|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 20:13 - |
 *Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.* |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Az irdatlan feketeség nem válaszolt. Némán evezett (vagy úszott?) hatalmas szárnyaival a kettős előtt.
Aztán, mintha csak megunta volna a semmittevést, hirtelen becsukta a szárnyait.
És így, lekeskenyedett testtel, akár a késpenge zuhant át a légen egy szempillantással később, megcélozva a sárkány bal szárnyát!! |
Edoc'Sil arcáról dühöt lehetett leolvasni. Mégis mi ez a valami, ami meg meri zavarni, korrigálásra kényszerítve őt repülés közben?!
A sárkány gyűlölettel telve méregette a fekete akármit, miközben füst gyűlt zárt szájában.
- Takarodj az utamból, amíg szépen kérem. - szűrte a fogai közt. |
A rájának tűnő hatalmas árnyék megunta a követést. Ki tudja miért várt eddig....
Majdnem kétszer akkora volt, mint a sárkány, mégis...egyetlen lassú, lusta szárnycsapással hirtelen előrelódult, és minden természeti törvénynek ellentmondó sebességgel, gyakorlatilag egy szívdobbanás alatt beérte a sárkányt!!
Megtekeredett a levegőben, elfordult, függőleges, fekete fallá változva irdatlan szárnyaival, és elsuhant a sárkány mellett, légörvényével emglökve a lényt, aztán befékezett előtte.
Árnyba borította a másik teremtményt, ahogy lusta szárnycsapásokkal lebegni kezdett előtte.
Az üzenet nyilánvaló volt: netovább!!
Az egész lényben talán az volt a legriasztóbb, hogy képtelenség volt megállapítani hol lehet a feje, vannak-e szemei, és......teljesen hangtalanul mozgott. Mintha kísértet lenne. Holott nem volt az. |
Edoc'Sil nagyon rossz mágus, sárkány, harcos, és minden lett volna, ha nem veszi észre a követőjüket, vagy inkább üldözőjüket.
Ám egyelőre nem reagált, csak minden idegszálával a valószínűleg hamarosan támadásba lendülő akármi körbetapogatását végezte.
Az irányt tartotta, már nem kellett sok, hogy az erdő fölé érjen. Csak annyi ideje legyen, hogy odáig eljusson, mert ha egy esetleges harcra kerülne sor, ott simán eldobhatja a sérült eriszit, a lombok felfogják az esését és talán a társai rá is találnak, a segítsége nélkül is.
Úgyhogy egyelőre a megoldás: a kivárás volt. |
Éthéré ha akart se tudott volna tiltakozni vagy ellenkezni. De a lény szavainak a fele se jutott el hozzá....
Már a sárkány rettentő vérzéscsillapítása előtt elájult.
Nem láthatta az irdatlan, megdöbbentő módon rájára hasonlító árnyékot, ami egyre közelebb ért hozzájuk, ahogy mögöttük suhant hangtalanul, hihetetlen sebességgel...... |
Edoc'Sil a szemeit forgatta. Nagyszerű... Eriszi... Ettől aztán nem fog megszabadulni egy hamar...
- Jól van, kölyök, elviszlek a társaidhoz. - biztosította a sérültet.
- De annak érdekében, hogy kibírd az utat, végig kell égessem a sebeidet, különben elvérzel, amíg odaérünk. Mondanám, hogy nem fog fájni, de fog. Gondolom ki is fog ütni. De ne aggódj, mire magadhoz térsz, már a társaid között leszel és elmondhatod nekik, amit tudsz.
Edoc'Sil nem hagyott fel a repüléssel, ám iránytváltoztatott, miközben beszélt, hogy az erdő felé vegye az irányt. Fogalma sem volt, hogy hol vannak jelenleg az erisziek, de kifinomult mágiájának köszönhetően képes volt felismerni az azonos eredetű varázst. Amit pedig az erisziből érzett, az erdő egy bizonyos pontján is érzett, már messziről.
"Remélem nem elterelés csak"
Aztán hátra- és lehajolva alaposabban szemügyre vette a sérültet és sérüléseit. Az orrából apró lángnyelvek csaptak elő, ahogy próbálta a lehető legkisebb részét végigperzselni az idegennek annak érdekében, hogy maradjon ép bőre/tolla is.
A rögtönzött gyógyítás, illetve vérzés elállítás ugyan csúnyán sikerült (több helyen is megperzselte, mint kellett volna), de a vérzés elállt, kezdetnek Edoc'Sil pedig ezzel pont beérte. |
Éthéré alig értette a szavakat. Azt is alig fogta fel, hogy valaki tudatosan beszél hozzá. Egyre zűrzavarosabb lett a világ. De a hangok közül egy szó mégis kiviláglott és elérte a kanca értelmét.
