 Alexander körülnézett a cseppkőbarlangban, ami ekkor teljesen sötét és kihalt volt.
Előrelépdelt a hatalmas és gyönyörű cseppkövek közt, és végig kutatón nézegetett jobbra-balra.
- Tinny, kérlek tompítsd kicsit a fényedet! - mondta a kancának, és megállt egyhelyben.
- Alexander vagyok egy vendéggel! Gyertek elő! Nem vagyok ellenség, és nem akarok játszani! Tudom, hogy itt vagytok! Gyertek elő! Beszélni akarok veletek!
Jeges hideg, aztán valóságos hóvihar tört be a cseppkőbarlangba!
Kis ideig tombolóan zúgott, majd elült, és a hőkupacok közt Faughn állt. Hidegen nézte Alexandert.
Jaddis is, megdöbbentő módon, komor arccal tűnt fel a semmiből!
- Üdv Alexander - mormolta halkan, fáradtan, aztán szemügyre vette az idegent lényt vele, de egy szót sem szólt.
Lighflare ellenben a két lény mögött lobogott fel, és izzó szemeit a kettősre szegezte. Nem szólt, de úgy tűnt megméri a lelküket....
Sleipnir csendben állt kicsit távolabb, és riadtnak látszott.
Razor lépett Alexander elé! Horkantva addig lépdelt, dobogva, míg orruk majdnem összeért.
- Üdv - sziszegte.
 - Razor - mondta kérlelőn, de ő is szomorúnak tűnt.
Aztán szinte vigasztalón nézett Alexanderre és Tinnyre, és ő volt az első, aki fejet hajtott a kancának is.
Alexander állta Razor pillantását, habár lelke mélyén valahol reszketett és alámult a saját merészségén! Végül csak annyit lépett hátra, hogy Tinny mögötte legyen.
- Komolyan beszélni akarok veletek! Szerintem bolondságot teszünk!
Harsányan nyerített, és odavetette:
- Egyfelől közénk tartozol, másfelől meg nem? El kell fogadnod, mit teszünk! Ez mindenki érdeke! Tudod miről van szó! - mormolta az utolsó mondatot nyomatékosan.
Alexander elszántan állt egyhelyben és úgy felelt:
- Nekem biztosan nem érdekem és másoknak sem! Nagyon sokan vagyunk! Miért épp Ti döntötök?! Én nem akarok menni! És biztosan mások is szabadon akarnak élni! Kérlek benneteket! Kérve kérlek! Ez nem lehet jó döntés! A földi történelem is bizonyítja! Sokkal jobb megkeresni a valódi békét! Még ha nehezebb is....Kérlek, csak fontoljátok meg komolyan, amit mondok! Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek! - halkult el a hangja.
Sarrissima komolyan végignézett a többieken, majd Alexander elé lépett.
- Te egy nagyon jó lény vagy...Bátor dolog volt ezt mondanod - simogatta meg szárnyával az unikornis arcát.
- De javarészt ez nem is a mi döntésünk volt...
Gyorsan csendre intette a tiltakozni készülő mént.
- Nem akartunk vitát az erisziek körében......Sok a baj...Meg akarjuk őket oldani.
- De mikor akarjátok elkezdeni?! Miért nem ezzel?! Itt és most?! Miért nem álltok a sarkatokra?!?!?!?
Végignézett a lényeken, még Lightflare lobogását is kibírta.
- Nektek is van szavatok! Ahogy mindenkinek....Nem akarok a Rémségek szigetének foglya lenni örökké!!!
- Igaza lehet - szólalt meg először, de nagyon komoly volt a hangja.
Razor egész komoly volt, és sokáig állt csendben.
Végül így szólt:
- Tégy, amit akarsz, Alexander. Mi elmegyünk a Szigetre..... - látta a másik arcán a döbbent fájdalmat - és tárgyalásra bocsátjuk amit mondtál.
Alexander felderült képét látva Razor szórakozottan elmosolyodott.
Aztán odafordult Faughn-hoz.
- Szólj, hogy megyünk! Azt hiszem már senkire sem kell várni, nemde?
- Már mindenki ott van, vagy odament.... - mondta csendesen.
A következő pillanatban pedig teljesen kiürült a barlang! Egy szempillantás alatt eltűntek!
Alexander lerogyott a hátsójára.
Nagyot sóhajtott, és reszketett az oldala......
- Ez...nagyon nehéz volt - nyögött fel. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Diadém elhatározta, hogy kirándulást tesz a csepkőbarlangban megcsodálni a cseppköveket.
Kicsit gondolkozott.
Arcán némi kis fintorral bökött a többiek után.
- Razor - mondta kérlelőn, de ő is szomorúnak tűnt.
Chaos csak követte.
Megállt, metszőn pillantott a fiatalra. Kifogástalanul hallotta az iménti gondolatot....
*Arcán meglepettség tükröződött, és legalább ezer meg ezer kérdés merült fel benne azonnal a "honnan?", "mikor?" és "hogyan?" kezdetű szavakkal, de nyugalmat erőltetett magára, és nem tette szóvá a dolgot. Pláne nem a kérdéseit. Mindössze bólintott, és a sörényébe szőtt lángmadarak rikoltva a magasra csaptak.*