|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 19:59 - |
 *Nefadar lassan, komoran, méltóságteljesen lépkedett a sötétedő homályban, és arcára egyre jobban kiült a hitetlenkedés.
Egy furcsa érzés kerítette őt hatalmába, pár nappal ezelőtt, és nem hagyta nyugodni. Végül Nefadar idejött, hogy választ találjon a kétségeire, ám ezek a válaszok nem elégítették ki a csődört.*
-Nem... Ez nem lehet igaz... -*tiltakozott halkan a gondolat ellen a fekete csődör.* -De ő elpusztult. A Sötét Urat elpusztították... -*suttogta, főleg önmagát győtködve ezekkel a szavakkal, de már hallotta is a kegyetlen választ.*
-Ne álltasd magadat! Nem, Nefadar! A Sötét Úr szelleme megmaradt. Életerejét a csikótól nyeri, s a csikó megmaradt. A Sötét Út visszatért... |
[107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
 Oryx menekvést kersett a világ elől...Gondolta itt nem talál rá senki, de egy szép kis tömeg volt kedvenc heléyn
-Remek a legjobbkor-mormogta magának
Megállt a népség elött és figyelte őket |
 Azt hitte ,hogy Kohl a barátja de nagyot bukott rajta.Ezért tért ide vissza.Legszívesebben szét ordította volna a fejét.De inkább a homályban keresett egy fát.Erőből rugta harapta.Nem ment vele túl sokra.Lefeküdt a tövébe és éberen figyelt. |
*Néhányan a levegőbe szökkentek és a lentiek fölött körözve haladtak kifelé a Sötétségből.* |
 Felpillantott.
- Akkor ennyit erről. Jó szerencsét! - mondta, azzal megfordulva vágtatni kezdett.
 Draugherit szemei izzottak, és lelkében ősi vihar dúlt.....
'Nem bíztak meg bennünk....Ehhez sem volt elég a hűségünk és becsületünk, sem a Lelkek Kövének ügyéhez.....Ha Arwen és Light nincs, az eriszieket félresöpörték volna....Akkor ennyit erről.....' gondolta magában, azzal nagy kanyarral a Várkastély felé lódult, miközben lelke sötét, szomorú üzenetet sugárzott szét...... |
*Csak hármojuknak tűnt fel a magasban köröző lény.*
*Csak bólogatott a fekete unikornis szavait hallva, bár nagyon nem izgatta ez a jelen helyzetben.*
*Frostigas becsukott szemekkel állt egy helyben. Még csak meg sem mozdult.
Lélekben keresztül kasul bejárta a homályt.
Egy mély sóhajtással fordult társaihoz.*
- Már jön.
*Han egy abszolúte más irányból érkezett, mint várták volna.
Néhányan érkezése alkalmából hátba veregették, mások csak sóhajtások közepette mosolyogtak.
Így már mindannyian együtt voltak.*
- Mostmár nem - *válaszolta Alisar a kanca kérdésére, igaz, kicsit megkésve.* |
A magasban körözött, az akciót végrehajtó vorstandiak tán nem is láthatták.
Falineáék helyett inkább ő jött....
És a lenti unikornis.
Surreal Queen nézte a lényeket maga előtt, majd közelebb lépdelt hozzájuk és biccentett. Draugherit parancsára jött, kissé kelletlenül, mert már szabadulni akart, de az Alapítóknak senki sem mondhatott nemet....S tán jobb is, hogy jött.
Inoxerable fejére pillantott.
- A legközelebbi hely, ahol segíthetnek rajtad, az a Várkastély egyik helyőrsége. A faltól néhány kilométerre, körben vannak. Vagy gyorsan gyógyíttasd be. Ugye nem kell magyaráznom mi történhet egy olyan sebbel, amit a Sötétség fertőz meg? Csillagvizsgáló-városban meg kaphatsz új maszkot.....
Aztán végignézett a többi lényen.
- Mintha zavar lenne köztetek....Talán valaki hiányzik? Bár....lehet rá épp elég más okotok is - nézett fel a lovasra.... |
*Furcsállva, homlokráncolva nézett a sötét unikornis után, de hamarosan már ismét a terület átfésülésével törődött.*
*Vágtatva haladt a friss nyomokon. Biztosra vette, hogy Lunát erre vitték, nem is olyan régen.
