|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.03. 17:40 - |
 *Lúthien kiügetett a fák közül, és végre kiért a nyílt partra. Könnyedén beleügetett a tengerbe, és a part mentén, a sekély vízben lépkedve várta Fényvihart. Patájával ráérősen kapálta a vizet, és mind a partot, mind saját magát alaposan lefröcskölte.* |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
Üstökös letaglózva hallgatta az eriszieket. Egyszerre volt szomorú és végtelenül dühös...
Miután a lények befejezték egymásba fűzött mondataikat, egy ideig csak álldogált, egyik lábáról a másikra, majd nem bírta tovább és elkezdett fel-alá járkálni. Hihetetlenül nagy önuralomra volt szüksége, hogy ne kezdjen el őrjöngeni és tombolni, hogy ez mégis hogy történhet meg, és miért pont most és szívből csak remélni tudta, hogy az Úrnője nem fog megjelenni azon a helyen... Ha viszont mégis... akkora bajba kerülhetnek, hogy csak na...
Üstökös tudta, hogyha igazat beszélt a kis küldöttség, akkor Catly biztosan el fog menni a Kristályhegyhez. Szerette volna abban a tudatban ringatni magát, hogy a társai meg tudják akadályozni... de még ő se tudta volna... Ha viszont Catly valóban odamegy, akkor neki is muszáj lesz, annak ellenére, hogy ezzel a küldetését veszélyezteti és ezzel gyakorlatilag mindenki jövőjét... Ha viszont nincs az Úrnője... mi értelme mindennek?
Ekkora patt helyzetet kitalálni se lehetett volna...
- Menjünk. - morrantotta végül, szikrázó szemekkel. |
A fehér hippocampus szinte lustán válaszolt:-
- Arra, hogy elfogadd mi vár ránk. Veszedelmes helyzet, és jó eséllyel szörnyen veszélyes harcok elébe nézünk. És a veszély elsősorban azokra les, akiket meg kell mentenünk.
- És a csikód is köztük van - jegyezte meg részvéttel teli hangon hirtelen a kétfejű, csillagfény-szürke testű unikornis lény egyik feje.
Minden lény Üstökösre pillantott itt egy hosszú percig, aztán a páncélos-tollas bőrű sárkány-peguni hibrid kezdett beszélni:
- Nem értettük Eris miért üzente, hogy kísérjünk a nevelődhöz. Hiszen hogyan lehetnénk rá mi képesek? Nem tudjuk hol van! Aztán rájöttünk, a következő napokon, az események sodrában, hogy összefutnak a közeljövő eseményei...És tudni fogjuk hol lesz Catly Úrnő, és valóban oda kell vigyzünk. És nagyon fontos, hogy mi is ott legyünk...Hiszen a mi feladatunk lenne egy súlyos katasztrófa megakadályozása.
- Más nem is lenne rá képes - vetette közbe gyorsan a kéktestű lény egyik feje.
A sárkánypeguni, aki eddig beszélt, bólintott, és magyarázni kezdett Üstökösnek:
- Ha ránknézel, feltűnhet, hogy nem vagyunk mindennapi lények. Még máguslények közt sem. Még az erisziek köreiben sem. Itt mi mind....olyan lények vagyunk, akiknek léteznie sem kellene. A mágiánk hibridmágia, vagy olyan mágia, amit szinte képtelenség a hagyományos varázsok közé besorolni. Idegen minden létező varázshoz képest.
- És épp ezért mi képesek lehetünk olyasmikre, amire senki más nem! - jegyezte meg vidáman, reménytelien, a kétfejű unikornis másik feje ezúttal.
- A fő különlegességünk az, hogy képesek vagyunk egy legyőzhetetlen varázslatot kreálni a csoportunk erejéből. A lényege az, hogy mások varázsa nem hat ránk, vagy legalábbis, a célzott varázsok félresiklanak rólunk. És minden mágikus pajzson át tudunk csusszanni - mondta szárazon, komoran a hippocampus.
- Az eriszi háló működésképtelen, ahol létezik, ott is gyenge...sérült...... - kezdte mélabúsan a kétszarvú pegazus kanca - Nagyon sok társunkról nem tudjuk mi van velük. És így történhetett meg, hogy egy hatalmas gonosztett is rejtve maradt előttünk, egészen idáig.
