|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.23. 22:01 - |
 Mira egy sárkány elől menekülve betévedt ebbe a barlangba!Annyira menekült, hogy azt se tudta, hova megy, csak vágtatott a sárkány elől!
-Hol vagyok?...Rossz sejtéseim vannak a sötétséggel kapcsolatban!
Mira beljebb ment a barlangba!Itt már nagyon sötét volt ezért szarva végén fénytgyújtott és ment tovább! Nem gondolt arra, hogy van itt valaki csak lefeküdt a fal mellé, de nem aludt el! |
[79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
 - Akkor megehetjük! - tört ki az ujjongó kiáltás Carsanaumból, akinek még lehunyt szemei is felcsillantak, a gyomráról már nem is beszélve, mert az innentől kezdve folyamatosan korgott.
 Giadron kicsit mintha szomorú lett volna a hírre. Meg is csóválta a fejét.
- Hát ennyit erről - mondta lemondóan. |
*Egy fél kacaj féle hang tört ki belőle.*
- Segítek: nem vagyok eriszi. A nevem pedig Dignified. |
- Meg akarunk enni - mondta ki teljesen őszintén és természetes hangnemben.....
- Illetve jó lenne tudni, hogy eriszi vagy-e vagy sem - tette hozzá a félrebillentett fejjel figyelő Giadron. Elgondolkozva nézegette a mént.
- Talán az vagy.....talán nem......Hasonlóra emlékszem a hálóból, de hogy te voltál-e? Mi a neved, lény? |
*Morgott egy sort, összeszorította szemeit majd ismét erőt vett magán és a két unikornisra nézett.*
- Tulajdonképpen... mit akartok... hogy még... mindig... itt vagytok?
*Miközben beszélt, eltolta magát szárnyával a faltól és elkezdett kifelé botorkálni a barlangokból.
~Még a Viharfalra kell megoldást találnom...~* |
- Nem soká húzod már itt. Ha sötétlény vagy, akkor különösen nem - jegyezte meg itt-ott röhögéssel megszakítva Carsanaum. Giadron száját elhúzva bólintott neki, aztán ketten együtt figyelték a szárnyas lényt.
És tagadhatatlanul a figyelem javát egyfajta undok kíváncsiság okozta. |
*Már épp ránehezedett volna lábára, amikor meghallotta a figyelmeztető mondatot. Lábát ismét felemelte és rövid ideig megemelve tartotta, amíg szárnyával fel nem vette a követ.
Szeme elé emelte, megforgatta, majd megkönnyebbűlten tollai közé csúsztatta.
Mivel kicsit leeresztett, fordult vele a világ egyet és nekitántorodott a falnak.* |
Giadron pontosan két szempillantással később szólt a szükségesnél:
- Kő van előtted, a bokád magasságában.
Aztán Carsanaum és ő figyelték miképp is kezeli a helyzetet a peguni.... |
*Dignified legszívesebben orrba vágta volna a képét az unikornisnak, aki az arcába mászott!
Fogcsikorgatva lemászott a .... szürke lény hátáról és szárnyaival megtartva magát, kissé dülöngélve ugyan, de megállt a talpán. A pofátlanság minden bizonnyal gyógyírként használt, ugyanis pillanatnyilag kevésbé érezte magát rosszul. Látni ugyan nem látott jobban...*
- Eszement! - *morogta válaszként és szárnyaival körültapogatózott.* - Nem kell a segítségetek, nyugodtan eltűnhettek. - *mondta lassan, de érthetően.
Közben tett még egy lépést és újfent körültapogatózott.* |
Tanácstalanul állt meg, amikor a peguni gajdolni kezdett a hátán.
- Ez beszél - mondta ki végül a magától értetődőt.
- No és? Akkor végre itthagyhatjuk! - örült meg sötéten Carsanaum.
Giadron felröhögött, aztán megrázta magát, de csak annyira, hogy a peguni elhallgasson.
- Szerintem csak rosszul van!