Volt, ahol a nyomhoz újabb nyomok társultak, majd elkanyarodtak, de a csoport magja mindig ugyanaz maradt. Már rég elhagyta a sátrakat. Csendben haladt a homályban, amikor patái alatt elkezdett döngeni a föld. Alaposabban szemügyre vette a földet és hamar rájött, hogy egy rejtett ajtón áll, így hát gyorsan elkezdte kiásni.
Már épp kezdett volna örülni, hogy nem találkozik egy lénnyel sem, amikor megrohanták vagy tizen! Pedig már olyan közel állt ahhoz, hogy kinyithassa a csapóajtót!*
*Han amilyen gyorsan csak tudodt, Inexorable után eredt. Épp jókor érkezett. A páncélos mén már nagyban harcolt ellenségeivel.
Han elterelte a többi lény figyelmét, így azok már nem zavarták Inex-et.*
*Ő gyorsan elintézte a rá figyelő lényeket, majd kinyitotta a csapóajtót és Hanra nézett.*
- Menj! - *ordította torkaszakadtából.* - Fedezlek!
*Inex-nek több se kellett, bevágtatott az ajtón. Igyekezett minden folyosóra benézni, remélve, hogy nem hagyja el azt, amelyik Lunához vezet.*
*A fehér peguni megpróbálta megkeresni a rácsok gyenge pontját, de azok álltak, mint a cövek.
Tehetetlennek érezte magát, ettől pedig kifejezetten dühös lett! Már épp ahoz készülődött, hogy valahogyan áttöri a rácsokat, amikor távolról patadobogásokat hallott.
Hirtelen nem tudta, hogy átverés vagy valóban... Muszáj volt megkockáztatnia!*
- Itt vagyok! - *kiáltotta a sötétbe.* - Erre!
*Felismerte a hangot. Nem válaszolt, csak gyorsan haladt tovább. Befordult a megfelelő folyosóra és azon nyomban megpillantotta a hófehér Lunát.
Hezitálás nélkül nekifutott a rácsoknak, mire azok hangos robaj kíséretében darabokra törtek.*
*Aggódva nézett Inexorable-re.*
- Jól vagy? - *kérdezte, mintha mindennapos lenne az, hogy áttör egy rácsot.*
*Kurtán biccentett és egyik szárnyával a szomszédos cella felé bökött.*
- Ott van.
*A mutatott irányba pillantott. Néhány lépést tolatott, majd nekifutott a rácsnak ismételten... de az nem engedett! Érthetetlenül morgott magában valamit, majd ismét nekifutott a rácsoknak, mire azok vad recsegésbe kezdtek, de még mindig egyben maradtak! Nekiindult harmadszorra is, és végre a rácsok engedtek a fizikai erőnek.
Fején a páncél darabokban hullott a földre. Fehér szőre vörösre váltott, de Inexorable meg sem állt a falig.
Luna is a falhoz ügetett és miközben Inex Hercegnőjük alá bújt, Ő lerúgta a láncokat tartó köveket a falról. A súlyos láncok csörömpölve hullottak a kőre.
Luna szárnyaival Inex hátára igazgatta Cathlienne-t.
Mikor már készen álltak, a távolból furcsa zajokat hallottak.*
- Sietnünk kell. A jelek szerint Han sokat vállalt - *morogta a mén Lunának.* - Te repülj. Elég magas, hogy elférj. Mi közvetlenül mögötted-alattad leszünk. Ne nézz hátra és meg ne állj, amíg meg nem látod a mieinket! - *szólt keményen a kancához.*
- Most pedig eredj!
*Luna csak bólintott és a levegőbe szökkent. Elég szűkek voltak a folyosók... de meg tudta oldani. Csak repült előre. Nem nézett semerre, csak előre. A bejárat még messze volt, de már sötét lények özönlöttek be rajta. Elbizonytalanodott. Hogy fognak innen kijutni?*
- Tovább! - *hallott egy kiáltást maga mögül. Fel sem fogta, hogy ki a hang tulajdonosa. Egyet tudott: meg nem állni, amíg ki nem verekszi magát innen!
 Eközben Inex hátán magához tért a gyenge Cathlienne. Mivel a páncél már rengeteg helyen letöredezett, így Inex sörényébe tudott kapaszkodni. Bíztatóan suttogott a ménhez. Tudta, hogy szüksége van rá.
Inexorable-nek régi emlékei törtek fel a helyzet miatt. Egyszer már elbukott... Most ez nem történhet meg! Sokat segített neki a bíztatás. Ameddig hallja a Hercegnő hangját, baj nem lehet.
