|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.31. 21:01 - |
 Illu félelemmel eltelve vezett a karavánt. Érezte a többiek kínjait, a harc hevét és tudta, hogy magát is fétenie kell, hiszen a sötétség lényei idekinnvoltak.
Ezidáig nem történt semmi, de jobb volt az óvatosság.
Még csak a hegyek lábánál jártak, a kanyonhoz pedig hosszú az út!Ki tudja addig mi éri őket. Lilinára nézett maga melett és kicsit jobban lett.
'Nem vagyok egyedül. Nem vagyok egydül...' |
[265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
 Már érzésből tudta, hogy hol és mikor kell kanyarodnia a szerpentinen, így tudta figyelni ellenfelét, hogy milyen hihetetlen erővel halad előre és szárnyalja át a hatalmas sziklákat.
Angelion lejjebb hajtotta fejét és belefeküdt kényelmes, rugalmas és elképesztő vágtájába.A kanca nagyon gyos volt, de tudta, így hamarabb ki fog fáradni, mint Drongun.Mégha ez nem is egy megbeszélt verseny volt, mindkettőjükben vérében benne volt a versenyzés és az az érzés, hogy "Igen!Gyorsabb vagyok mindenkinél!".Egyszóval mindkettőjükben benne volt a versenyszellem.
Mivel Angelion tudta, hogy így sokkal hamarabb ki fog fáradni, mint a fekete csődör, így arra gondolt meg kéne próbálnia levágni a kanyarokat.Ezután a gondolat után még jópár kanyart tett, egyrészt gyorsasága, másrészt kétségei miatt.De mindenképp meg akarta próbálni.
3-4 kanyar után rávette magát az út lerövidítésére.Egyenesen a sziklák felé vette az irányt.Nyelt egyet, majd elrugaszkodott.Hamar rájött, hogy a szavannai lényeket nem erre találták ki.Egy igazán kicsit messzebbről ugrott, mint kellett volna, így elvétette az ugrást és mellső lába nekiütközött egy nagyobb sziklának.Pedig az ugrás gyönyörűen ívelt és szinte szárnyaló volt.Ahogy elakadt az ugrásban, előreborult és egy bukfencet vetve a földre zuhant, pont a másikoldalon, az útra.Hirtelen csak azt tudta, hogy iszonyúan fáj a mellső jobb lába és, hogy nem biztos, hogy fel fog tudni állni.
|
 Drongun újra lendületet vett, kötélizomzata vadul hullámzani kezdett masszív bőre alatt, és az út csaknem minden kanyarját levágó hatalmas, szárnyaló ugrálásba kezdett!
Sosem vágyott az égbe.....Valahogy a szárnyas lények mind öntelt álmodozóknak tűntek neki, akik semmire sem képesek az életben. De ez az érzés.....ahogy a szél végigsimított testén, ahogy a saját ereje mozgatta ilyen fantasztikusan, ahogy egy pillanatra az egész világ megállt a csúcsponton és a semmi és a minden összefolyt, aztán a vérpezsdítő zuhanás és a talaj biztos zökkenése erős mancsai ellen.......Ó igen, ezt nem lehetett nem szeretni!
Halálos pontossággal szökellt a kanca mellett, a vad, barbár erő, és az álmokba illő kecsesség és hihetetlen könnyedség leírhatatlan összhangjával. |
Tekintetével követte a szerpentint, majd a kérdésre a fekete lényre kapta tekintetét.
-Én?Azt csak hiszed!-vigyorodott el, majd vágtába ugrott és nekivágott a szerpentinnek....egyelőre a szerpentinnek. |
Drongun aprót horkantott, és leplezve zavarát flegmán ezt morogta:
- Csak követned kell a szerpentint! Szabályos...Még - bökött orrával az útra előttük és mögöttük. Aztán elvigyorodott, kivillantva nem mindennapi fogsorát.
- Talán elfáradtál? |
Mikor észbe kapott, a fekete mén már jóval lehagyta.Belelendült a vágtájába, de persze követte a kanyargós utat.
Mikor odaért, ő is megállt.
-Köszönöm, hogy megvártál!Új nekem ez a környék!Hamar elvesznék a sziklák között!
|
A vad mén elvigyorodott, mikor az út elérte a meredek részt, és hosszas kanyarokba tekeredve kapaszkodott felfelé tovább a kopár tájon....Neki nem kell követnie!
