|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 21:47 - |
 *Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.* |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
Gemininek viszonylag hamar sikerült végigmérnie a lényeket és azonnal tudta, hogy pillanatok alatt fel kell szívódniuk, még ha az idegen lények nem ellenségesek, akkor is.
Szaporán elkezdett tolatni, minek következménye az lett, hogy nekiütközött Araliennek. Halk, de gyors bocsánatkérések közepette próbálta a elfelé terelni a pegunit.
- Nem tudom, miféle lények ezek, de egyelőre megelégednék azzal is, ha távol lennénk tőlük. - súgta a kancának, majd látván, hogy az idegenek rettentő gyorsan közelednek, megfordult és komolyan beszélni kezdett:
- Bármi is történjen, neked fel kell szállnod és el kell repülnöd. Én meg tudom magamat védeni, de Téged nem biztos. |
Aralien alig hallotta amit a másik mond. Még mindig a sokk hatása alatt állt, azzal birkózott. Nem értette mi történt, mi történhetett!! Nem emlékezett rá, hogy megtámadták volna, nem emlékezett, hogy varázslat szabadult volna fel mellette...
S mégis: a csikókora, a ménes valamennyi tagjának neve egy-két kivétellel, bármiféle emlék utazásról, vagy épp az utolsó nap emlékei, amit otthon töltött - semmivé foszlottak!
'Csak egy elveszett peguni vagyok, aki semmit se tud erről a világról, vagy önmagáról' ismerte be, elborzadva és elkeseredve.
Aztán összerezzent, mert a patáival megérezte, hogy más nagytestű valamik közelednek.
- Gemini! Gemini! Odanézz! Ezek azok a.....lólények - mutogatta izgatottan, egy pillanatra elfeledkezve a bajáról. De közben azért beoldalazott Gemini mögé.
Néhány mérföldre, a ritkás ligetes erőszélből hatalmas, tarka testek vágódtak ki. Aralien tévedett: ezek a lólények majdnem másfélszerakkorák voltak, mint Gemini. Határozottan lóformájuk volt, de majdnem groteszk módon zömökek, tagbaszakadtak voltak. És ehhez képest megdöbbentően gyorsak....Szélvészként zúgtak végig a mély homokon, mintha nem lassítaná patáikat. Volt köztük mindenféle színű, csak fehér nem. Legtöbbjük barna-fehér foltos lóra hasonlított.
Csak mindnek rozsdaszínben virított a hasa. |
- Természetes, hogy élnek! - vágta rá a kérdésre olyan gyorsan és hevesen a választ, ahogyan csak tudta.
- Persze, persze, keresnünk kell neked egy hozzád hasonló - egy pillanatra elhallagott - egy pont ugyanolyan, tehát peguni fénylényt. Ő biztosan meg tud majd nyugtatni és kevésbé éreznéd magad egyedül, idegenként Simbelmyne-ban.
Két pillanat alatt megpördült a tengelye körül és igyekezett betájolni magát, hogy merre kell induljanak ahhoz, hogy a Fény Birodalmába jussanak. Csakhogy hiába forgatta a fejét, a régen ismerős, azonnal létrejövő vonzó kapcsolat most nem alakult ki. Gemini értetlenül nézett jobbra, majd balra, nagyokat szippantott a levegőből, de minden hiábavalónak tűnt.
- Nem tudom, merre kell menni - tört ki belőle akaratlanul, teljesen letaglózódva. |
Elkeseredetten rázta meg a fejét.
- Hisz még arra se emlékszem, hogy hogyan kerültem ide! Akkor hogyan fogok hazajutni?
Egy rettentő gyanú fészkelte be magát a lelkébe.
- Gemini - cincogta elvékonyodott hangon - élnek itt egyáltalán hozzám hasonlító lények? Akik fehérek, van szarvuk és szárnyuk, és fénylenek? |
Tágranyílt szemmel bámult maga elé a fénylényre. Ugyan ilyen esetről már hallott, de fogalma sem volt, mihez kezdjenek ilyenkor. Mindenféleképpen segítséget kell kérniük valakitől, aki a témában otthon van. De ki számíthat ilyennek?