A feléjük szegezett dárdák egy felét Luna hátsó lábaival eltörte, így Inex tudott válogatni, hogy honnan lehet kevésbé veszélyes a megmozdulás. Mintha szárnyakat növesztett volna, úgy úszott el a lények fölött a levegőben. Egy örökkévalóságnak tűnt!
Miután felértek az emelkedőn és friss levegőt szívhattak, Inex tekintetével Hant kereste, se sehol sem látta. Furcsállta, de nem állt meg...
Luna előre repült társaik felé, míg Inex - hátán Cathlienne -nel - tempós vágtában követte a földön.* |
 Maud sötét lény volt. Világéletében. S mint ilyen, sok-sok ellentétes jellemvonás keveredett benne, jónéhány riasztó vonással. Az etika csak csapatvezetői korában volt erős oldala, a háborúban. Azóta nem volt csapata, nem volt senkije (az egy Miraut kivételével) és így az erkölcs felbomlott, majd eltűnt benne.
Most egy ideig merengett, végignézett a lényeken, majd lassan rúgdosni kezdte maga előtt a talajt.
- Akkor sok szerencsét! - mondta végül nyugodtan, röviden, és szépen megfordult, vágtába ugrott, és elindult. |
- Természetesen Őt is megkeressük - *válaszolta. Számára ez teljességgel egyértelmű volt, nem tudta, miért kérdezett ekkora marhaságot a fekete unikornis.*
*Jó ideig cipelték a lények. Az út kacskaringós volt, mindenfelé csak sátrakat látott.
Egy idő múltával a sátrak elmaradoztak mögöttük és mindenfelé csak szürkeséget látott. Aztán hirtelen ledobták a földre, mire fájdalom hasított az oldalába. Halkan felnyögött és igyekezett felmérni a terepet.
Valami nyikorogva nyílt ki. A lények ismét felemelték és tovább cipelték. Az út most azonban mintha lejtős lett volna és sokkal sötétebb lett. A levegő megtelt a föld illatával, valamint poshadt és állott szag volt.
Nem látott valami jól a sötétben, de azt sikerült kivennie, hogy egy hosszú folyosón mennek, valószínűleg a föld alatt. Minden irányba további folyosók nyíltak, de látszólag a legtávolabbiba vitték.
Kulccsörgést hallott, majd rács nyikorgott és ismét a földre dobták. Megpróbált az oldalára fordulni -hogy lásson is valamit-, ami nem volt egyszerű, mivel szárnyai össze-vissza csavarodva tekeredtek a testén.
A lények lábdobbanásai egyre távolabbról hallatszódtak, majd teljesen elhaltak.
Bal szárnyát megpróbálta kihúzni maga alól. Sűrű szisszenések közepette sikerült a művelet. Oldalára feküdt és fáradtan kinyúlt, már amennyire a háló engedte. Egy ideig csak feküdt az oldalán, erőt gyűjtve, majd elhatározta magát és nekilátott a szabadulásnak.
"Szabad" szárnyával megfogta a hálót és megpróbálta szétbontani. Miután a próbálkozás kudarcba fulladt, szarvával próbálta elvágni. Ez végre sikerült is!
Igaz, csak lassan, de sikerült kiszabadulnia a hálókból. Mint szabadulása közben észrevette, nem egy háló volt rátekeredve. Így azért már jobban értette a dolgot.
Elgémberedett végtagjait először kinyújtóztatta, majd talpra állt. Borzalmasan Sötét volt, alig látott az orráig. Egy ideig csak fülelt. Elégedetten konstatálta, hogy a közelben nincs senki. Szarvából apró fénycsillag tört elő, megvilágítva a helységet, ahol volt. Egy alig 5x5 méteres cella közepén állt, aminek 2 oldala tömör kő volt (amögött valószínűleg pedig föld volt), a másik 2 pedig rács.
Közelebb lépkedett az ajtóhoz, amin behozták. A hosszú, sötét folyosó végét nem is látta. Orra a hideg vasrácshoz ért, mire összeborzongott.
Átsétált a rács másik oldalára ... és a földbe gyökerezett a lába! Az öröm és az aggodalom váltakozott benne folyamatosan. Minnél tovább nézte a másik cella lakóját, annál inkább az aggodalom kerítette hatalmába. A közös cellarácshoz sietett és amennyire tudta, átdugta orrát.*
- Cathlienne Hercegnő - *szólt át folytott hangon. Hiába várt, a halvány alak nem válaszolt, nem is mozdult. Luna kezdett kétségbe esni. Azonnal ki kell jutniuk valahogyan innen!
