|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.09. 23:11 - |
 Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
Ezért állt most egyedül a tó partján. Fájt ez a mostani, újabb bizonyíték, ami miatt most például nem játszott a többi eriszivel a cseppkőbarlangban. Ide hallotta őket. De nem érdekelte.
'Közülük vajon hányan fogadtak el igazán?' kesergett. Itt, egyedül, megtehette, másnak sosem mutatta volna ki ezeket a gondolatait. A sötétségben volt egyedül igazán őszinte. Máshol kemény és zárkózott. Bár a gazdája is így talált rá és valósággal kirobbantotta abból az életéből, ami korábban az övé volt, hogy helyette egy őrjítő örvénybe lökje. És az is igaz, hogy akkor és ott, szinte rögtön kapott két barátot, akik azóta is mindig vele voltak, ha kellett.
Felkapta a fejét.
'No igen..Innen nézve már nem is olyan rossz.' Visszanézett a tükörbe.
'Ha ők elfogadtak így, akkor nem lehet akkora baj. És Eris is rajong értem. Így.'
Hátat fordított a tónak és ügetni kezdett a vidám zsivaj felé.
- Kösz. - szólt hátra elmentében. - Még jó, hogy van valaki, aki mindig a megfelelő irányba tereli a gondolataim!
- Szívesen - válaszolta a sötétből egy testnélküli hang.... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 Bólnitott és felfelé kezdett menni... |
Felemelte fejét, hallgatózott.
-Valóban...-hallotta meg a leszűrődő zajokat. Enyára nézett.
-Megnézzük?-kérdezte. |
Bólintott.A plafonra nézett.
-Mintha ünnepség lenne oda fent!-állapította meg a leszűrődő zajokból. |
Bólintott.
-Ez velem is így van, amikor fényes helyre megyek.-mondta.
-De a víz is feltölt...-azzal ivott egy kicsit a kristálytiszta tóból. |
| -Csak kiakartam kapcsolódni valahol.És víz közelben sokkal életerősebbnek érzem magam. |
Mosolygott.
-Egyébként mi járatban erre?-kérdezte.-Úgy hallottam, ez nem túl forgalmas hely... |
| -Én nem kívánom ezt másoknak!De köszönöm, hogy örülsz. |
Kicsit meglepődve pislogott a kancára.
-Semmi baj...ez másokkal is előfordul.-mondta.
-De örülök, hogy végül itt vagy, és jól kerültél ki ebből...az egészből. |
-Persze!De örülnék, ha az én múltam is ilyen lenne.Még fiatalabb voltam, és a faluba cipeltem egy sánta embert.Ott elkaptak....-it elborzadt, de nem látszott rajta oly nagyon, mint amikor Koni talált rá-Hülye tehetségtelen, erőszakos idióták!Ha most találnék egyet is, megfulladna!-tört ki belőle ez a mérges hangnem.A víz megfodrozódott körülötte.
-Bocsánat.Koni sokat segített, de még indulatos vagyok... |
-Én?-lepődött meg.-hát, nem is tudom...-mosolygott.-Ezt még senki sem mondta... |
| -Szerencsés vagy! |
-Akkor igazán szerencsésnek mondhatod magad.-mondta.
-Én csikókoromban, hát...elég felelőtlenül bántam a képességeimmel, egyszer egy árvizet is rázúdítottam a földünkre.-vallotta be kicsit szégyenkezve. |
| -Nos, nekem nem volt, ki megtanítson az erőm használatára....őszintén szólva, nem is kellett. |
Mosolyogva vállatvont.
-Engem tulajdonképpen tanítottak erre, és még pár dologra...biztos vagyok benne, hogy te is képes lennél rá.-mondta Enyának. |
| -Hm.Érdekes!Én csak a víz formáit és fajtáit uralom!Nem mintha nem lenne ennyi elég... |
Nevetett.
-Nem, erről szó sincs!-mondta.-Víz az elemem, így sok mindenre képes vagyok, ha vízről van szó.-azzal lehunyta szemét, és mire újra kinyitotta, tükörképe már látszódott, mintha csak kirándulni ment volna. |
Furcsaaságában elfordította a fejét....nincs egy lénynek tükörkép?!
-Nem nézném ki belőled, hogy vámpír lennél... |
 Enyára nézett.
-Igazad van.-mosolygott. A víztükörre nézett. A tükörképe nem látszott, mint ahogy ez minden víznél így szokott lenni nála... |
Bólintott.
-Nem számít, nem a mi dolgunk! |
Ezen ő is eltöprengett.
-Magam sem tudom.-szólalt meg végül.-Biztosan van oka rá... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
Bólnitott és felfelé kezdett menni...