- A hátadon sokan rosszul lennének! - nyerítette szörcsögő vihogással Carsanaum, és majdnem meghemperedett a földön jókedvében.
- Eris vajon most mit mondana? - töprengett művi higgadtsággal Giadron.
- Utálatos vagy - mondta ki lakonikusan Carsanaum, aztán hátralépett, és a peguni képébe mászott.
- Kuss van! A poggyász nem beszél! Örülj neki, hogy kiviszünk és nem megeszünk! - üvöltötte a szárnyas lény arcába.
- Na gyerünk! - lökte meg társát. |
*Dignified nagyot nyögött egyszer akkor, amikor elemelkedett a talajtól, kétszer meg akkor, amikor valami végtelenül kényelmetlenre érkezett!
Az elmúlt időkben most érezte magát leginkább veszélyben, így tiltakozását kifejezendő megpróbált megszólalni.*
- Ne...
*És meglepetésére sikerült! Elkezdett sűrűn pislogni is, hátha jobban is fog látni, de úgy festett, a helyzet csak a megszólalással lett jobb.*
- Vissza... fiola... fontos... itt... kell... valahol... - *nyögte ki erőlködve a szavakat és csak remélni merte, hogy a lények, megértik. Az már meg sem fordult a fejében, mi van akkor, ha illetéktelenek kezébe kerül.* |
Mindketten olyan figyelmesen "nézegették" a küszködő pegunit, ahogy a szülők szokták a csikójukat. Carsanaum még azt is ráhagyta, hogy megfogja a lábát.
Ugyanis egyikük sem értette mi lehet a lénnyel. Felébredt, magához tért, de úgy nézte Carsanaum patáját és a föld fölötti pár centimétert, ami a látószögébe esett, mintha azon kívül nem létezne világ.
- Szerintem ez bolod - mondta végül ki ítéletét.
Giadron elgondolkozott ezen pár pillanatig, majd oldalra biccentett fejjel figyelte még egy kicsit a lényt.
- Nem lehet, hogy inkább egy fordítva öregedő? - kérdezte higgadtan.
- Azokra nagyon vigyáznak ilyen korban! Hogy került volna ide? - torkollta le Carsanaum.
- Talán elrabolták! Valamiért cserébe. Vagy az életét akarták!
- Ezeknek az élete csak egy fajtársnak értékes! És akkor nem ölhette volna meg azt a csuklyás marhát!
- Akkor mi a véleményed? - vágott vissza Giadron türelmét vesztve.
- Talán egy másik dimenzióból való! Azért nem érti a világot - vetette oda Carsanaum. Ezen megint gondolkoztak egy jó darabig, aztán Giadron cáfolta meg:
- A patádat felismerte! Más dimenzióban csak paták lennének???
Néma csend terült végig a folyosón, legföljebb a peguni szuszogása és mocorgása változtatott ezen.
- Ki kellene vinni. Nem idevalósi - mondta végül Giadron.
- No és? Nincs baja! - hörrent rá a vadabb mén. Aki már nagyon unta a szárnyas akárkit.
Hosszú szünet után Giadron csak ennyit mondott:
- Ő tartozhat még valahová. És ha eriszi és gyerekei vannak?
Olyan csend köszöntött a barlangokra, mintha a világot vágták volna ketté.
Aztán Carsanaum mélyet sóhajtott, színpadiasan, undorral, gyötrelemmel, elkapta a peguni szárnyát, és egyszerűen feldobta Giadronra!!!
- Te kezded! - mondta tömören, és elindult előre, a kifelé vezető járat felé. |
*Őrülten zsongott a feje! Majd szétrobbant! Koncetrálni sem volt képes semmire. Hol magához tért, hol ismét minden elsötétült. Csak tudná mi volt abban a fiolában!!!
Fejét kissé elmozdította, mire egy patát pillantott meg közvetlenül az orra előtt. Na, hát erre nem kicsit illetődött meg! Hogy kerül ide egy pata? Tehát egy lény... nem vette volna eddig észre?