~Már biztosan ideértetek~ - sóhajtotta magában és megszűntette a vastag, figyelemfelkeltő fényoszlopot.* |
- Ó....értem - mondta bólogatva.
- Akkor mi lesz az elhurcolt társatokkal? |
*Egyik melső lábát az előtte fekvő lényre tette, majd a kérdező felé fordult.*
- Előkerítjük Cathlienne-t, Úrnőnk hugát. - *válaszolta egyenesen.*
*A többiek eközben sorra végignéztek mindent, ha útjukba került sötét lény, attól megszabadultak.* |
Maud a maga részéről szinte unottan nézte egy darabig a harcot, majd lustán intett szarvával....
A legtöbb főnökségi lényhez közel került lény összerogyott, a sátrak pedig lángbaborultak, aztán egy rettentő szélroham magát levegőt kezdte felforrósítani a lángok kavarásával mindenfelé.
Lustán indult be a táborba, körülötte táncolt a pokol.......
Elgondolkozó arccal megállt végül a sötétbarna pegunival szemben.
- Ti voltaképp minek rontottatok be ide? |
*Néhányan furcsállva figyelték az unikornist. Végigmérték, szemrevételezték, de senki sem szólalt meg, kivéve Hektort.*
- Akkor gyorsnak kell lennünk.
*Hamarosan minden tag befutott.
Rövid tanácskozás után úgy döntöttek, együtt maradnak és nem válnak szét.
Elhatározták magukat és lassan közelebb osontak a fényhez. Halkan, észrevétlenül haladtak, de a feszültség érezhető volt mindenkit.
Végül Inexorable nem bírta tovább és kilőtt a tábor felé. Ez persze mindenkire hatott, így szépen sorban, csatakiáltásokkal tarkítva mindenki nekilódult a tábornak.*
*Inexorable mögött Han haladt. Csodálkozva vette észre, hogy sehol egy lélek. Lassítani kezdett a tempón és körbenézett. Mikor ismét páncélos társa után nézett, az már eltűnt a szeme elől...*
*Kicsit lemaradva követte a két elsőt Estro és Gamar. Ők sem értették a helyzetet és lassú ügetésre lassítottak. Aztán hirtelen minden megváltozott! A sátrakból lények tömkelege ugrott elő! Amerre csak néztek, sötét lényeket láttak!*
*Alisar hangos csatakiáltással esett neki az első lénynek, aki a közelébe került.
Losse mindenkinek nekiment, felborítva ezzel a lényeket.
Losse mögött Frostigas galoppozott, aki a földre került lényeket sorra kivégezte.*
*Salvar magában írtotta maga körül a lényeket, elemét használva erre.*
*Dignified is a saját útját járta, távolabb a többiektől.*
*Sorra forgatták fel a sátrakat, zárt helységeket, hátha meglelik, amit keresnek.* |
A páncélos lény egy nagy rándulással a levegőbe emelkedett, és ketten, mint egy gonosz viharfelhő, Sötétséggel körbeölelve kezdtek száguldani a fényoszlop felé.
Maud hirtelen nagy kanyarba kezdett, elfelé a fényoszloptól, és a következő pillanatban, hátuk mögött a fényoszloppal, megérkeztek a lényekhez. Nagy fékezéssel megálltak a levegőben, majd lepuffantak a földre.
A felhő eloszlott és Maud könnyedén oldalra lépett, hogy a talpára ledobott mén megmagyarázza a vorstandiaknak feltűnését.
Maud, így a fényoszlop megvilágításában állva valóban ijesztő volt: sörénye és farka lobogott, teste sötét volt, mint a csillagtalan éj, szeme pedig feketén villogott, furcsa lánggal. Lusta pillantással mérte végig az itt oly idegen fényt.
- Meg fog ártani a kis démonoknak ennyi fény....Az itteni wright-eket meg idevonzza.... - morogta. |
*Habozás nélkül válaszolt.*
- Hálás lennék.
*Időközben a trio határozottan közel ért a fényoszlophoz. Látták társaikat, akik ugyancsak tempósan haladtak a földön.
Nem szándékoztak megállni, egyenesen berepültek volna a táborba. Nem tudták, hogy van ott egy tábor, csak azt tudták, hogy a fényoszlop segélykérésre szolgál. Ha nem lettek volna bajban, nem emelték volna, mert figyelemfelkeltő.