Gondolatai a vorstandiakra terelődött. Mivel közülük való volt, őket ismerte a legjobban, de most hiába kutatott az emlékei között, nem tudott semmi használhatót felidézni. A legjobb lesz, ha felkeresik az egyik központi személyt, ő majdcsak tudni fogja, kihez forduljanak.
Ám hiába próbált kapcsolatot létesíteni egykori társaival, senki nem válaszolt. Ahogy egyre jobban magába szállt, olyan szokatlan csendet és ürességet érzett, amit régóta nem. Hirtelen félelem kerítette hatalmába és húgát kezdte szólongatni, aki viszont hamar válaszolt neki, megnyugtatva ezzel egy kissé.
- Próbálj megnyugodni - nyögte ki végül a jelentéktelen mondatot Araliennek és saját magának is egyszerre címezve. - Találunk valami megoldást. Mert biztosan van. Legalábbis kell lennie. Szerintem. |
- Én....Én.... - próbálta kimondani a rettenet okát, de nem bírta. Eszelősen jártak a szemei ide-oda, a semmibe révedve erőltette az elméjét, próbálta valahogy megmagyarázni magának, de képtelen volt...
Lassan Geminire emelte a tekintetét, és újra elszörnyedt.
- Nem emlékszem semmire....A ménesem, a nevem, ahol éltem. De még az ottani életemből is csak foszlányok ugranak be! Fogalmam sincs, hogy mi történt velem....Ezért nem láttam volna még hozzád hasonlót? - halt el a hangja.
Rámeredt a ronda bokorra.
- Arra próbáltam gondolni, hogy mit is ettem korábban. És még abból se tudok felidézni semmit!!!
- Valaki elrabolta az emlékeimet..... |
Gemini jóízűen rágcsálta a bokrot, miközben Aralien mesélt. Aztán amikor a peguni elhallgatott, ránézett és pillanatok alatt lenyelte az éppen a szájában lévő falatot és közelebb szökkent hozzá.
- Mi a baj? - kérdezte értetlenül és gyorsan körbenézett, hogy van-e valami, ami esetleg elkerülte eddig a figyelmét. De nem látott semmi aggasztót... |
- Az otthonom egy erdős-mezős vidék. Béke lengi be, és sosem kell tartanunk semmitől. Imádom a ragyogó fényt, ami uralja. A legtöbb időt folyton két helyen töltöttük: egy erdőszélen és egy nagyobbacska tó partján. A tó azért volt fontos mindnyájunknak, mert kicsi korunktól azt tanították, hogy ha bajban vagyunk, menjünk oda. Mert "mindig ott fogunk összegyűlni". Bár igazából sosem fenyegetett semmi, úgyhogy nem tudom miért is tanították ezt nekünk - mesélte réveteg, elmerengő hangon.
Gemini bokrára nézett, és összerázkódott.
- Nem tudom. Nem emlékszem mit szoktunk enni - vallotta be nemtörődöm módon. Aztán egy pillanatra elhallgatott.
Aztán szép lassan kiült az arcára a tökéletes rémület. |
- Most, hogy így mondod, valóban elég hihetetlennek tűnhet a szemszögedből - válaszolta bólogatva. - Bár én nem tudom teljesen beleképzelni magam a helyzetedbe, mert én világéletemben különböző fajtájú lények között éltem.
Elgondolkodva megvakarta az állát.
- Muszáj lesz kiderítenünk, hogy valójában hol lenne neked most a helyed. Mesélj egy kicsit az otthonodról! Hátha felismerünk valami közöset aközött a Birodalom és Simbelmyne között. Ha nem így lesz, első lépésként... - nagyot sóhajtott, majd folytatta - elmehetünk a Fény Birodalmába, már Simbelmyne határain belül.
Mondandóját befejezvén kicsit odébb ballagott és egy satnyának kinéző bokorból jókorát harapott. Miközben elrágcsálta a falatot, Aralienhez fordult:
- Nem kérsz? Ronda, de finom. |
Aralien meglepetten, aztán döbbenten hallgatta Geminit. Elég sok letaglózó dolgot közölt vele a fekete lólény! Egy kicsit elhátrált, és bizalmatlanul fürkészte a fekete alakot.
'Lóféle....Szóval akinek nincs szarva és szárnya, az ló?' morfondírozott magában. Egyre jobban és jobban elbizonytalanodott.