Megmozdította pár tollát, amik közé azt a különös kisugárzású fiolát, vagy követ -mi is volt az?- rejtette, de tollai között nem érzett semmit. Fejét ismét kissé megmozdította néhány mm-rel, de nem látott semmit. Végül úgy döntött, inkább szárnyait használja, mivel látni nem látott a homályos körvonalakon semmit. Csak mikor hozzáért a patához, jutott eszébe ismét, hogy nincs egyedül. Dehát... a pata az orra előtt... a szárnya meg pont a másik oldalon... Most ez hogy lehet? Dignified zavartan sóhajtott.* |
A világnak vannak olyan borzalmas pontjai, mint a Félelmek barlangja. Ahonnét bárki, aki belép, másként tér vissza. Bizony a félelmekkel szembe kell nézni, az élet egy fordulópontján ez elől senki nem menekülhet el, de amikor egyszerre szakad a lény lelkére minden borzalom, minden átértékelődik.....
És lám, még az itteni szörnyűségeknél is van rosszabb! Lusta nagymacskaként lépkedett végig a sötét homályba burkolózó folyosókon, nagyokat ásított, és szinte érezni lehetett fölényes nyugalmát. Olyannyira, hogy még a Félelem ereje is szinte kitért előle!
- Mi a frász lehetett ez a robaj? - morogta gonoszul, és ide-oda járatta tekintetét.
- Azt nem tudom, de biztosan néhány testrésszel szegényebben küldöm haza a felelőst! - mormogta, és megállt kicsit vakarózni. Eddig sem tartotta túlzottan a lépést Carsanaummal, de most igazán lemaradt. Álmos volt, unott és sehol sem látott egyetlen lényt sem, akinek vérét vehették volna.
- Nem érzel valamit? - szimatolt a levegőbe, és fekete társa után ügetett.
- Ismerős ez a szag! - mormogta, és megvillantak a szemei.
- Most hogy mondod, talán elnézhetnénk abba a régi dögverembe! - humorizált ördögi mosollyal, és laza vágtába ugrott. Mindketten remekül érezték itt magukat Giadronnal, úgyhogy hónapok óta élvezték a nyugalmas csendet - ami ma búcsúzott el tőlük. Viszont legalább hamar ráakadhattak arra a barlangra a helyismeretnek hála, amiben már korábban találtak egy rothadó undormányt, aki túl unalmas és büdös volt, hogy "játszadozzanak" vele. De a szag, ami áthatóan terjengett kis birodalmukban, arról árulkodott, hogy valaki más megpróbálta.......
Elég rég érzett meglepetést. Giadron is. De most, legalább kicsiny mértékben, áthatotta őket patától orrig. A barlang felszerelése romokban hevert a barlang felével egyetemben, mindenhonnét varázs csordogált, és egy csúnya, összeégett, undorító hulla hevert nem messze az ő járatuktól.
Giadron felnyihogott.
- Nézd már! A látogatója elment! Nem semmi lény lehetett! - röhögött a sötét nyomokra bökve, amik valami porban rajzolódtak ki a kőpadlón.
- Bár eléggé tántorgott.... - hajolt közelebb a nyomokhoz.
- Mondd, Cars... - mielőtt befejezhette volna, a fekete óriás már elvágtatott mellette, követve a nyomokat kifelé egy másik folyosóra.
Giadron is éhes volt, így harciasan toppantott, és ereje javából elrugaszkodva a nyomába vetődött!
'Én is jól akarok lakni!!!' égett benne a gondolat, aztán kifordult egy kanyarból, és farát a földre nyomva fékezett, csikorgó szántást hagyva maga mögött a kőben, mert Carsanaum elállta a járatot!!!
- Én is enni akarok! - ugrott majdnem a sötét unikornisnak, de az ekkor félrefordult, és Giadronnak épp egy tizedmásodperce maradt behunyni a szemeit az előtte feltűnő peguni miatt.