Vígan lendületet vett, felszökkent egy sziklaszálra, majd még egyre, és máris az út felső kanyarjában állt, jókora távolságra lehagyva a kancát. Mélyet szippantott a levegőből, és gyönyörűséggel fújta ki. Aztán nyújtózkodva, lustán ásítozva várta a foltos lényt..... |
Még sosem hagyta el a szavannás területeket.Minden furcsa volt itt számára.
Ahogy a patája csattant a köveket, hogy sehol egy magasabb fűcsomó, hogy minden olyan szürkés.....
Drongun nyomában volt az igaz, de a táj most jobban izgatta, mint a versengés.... |
A nyaktörő tempó miatt a hegyek nagy vonulatai szárnyas monstrumként tárultak ki előttük, mintha csak rájuk akarnának borulni. Drongun mélyet szippantott a fájóan csodás, illatos, tiszta levegőből, és megvillanó szemekkel, vidáman lendült neki újra a futásnak, némi lassítás után.
Igen, a foltos lény még mindig jött vele..... |
 Tennoio kicsit feszegette vállait, míg Lidércfény tökéletesen nem ült a hátán, akkor aztán kényelmes vágtába kezdett. Eleinte úgy tűnt nem is akar gyorsítani, és szinte helyben halad a hegyi úton, de aztán vágtaugrásai nyúlni kezdtek, és a tempója is növekedni kezdett ezzel egyszerre. De nem arányosan!
Aztán hirtelen kinyújtotta a nyakát, lendületet vett, és a táj körülöttük elmosódott kaleidoszkóppá változott.....
Az utazás úgy ért véget, ahogy kezdődött: Tennoio csaknem vágtatva suhant előre, majd megállt. A mező virágai körbeölelték őket. |
 -Csak kérdeztem!-mondta, de elmosolyodva Tennoio hátára telepedett.
-Te vagy a leggyorsabb lény akit ismerek! |
Tennoio megrázta villámhullám sörényét, és nyugodt, kedves hangon felelt:
- Ha akarod, kiléphetünk. De akkor azt tanácsolom, hogy ülj a hátamra! |
-Hát jó!Egyébként is éhes vagyok!-vallotta be.
-Sietünk?-kérdezte hirtelen. |
Tennoio bágyadtan elmosolyodott a csikó olyannyira csikós szavain. Vigyázni...? Őrá?
- Rendben, rendben - mondta higgadtan, és ügetni kezdett a lefelé vezető úton.
- Először is a mezőre szeretnék menni. |
-Na nem baj!Attól még veled megyek!-határozta.
-Nem szeretném, ha megint bajod esne!-magyarázta-Vigyázok rád! |
Nemet intett.
- Egyelőre járőrözöm a Birodalomban. Még nem tudom legyen-e konkrét célom! |
-Nem is!Már 2 éves vagyok!-tiltakozott, de végül nem faggatta Tennoiot.
Leszállt a földre, majd gyalog folytatta útját Tennoio mellett.
-A Barlang-rendszerbe megyünk?-jutott eszébe a kérdés, de olyan hangon kérdezte, hogy szinte kérte.... |
Tennoio szórakozott mosolyt vetett a csikóra.
- Fiatal vagy még... - mondta halkan, és csak ment tovább. |
-Korábban?-csodálkozott-De hát akkor támadott a sötétség!
Akkor miért volt könnyebb? |
- Még nem tudom... - mondta andalgó hangon, kicsit rekedten.
- A probléma az, hogy a világ változik....Nagyon is változik. Nehéz benne rendet és célt találni...Korábban könnyebb volt az élet. |
 Kétszer-háromszor körberepülte Tennoiot, majd mellette haladt tovább, persze repülve.
-És hova megyünk?Talán a barlangokba?Vagy a kristályhegyre? |
[265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illu félelemmel eltelve vezett a karavánt. Érezte a többiek kínjait, a harc hevét és tudta, hogy magát is fétenie kell, hiszen a sötétség lényei idekinnvoltak.
Drongun újra lendületet vett, kötélizomzata vadul hullámzani kezdett masszív bőre alatt, és az út csaknem minden kanyarját levágó hatalmas, szárnyaló ugrálásba kezdett!
Tennoio kicsit feszegette vállait, míg Lidércfény tökéletesen nem ült a hátán, akkor aztán kényelmes vágtába kezdett. Eleinte úgy tűnt nem is akar gyorsítani, és szinte helyben halad a hegyi úton, de aztán vágtaugrásai nyúlni kezdtek, és a tempója is növekedni kezdett ezzel egyszerre. De nem arányosan!
Kétszer-háromszor körberepülte Tennoiot, majd mellette haladt tovább, persze repülve.