- A mágusok, akik annyi szörnyűséget elkövettek már, szövetséget kötöttek. Ki is irtották azokat a hódító varázslókat, akik nem csatlakoztak hozzájuk. Ez a csoport.....lassan-lassan rájött, hogy a Birodalmi Varázst nem hajthatják csakúgy uralmuk alá...Kellenek hozzá azok, akik miatt létezik. Birodalmi lények. Minél több, annál jobb! De ahhoz nem elég erősek, még együttesen sem, hogy sok lényt fogságba ejtsenek és megtörjenek....De...rájöttek a megoldásra.... - mondta szörnyülködve a kétfejű unikornis egyik feje.
- Nem kell nekik sok lény - kezdte csikorgó hangon, most először a kéktestű lény egyik feje
- Elég, ha nagyerejűből, olyanból, aki sok varázst hordoz magában, összefogdossák a megfelelőket - mormogta a másik fej.
- Akár olyanokat, akikkel egy csapással sok legyet üthetnek - folytatta az első fej.
- Olyanokat, akik többféle varázst hordoznak magukban...
- És lehetőleg nem túl erősek.....
A hippocampus most először fújtatott egy hatalmasat, és izzó harag jelent meg az eddig olyan nyugodt szemekben.
- Olyan fiatalokat vadásztak le, akik már eléggé felnőttek, hogy ne maradjanak más, erős lények mellett, de még nem olyan erősek, hogy ne jelentenének nagyon is könnyű célpontot...És a régi, nagy csoportosulások tagjainak hibrid gyermekei. Vorstandi-eriszi, vorstandi-afrai, szilnori-eriszi.... - csikorogta elképesztő, fuldokló haraggal.
- Annyit szedtek össze, amennyit tudtak. És valamiféle varázshoz nemsokára fel fogják őket használni....A Kristályhegyen! A varázst, amit használni akarnak, mindenáron meg kell akadályozni.... - morrantotta a kéktestű lény.
- És sajnos biztosak vagyunk benne, hogy erre a kihívásra Catly semmiképp nem fog közönyösen reagálni. Oda fog menni - mondta higgadtan az eddig némán ácsorgó kirin-pegazus kanca.
- És mi vagyunk a legjobb esélyed, hogy te is odajuthass. Mi oda tudunk vinni - mondta szelíden a kétfejű egyszarvú egyik feje. |
Üstökös gyanakodva nézett a lényekre.
- Valóban? Hát akkor... mire várunk? |
A hosszúsörényű fehér hippocampus lustán megmozdult a vízben, meglebbentve a felszínt delfinforma farkával. Nem nagy mozdulat volt, mégis mindenki odafordult, a lény metsző kék szemei viszont Üstökösre szegeződtek.
- Amikor Eris utasítását megkaptuk, nem értettük a dolgot. Hiszen Catly úrnőt nem lehet megtalálni. Senki se képes rá, egyes értesüléseink szerint még a vorstandiak közül se sok.....Nem lehet tudni hol van. - sorolta nyugodtan.
- De azt tudjuk, hogy hol lesz! - karattyolt közbe lelkesen a kék lény.
A hippocampus csak bólintott. |
Üstökös kifejezéstelen arccal hallgatta végig a kétfejű lény mondandóját. Amikor a másik végzett, fél gőzzel megrázta sörényét.
- Vagy úgy... - konstatálta a helyzetet.
Fogalma sem volt, hogyan mondhatná el a véleményét a dologról a többieknek, így rövid, feszengős csend telepedett rájuk.
Közben Üstökös lecsatolta magáról a "nyakörvet", amit még a Boszorkányúrnőtől kapott a kis kirándulásuk előtt. Előre, kinyújtotta bal szárnyát és ráhelyezte a leginkább mágikus csecsebecséhez hasonlító tárgyat.
Nem tudta, hogyan adhatná vissza, de mielőtt ezt szóvá tehette volna, a tárgyat fény vette körül és néhány másodperc alatt eltűnt!