- Mi a fene? Ez nem itteni lény! - morogta, és az idegen fölé hajolt, hogy megszaglássza.
- Nem hát - mondta undorral, és körbejárta a fekvő szárnyast.
- De nem is ehetjük meg! Tele van méreggel. Él is, meg nem is......Csodás - húzta el a száját.
Töprengve állt a lény fölött.
- Te. Nekem ez ismerős - jegyezte meg végül.
- Szerintem már láttam valahol. Vagy valakinek a fejében - húzta mosolyra a száját.
- Ki kéne vinni, és kideríteni!
- Mégis minek?! - hördült fel a feladat hallatán! Bolond lenne hurcolni egy félhullát! Minek jött ide bajt keresni?!
- Én nem cipelek semmiféle lényt! - dobbantott patájával hangsúlynak.
- És ha eriszi? - kérdezett vissza szürke társa - Erist is ciplenéd, ha kéne, mást is kell hát őmiatta. Nem tudhatjuk, hogy nem közénk való-e! Akkor meg muszáj - érvelt kelletlenül Giadron.
Carsanaum hosszú pecekig állt némán, majd lassan, mereven, mintha kötelekkel húznák a fejét, bólintott. |
(folyt köv.)
A felhalmozódott feszültség hatására a mágiacsík egyre vastagabb lett, s labda méretű varázslatok pattogtak ki belőle, végképp eltörölve azt, amihez hozzáértek. A barlang, amiben egykor még rend és pompa tündökölt, most romhalmazzá vált, hatalmas kráterekkel tarkítva. Dignified-nak nem egyszer kellett odébb mozdulnia, ha nem akarta, hogy egy varázsgömb elpusztítsa, azonban Xartaron csak állt egy helyben. Őt mindig kikerülték a gömbvarázsok...
A két lényt elvakította a bosszú édes vágya. Amikor Xartaron kissé fellélegezhetett, mert a varázsok egybefonódása Dignified felé közeledtek, váratlan támadás érte. Csak egy pillanatra nem volt résen, s a falról egy aranymarkolatú, acél pengéjű kard suhant felé. Az utolsó pillanatban vette csak észre, így a kard igaz, nem a szívébe fúródott, hanem a hátába. Egy pillanatra mintha megtántorodott volna, szemei megakadtak egy ponton... a varázs pedig mint a homokóra egyenletes szemei, úgy közeledtek a csuklyás alakhoz, míg el nem érték, s fel nem perzselték.
Dignified vicsorogva nézte végig, ahogy a mágus sisteregve talajnak esik. Igaz, remegő lábakkal, de mámoros érzéssel léptetett közvetlen a mágushoz, aki még csodák csodájára, lélegzett! Sípoló, egyenetlen mozdulatokkal, de még lélegzett!*
- Ennyit rólad és a bosszúdról - *sziszegte oda még a haldoklónak Dignified és hátat fordított.
Fuldokolva, rángatózva nevetett a csuklyás.*
- Azt Te csak hiszed, Dignified - *suttogta a levegőbe.* - Az átkod csak ezután lesz teljes. És már kiváltani sincs esélyed. Bolond peguni... Légy átkozott!
*Dignified hátsó lábain megpördülve iramodott vissza Xartaronhoz és kezdte ütni szárnyával a mágust.
Ki tudja, mennyi ideig őrjönghetett magában a peguni, mire a fiólában lévő varázs elkezdett komolyabban hatni. Dignified erről szinte már el is felejtkezett. Amikor felismerésként csapott bele az emlék, véglegesen elengedte a halottat. Látása és elméje vészjóslóan lezsibbadtak.
~Minnél hamarabb, minnél messzebb~ -volt az utolsó gondolata, ahogy kicsörtetett a barlangból. Nem jutott túl messze, ugyanis lábai elnehezedtek, szemei nyitva voltak, de látni nem látot semmit, elméje pedig akár egy vizes szivacs, elnehezülten elsötétült...