Végül nagyon halkan, őszintén kibökte, amit gondolt:
- Elég hihetetlen, amit mondasz. Egy hatalmas, idegen terület, lények, amikről még hallani se hallottam soha, szárnyatlan és szarvatlan teremtmények, akiket ezek szerint "lónak" hívnak...Vagy lófélének.
Kipillantott a végtelen víztükörre.
- Talán csak álmodom, és ez nem valóság. Hogy létezhetne egy ilyen hely, és ennyiféle lény? - mondta még halkabban, szinte csak magának.
- Néhány pillanattal ezelőtt még otthon voltam, és valóban, mifelénk mindenki úgy néz ki, mint én. Pegunik vagyunk, és fénylények, ha ezek a nevek itt a megszokottak. Egész életemben ott éltem, sosem jártam más vidékeken. Amikor felébredtem itt, egyedül voltam, és nem értek semmit! |
Gemini összeráncolt homlokkal hallgatta a leírást, de a legnagyobb jóindulattal sem állíthatta, hogy tudja, mit láthatott Aralien az imént. Az viszont kezdett számára egyértelművé válni, hogy valami nagyon nincsen rendben, már csak azt nem tudta, mi lehet a gond... A további tépelődést azonban későbbre halasztotta, mert most társasága volt.
- Ami azt illeti, elég nagy - válaszolta az első kérdésre. - Ha körbe akarnánk utazni, nagyon sok időre lenne szükségünk és szerintem kevesen mondhatják el magukról, hogy a Birodalom minden pontján jártak már legalább egyszer.
- Hogy én? - lepődött meg a kérdésen, mert még sosem szembesült vele ennyire konkrétan. Voltaképp igen, mi is ő valójában?
~Lóféle vagy... vagy mágusló. Ahogy jobban tetszik~ susogta egy hang az elméjében. ~Tudom, hogy valójában minek tartod magad, de ezen túl kell lépned. A jelenben vagy. És Aralien várja a válaszodat.~
- Nos, a legkésenfekvőbb, hogy lóféle vagyok. Elvégre úgy nézek ki, mint egy ló, csak rendelkezem olyan tulajdonsággal, mint a máguslények általában. Gondolok itt például arra, hogy tudok beszélni. - csöppent vissza a valóságba Gemini.
- Nem, azokat nem elvesztettem, hanem sosem voltak nekem olyanok. - folytatta barátságosan. - Ezek szerint az előző otthonodban csak peguni Fénylények voltak? - kérdezte kíváncsian, majd levegőt se véve folytatta: - Mert Simbelmyne Birodalmában a legkülönfélébb lények laknak. Mindenki bebocsáttatást nyer, akit érdemesnek tartanak rá.
Kicsit elgondolkodott és az erdő felé pillantott.
- Bár, őszintén szólva, nem tudom, miféle szerzetek lehettek azok, akiket az imént láttál és ez egy kicsit szorongással tölt el. Nem jellemző a birodalmi lényekre az efféle viselkedés |
Aralien örült a társasága nevének, és hogy biztosan segíthessen, kicsit elgondolkozott, hogy pontosan tudjon válaszolni.
- Pontosan olyanok voltak, mint te. Csak...azt hiszem kisebbek, és izmosabbak. És nagyon-nagyon rövid volt azt hiszem a szőrük, mert mindnek rozsdaszínű volt a hasa, de biztosan nem sár volt, hanem kilátszott a bőrük, ahogy fordultak... - idézte fel a látottakat.
- Arrafelé mentek - bökött egy nem messze kezdődő erdő felé.
Aztán zavartan, halkan hozzátette:
- Tudod, Gemini, fogalmam sincs hogy kerültem ide. Ez a birodalom, vagy micsoda, mekkora? - nézett reménykedőn-segélykérőn a lószerű lényre, akinek a színe a számára még mindig furcsa volt. Szíve szerint folyamatosan tapogatta volna a szárnyaival, de nem merte megtenni.
- Egyébként hogyhogy nincs szárnyad és szarvad? Azokat is elvesztetted? Olyan nagyon hasonlítasz rám, de mégis....a színed....a szárnyaid....a szarvad....Mi vagy te? - bukott ki végül belőle az oldalát fúró kérdés. |
Fejét lemondóan megcsóválta.
- Nem, én már örökre ilyen színű maradok.
