|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.01. 22:42 - |
 *Pallas néhány órai repülés után megérkezett társával a pusztaság sziklás részére. Ez volt a legközelebb a tengerparthoz.
zeironra néezz.*
- Na, megérkeztünk. Ez a pusztaság sziklás része, de ezt Te is látod.
*Gyönyörködve végignézett a tájon.* |
[286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
*Tanácstalanul elhúzta száját.*
- Ez attól függ. Véleményem szerint azonban biztosan találunk olyan helyet, ahol senki sem zavar minket... |
 - Ott.....sok lény élhet? - kérdezte kicsit riadt toporgással.
|
- Nincs messze a rét - *válaszolta szinte azonnal.* |
Hirtelen, alig egy pillanatra, elmosolyodott új sörénydíszét nézve, és egy egészen másik kancát láttatva egy pillanat erejéig.
- Azt hiszem megszerettem a virágokat..... - mondta halkan. |
*Megengedett magának egy láthatatlan mosolyt Azíra heves tiltakozásán.*
- Volna konkrét kívánságod? - *érdeklődött.* |
Horkantott.
- Hát tetőtől-talpig sosem fogom! - tiltakozott.
- Attól, hogy fáj a hiány, még nem akarok újra bajba sodródni.....Lények közé menni, akiknek minden kis gondja belém száll, és gyötör.....Ezért futottam el régen!
Hirtelen szeme mégis megváltozott.
- De...talán....talán jó lenne olyan helyre eljutni, ahol még vannak szépségek.....Olyasmik, amiket sosem láthattam.... |
- Véleményem szerint igen - *válaszolta egyszerűen.* - De idővel minden bepótólható. Sosem késő elindulni és tetőtől talpig szemügyre venni a Birodalmat. |
A horizontra emelte tekintetét, és halkan így szólt:
- Amíg elrejtőztem a világ elől.....Amíg mások szenvedése elől abba a kopár világba rohantam......Nagyon sokmindent mulasztottam? Annyi minden ér újdonságként.....Mennyi dolgot nem láthattam.....? |
- Szívesen tettem - *válaszolta és várakozón tekintett Azírára.*
- És mit szerettél volna kérdezni? |
Szelíden elmosolyodott.
Felemelte a rózsát, ami egy pillanat múlva engedelmesen a nyakára simult nlhány sörényszállal.
- Nem erre gondoltam.......De köszönöm...... |
- Csak tessék. - *válaszolta gyorsan és a Rózsára bökött.*
- A Tied, vidd csak el, nyugodtan. |
Azíra ámulva nézte a csodát maga előtt. Lehajolt hozzá, és csak nézte az egymásba hajló íveket, ezt az örök virágot....
- Olyan gyönyörű - suttogta könnybelábadt szemekkel.
A fekete lényre nézett.
- Kérdezhetek valamit? |
- Remek!
*Laza ügetésbe fogott először a sziklák mentén, majd messzebb befordultak, egyenesen a pusztaság közepe felé. Fél órányi haladás után a talaj összetétele megváltozott, sokkal porosabb és puhább lett, mint másfelé.
Meznokto lassított és orrát a porba fúrva lépkedett hol jobbra, hol balra, míg meg nem lelte, amit keresett. Patájával óvatosan kikaparta a földet egy helyen, majd mély lélegzetet vett és kifújta a tüdejében lévő levegő nagyját. A por gyorsan a levegőbe került és körülöttük táncot járt a széllel.
Kivette a méllyedésből a nem túl nagy kőféleséget és Azíra elé tette.*
- Eredetileg Sivatagi Rózsa a neve - *kezdte* -, de a pusztaságban is néhol megtalálható. - *mondta és orrával a drapp színű kő felé bökött.* |
Olyan jó kedve volt, hogy egészen egyszerűen, természetesen, békésen és szokatlanul, Meznoktóra mosolygott.
- Természetesen! Menjünk! - bólintott egy nyújtózás közben. |
*Nem kerülte el a kanca vidám ábrázata.*
- Kipihented magad? Akár mehetnénk is tovább. Már nincs messze, amit mutatnék... |
Hatalmas, csodaszép rózsaszín felhőkön ugrált. Szökellt, mint a gidák, bolyhokból bolyhokba, néha kisebb csóvát húzva maga után! Csodálatos álom volt!
Nevetett és nevetett bele! Még sohase álmodott ilyet!
Hirtelen a világ egyik legnagyobb felhőjére huppant! Nagyot hempergett bele, nyújtózott egyet, aztán felszaladt a tetejére! Csodálatos, végtelen eget látott és vakító fényt......
Egy rándulással felriadt, és fel is ült lendületből.
Egy pillanatig nem értette hogy került egy sötét, szűk helyre, de aztán lassan kitisztult a tudata.
Kikocogott, makacsul rázogatva sörényét, hogy kirázza belőle a port.....Aztán meg is rázta magát a szabad levegőn.
'Milyen szép álom volt.....' gondolta ahogy a tiszta eget meglátta. |
Várt....... |
Mély álomba merült lassan. Meg volt döbbenve; végig az álomban tudta jól: álmodik, és mégis "folytatta".
Mély, puha sötétség ölelte magába, mint valami szerető csoda. Sosem ismerte ezt a fajta sötétséget, amiben nyugodtan el lehet merülni és pihenhet békében. Nem is tudta, pedig gondolkozott rajta, hogy most miért ilyen nyugodt......Engedte a süllyedést, egyre jobban ellazulva, szinte ringatón üressé válva.
A felszínes álom elsuhant a semmibe, ahogy minden......Még ő is.... |
*Furcsa mód a vihar csak egyre erősödött. A szél homokviharokat hozott létre, amik nem egyszer csaptak be a barlangba, port szórva a két unikornisra.
A levegőbe kerülő rengeteg por eltakarta a Napot, így csak egyre sötétebb és sötétebb lett. Meznokto összehúzott szemekkel figyelte az eseményeket. Nem tetszett neki a dolog...
Néhány óra elteltével a vihar kezdett alább hagyni, míg végül teljesen felolszlott.
Meznokto Azírára pillantott, majd halkan feltápászkodott és kisétált a barlangból. Kint kinyújtóztatta végtagjait és megrázta magát, hogy a sok szőrére tapadt portól megszabaduljon.* |
Azíra felszínes, zavaros álomba merült a földhöz simulva. Néha vadul fújtatott, meg-megrádnult, egy-egy alkalommal mintha szólni is akart volna..... |
[286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Pallas néhány órai repülés után megérkezett társával a pusztaság sziklás részére. Ez volt a legközelebb a tengerparthoz.
- Ott.....sok lény élhet? - kérdezte kicsit riadt toporgással.