Mikor már veszélyesen közel kerültek a fényoszlophoz, hirtelen előttük termett Alisar. Losse, Salvar és Dignified meglepetten fékeztek és kérdőn-követelődzőn pillantottak a kancára.*
- Ne menjetek tovább! Szálljunk le és várjuk meg a többieket. - *tanácsolta.*
- Ki volt a társad? Ő hol van? - *tette fel a kérdéseket és esze ágában sem volt leszállni.*
- Luna a társam, de...
- Ha foglyul ejtették, azonnal ki kell hoznunk! - *vágott Alisar szavába.*
*Időközben Hektor is feltűnt mellettük, de a négy szárnyas észre sem vette, annyira el voltak foglalva a maguk dolgával.
Megköszörülte a torkát és horkantott egyet. Erre persze mindenki felfigyelt.*
- Üdv, társaim. - *köszönt* - Alisar, mi történt? - *fordult a kancához.*
*Alisar örült, hogy végre szóhoz juthatott.
Szinte egy szusszal elmondta, mi történt velük.*
- Luna ott akart maradni. Mondta, hogy meséljem el ezt nektek és majd együtt mennjünk majd vissza, mert sokan vannak, talpig felfegyverezve.
*Hümmögött egy ideig magában.*
- Hát akkor szálljunk le és várjuk be a többieket. - *mondta és 4 társával leszállt a földre.*
*Alig telt el néhány perc, patadobogásokra lettek figyelmesek, majd kisvártatva Han tűnt fel.
Prüszkölt és horkantott felváltva, miközben hallgatta társai szavait.*
*Mire befejezték, addigra befutott Ithildina és Silencio is, így Alisar kezdhette az egészet előlről.* |
A páncélos lény mellé ért, hihetetlenül könnyedén. Nagyon bizarr volt a vágtája: patája nagyritkán ért csak a talajhoz, egyébként mintha suhant volna a levegőben!
- Lehagytak, vén csataló? - vigyorgott ördögien. Maudban ez volt az ijesztő: a sötétség, az igazi, mély, vad sötétség ott izzott a szívében.....Miraut nélkül a kanca veszélyes lehetett.....
- Ha akarod, elvihetlek a társaidhoz. |
*A szél szinte elviselhetetlenül süvített a fülébe, ahogy őrült tempóban haladt a sötétedő homályban.
Nem nézett egyik irányba sem, csak előre szegezte tekintetét és még jobban növelte a tempót.*
*Salvar könnyen észrevette a fehér pegazust, ahogy szinte fehér csíkot húzva maga mögött száguld előre.
Néhány ügyes kanyarral a kanca bal oldalán termett.
Apró biccentéssel köszöntötték egymást. A szavaknak nem lett volna semmi értelme... nem hallották volna.*
*Dignified is hamarosan csatlakozott a duóhoz. Ő Losse jobb oldalára koordinálta magát.
Nem telt bele néhány röpke percbe, és megpillantották az egekbe törő fényoszlopot.*
- Gyorsabban! - *ordította Losse és fokozta a tempót.*
*A fényoszlop nagyon messzinek tűnt... Már jó ideje robogtak előre, mégis, alig érezte, hogy közelebb értek volna.*
- Menj előre. - *indítványozta.* - Biztosan szükségük van segítségre.
*Előre meghatározott szabályaival ütközött, hogy Inexorable-t itt hagyja egyedül.
~Mindenhova kettesével!~ - szólt a fejében a hang.
Most azonban mégis ellenkezően döntött.*
- Rendben. Légy résen.
*Amint kimondta az utolsó szót, hirtelen lángok tűntek fel a semmiből, majd ugyanolyan gyorsan, ahogy jöttek, el is tűntek, Hektorral egyetemben.*
*Megfeszítette izmait, megnyújtotta vágtaugrásait és szinte repült a fényoszlop felé.*
*Han és Frostigas is megállapodtak amikor a fényt látták, hogy sztéválnak. Han sokkal gyorsabban odaérhetett, mint Frostigas, így inkább szétváltak.
Han szinte porfelhőt húzott maga után, ahogy szélsebesen galoppozott a fénysugár felé. Ő volt a leközelebb. Érezte is és azt is, hogy Lunának és Alisarnak szükségük van a segítségre. Mindenfélére!
Így hát robogott tovább.*
Luna és Alisar, nem sokkal azután, hogy elváltak társaiktól, találtak egy tábor féleséget. Először csak figyeltek. Hirtelen nem tudták, hogy a megfelelő helyen vannak-e vagy sem...
