|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 17:19 - |
 Fényvihar a Nagydomb tetején állt.
A csatán merengett.
'Mindnyájunkban mély nyomokat hagyott...Talán (remélem) nem felejtjük el soha....'
Ő, csodával határos módon sérülés nélkül úszta meg. De társai sokáig jártak a fejében. És a csata mozzanatai is.... |
[310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 Szelíden mosolygott.
-Az hogy vágyunk társaságra, nem elég ok arra, hogy felkerekedjünk,s az egész birodalmat bebarangolva kutatnánk utána.Ha elhatározzuk végülis, célunkká válik, s, ha céllá válik, kockázatot is vállalunk érte, de, mivel egy vágy a célunk, inkább reméljük, hogy teljesül, viszont, ha nem, annál nagyobbat csalódunk.Ezenkívül hasztalan is, elvégre a vágy elmúlik, ha nem erős, tehát célnak sem megfelelő.
-Az én társaság-vágyam is néha-néha csak felbukkan, de nem szorulok rá feltétlenül, ráadásul nem hinném, hogy kevés lénnyel megérteném magam. |
 - Értem már - bólintott, és leplezte meglepetését. Nem tudta, hogy az erisziek közt mindig mindenki elfelejti, hogy a gazdákat és a hozzájuk tartozó lényeket nem ugyanolyan kötelék fűzi egybe. Így mindig meglepő más lényekbe botlani, akik esetleg gazdához tartoznak, mégis....egyedül vannak. Phantasm tudta jól, hogy egy eriszi igazából soha nincs egészen egyedül. Bármikor kérhet segítséget, bármikor kaphat társaságot, megtudhatja hová menjen ilyen vagy olyan megfontolásból.....
Legalábbis normális esetben.......Épp ezért volt egyre nagyobb bajban a társai nagy többsége......A szétszakadt háló megőrjítette őket......
- Mondd, nem kerestél sohasem olyanokat, mint te? Ez a Birodalom hatalmas, egészen biztosan vannak benne ilyen lények. Vagy egyszerűen nem ez a kívánságod? Inkább tiszta barátságot szeretnél, és a fajta nem számít?
Eltöprengett.
- A szavaidból azt vettem ki, hogy szeretnél társaságot. Legalább néha......Különös.....nagyon-nagyon különös.... |
-Nos, igen.Nekem is sokat jelent a gazdám és az angelidek, de nem vagyunk oly kötöttek egymáshoz, hogy a társaság igényét kielégítsük egymásnak.Úgy értem, szívesen gyűlünk össze találkozókra, s akkor nagyon jól érezzük magunkat, de a lénynek a családon kívül más személy társaságára is szükség van, s bár értem a fák és más növények "nyelvét", ilyen szempontból magányos vagyok . |
Meglepetten nézett a lényre, amikor az a növényekkel kialakult kapcsolatáról mesélt, de arcára kiült az együttérzés a szarvaslény mondanivalójától.
- Nem tartozol sem ide, sem oda, ugye? - kérdezte csendesen. Kutatón pillantott a lényre.
- Vagy más okod is van a magányra...? A gazdád nem pótolja mindazt, amiből esetleg nem jutott ki? Nekem ő olyan, mint a lelkem másik fele! A társaim meg a testvéreim, a harcostársaim, a barátaim és a partnereim....Eriszinek lenni nagy könnyebbség.... |
-Nemcsak a fák-a növények!Velük együtt lélegzem, de nem feltétlenül családom.Bár kötődöm hozzájuk, s megértem őket, felfogásom egy élőlényé.Magányos vándor vagyok....gazdámon és társaimon kívül nincs senkim. |
Phantasm az égre meredt, és halkan, tompán mormolta:
- Egyedül.....
Emlékein átfutott egy olyannyira jól ismert arc, egy annyira szeretett lény, és megint érezte lelkének hiányzó darabját. Ritkán vett erről tudomást, próbált teljes életet élni, de ha egy-egy beszélgetés arra terelődött, mindig belémarkolt ez az érzés.
- Tehát a fák a családod? - kérdezte halkan. |
-Ez igaz,-mosolygott szelíden-Viszont egy fa önmagában magányos!A fák társasági lények, mégha egymásra nőnek is, nekik szükségük van a többire.Megaztán az erdő egy nagy család-mindenki mindenkinek a testvére.
Felnevetett.-Engem mindig riasztott a kietlen táv, a senkisincs melletted.Nem érezheted magadban biztonságban, bármennyire is vagy egyedül. |
- Nos igen - nézett méricskélve oldalra, a sűrűre - sosem értettem igazán a fákat....Minek ez a tömegelés, ha ezzel csak ártanak egymásnak....Odafenn az égben szinte minden a végtelen távolságokról szól, a messzeségről, a látóhatár az egyetlen határ - mosolyodott el ő is. |
Bólintott.
-Az erdő jó árnyékot nyújt a nem sok fényt kedvelőknek.
Elgondolkodott, majd egy idő múlva megint mosolygni kezdett:
-Irónikus!Pont a fák nyújtanak jó árnyékot, mikor maguk a fényt szeretnék elérni! |
Finoman, kitérőn megrázta a fejét.
- Elsősorban Mágiaelemű vagyok, de annyiban helyes a meglátásod, hogy az Éghez tartozom. Azon varázslatok mennek a legjobban, és a testem is ehhez alakult - intett végig ködösszín testén.
Elnevette magát.
- Nem is szeretem, ha túl erős fény ér! Azért vagyok most itt. |
Elmosolyodott a maga módján, kicsit megdöntötte nyakát:
-Nem egészen, de valami olyasmi!