Ahogy összerogyott, halk csilingeléssel gurult ki tollai közül egy apró tárgy...* |
*Dignified kényelmes, de energikus ügetésben haladt a barlangok felé. Tudta jól, hogy kit és hol keres. Mindeddig nem nagyon törte magát, hogy időben ideérjen, de végül csak útnak indult. Előbb vagy utóbb, de le kell tudnia ezt az ügyet. A kezdetekkor eléggé nem akaródzott neki idejönni, de mostanra kifejezetten úgy vélte, jól fog mulatni! Már ha rajta múlik, persze...
Beletelt egy kis időbe, mire megtalálta a régről ismerős varázslat nyomait és követte mindaddig, amíg egy kőajtóhoz nem ért. Szárnyával intett, mire az ajtó szétvágódott, Dignified pedig lassítás nélkül ügethetett be az átalakított barlangba. Végigügetett egy koromsötét, vékony folyosón és meg sem állt addig, amíg mozgást nem érzékelt a falon túlról. Nem kellett sokáig vizsgálódnia és észrevette az elrejtett átjárót.
~Semmit nem változott...~ -gondolta magában szórakozottan és belépett a terembe, amiben legutóbb Csillagszárny is járt. A trónuson ott terpeszkedett a csuklyás alak. Dignified felbukkanását láthatóan már nagyon várta, ugyanis természetellenes fürgeséggel pattant fel helyéről és sietett a peguni elé.*
- Oh, Dignified, drága barátom, azt hittem már el sem jössz hozzám! - *nyájaskodott a lény.*
- Nem kell a körítés, Xartaron - *vetette oda Dignified.* - Mond, mit akarsz, aztán elbúcsuzunk és ha rajtam múlik, nem is találkozunk többé.
- Ismerős szavak ezek. - *vált kissé komolyabbá Xartaron.* - Legutóbbi találkozásunkkor is mintha ezt mondtad volna. Mégsem vált be. Nem felesleges...
- Nem rajtam múllott . *vágott közpe a peguni. A csuklyás alakja megmerevedett, mintha kezdené frusztálni a helyzet.* - Gyerünk, mondjad, mit akarsz.
*Xartaron kihúzta magát, hátat fordított Dignifiednak és visszaballagott trónusához. A peguni csak arra tudott gondolni, hogy ez a lény egyre inkább elmebeteg.*
- Nos, épp itt az ideje, hogy törlessz. - *közölte semleges hangon, orrát fennhordva az alak, mire Dignifiedból akaratlanul is kitört a harsány nevetés. Beletellett néhány percbe, mire sikerült fékeznie magát. Xartaron gyilkos pillantást lövellt Dignifiedra. Aszott ujjait eddig az ölében nyugtatta, de most marokba szorította, amivel a pegunit meghajlásra kényszerítette.*
- AZ URAD VAGYOK! - *mennydörögte Xartaron.* - Nekem köszönheted, hogy élsz! Én óvtalak meg a Rád sújtó bajoktól!
*Dignified arcán árnyék futott végig, ahogy a csuklyás térdre kényszerítette. Az alak valószínűleg máig nem jött rá, hogy ezzel cseppet sem hatja meg a mént.*
- Igen, persze, úgy van, ahogy mondod... - *helyeselt gúnyosan Dignified* - Csak épp az a probléma, hogy tehetsz akármit, Én ugyan egyetlen tollam sem mozdítom érted!!!
*Xartaron szemei elkerekedtek, s lassan felemelkedett trónjáról. A szorításon továbbra sem engedett. Lassú, vontatott léptekkel közeledett Dignifiedhoz.*
- A véleményed és az akaratod nem érdekel. - *sziszegte a peguni fülébe.* - Ha máshogy nem, magam foglak kényszeríteni rá. - *folytatta gonoszan.
Dignified fejét szabadon mozgathatta, így most egyenesen Xartaron rothadó arcába bámult.*
- Soha - *suttogta vissza ugyanolyan elvetemült arccal, ahogy a csuklyás.