- Mi a tervetek? - kérdezte végül. Úgy döntött, hasznos lehet számára, ha megtud mindent, amit csak lehet a kis csoportról, mielőtt bármibe is beavatná őket, vagy megtagadná az együttműködést. |
A lények barátságosan összehorkantottak, aztán a kéktestű lény kezdett beszélni, aki minden jel szerint a kis csapat szószólója lehetett.
- Oh, nem, nem, habár ez kedves tőled...
- De mi vagyunk, akik segíteni jöttünk...
- Neked! Eris küldött eléd, hogy elvigyünk....
- Az Úrnődhöz! Eris kikötötte, hogy ne hagyjunk.....
- Magadra, mert fontos üzenetet viszel.
- Ami mindenkinek fontos!
A két fej tökéletes harmóniában, lelkesen hadarta el a közös mondanivalót, meglehetősen őrjítően fűzve össze a mondatokat.... |
Üstökös megborzongott, ahogy kiszakadt a számára idegen varázsból és átölelte az ismerős, birodalmi mágia. Szeretett hazatérni. Itt mindig... többnek érezte magát egy porszemnél...
Elég volt egy pillantás, hogy tudja, hol van, de az idegen hang (vagyis hangok?) kizökkentették kellemesen jóleső hangulatából.
Ráncolt homlokkal és összehúzott szemekkel nézte a válogatott társaságot, miközben könnyedén leszállt melléjük a partra.
- Részemről a szerencse.
Gyorsan végigpillantott mindenkin (ami kissé tovább tartott, mint elsőre tervezte, mivel a fejek száma jóval több volt, mint elsőre sejtette). Elgondolkodva biccentette kicsit oldalra a fejét.
- Mit tehetek értetek? - kérdezte gyanakodva. |
Hét, csaknem leírhatatlan lény várta-figyelte a szürkületben, ahogy a parti locsogást lassan elnyelte a köd. Messze volt még a teljes hajnal, de a tompa szürkeség nem zavarta őket.
Vártak valamit.
Vagy valakit.
- Hallok valamit! - nyihogta halkan erős, átható hangján a páros, közvetlen szeme mellett előremutató szarvakat viselő nagy, sárkányszerü pegazus kanca.
- Én is, én is! - visszhangozta önmagát az egyik kétfejű lény.
Aztán a kavargó, különös, olyannyira más varázsból kiröppent előttük Üstökös, a Birodalom tengerpartja feletti légbe.
- Üdvözlet, Üstökös! - nyerített fel neki kórusban a kétfejű kék lény.
A kis társulat minden volt, csak hétköznapi nem: két elsőre félsárkánynak tűnő pegazus kanca, egy félsárkánynak látszó, ámde tollas páncélszerű bőrrel bíró mén, aki leginkább peguninak volt mondható, egy a víz legszélén heverésző hippocampus-peguni félvérnek tűnő fehér csődör.......
És három teremtmény, akiknek több feje volt!
Egy unikornis, két fejjel, egy tömzsi mágusló, három fejjel....és egy ősi unikornisok testformáját hordó, kéktestű, kétfejű peguni. |
_______________________________________________ |
Aprót biccentett jelzésül, hogy érti, mire gondol Keirus, majd ő is vágtában folytatta útját. |
Kipillantott a végtelen víztömegre. Nem is tudta miért jött ide. Utálta a vizet, főleg nagy mennyiségben....Soha nem is tanult meg úszni.
- Tulajdonképp csak a látványát - mondta végül őszintén - Segít, ha gondolkodni akarunk....
És valóban....És mostmár azt is tudta miért is jött ide, és miért maradt meg a lelkében a keserűség.....Elégedetlenül bakolt egy aprót, és vágtába váltott, szinte tudattalanul. |
- Remek! - véleményezte Candor és felvéve Keirus tempóját ügetett mellette.
Egy ideig csendben ügettek egymás mellett, míg végül Candor pillantása a határtalan víztükörre esett.
- Kedveled a tengert? - tette fel kérdését hirtelen. |
'Mit akar ez melegíteni?' gondolta egy pillanatig elhűlten az unikornis, aztán felderengett neki, hogy a szürke lóféle futni akart.