Elgondolkozva nézett végig a tengerparton, mintha a korábban erre járt lényeket keresné és remélné, hogy megláthatja őket.
- Szívből örvendek, Aralien. Engem Gemininek hívnak - viszonozta a bemutatkozást.
- Simbelmyne Birodalmának tengerpartján vagy éppen - válaszolt a peguni következő kérdésére és fejét kicsit oldalra biccentve méregette a pegunit.
- Nemrég érkeztél?
Valahogy furcsának tartotta, hogy ha Aralien valóban most érkezett, miért nem a társai közt van? És vajon kik lehetnek a társai? Egyre több kérdés merült fel benne, de igyekezett csak a fontosabbaknak hangot adni.
- Miféle lényeket láttál errefelé az imént, akik nem válaszoltak neked? Olyanok voltak kinézetre, mint én? Lószerűek? - faggatta a pegunit szokatlan izgalommal a hangjában. |
Aralien elborzadt a hallottaktól.
- Nagyon sajnálom - mondta együttérzőn - Akkor nem csoda, hogy nálunk sosem voltak hozzád hasonló lények! De mostmár hamarosan visszanyered a színed, ugye?
Az ég felé bökött a fejével.
- Hisz idekinn vagy! Ha olyan nagyon kötődsz a fényhez, biztosan rendbe fogsz jönni! Nem is tudom én hogy éltem volna túl ilyesmit.... - egy pillanatra elgondolkozott - Lehet, hogy azok a hozzád hasonlító alakok is, akik néhány órája jártak erre, és bárhogy próbáltam, nem feleltek nekem, valamilyen büntetés miatt voltak különböző színűek! De azt nem tudom miért nem válaszoltak nekem... - halkult el a hangja tanácstalanul.
- A nevem egyébként Aralien! - tette hozzá nagyhirtelen elmosolyodva, meghajtva a fejét, újra csak széthasítva a szarvát a térben és időben.
Sajátos bájt adott a peguninak, hogy egyáltalán nem törődött vele, vajon miért is ítélték "barlangfogságra" a másik teremtményt.
- Meg tudom nekem mondani, hogy hol vagyok? - tette végül fel a talán legfontosabb kérdést. |
Gemini, egyelőre még a homokban feküdte, furcsán méregette a pegunit. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a hófehér lény most a bolondját járatja vele, vagy komolyan beszél.
Aztán egy rövid helyzetelemzést követően felállt és ő maga is jól megnézte a peguni tollait, hogy vajon fehérek maradtak-e.
- A helyzet az, hogy olyat tettem, amit nem lett volna szabad és ezért barlangokban kellett élnem jópár évig. Kijönni csak este jöhettem ki, és így fokozatosan elvesztette a bundám a csillogását, végül pedig a fényét is. - mesélte nagyon komolyan, bánatos arcot vágva mondandójához. |
Araliennek nagyon tetszett a rajz, de mikor a másik megszólalt, teljesen kiment a fejéből a rajzolgatósdi.
- TE TUDSZ BESZÉLNI!!!! - sikongatta csengő nyerítések kíséretében, és lelkesen felágaskodott - Azt hittem senki se tud itt! De jó! Dejó! Dejó!!!
Ragyogó mosollyal bámult bele az ezek szerint "nemló" teremtmény szemeibe.
- Mondd csak....Ha már itt tartunk...Mi az, hogy "ló"? És - picit közelebb óvakodott - hogyhogy ilyen színű vagy?
Szárnyai hegyével óvatosan megsimította a másik vállát, és tollaira pillantva megállapította, hogy valóban nem festék.
- Ez valami átok? - kérdezte tapintatosan - Vagy elvarázsoltad magad? Hogyhogy nem vagy fehér? |
Gemini előrenyújtott nyakkal szemrevételezte az érdekes lényt, de egyelőre esze ágában sem volt egy tapottat is közelíteni.
Látva a róla formált ábrát a homokban, leplezetlenül felnevetett és egy hempergő mozdulatsor végére érve az idegen peguni mellé feküdt a homokba. Gyors mozdulatokkal ő is rajzolni kezdett, magabiztosan, ám annál kevesebb tehetséggel. Pár pillanat múlva egy elnagyolt vázlatban sikerült is lerajzolni a peguni fejét, akinek a szarva félúton volt eredeti (vagy legalábbis megszokott) helye felé.
