak ők találtattak méltónak rá. Sok néven váltak ismértté; néhányan egyszerűen csak Lélekőrökként, mások Fényhordozóként emlegették őket. Ám annyi bizonyos, hogy ezek az Őrök voltak az Ékkő két-két hordozói, akik gondosan ügyeltek a Lelkek Kövére. E két mostani Lélekőr egyike Niphredillie Lilianna Eleanor Úrnő volt. Eltűnése óta pedig az Ékkő változik. Feketedik.
*Elcsöndesedett, behunyta szemét, s elfolytotta magában Úrnője miatt érzett szomorúságát. Erőt vett magán, s kissé keményebb, drámaibb hangon folytatta.*
-Az Ékkő rengeteg Mágiát szívott magába a Birodalomból... és ha az Ékkő sötétedik, a Birodalomban is felborulhat az egyensúly... Ez az, amiért eredetileg felkerestem Üstököst. Van egy lehetőség... egy különleges mód, egy oldómágia, amivel függetleníteni lehetne a Követ magától a Birodalomtól és elszakítani egymástól a kettőjük sorsát... Ez az erő végleg megszakíthatja a kettejük kapcsolatát.... de a titkot csak az Őrzők tudják.
*Vinóra pillantott.*
-Nos, ennyi, amit tudnunk. A többi még a szilnoriak előtt is rejtélyes. |
*Airos - miután váltott egy pillantást Vinoval - Quenya felé fordult.*
- Sajnálom, de Üstökös nem adott tovább semmiféle információt a beszélgetésetekből. - *mondta csendesen.* |
Összenézett Airosszal. Ő inkább nem is mond semmit.....
Aminek a közelébe sem tudnak menni, azt kevéssé valószínű, hogy akárcsak megpróbálhatnák elpusztítani......Üstökös pedig nem eriszi, Vino a maga részéről csak Steeltől kapott információk alapján tájékozódott....
Csendes típus volt, így némán lépdelt tovább. Igaz, valószínűleg feleslegesen....Hisz nem tehetnek semmit. |
*Tiltakozva csóválta meg a fejét.*
-A Kő pusztításáról szót sem ejthettek többé! -*mondta szigorúan.* -Nem értitek? Amíg fel nem oldjuk az ősi Kötést, amely a Követ összeköti a Birodalommal, addig csak magunk alatt vágnánk a fát. Ha a Kő elpusztul, anélkül, hogy a kapcsolat megszűnne közte és Simbelmyne között, úgy a Birodalom is vele bukik... Az oldómágiát azonban csak a két Lélekőr ismeri, s abból az egyik az egyik a Peremen bolyong. Mi, szilnoriak sajnos nem ismerjük... De hisz' ezt már mind elmondtam Üstökösnek! |
*Kíváncsian, várakozón tekintett Quenyára.* |
[216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eldina csöndesen lépkedett a fák között, de patái alatt hangosan ropogott a friss hó. Kifelé tartott az erdőből, mikor egy kicsiny őz került az útjába. Eldina megtorpant és hűvös nyugalommal pillantott le a kis állatra. Várta, hogy tovább menjen, de az őz nem mozdult.*
*Nem válaszolt azonnal, némán lépkedett tovább, s csak fényes-ragyogó szemét villantotta Vinóra.
Farka suhanva csattant a levegőben.