Xartaron vicsorogva fordított hátat ismét a ménnek. Rettenetesen dühös volt! Kedve lett volna úgy istenigazából móresre tanítania a pegunit! Annyira, hogy még az emléke is fizikai fájdalmat okozzon! Miközben undorító tervét szövögette, fioláihoz suhant, s mindegyiket egyenként végignézte. Láthatóan keresett valamit.*
- Felesleges! - *szólalt meg ismét Dignified.* - Én ugyan meg nem iszom! - *biztosította Xartaront.*
- Azt majd meglátjuk! - *hangzott a kurta válasz, s az egyik sarokpolc leghátuljából előkapott egy fiolát és megindult vele Dignified felé, aki azóta is a rideg kövön térdelésre volt kényszerítve. Ahogy közeledett Dignified felé az emberalakú, Dignified tüntenően elfordította a fejét.*
- Oooh, Te naiv! - *szólt lesajnálón* - Azt hiszed, ennyivel megúszhatod? Remélem élvezted utolsó utadat ide, ugyanis többet semmit sem fogsz látni és érzékelni ebből a világból. - *közölte gonoszan.* - Igaz, eredeti tervemet nem válthatom valóra, de megelégszem Én mással is. Mivel már te is látod, hogy ez a húscafat, amiben élek, már eléggé dögrováson van, költöznöm kell. - *vonta meg vállát, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga.* - Te, barátom, tökéletes alany leszel nekem. És Te nem tehetsz semmit, csak tűrhetsz... Még a végén sajnálni foglak!
*Dignified összeszorított ajkakkal, megkeményedett arcvonásokkal meredt Xartaronra.*
- Ha csak megpróbálod, a szavamat adom Neked, hogy megöllek. - *közölte egyenesen, nem minden elvetemültség nélkül Dignified.
Xartaron mennydörögve felnevetett, majd mintha elvágták volna, elhallgatott és megpróbálta hozzávágni Dignifiedhoz a fiolát. A mén erre erejét összeszedve szó szerint kitépte magát Xartaron szorításából és oldalra vetődött, ám így is még eltalálta a fiola és tartalma egy része -ami meglepetésére valamiféle gomolygó ködszerűséghez hasonlított- ami szőrére szállva felszívódott testében. Dignified, kihasználva még az időt, amíg eszméleténél tud maradni, előrerontott, egyenesen a csuklyásnak! Xartaron dühe hatalmas volt, amikor Dignified nem számított akciójával kiszabadult szorításából és a fiola csak egy része találta el! Akkor pedig, amikor a peguni felé lendült, rögtönzött pajzsot idézett maga elé, ami mint egy fal tartotta távol Dignifiedot.*
- Botor, botor, botor próbálkozás! Semmi esélyed! - *gúnyolódott ismét az alak.*
- Gyáva, semmirekellő, a sötét lények aljanépéhez sem tartozó lény vagy! - *ordította magából kikelve Dignified, amikor a pajzs visszatartotta attól, hogy a szárnyaival verhesse szét a mágust. Hangjában egy cseppnyi kétségbeesést is ki lehetett hallani. Nem tudta, milyen varázslatot szabadított rá a lény, de annyit már pár perc elmúlása után megfigyelt, hogy érzékszervei igencsak betompultak.
Miután rárivallt a csuklyásra, az a pajzsát löketté változtatta, ami a terem másik végéig sodorta Dignified-ot. A peguni a tőle telhető leggyorsabban talpra szökkent és viszonozta a támadást. Ő azonban nem elégedett meg egy támadással, hanem egy egész hullámot indított a mágus ellen, aki ugyancsak vele egyidőben támadott. Az egymásra küldött rontások egybe fonódtak, s a két fél arca hamar erőlködésről adott tanubizonyságot. A középen találkozó varázsok kisebb-nagyobb robbanással mozdultak el, hol Dignified felé, hol pedig Xartaron felé.
