|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.19. 16:55 - |
 Fényvihar hetekkel ezelőtt érkezett az emberek faluja közelébe. Akkor betegség tombolt az emberek között és ő végül meggyógyította őket. Végigjárta a falut és minden házba gyógyerőt hintett. De az utolsó házak után úgy elfáradt, hogy túl közel választott rejtekhelyet és az emberek ráakadtak. Elfogták. És mivel csak egyféle ereje volt védelemre, inkább rájuk hagyta, mert nem akarta elpusztítani azokat, akiken épp csak segített. Mellesleg az erejét annyira elszívta a gyógyítás, hogy nem is volt értelme megpróbálni szétsöpörni őket a köteleikkel együtt.
Aztán végül idehozták, mert azt gondolták, hogy egy átlagos istállóból úgyis kiszabadulna (ami igaz volt, ezt nem lehetett tagadni).
Így lassan két hete ült, feküdt, nagyritkán sétált egy szobában, ahol szinte midnenét láncok szorították le. Csoda volt, hogy képes volt mozogni.
Etetni etették, itatni itatták, de egyre jobban elcsüggedt.
'Miért ilyen ostobák? Nem akarom őket bántani! Az eriszieket meg nem akarom hívni...Meg kell tudnom oldani ezt valahogy!' mondogatta magában, mint valami utolsó remény-imát. |
[60-41] [40-21] [20-1]
--------------------------------------------------------------------------------------------------- |
 Ulmo a hajdani falu közepén állt.
Körülötte porig rombolt házak maradányai, üszkös, halott romok.....
A holttesteket már rég eltakarította az idő, így most csak a szomorúság, a kihalt, üres tér vette körül a pegunit.
Nagyot sóhajtott.
'Az embereknek volt helye itt. Itt, a Birodalomban.....Kiérdemelték.....Igenis volt olyan, akinek itt volt a helye!' merengett és végül dobbantott egyet.
'Mindent nem hozhatok helyre...De valamit megtehetek...'
Előbb csak mélyen magában, halkan, szinte csak az elméjében kezdte a dallamot, majd az egyre hangosabb és hangosabb lett, mint ahogy a patak duzzad és hatalmasodik folyammá, majd nemsokára hangja betöltötte a hajdani falu tereit, minden helység felett ott lebegett és zengett a dala. Úgy szólt a dal, mint maga a hatalmas Víz: egyetlen lenyűgöző, érthetetlen, hatalmas hang volt, de mégis mintha száz meg száz és ezer meg ezer másik hangból állt össze, és lett teljessé és tombolóvá.
A dal szövege újra és újra ismétlődött, de a dallam mindig kicsit más volt, mint a Víz, ami ugyanúgy hullámzik, de mégis mindig kicsit más, és bár egyformának látszik, egyetlen hullám sem lesz pont olyan, mint egy másik, mind-mind hasonló és egyetlen óriási állandóságot alkot, de közben részletei egyszeriek, visszahozhatatlanok.
"Túl a hegyen, túl a völgyön,
Túl a füvön, túl a kövön,
Túl mindenen, mi a Földé,
Ott zeng a Víz minörökké!
Hall és átél mindent, ami volt és van,
Őriz, érez, formál, míg változatlan
És mégis mindig, mindig más
Arca örök hullámzás:
Pusztít, tombol, háborog,
Máskor éltet, záporoz;
Zúgva rohan, sebbel-lobbal,
Őrült, zúgó zaja robban,
Máskor vígan csacsogva kanyarog,
Patak tükre szikrázón felragyog;
Télen csodából kristály,
Nyáron égi enyhet ád,
Mindig egy és mindig más,
Arca örök hullámzás....
Életet ad és életet veszejt
Maga az Élet az, mit mélye s lénye rejt....."
Ulmo zengőn, egyre hangosabban dalolt, bejárta az egész falut, és a dala megtöltötte a levegőt, lassan kiteljesedett, és végül a mágia alkotni kezdett!
A víz mindenütt megjelent, felemelkedett a föld mélyéről, majd vízfalak formájában kiemelkedett! A falak ide-oda vándoroltak, majd, mikor minden törmelék, hamu és rom bennük volt, lassan forogni kezdtek és oszlopokká keskenyedtek és kerekedtek, egyre gyorsabban és gyorsabban forogtak! Aztán az oszolpok hirtelen eltűntek a földben és velük minden rossz is, ami a szörnyűségek megtörténte után mementóul megmaradt...
Ulmo végignézett a vízes, üres területen és még egyet biccentett.
Kicsiny patakok törtek fel, és bájosan csobogva, itt-ott kisebb medencékben tavacskákká mélyülve gyönyörűséges hellyé varázsolták a hajdani falut.
'Egy nap.....ha az emberek talán visszatalálnak ide.....Talán elég szépnek találják majd ezt a helyet, hogy újra falut alapítsanak itt.....'
Kitárta szárnyait és felszállt.
Még egyszer végignézett művén, majd tovaszállt. |
- Én máshova tartozom, mint Te. De nekem is mennem kell. Jobb, ha megkeresem a társaimat. Ég Veled!
