|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Cerlio egy darabig zavartan állt a fehér unikornis mellett, aztán vállvonogatva ezt mormogta:
- Ha lassabban is, de arra mész, amerre én. Az veszélyes hely....Gondoltam figyelmeztetlen....Miért is mész oda? A sziklák közt hatalmas, és veszélyes dolog került elő pár hónapja. Senki sem értette pontosan miért is....Furcsa hely a puszta, senki sem hinné mennyi mágiát gyűjt magába....
Lepillantott a kancára.
- Nem...lenne jó....ha bajba kerülnél itt.... |
 Felézett a ménre.
-nem...-suttogta.
-menj utadon...nem tartalak fel...-mondta újra lehajtva a fejét.
-jobb dolgod is van mint egy ostoba kanca lelkét ápolgatni...-mondta elkeseredve.Felnézett még egyszer a ménre.Nem értette miért jött vissza hozzá. |
Cerlio úgy döntött félreteszi eddigi fenntartásait, főleg mivel egyre közelebb kerültek a sziklákhoz...Szélsebes vágtába ugrott, és egy pillanatra felfogva az oly sokat hallott "lovagiasság" érzését, Shery mellé dübörgött.
- Jól vagy? - kérdezte halkan a kancát, eléállva, de nem nézve rá. |
Melső lábai berogytak.Hátsó lábai viszont masszívan kitartottak.Nagy lendületet vett és felnyomta első részét.Majd dühösen felnyerített és felágaskodott megrázva a fejét mintha önmagától akarna szabadulni.Aztán szemében újra könycseppek gyűltek és lehiggadt.Leengedte a fejét és tovább sétált. |
Figyelte a lényt, ahogy lassan halad előre, a jelek szerint a puszta szikláit célozva.....Éppenséggel ő is nagyjából arra tart....
Egy ideig még gondolkozott, majd tisztes távolságot tartva a fehér unikornis után indult. |
Remegő lábakkal sétált a pustaságon.A földet bámulta. |
Jó leckéi ellenére Leonardo valami fontosat kihagyott az etikettből: mi a teendő, ha a lény, akit nem kellene magára hagyni szorult helyzetben, magától elindul?
Cerlio tanácstalanul ácsorgott egyhelyben, aztán hirtelen ötlettől vezérelve vágtába ugrott Shery felé. De nagyjából félúton meg kellett állnia, mert nem tudta hogyan tovább.....Csak menjen oda? |
Lehajtotta a fejét és csöndesen szuszogott.Lassan könnyezni kezdett.
-már értem miért hagyhatott el Anzix...-suttogta csendesen a semmibe.Shery remegő lábbakkal de felkűzdötte magát és leengedett ,lógó fejjel sétált tovább. |
Jó darabig trappolt előre zavart fejjel, küszködve magával, és próbálva futásban levezetni mindent, de mindent - aztán feladta. Megállt, és visszanézett, hunyorogva keresve a kis fehérséget, ami az unikornis kancát kellett jelentse. Épp elég ideig élt Leonardóékkal, hogy tudja micsoda szégyen egy kancát magára hagyni valami rosszféle helyen. Vízelőhívás ide vagy oda: a puszta nem a kancának való hely!
De saját makacs énje nem akart udvariaskodni, nem akart más érzéseivel és létével törődni!! Megaztán....ahová megy, oda nem viheti magával Sheryt...Az tényleg bolond és gonosz és felelőtlen tett lenne!
Így Cerlio tanácstalanul állt ugyanott, nem tudott se továbbmenni, se vissza. |
Döbbenten nézett utána bár tudta ,hogy miért megy el.Lecsüggedt.Szomorúan lehajtotta a fejét majd lefeküdt.Szép lassan kiszívta a földből a vizet és újra száraz lett a talaj.Shery fején legördült egy könycsepp. |
Elfojtotta a következő döbbenet-hullámot, ami elöntötte, meg azt is, ami utána érte el....azt a leírhatatlan érzelmi kavalkádot.....
'Bolond víziliba! Nem azért jöttem ide, hogy olyasmikről fecserésszek, amik semmi jót sem jelentenek!' gondolta magában, és kicsit megfeszült a tartása, de megállta, hogy üvölteni kezdjen.
- Én Cerlio vagyok. Ideje továbbmennem. Örülök, hogy ezek szerint biztonságban vagy a pusztán is - mondta röviden, tömör és pattogós hangon, aztán biccentett, és újra vágtázni kezdett elfelé. Igaz, ezúttal kénytelen volt óvatosan haladni a Shery miatt kialakult csúszós dágványban. Újabb ok, hogy továbbhaladjon!
Meg se fordult a fejében, hogy talán nagyon furán viselkedhetett.... |
-Shery vagyok...-mondta.
-Adottság ,hogy ott is képes vagyok vizet előállítani ahol talán egy csepp sincs.Ezt akkor kaptam amikor meghaltam és nevelőm visszahozott a halálból...-mondta,. |
Döbbenten nézett vissza a fehér lényre, majd nagynehezen túltette magát a történteken. Feltápászkodott, és lerázta magáról a nagyja sarat, amiben eddig ült.
- Hogyan lehetséges, hogy víz nélkül vagy képes vízmágiákra? A legtöbb ilyen elemű lény, akit ismerek, gyenge lesz, ha messze kerül a közegétől. Itt pedig egy csepp víz nincs! Vagyis.....nem volt - mormolta körülnézve.
Közelebb lépdelt a kancához, és összehúzott szemekkel fürkészte.
- Mit is mondtál, mi a neved? |
Lassan bólintott.
-Nem értem miért olyan nagy csoda ez egy víz elemű lénytől...-mondta elmosolydva.
-Én gyakran így adom le a dühömet azért ez a hirtelen kedv változás...-tette hozzá.A mént fürkészte.Oldalra dobta a sörényét ami vizesen félig a szemére tapadt.Mostmár tisztán látott.Elmosolyodott. |
Hosszú-hosszú ideig bámult a kancára, úgy, mintha sértegetni akarná. Aztán hápogva, döbbenten felnyögött:
- Ezt....ezt....te csináltad? Ezt mind? Ezt a vizet? |
Shery befékezett.
-Ne haragudj...Jól vagy?-kérdezte majd a víz Shery felé áramlott és a kanca be is szívta az egészet.Minden újra száraz lett. |
Cerliónak megijedni sem maradt ideje, de fékezni vagy felnyeríteni sem, ahogy egy bokáig érő hullám hirtelen kibillentette vágtájából, elérte, hogy elcsússzon, és a mén csúnyán felbukott!
Sarat fröcskölve, kapálózó lábakkal kínlódott egy darabig, mire a lendülete elfogyott, és fel bírt támaszkodni.
Annyira megdöbbent, hogy szólni sem tudott, csak nézte a pusztát, aminek kopárnak és száraznak kellett volna lennie, de most víz borította..... |
Shery patá sem dübörögtek sőt már leginkább nem is érte a talajt.kb 10 centi vastag vizen vágtázott megelőzve a mént. |
A mén büszkén beszívta a levegőt száguldása közben, és nyújtani kezdte vágtaugrásait! Mostmár tényleg inkább suhant, mint robajlott, mintha egy aranyfakó szellem lenne a kopár tájon átröppenve. |
Elvigyorodott és ő is kilőtt.A föld nedvesedni kezdett Shery alatt.Lassan mintha hullámok kisérték volna a kanca galoppját aztán bepögött.Mint az árvíz úgy süvített a mén mellett. |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Cerlio egy darabig zavartan állt a fehér unikornis mellett, aztán vállvonogatva ezt mormogta:
Felézett a ménre.