- Hát csak ennyi tellik tőled?! - *mennydörögte túlvilági hangon a lény.*
- Atomjaidra szedlek! - *üvöltötte vissza Dignified.
(folyt köv.) |
*Csillagszárny a Tűz Birodalma után egyenesen ide tartott. Egész úton párja alakja lebegett szemei előtt.
Már végre azt gondolná a lény, hogy a Sötétség leáldaztával minden békés és jó lesz... mégis... semmi sem úgy alakult, ahogy várta!
Nem kis fáradtságába került beverekednie magát a Viharfalon. Nem volt Ő idevaló lény, tudta jól, de ha létezett megoldás, csak itt találhatja meg. Igyekezett tisztes távolban maradni a Fővárostól és próbálta nem magára vonni a figyelmet.
Ahogy haladt egyre csak előre, zúgolódó belsővel, a mindenfelé szürke tájon, dermesztő szélfuvallat környékezte. Csillagszárny először megtorpant, majd haladt tovább. Jó ideig lépegetett tovább, amikor ismét megcsapta a furcsa szél... Bármerre nézett a környéken, sehol egy lényt sem látott, így ha akart volna sem tudott volna segítséget kérni.
A szél, ami sűrű ködöt hozott magával, körbekerítette. Amint megállt, lélekremegtető suttogást hallott elméjében.
~Lám, lám, lám... - csengett gúnyosan a hang - Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar viszont látjuk egymást Csillagszárny? Az első találkozásunk igaz, a véletlen műve volt, most mégis úgy érzem, céltudatosan kerestél fel. Igazam van?~
Csillagszárny pásztázva nézte az egyre rátelepedő mágikus ködöt.
~Szükségem van a segítségedre~
~A szívességnek komoly ára van~ - zengett mindenfelől a hang.
~Tisztában vagyok vele.~
~Remek! Beszéljük meg ezt szerény hajlékomban!~
Amint kimondta az utolsó szót, Csillagszárny borzasztó rántást érzett a szügyében és minden elsötétült...
... szemhéjjai ólomsúlyúnak hatottak. Először csak feküdt, becsukott szemekkel az ismeretlen, hideg talajon. Néhány perc alatt összeszedte magát, kinyitotta égő szemeit, felemelte fejét majd lendületet véve felállt. Gyorsan körbepillantott és furcsállva vette észre, hogy egy barlangban van... de nem akármilyenben! Mintha egy királyi trónteremben állna, azzal a különbséggel, hogy rabnak érezte magát.*
- Remélem tetszik itt.
*Csillagszárny a hang irányába fordult. A hang tulajdonosa egy fekete csuklyás, emberi alakra hasonlító lény volt. Pontosan senki sem tudta, mennyi idős, de kétségtelenül 3 számjegyből állt. A test, mely fölött uralkodott, nem a sajátja volt. Ideje már a vége felé közeledett...
A pegazus belekezdett mondandójába.*
- A párom a mágia kusza szálai között csapdába esett. - *kezdte, de folytatni már nem tudta, mert a csuklyás lény félbeszakította.*
- Mi a neve?
*Csillagszárny először habozott, végül csak megmondta.* - Yadla Gonekh.
*A lény gonoszan-gúnyosan felnevetett. Minden bizonnyal jól szórakozott.*
- Tudsz az esetről?
- Hogy tudok-e?!?! - *rivallt rá a pegazusra.* - Az Én kezem is benne volt. - *tárgyilagos hangon folytatta* - Tehát vissza szeretnéd kapni? Nem bánom... Cserébe csak egy dolgot kérek: hozd el Nekem Dignified-et.