Aztán a két fiatalhoz fordult:
- Köszönöm, hogy megmentettetek, de most mennem kell. Vigyázzatok magatokra! |
 *Nightwish bólintott, majd hirtelen felszegte a fejét.*
-Lassan mennünk kell. Harcba hívnak! Nem hallod? |
| - Mindenki így van vele, hasonlóan nehéz időkben..... |
| -Kénytelen vagyok. -*bólintott Nightwish.* -Ez az én otthonom is, és meg kell védenem, ha veszélyben van. Nem szeretek harcolni. De ha rákényszítenek, megteszem, és nem leszek irgalmas. |
Fényvihar komoran bólintott.
- Tudok az utóbbi idők történéseiről. Bár reménykedtem, hogy ilyen messzre nem ér el....Embereknek ártani! Hiszen semmilyen módon nem képesek védekezni!
megcsóválta a fejét.
- Viszont ez azt jelenti, ideje mennem. A közvetlen harcokban szükség lehet rám. Te is részt veszel benne? - kérdezte fürkésző pillantással. |
*Nightwish figyelmesen hallgatott. Kissé elkomorult a pegazus szavai hallatán.*
-Tudok a betegségről... nemrég érkezett, a Sötétséggel együtt. Sajnos fáradozásod valószínűleg hiábavaló volt. Talán pár óráig, esetleg egy napig mind egyészségesek lesznek, de aztán visszatérnek a tünetek... Ez a betegség nem gyógyítható. Csak akkor szűnik meg, ha a Sötét is kiűzetésre talál. -*monda komor csöndességgel a csődör.* |
Fényvihar nem bírta tovább: összecsapta a szárnyait és kőmódra lezuhant az egyszarvú mellé.
- Eltaláltad. - mondta egykedvűen.
- Betegség tombolt a faluban. Bementem és meggyógyítottam őket. De aztán túl gyenge voltam és rosszul rejtőztem el. Elkaptak.
Ki tudtam volna szabadulni, de csak olyan módon, ami nem lett volna jó. Mert a korábbi fáradságomat tettem volna vele semmissé..... |
*Nightwish biccentett a másik két pegazus felé is.*
-Örülök a találkozásnak. -*mondta, majd újra Fényvihar felé fordult.* -Hogy kerültél az emberek fogságába? A falujukat ritkán hagyják el, s akkor sem nagy csoportokban. Talán bemerészkedtél a falujukba? |
 - Az Én nevem Csillagszárny.
- Én pedig Csillagfürt vagyok. |
| - Hm....Ne haragudjatok, de ha mondtátok is a neveteket, nem jegyeztem meg! |
| -Értem. -*felelte csöndesen Night.* -Sajnálatos a rabságod, de szerencsés vagy, hogy kiszabadultál. S a társaid kicsodák? |
| *Csillagszrány és Csillagfürt csöndben maradtak. Nem szóltak bele a felnőttek dolgába.* |
| - Fényvihar vagyok. Fogoly voltam az emberek tömlöcében, ők ketten szabadítottak ki. |
*Nightwish enyhítette, majd végleg feloszlatta maga körül a ködöt és előügetett a fák árnyai közül. Megállt, és felpillantott a szólítójára. Csöndes hangon válaszolt, de mégis: olyan tisztán hallható volt minden szava, mintha csak közvetlenül ott repkedne a pegazusok mellett.*
-A nevem Nightwish, s itt élek az erdőben. És ti kik vagytok, és mit kerestek erre? Veszélyes ez a környék, mégha az otthonom is... |
| *A két pegazus nem értette, hogy miért is álltak meg, és hogy Fényvihar kinek kiabált le. Így értetlenül lebegtek továbbra is a levegőben.* |
Fényvihar megérezte. A támadókat egy másik akarat megállította. Csodálkozva megállt és egy helyben lebegve vizslatta a néma erdőt alattuk.
- Ki vagy? - kiáltotta az erdőbe, olyan hangon, amit megmentőjük meg kellett halljon. |
| *Night látta, hogy a csődör sebesült, de sikerült elmenekülnie. Az emberek azonban követték a vércseppek által hagyott nyomait. Nightwish megállt közvetlenül az emberek előtt és rájuk nézett. Az emberek megtorpantak, és kezükből kiestek a hálók, íjak és minden fegyver. Tátott szájjal bámultak a fekete csődörre, és minden más végérvényesen kiesett az emlékezetükből. Nightwish még egy darabig mereven állt, majd egy utolsó pillantást vetve a falusiakra megfordult és könnyedén elügetett. A pegazusoknak nem volt többé miért aggódniuk: az emberek a saját nevüket is elfelejtették, pláne azt, hogy pár másodperce még egy pegazus csődört üldöztek.* |
|
*Csillagfürt intett öccsének, hogy kövessék Fényvihart az erdő felé.* |
[60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Fényvihar hetekkel ezelőtt érkezett az emberek faluja közelébe. Akkor betegség tombolt az emberek között és ő végül meggyógyította őket. Végigjárta a falut és minden házba gyógyerőt hintett. De az utolsó házak után úgy elfáradt, hogy túl közel választott rejtekhelyet és az emberek ráakadtak. Elfogták. És mivel csak egyféle ereje volt védelemre, inkább rájuk hagyta, mert nem akarta elpusztítani azokat, akiken épp csak segített. Mellesleg az erejét annyira elszívta a gyógyítás, hogy nem is volt értelme megpróbálni szétsöpörni őket a köteleikkel együtt.
Ulmo a hajdani falu közepén állt.
*Nightwish bólintott, majd hirtelen felszegte a fejét.*
- Az Én nevem Csillagszárny.