Fejét magasra emelve méregette művét és miközben azon tanakodott, hogy egy mozdulattal elsöpörje-e, azt felelte:
- A külső nem minden. Bár én unalmasan egyszerűnek tűnök, nem vagyok ló és egyedül se vagyok.
Tekintetét kíváncsian és fürkészőn az ismerős-idegenre fordította.
- Ahogy már te sem. |
Aralien szinte már a nyelvét lógatta, annyira elmerült a koncentrálásban, hogy igazán szépen lerajzoljon egy delfint a homokba. Aztán elsöpörte a szárnyaival, hogy helyette egy pálmafa következzen, majd újabb törlés után egy hullámzó tengerdarab, fölötte valami madárral. Láthatóan mindnek örült, mikor elkészült velük, de rögtön utána már az új feladat foglalkoztatta, a környezete alig érdekelte.
De vastag homok ide vagy oda, csak megérezte, hogy valaki, valami nagytestű lény, közelít. Odakapta a fejét, amerről az alig érezhető dobbanások közeledtek, és elkerekedtek a szemei az idegen láttán.
Az idegen meg talán azon lepődhetett meg, az óriási, ártatlan, valószínűtlenül világoskék szemeken túl, hogy a peguni szarva fáziskéséssel követte a viselője hirtelen fejmozdulatát. Legalább öt szarv virított néhány percig a levegőben a peguni homloka körül, de mivel Aralien nem mozdult újra, ugyanolyan gyorsan, hamarosan a normális, egy darab szürke szarvat viselte csupán.
- Egy ló - mondta ki csakúgy a levegőbe, szinte csalódottan csilingelősen éneklő, dallamos hangon.
Újabb hirtelen fejmozdulat, újabb, ezúttal 35 szarvas magánszám, és már folytatta is a rajzolást. A ló pillanatokon belül lekerült a homokra, igaz, csak körvonalaiban.
Aztán Aralien újra szemrevételezte a teremtményt.
- Te is egyedül vagy, szegény - mondta bánatos csengéssel ezúttal - Mint én. Tudsz beszélni? - fejezte be egy meghökkentő kérdéssel. |
Gemini komótosan bandukolt a tengerparton. Néha el-elmosolyodott, ki tudja min és oldalra fordítva fejét mondott pár szót.
Ha alaposan megnézte valaki a hullámzó vizet, néha fel-feltűnt egy unikornis, alakja visszatükröződött a vízfelszínen. A napfény nem homályosította el, sőt, néha megcsillantotta valaha hófehér szőrét. Két szökkenés közben odasuhant Geminihez és súgott neki valamit, mire a fekete ló szemrevételezte a környezetét.
Nem is olyan messze homokot látott. De nem a szokásos funkcióját töltötte be a közeg, hanem össze-vissza szállt a levegőben. Gemini kíváncsian ügetésre váltott és közelebb ment. Amint sikerült kibogoznia a jelenséget, leplezetlenül rábámult a pegunira.
~Hogy lakozhat benne ennyi Fény? ~ sóhajtott fel Gemini, szemeiben a csodálattal vegyült vágyakozást lehetett látni. |
Nem minden nap lát ilyet az ember vagy máguslény. Vagy bármiféle lény.
A tenger aranyló, mély homokjában egy peguni játszott teljesen önfeledt boldogsággal. Ami ezt a látványt letaglózóvá tette, az azon három tény volt, hogy a lényről ordított, hogy fénylény, hogy teljesen egyedül van, és hogy felnőtt.
Nem mindennapi látvány volt önmagában sem: hosszú, kecses lábak, karcsú test, hosszú és erős nyak, és mókásan gömbölyded, rövidke fej. Óriási, pelyhestollú, fehér szárnyakkal paskolgatta maga körül a homokot, és kuncorászva rázogatta apró, éles hullámokkal leomló dús, habfehér sörényét.
A teste vakítóan fehér volt, így a lény akár azt is hihette, hogy káprázat, hogy valahányszor felnevet, csillámló-fénylő gyűrűk szaladnak szét tőle kiindulva a homokon.
A lényt láthatóan nem rázta meg ez a furcsa jelenség, csak játszott, játszott tovább, akár egy csikó.
És valóban teljesen egyedül volt. |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.*