|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.21. 19:41 - |
 Fundamentum hatalmas repülésen volt túl. A pusztában elunta magát, miután az elméje minden merengenivalót végigrágott, így valami új helyet akart keresni magának, ami nyújthat neki valami érdekeset.
De semmi ilyesmit nem talált. Ő nem kalandokat keresett és veszélyeket, hanem valamit, ami kellemesen felpezsdíti az elméjét, egy megoldhatatlan rejtélyt, ami végre lerázza róla ezt a bénító unalmat és hétköznapiságot.
De akár egy magához hasonló lénynek is örült volna. Egy értelmes bölcselőnek, aki megérti.
Végül elfáradt és le kellett szállnia egy megfelelő helyre.
A sivatag sziklákkal megszórt része eszményinek tetszett erre a célra.
Leszállt egy hatalmas, a homok és a szél által szürreálisra koptatott sziklatömbre, becsukta a szárnyait és elnézett a távolba.
'Nemsokára ide kell érnie.'
- Megígérte....Megbeszéltük......
Végül lehajtotta a maga elé húzott, földre fektetett szárnyaira a fejét.
'Én várok.' |
[159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Szelíden mosolygott.Látta a lény bizonytalanságát, ezért ő lépett a sebesült lábhoz, végig simította szarvával ( nem a hegyével, ha nem a "lapjával), s a simítás mentén enyhe fény világlott ki, majd tűnt tova a sebben.
-Nem túl mély a seb, de nem mondhatjuk karcolásnak.-mondta, miután végzett.-Nem vagyok nagy gyógyító, de a Fény gyógyereje hátha segít...mindenesetre hamarabb fog meggyógyulni, de nem rögtön. |
Felkapta fejét a lágy hangra...mi ez? Miféle hang..? Aztán meglátta...a tündöklő lényt. Máskor ilyenkor már rég otthagyta volna az illetőt...de a fény...odaragasztotta...
Nem szólt...hiszen már régóta nem beszélt... de lassan, óvatosan közelebb lépett. A lény tényleg segíteni akar neki? Neki? Túl bizonytalan volt, hogy mondjon bármit is...
|
Mint másik Nap, fényesen ügetett a sziklákhoz.Nem volt nagyon jelentősége idejönni, de, ha itt van, miért ne....
Már elég közel járt, mikor meglátta a búskomor lényt.Örült a társaságnak, bár ő mindennek örült.Odabaktatott hát, s mikor látta, vérzik a jobb lába, ég joban odasietett.
-Üdv!Hadd segítsek a sebedben! |
Hát újraitt lyukadt ki...még mndi a sivatag... Végülis, neki nem számított. Annál kevesebb lénnyel találkozik, és annál kevesebb lény bámulja meg, ahogy szótlanul rúgja a homokot.
A sziklák megszaporodtak, de a gyakori homokviharok miatt sokuk rejtve maradt a szem elől. Talán ezért lépett rá egy addig látszólag nem is léező éles szikla szélére. Felszisszent..a szikla végigszántott jobb mellső lábán. De nem érdekelte... hisz a kín nem volt nagyobb örökös magányánál...
|
*Semmi esélye se lett volna a földön követni párját, így gyorsan a levegőbe szökkent és erélyes szárnycsapásokkal igyekezett párja után.* |
 - Ó kívánságod számomra parancs! - nyihogta fanyar fintorral, és kilőtt a sziklák felé.
|
*Habozás nélkül bólintott.*
- Természetesen! Szeretném tudni, miféle szerzetekkel töltötte Egyetlenem a szabadidejét. - *vált csípkelődővé hangja.* |
Szemei nagyot lobbantak.
- Lenne kedved látni őket? |
- Ez izgalmasan hangzik! - *értett egyet párjával.* |
Kacsintott.
- Lehet, hogy néhány tűzlény a Birodalomba költözik, velük "tárgyalgattam". Nagyon érdekes voltak ám! lehet, hogy kedvelnéd őket! |
*Érdeklődve nézte párját.*
- Képzelem... |
- Semmi baj - súgta, de a szíve mélyén hihetetlenül örült, hogy nem tud sírni, mert most örömkönnyek árja szabadult volna el belőle, hogy ezt hallja Csillagszárnytól.
- Amúgysem unatkoztam - felelte vagánykodva. |
*Szárnyaival átölelte Kedvesét.*
- Bármikor és bárhol... kérned se kellene...
*Aprót sóhajtott.*
- Nagyon sajnálom, hogy eddig távol voltam Tőled. Nagyon... sajnálom... |
Csodálkozva villantak szemei párjára.
- Hisz Alapító vagyok! Az a kötelességem! - nevette el magát.
Aztán párjához bújt.
- De köszönöm, hogy velem lennél - súgta lehunyva szemeit. |
*Sok volt neki a hirtelen váltás, de igyekezett valami használható dologgal előhozakodni.*
- Amint a BoszorkányÚrnő visszatér, csak jobb lehet a helyzet. Ha meg segítségre lenne bárkinek szüksége a helyzet jobbátételéhez, biztosan akadnának, akik segítenének. Én biztosan... és gondolom, Te is. |
Elkapta fejét az érintéstől, és a messzeségbe fúrta tekintetét.
- Amarrus átka csak egy volt a sok közül. Azon gondolkozom, hogy megoldódnak-e ezek a bajok, ha Eris visszatér? Mi lesz, ha minden már túlnőtt őrajta? Ha mi, a lényei csináltunk bajt?........Talán épp......mi is felelősek vagyunk a történtekért? |
*Aprót bólintott.*
- Igen. Megígérem és a szavamat adom. - *válaszolta gyengéden és orrát párja orrához érintette.* |
Kicsit hátrébb húzódott párjától.
Lángoló szemei összekapcsolódtak a mén fekete szemeivel, és halkan, de érzelmektől felfúló hangon kérdezte:
- Megígéred? A szavadat adod? |
*Magához húzta párját és átölelte.*
- Ígérem, hogy nem fog. Ha valakinek, akkor neked nem szeretnék fájdalmat okozni. |
- És mi lesz velem, ha Neked esik bajod? - kérdezte megremegve. |
[159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Fundamentum hatalmas repülésen volt túl. A pusztában elunta magát, miután az elméje minden merengenivalót végigrágott, így valami új helyet akart keresni magának, ami nyújthat neki valami érdekeset. 
- Ó kívánságod számomra parancs! - nyihogta fanyar fintorral, és kilőtt a sziklák felé.