- Oh, ja, igen. Persze, persze, hogyne - mondta még mindig zavartan, és ügetni kezdett a víz mentén. |
Candor sokatmondó pillantással nézett az unikornisra.
- Örvendek - biccentett végül válasz gyanánt.
- Nos? Egy bemelegítő szakasz a következő nagy szikláig? |
Keirus hosszan-hosszan bámulta a lényt, de úgy, mintha ő lenne az első máguslény, akit életében lát. A csodákra nem bámulnak így az emberek!
Persze nem pont Candort bámulta. Az elméjében kivirágzott a kopár sivatag, és madárdal, nevetés, zene töltötte be a süket, őrjítő csendet. Újra élt hát az eriszi háló!!!
Azt hitte ez maga lesz az újjászületés, és az is volt: mintha a szíve újra verni kezdett volna, halott hidegség után...
Csak épp...az újjászületés nem volt teljes. Az a keserves, mérgező, elégedetlenségféle érzelem még mindig ott lüktetett benne gonoszul. Gyengébbé vált, de még mindig ott volt vele......Keirus nem értette. Miért van ez??
Csak a lény neve maradt meg a fejében, semmi másra nem emlékezett a szavaiból, mire észheztért valamelyest. Ami azt illeti, még a találkozásuk módja is kicsit homályba veszett....
Megmozgatta nagy füleit, és megpróbált udvariasan viselkedni.
- Keirus vagyok - nyögte ki tömören. |
Szelíden pillantott végig az unikornison.
- A nevem Candor - válaszolta végül - Azért vagyok itt, mert itt kell lennem. A te ittléted számomra nem megválaszolható kérdés, de mivel egyszerre vagyunk egy helyen, a helyzet adott.
Kirázta sörényéből a beletapadt homokszemeket, majd folytatta:
- És mint láthatod, se szárnyam, se uszonyom nincs... így be kell érjem azzal, ami van. |
 Keirus ekkor egyetlen fordulattal szembefordult az idegennel, és kihúzta magát. Tudta, hogy épp elég fáradt az arca, hogy ne tűnjön fenyegetőnek, de épp elég elutasító, hogy tisztázzák az erőviszonyokat.
- Ki vagy te voltaképp? És mégis miért vagy itt? Mit akarsz tőlem? Elég idős vagy már, hogy ne nézzelek játszadozni vágyó csikónak, aki bárkiben megbízik, és abban egészen biztos vagyok, hogy én sem vagyok az, sőt nem is nézek ki annak. Ki vagy Te? |
 - Miért ne? - *válaszolt egy kérdéssel és jelzésképp elindult a part mentén.*
|
Keirus újabb fintorral az arcán végigmérte a másikat. Mi ez? Egészségterapeuta, hogy az első lénnyel, akivel találkozik, kocogni akar? Nem is tűnt túl kitartónak....Vagy a hó, vagy a víz szülötte lehetett, de legföljebb a varázsé. Valami ködös-mocsaras, vagy sziklás vidékről érkezhetett. Nem kihívás.
Még ha pusztákon és sivatagokon csak átutazott, és nem érkezett sehonnan, Keirus tudta, hogy kiváló futó.
- Minek? - kérdezte inkább lustán. |
*Kiérezte az egy szóból is az erőltetettséget, így jobbnak látta rákérdezni.*
- Nem szándékoztam megzavarni semmit, úgyhogy ha akarod... akár el is mehetek.
*Bizsergő lábait érezve azonban még hozzátette.*
- Ami viszont azt illeti, nincs kedved kocogni egyet itt a parton? |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lúthien kiügetett a fák közül, és végre kiért a nyílt partra. Könnyedén beleügetett a tengerbe, és a part mentén, a sekély vízben lépkedve várta Fényvihart. Patájával ráérősen kapálta a vizet, és mind a partot, mind saját magát alaposan lefröcskölte.*
Keirus ekkor egyetlen fordulattal szembefordult az idegennel, és kihúzta magát. Tudta, hogy épp elég fáradt az arca, hogy ne tűnjön fenyegetőnek, de épp elég elutasító, hogy tisztázzák az erőviszonyokat.
- Miért ne? - *válaszolt egy kérdéssel és jelzésképp elindult a part mentén.*