Először nem láttak senkit. Minden kihaltnak tűnt. A következő pillanatban pedig már peguni-szorítóban találták magukat. Körös-körül gusztustalan sötét lények álltak. Első ránézésre nem tűntek soknak. A két harcos kanca biztos volt benne, hogy könnyűszerrel ellátják a bajukat.
De máshogy alakult. Az ellenség csak kis részét látták. A többiek álcázták magukat. Mikor erre ráébredtek, Luna a fényhez nyúlt. Reménykedett benne, hogy ez majd elijeszti ellenségeiket. Azoknak először mintha megfordult volna a fejében, hogy visszavonulnak, de néhány hangos üvöltés ismét felbátorította őket.
Luna ekkor emelte a magasba a fényoszlopot, hogy mutassa társainak, hova kell jönniük. Alisarral a menekülés mellett döntöttek, így gyorsan a levegőbe szökkentek... de menekülni nem tudtak. Több irányból hálókat dobtak rájuk, amik többnyire a szárnyukra tekeredtek, így visszapuffantak a földre. Alisar már kezdte is elégetni a hálót magáról. Onnan kezdte, ahol a lények nem láthatták.
Luna próbált talpra állni és a szarvából előtörő fénysugarakkal akadályozta meg a lényeket, hogy Alisarhoz és magához túl közel merészkedjenek. Húzta az időt, amíg lehetett. Szokásától eltérően puhán beférkőzött Alisar elméjébe, aki erre persze rövidúton frászt kapott, de végül megértették egymást.
Miután Alisarnak sikerült magáról leégetnie a hálót, Luna ismét egy fényoszlopféleséget húzott társa köré, aki így gyorsan a levegőbe tudott emelkedni. Jó ideig emelkedett a fényoszlop belsejében, míg biztonságban nem érezte magát. Végül kivált belőle és abba az irányba repült, ahol utoljára látta többi társát.
Lunának eközben jócskán fogyott az ereje. Amint Alisar elhagyta a veszélyes zónát, feloszlatta a második fényoszlopot. Az elsőt is elég fárasztó volt neki fenntartani, nem hogy kettőt. miközben ezzel volt elfoglalva, a lények közelebb merészkedtek hozzá és néhány kötéllel összekötözték. Luna hagyta magát. Nem látta értelmét ellenállni. Amíg nem bántják, addig erőt gyűjt, csak ha muszáj, akkor próbálkozik a szökéssel. Különben is abban reménykedett, hogy Cathlienne-hez, Úrnője hugához viszik.* |
| A két mén után lendült, főleg, hogy a fény nagyon-nagyon idegen volt itt!!!!!! |
*Elfordultak az alig látható fekete unikornistól és tovább baktattak egy másik irányba.
Alig haladtak néhány száz métert, amikor valahonnan a távolból fehér fényoszlop tört a magasba. Először mindketten lemerevedtek. Tudták, hogy ez következik, mégis rosszul éreintette őket.
Lopva egymásra pillantottak, majd sebesen kilőttek a vastag, múlni nem tűnő fényoszlop felé.* |
| - Kellemes körülnézést! |
[107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Nefadar lassan, komoran, méltóságteljesen lépkedett a sötétedő homályban, és arcára egyre jobban kiült a hitetlenkedés. 
Oryx menekvést kersett a világ elől...Gondolta itt nem talál rá senki, de egy szép kis tömeg volt kedvenc heléyn
Azt hitte ,hogy Kohl a barátja de nagyot bukott rajta.Ezért tért ide vissza.Legszívesebben szét ordította volna a fejét.De inkább a homályban keresett egy fát.Erőből rugta harapta.Nem ment vele túl sokra.Lefeküdt a tövébe és éberen figyelt.
Felpillantott.
Draugherit szemei izzottak, és lelkében ősi vihar dúlt.....
Eközben Inex hátán magához tért a gyenge Cathlienne. Mivel a páncél már rengeteg helyen letöredezett, így Inex sörényébe tudott kapaszkodni. Bíztatóan suttogott a ménhez. Tudta, hogy szüksége van rá.
Maud sötét lény volt. Világéletében. S mint ilyen, sok-sok ellentétes jellemvonás keveredett benne, jónéhány riasztó vonással. Az etika csak csapatvezetői korában volt erős oldala, a háborúban. Azóta nem volt csapata, nem volt senkije (az egy Miraut kivételével) és így az erkölcs felbomlott, majd eltűnt benne.