*Csillagszárny nem értette, mi lehet a szándéka. Szerette volna kifaggatni a furcsa szerzetet, de az meglepő fürgeséggel kezdett sürgölődni a teremben. A semmiből előtermett egy üst, és jónéhány hozzávaló. Miközben helyes sorrendben adta hozzá a kellékeket a csuklyás, furcsa nyelven motyogott valamit. Nem telt bele 10 percbe és az üst tartalma vörösre színeződött. A lény két kis fiolát kapott elő a nem létező zsebéből és megtöltötte őket. Egy mozdulattal Csillagszárny mellett termett és átadta a bájitalokat a pegazusnak.*
- Az egyik a Tiéd, a másik a párodé. Először itasd meg vele, majd idd meg Te is. Azonnal hatni fog. - *hadarta furcsa átszellemültséggel. Egy óvatlan pillanatban megragadta csontos ujjaival Csillagszárny bal szárnytövét és megszorította. Az érintésre a végtagba fájdalom hasított és Csillagszárny arca eltorzult.*
- Ez csak ízelítő ahoz képest, amit akkor kapsz, ha nem hozod el Nekem a közeljövőben Dignified-et. - *sziszegte.* - Ne várakoztass sokáig!
*Miközben beszélt, erősen markolta a pegazus szárnyát és energiát szívott át magába.
Mikor befejezte a mondandóját, ellökte a pegazust, megpördült, a fáklyák fénye kihunyt és Csillagszárny ugyanazt az érzést érezte a szügyében, mint nem is olyan régen a furcsa ködben és ismét minden elsötétült...
Mikor kinyitotta szemeit, nem messze volt a Viharfaltól, ezt érezte. Elég fáradtnak érezte magát, de feltápászkodott és szemügyre vette a két kis fiolát. Szerencséjére egyiknek sem esett baja. Aztán még megnézte a bal szárnytövét. A markolat helyén szürkeséget vett észre. Megmozgatta a tollas végtagot és nem kis örömére nem érzett semmi rendellenességet.
A levegőbe szökkent és a legrövidebb úton, amit lehetett, elhagyta a Félelmek Országát.* |
 Döbbenten nézte a csődört, aztán észbe kapott.
-Ígéretet tettem!Persze, hogy megyek!-válaszolta és követte a két lényt. |
  Siren tovább vágtatott mit sem törődve Ralynos kiáltásával,ám Voodoo türelmesen megállt és bevárta.Erre bezzeg már Siren is megállt.
- Nem érdemes rágódni rajta. - mondta - Csalódást okoztak.Nagyot.Túlságosan is. - hörögte - De ne pocsékoljuk rá a drága időnket!Inkább folytassuk az utunkat.
Előre ment.
- Jössz? - nézett hátra Ralynosra. |
Ralynos hirtelen megrezzent.Nem tudta mit tett Korzoo, de végülis nem bánta, hogy ez történt.Ránézett Korzoora majd Voodooék után vágtatott.
-Voodoo várj!
Lassan utolérte őket, majd megállt.
-Tulajdonképpen mi történt?-kérdezte. |
Voodoo hirtelen nagyot nyerített a sötétségbe.Mintha dárda szúródott volna testébe.Siren megdermett és egy helyben morgott magában valamit,vicsorogva.
Voodoo hátranézett és egyenesen Korzoo elé dobbantott iszonyat dühvel.
- Takarodj! - hörögte vicsorítva - Köztünk nincs helyed! Takarodj innen!
Azzal a barlang sötétség felé kezdtek vágtázni,mígnem elnyelte őket a sötétség. |
[79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Mira egy sárkány elől menekülve betévedt ebbe a barlangba!Annyira menekült, hogy azt se tudta, hova megy, csak vágtatott a sárkány elől!
- Akkor megehetjük! - tört ki az ujjongó kiáltás Carsanaumból, akinek még lehunyt szemei is felcsillantak, a gyomráról már nem is beszélve, mert az innentől kezdve folyamatosan korgott.
Giadron kicsit mintha szomorú lett volna a hírre. Meg is csóválta a fejét.
Döbbenten nézte a csődört, aztán észbe kapott.
Siren tovább vágtatott mit sem törődve Ralynos kiáltásával,ám Voodoo türelmesen megállt és bevárta.Erre bezzeg már Siren is megállt.