Végig mérte a pegazust:
-S te?Ahogy megítélem, te talán egy igazi elemi lény lehetsz...Felhő-lény, ha jól látom? |
Phantasm elképedve fordult a zengő hang felé. Azt hitte valami hatalmas mágia átfogta őt, és meghallotta ahogy az erdő szól hozzá! De aztán szemei előtt kibontakozott a szarvas alakja a fák közül, és a pegazus kinyújtott nyakkal, hatalmas szemekkel lépdelt közelebb.
- Üdv - mondta végül megilletődve, pár lépésre állva csak a furcsa teremtménytől.
- Erdőket védelmező szellem vagy? - kérdezte tisztelettel. |
A fák nyelve....kevesen értik az "állatok" közül, még a természet eleműek sem képesek felfogni ezeket a "szavakat"...-ehhez lombkoronára van szükség, s némi "fa mivoltra"!Regében ezek mind megvoltak, szóval, míg nyelte a Nap energiáját, szószerint egybeolvadt az erdővel, szinte mindenről tudott, ami benne zajlott-a pegazusról is!
Amikor a pegazus a tisztásra ért, ő még mindig fához méltó merevéggel állt, csak feje fordult lassan a homályosszín lény felé.
-Üdvözlet!-szólt mély, csendes hangon. |
Phantasm szinte áttetszőn és alig létezőn suhant egy felhővel. Jó ideje fogyatkozott alatta a bodros réteg, de eddig nem bánta. Most viszont egy sóhajjal be kellett látnia, hogy a felhő feladta! A Nap itt fenn elég erős volt így nyár vége felé, hogy elfogyassza a menedéket......
A hatalmas pegazus becsukta szárnyait, szinte lustán lefordult a mélybe, és csak jókora zuhanás után fékezett le tollas tagjaival. Kiegyenesítette röptét, és egy ideig hangtalanul suhant a lombok felett, de nem szerette az ilyen meleg napfényt, árnyékot akart. Meg is örült a felbukkanó résnek a lombok közt, akár ha oázist lelt volna a sivatagban!
Gyorsan bukott be a törzsek közé, és némi töprengés után ledobbant a talajra. Itt nem sok hely olt a repülésre ekkora szárnyakkal.
Csendes, nyugodt léptekkel indult el felfelé. A dombtető nem is volt messze, onnan majd eldönti mi legyen.
Habár közel volt az ősz, a nyár színei ott harsogtak körülötte ezerféle zölddel, barnával, itt-ott vörössel. Ősszel majd még több lesz az arany, a vörös, a sárga....és ő persze egyik háttérbe sem illik bele ködös kékesfehérségével. Nem tudott nem elmosolyodni azon, hogy mennyire az égbe tartozónak látszik! |
A nagy fa rengetegben, a sok lomb között egy érdekes ....növényféle....haladt?!Távolról ugyanis Rege valóban egy fura vándor növénynek látszott.Agancsán gyönyörű, nyári falevelek nőttek; egy-egy elszáradt virág még jelezte, hogy tavasszal még szebben nézhetett ki a "korona".Még termése is volt, de nagy gonddal elrejtette a lombozatban, ugyanis nagyon értékes gyümölcs az övé-egyszerre életet menthet, s életet vehet el...de erre ne térjünk ki!Szőre, mint mindig, fabarna volt, s a tapintása is a bükk kérgéhez hasonló.
Lassan haladt, nem volt hova sietni, s az időjárás sem volt sürgettető:sütött a Nap, azonban már kis ősz lehelet volt a levegőben.A fák utolsó heteiket élik nyári méltóságban-rajta is kiült a Szendergés évszakának közeledte.
Kis tisztásra ért.Felnézett az égre.Az tiszta volt, épp egy kis felhő gombócot terelt a szél.Az allja ugyan kék volt, biztonsággal állíthattuk (a méretéből is), semmilyen esőt nem fog hullatni.
Rege megállt a kis tisztás napos oldalán, s szinte megdermedt.Levelei a nap fele "furdoltak" -teljesen észrevétlenül), ő meg behunytaa szemét, s a "táplálkozás"alatt gondolataiba merült.... |
 Habár a griffeket jobban szerette, egyszer gyöngybagolyként suhant át a légen, egyre közekedve a tóhoz. Hamar oda is értek.
|
*Mosolyogva várta, amíg először Lionelf emelkedik a levegőbe, csak utána szökkent Alisar a magasba.* |
Lionelf elismerően és köszönettel biccentett.
- Akkor oda kell mennünk. Remélem tudsz repülni - mondta a vékony, habár erősnek tetsző szárnyakra pillantva. |
*Megállt Lionelf mellett és rövid szemlélődés után egy adott irányba mutatott szárnyával.*
- A szél víz illatát hozza arról. - *mondta Lionelfnek.* |
Lionelf csak a dombtetőn fékezett, hogy kifújja magát és körülnézzen.
- No, lássuk hol van a tó - mormolta. |
[310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Fényvihar a Nagydomb tetején állt. 
Szelíden mosolygott.
- Értem már - bólintott, és leplezte meglepetését. Nem tudta, hogy az erisziek közt mindig mindenki elfelejti, hogy a gazdákat és a hozzájuk tartozó lényeket nem ugyanolyan kötelék fűzi egybe. Így mindig meglepő más lényekbe botlani, akik esetleg gazdához tartoznak, mégis....egyedül vannak. Phantasm tudta jól, hogy egy eriszi igazából soha nincs egészen egyedül. Bármikor kérhet segítséget, bármikor kaphat társaságot, megtudhatja hová menjen ilyen vagy olyan megfontolásból.....
Habár a griffeket jobban szerette, egyszer gyöngybagolyként suhant át a légen, egyre közekedve a tóhoz. Hamar oda is értek.