Témaindító hozzászólás
|
2006.09.16. 23:26 - |
A láp lassan, de biztosan magába szívta őt!
Sosem hitte volna, hogy mikor elmenekül a sárkányok elől, és leszáll védelmet keresve, beragad, és valószínűleg kínos fulladás lesz a végzete.
Az erisziek nem tudták megmenteni...Ő nem tudott kimenekülni....
Lehajtotta fejét, és nagyot sóhajtott, lemondva a küzdelemről.... |
[42-23] [22-3] [2-1]
-Tűnj csak el!Kinek kell egy ilyen hisztis kanca!Egyébként sem jártunk vagy ilyesmi.....
Már majdnem teljesen elsülyedt.Amikor már a lábai nem látszódtak, Syrkol lebukott és eltűnt. |
-Tudod mit jelent az a szó ,hogy hűség?????-kérdezte eléggé feszülten.
-Sajnos én ismerem!-mondta azzal hirtelen köddé lett. |
Az unikornist még nem vette észre, de a pegazus kancát annál inkább.Syrkolt a elfogta a düh, így süllyedni kezdett a lápban.
-Minek követsz?Hagyj már békén!Nem kell kanca!Különben is csak a baj van vele!És Te is megmondtad, hogy nem szeretsz...hogy egy ilyen csődört minek követni!Hát minek követsz?-kérdezte kiáltozva.Még csak most vette észre, hogy süllyed a lápban, de az sem érdekelte. |
Elősétált a bozótosból,bár így is csak sétálgatott.Hirtelen valaminek megérezte a szagát.A félelem szagát.Csendesen lépkedett egy bokor felé,majd szarvát előre szegve vágtázni kezdett.A következő percben egy nyúllal a szájában tért vissza.A kanca egyenlőre csak a vérét szívta.Szerette előbb ezt tenni,majd utána megenni áldozatát. |
Az egen repült mikor észre vette Syrkol-t.Leszállt mellé a lápba. |
Syrkol az életével játszadozott amikor lelépett a földről a süppedős lápra.De nem érdekelte!Elég erje volt, hogy kihúzza magát, a csávából.... |
Könnyedén sétált Syrkol nyomait követve.Nem kellett sok idő és meg is találta.Egyenlőre nem ment oda hozzá közvetlen,hanem egy sűrűbb bozótosban kémlelte a terepet,hogy ne vegye észre. |
Mostmár úgy gondolta egyedül lesz és átgondlhatja ezt az egészet.Egyáltalán nem volt biztos abban, hogy házasodni akar.Különben is, ő nem egy kancázós csődör.Csak szeret szórakozni.Az jutott eszébe, ha követik és megint ilyen csetepatét vágnak körülötte, alaposan megleckézteti mindkettőjüket. |
*Pactenanto egyre gyorsabban suhant a levegőben.
A szél alig fújt.
Néhány órás repülés után megérkeztek a kitűzött helyre.* |
- Tar-Ancalime... - lehelte.
Aztán leejtette a fejét, és csak a tágra zárt szemei mutatták: ébren van és figyel..... |
- Jól van, akkor mennjünk a havas hegyekhez. oda Én könnyebben el tudok jutni, mint a földalatti barlangrendszerbe.
- A nevem Pactenento. - *felelte és fejét elfordította a pegazustól. A látóhatárt kémlelte. Résen akart lenni, nehogy egy támadás váratlanul érje őket.* |
Felbámult a lényre, és megértette, hogy az nem akarja bántani.
Elképedt, de válaszolt:
- A havas hegyekben.....vagy a földalatti barlangrendszerben...Ki vagy? |
*Pactenanto pikkelyeit közelebb húzta egymáshoz, így azok a gyenge támadások nem sértették meg.
Aztán mély, bársonyos hangon megszólalt.*
- Nyugalom, harcos pegazus. Én nem foglak bántani, ígérem. Mondd, ismersz olyan helyet, ahol biztonságban lennél? |
Kinyitotta a szemeit.
'Mégsem halok meg?'
Aztán mikor egy idegen, új sárkány arcába bámult bele, valósággal meghalt a lelke.
