|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.06. 20:23 - |
 *Lúthien felért a csúcsra, majd visszaforult és felnézett az égre. Látta, hogy Fényvihar magasan fölötte szárnyal, majd szédületes zuhanásba kezd, és épp az utolsó pillanatban lelassítva kecsesen leszáll mellé a hegy csúcsára.*
-Nos? Mi a megítélésed? Elég friss itt a levegő? -*kérdezte kicsit vacogva Lúthien Tinúviel.* |
[186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 *Türelmesen elmosolyodott.*
- Érthető. Nem akartak semmiről lemaradni, vagy későn érkezni. |
 Bólintott.
- Habár a Valhalla kilátása szebb volt - mosolyodott el zordul.
- De ők mindig közel akartak lenni a harc sűrűjéhez..... |
*Megértően bólintott.*
- Praktikus... |
Biccentett, azután tett néhány bizonytalan lépést, miközben kutatón pillantott körbe a havas köveken. Azután szárnyával egy lapos sziklára mutatott.
- Ott - mondta üres hangon, maga sem tudta miért - Ott álltam, mikor először eljöttünk a Birodalomba. Onnan kutattuk a vidéket ellenség után. |
- Hogy uralom-e? - *kérdezett vissza csaknem nevetne.* - Talán emlékszel, mondtam, hogy az imént jártam ott először. Ha uralnám, arról biztosan tudnék...
*Körbepillantott.*
- Ha kisebb havas szél lenne, egész szép lenne a kilátás - *vélekedett a távolba fúrva pillantását.* |
Vállatvont. Nem hitte volna, hogy valaha újra látja a lényt.
- De - morrantotta.
- Te talán uralod az Utazók Menedékét?? |
*Csak fülei rezdültek a pegazus felszólalására.*
- Nem az volt a terv, hogy itt találkozunk? - *kérdezett vissza ártatlan hangnemben.* |
Hosszú idő telt el, de az emlékek előbb-utóbb mindig kiüresednek, ahogy a tudat visszafogja a lelket és emlékezteti: mindez már nem valóság. Minden hiába.
Haláltánc megborzongott és szorosabbra vonta magán szárnyait. Aztán komoran, lemondón megfordult....és szembetalálta magát a szürke lóval!
- Hát Te?! - hördült fel döbbenten. |
*Haláltánc mögött-mellett állt szótlanul. Érezte, hogy a szélben más is kavarog a szokásosnál...
Körülötte sehol nem látszódtak patanyomok, hogy hogyan és honnan érkezett is valójában... vagy csak egyszerűen már belepte a hó?
Candor csak türelmesen állt, mozdulatlan. Szürke alakja néha el-eltűnni látszott a havas szélben.* |
Haláltánc a hegycsúcson állt. Onnan ahová kilyukadt, nem is volt messze ez a világteteje-hely. Szemeit lehunyta, és nyakát kinyújtva átadta a sörényét tépő és arcát fagyasztó szélnek......és az emlékeknek.
Nem érdekelte, hogy egyedül van. Kétezer éve egyedül volt. Amióta.....Anahmer neve el sem jutott a tudatáig, nem is kellett akarnia, az arc fájdalmas élességgel kirajzolódott elé a szélben, a levegőben, a szívében egy pillanat alatt. Semmi sem érdekelte lovasainak halála óta....Semmi. Eris hasonló volt, de nem ugyanaz. És nem is próbálta őt győzködni, amiért mondjuk a pegazus becsülte őt.
Lám, most Eris is elveszett......
A magány maradt már csak, hisz a harcoknak is vége.....Nincs már miért vagy mi ellen harcolni.......
Nagyot sóhajtott, de örült, hogy a szélzúgásban nem hallotta...Nézte, csodálta egyre valkűrje emlékét és szinte hallotta őt ezen a kopár csúcson......
A szíve sosem volt másból, mint kőből......De azóta faragni sem engedte, hogy elveszett az, aki mindennél fontosabb volt....
Az emlékek egyre jöttek és jöttek, Haláltánc pedig átengedte lelkét az árnak. Nem is érdekelte hol van vagy miért. Ottfelejtette testét a havas magason, és igyekezett átélni minden szép élményt, hogy ne érezze hogy sajog valami a mellkasában, elfeledett mélységben...... |
 -Rendben.-mondta majd a csikók összeálltak és egy lovat formáltak belőle.
Sekrity lenézett
-Huhhhhhhhh nem semmi-lihegett egy kicsit |
 -Nem ér!-nyerített föl majd lassított.
-Talán ha lassaban megyünk körül tudunk nézni! |
Sekrity megint sötét csikókra változott mint amikor versenyeztek, és begyorsított.
Már egyenesen Equ nyimában volt
-Itt vagyok ragyogok-nevetett |
-Gyönyörű!-mondta.Rámosolygott szerelmére.
-Idnuljunk!-mondta és kihívó mosoly jelent meg az arcán.Begyorsított és egyenesen a csúcs felé száguldott.A jég volt az eleme így a fagy és a hó nem okozott neki problémát. |
-Na milyen?Persze mehetünk feljebb is-mutatta a tájat Sekrity |
 -Thorin kapaszkodj belém!-űvöltötte párjának
Kabarla erősen koncentrát és elteleportáltak
(reag:Vadvidék-->Ishtal barlangjai) |
Olyan puhára olvadt, mint a vaj, ebben az állapotában bármi, vagy bárki letámadhatta volna. De Thorint ez pillanatnyilag a legkevésbé sem érdekelte.
Ám ekkor...
Egy orkánerejű széllökést érzett, ami csaknem ledöntötte őt a lábáról! Felpillantott az égre, és látta, hogy fölöttük hatalmas viharfelhők gyülekeznek.
-El kell mennünk innen!-üvöltötte a hatalmas szélben, és Kabarla után nyúlt, nehogy elvigye őt a szél. |
| -Óhh köszönöm-pirult el majd visszacsókolta imádott párját |
Kabarla mellé lépett, és követte tekintetét. Majd megcsókolta a kanca nyakát.
-Persze a nyomodba sem ér.-mosolygott. |
-Éljennnnnnnnnnnnnn-örvendezett majd lenézett a mélybe és elcsodálkozott
-Milyen gyönyörű |
[186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lúthien felért a csúcsra, majd visszaforult és felnézett az égre. Látta, hogy Fényvihar magasan fölötte szárnyal, majd szédületes zuhanásba kezd, és épp az utolsó pillanatban lelassítva kecsesen leszáll mellé a hegy csúcsára.*
*Türelmesen elmosolyodott.*
Bólintott.
-Rendben.-mondta majd a csikók összeálltak és egy lovat formáltak belőle.
-Nem ér!-nyerített föl majd lassított.
-Thorin kapaszkodj belém!-űvöltötte párjának