Egy pillanatra fel akarta adni, de aztán újra összeszedte magát, és szárnyaival kétségbeesetten vagdosni kezdett, felkiáltott, és szédelegve dobott egyet magán.
Aztán rájött, hogy annyira elfogyott az ereje, hogy mostmár képtelen mozogni.
'Mégis meg fogok halni....' |
*Pactenanto messziről látta a harcot. Bármennyire is igyekezett, nem tudott gyorsabban haladni.
Az utolsó pillanatban érkezett...
Néhány méterrel a föld fölött suhant. Kiszámította, hogy a pegazus hol érne földet, és oda repült.
A pegazust végül a hátán landolt. A becsapódás közel sem volt olyan fájdalmas, mintha földet ért volna...
Pactenanto tovább hasította a szelet hatalmas sárkányszárnyaival.
Fejét hátrafordította és alaposan szemügyre vette az elgyötört pegazust.* |
- Ég veled! - kiáltotta, míg felszállt.
Nemsokára már a láp is csak apró folt volt alatta.
És a sárkányok jöttek.
Négy nagy, szürkésbarna alak.
Tar-Ancalime körül felizzott a levegő, és két óriási fekete lángsugár tört elő a szemeiből!
A sárkányok közül egyet úgy fúrt át a mellkasán, hogy annak üvölteni sem volt ideje, csak eltűnt a mélyben.
A másik három viszont körözni kezdett körülötte, és Tar-Ancalime minden ügyességét össze kellett gyűjtse, hogy védje magát.
Energiapajzsa kitartott, de a sárkányok hirtelen egyszerre kezdtek neki-neki menni!
Bármekkora volt a kín, a sárkányok folyamatosan lángot okádtak rá, és orrukkal szinte érintették a lángok által láthatóvá lett pajzsot, nekifeszültek, és nem adták fel!
A pegazus pedig rádöbbent a tervre: agyonnyomják!
Egyszerűen addig préselik a pajzsot őrá, míg nem marad belőle semmi!!!!
A levegője felforrósodott, a szárnyai rátekeredtek, ő pedig már a saját pajzsán, és azon túl a tűzön állt!!!
Próbált ellenálni, elméje nekifeszült a támadóknak.....és akkor a tűz megégette őt!
Ő pedig felordított!!!!!! A kín, a félelem, a harag, a düh, a gondolatok elkeveredtek benne.......és az ereje kitört!!!
Hatalmas, éjsötét lángözön csapott szét, a sárkányokból csak pergő hamu maradt, Ancalime pedig lezuhant....
A kanca nem tudta fékezni a zuhanást...Az ereje teljes mértékben odalett.......
'Mi lesz?'
|
-Megértem. -bólintott Látomás. -De nem is vártam semmiféle hálát! Elég a köszöneted is. Most pedig kívánok sok szerencsét az utadhoz. Ég veled, Ancalime! |
- Én sem mondtam volna meg, ha nem vagyok adósod. De mostmár azt hiszem mindegy. Biztosíthatlak: nincs miért ártanom neked, és nem adom ki a nevedet.
Apróbb szélvihart kavart, ahogy próbára tette a tollait.
- Néhány sárkány elől menekültem, és most sajnos nem tudom leróni a hálámat, mert utánuk kell néznem...Túl erős szolgák ők a Sötétségnek! - villantak meg a szemei. |
-Valóban. -*biccentett aprót Látomás.* -Tényleg csak perceid voltak hátra.
-A nevemet nem igen szoktam felfedni... Ahogy önmagamat sem. De ha már magamat megmutattam, akkor a nevem se legyen többé titok; Éji Látomás vagyok. -felelte apró főhajtással az árnyszínű kanca. |
Csodálkozva dobbantott, majd megrázta a szárnyait, hogy száradjanak.
Aztán fürkésző pillantást vetett a másik kancára, de végül apró sóhajjal megadta magát.
- Tar-Ancalime a nevem. Kit tisztelhetek a megmentőmben? Nagyon köszönöm! Én már...nem sokáig éltem volna....... |
[42-23] [22-3] [2-1]
|