'társaid'
- Eir...er...erisziek....Erisziek.....Nekem el kell....erisziek.....Én..én tudom....tudom.....hol van....Asylon.... - motyogta. |
Edoc'Sil csak egy rövid pillantást vetett a karmai közt vergődő lényre.
- Előbb, vagy utóbb, mindenki meghal. És látva a Birodalmi helyzetet, valószínűleg mindannyiunkat a frissen érkezők fognak megöldni. - adott igazad az ismeretlennek és rendületlenül repült tovább.
Akármennyire is szerette volna figyelmen kívül hagyni, frissen szerzett útitársa félelmetes tempóban vérzett, így még pár perc és elvérzik... Nem is annyira bánta volna, de ha valóban üldözik, és nem csak a vérveszteségtől hallucinál a szárnyas, akkor ez a vérszag bizony hamar el fogja vezetni a támadókat hozzájuk, akárkik is legyenek azok... Ez pedig nem tetszett Edoc'Silnak, nem ez volt a terve. Minél hamarabb el akarta érni úticélját, hogy teljesíthesse következő feladatát.
- Ki vagy? - próbált meg végül valamit megtudni az idegenről.
- Honnan jöttél? Hol vannak a társaid?
Röviden végigmérte a sárkánypegazust.
- Te aztán furcsa szerzet vagy. Sürgősen gyógyítóra van szükséged, különben meghalsz. Hol vannak a társaid? - faggatta tovább. |
Éthéré hosszú, rettenes percekig nem bírta abbahagyni az üvöltést és a kapálózást. Fogalma sem volt mi történik vele, és a rettegés és a kín egyszerűen túl sok volt a megtört fiatalnak.
Ő, aki a nyugalom és az elérhetetlenség jelképe lehetett volna, már alig tudott a valósághoz kötődni.
De a szorítás nem enyhült, nem változott, senki se mart bele újra, és a zuhanás nem tért vissza.
Rövid idő után a kimerültség legyűte az üvöltést, és Éthéré reszketni kezdett.
- Meg...megölnek....Jönnek....megölnek - nyöszörgte végül, bár maga se tudta miért vagy...kinek. |
Edoc'Sil már éppen lement alfába, ahogy zavartalanul suhant hol a felhők felett, hol a felhőkben, hol pedig alattuk, amikor egyszer csak felülről majdnem eltalálta valamit!
Nagyot bődült, ahogy megzavarták pihenés közben és egyik szárnyával reflexből elkapta a zuhanó lényt, hogy egy mozdulattal leharapja a fejét. Így szokta összehozni a kellemeset és a hasznosat! Ám ez a lény... Nem olyan lény volt, akinek leharaphatta a fejét. Gyors pillantással végignézte és látta, hogy bár ő nem eheti meg, de valakinek a vacsija lesz a sárkánypegazus... Szinte bosszúsan nézte a fiatal lényt és megfordult a fejében, hogy csak egyszerűen elengedi, hagy végezze be, ami várt rá.
Végül rettentően bosszúsan mégse engedte el szárnyával a fizikailag összetört lényt, hanem karmai közé vette és vitorlázott tovább abba az irányba, amerre eredetileg is. |
Éthéré ordítva, visítva, iszonyodva zuhant, zuhant megállíthatatlanul át a semmin. Vagdalkozva csapdosott ép szárnyával, de tudta, nagyon is jól tudta, hogy ez nem fogja megmenteni....
Nem, nem, nem! Nem érhet így véget az élet! Nem halhat meg így!!!
A fiatal sárkánypegazus úgy üvöltött, mintha épp darabokra szaggatnák, vérrel förcsölve tele az eget megszaggatott, megtört szárnyával, folyamatosan veszítve életerejéből és ép elméje utolsó szilánkjaiból, ahogy a pánik lassan felőrölte őt..... |
- Nincs mit - szólt még a távozó lény után.
Szinte azonnal erősített szárnycsapásain, hogy a lebegésből emelkedésbe kezdjen és fejét északi irányba fordítva fürkészte egy darabig a végtelen kék eget.
Aztán fejét átfordította dél felé, egy szárnymozdulattal irányba is állította magát és vitorlázva megindult a végtelenbe. |
Machost meglepték a hallottak. Üstökös ezek szerint már nem ugyanaz volt, mint rég.
Azt persze nem engedte, hogy ezt a sárkány is lássa rajta.
Elgondolkozva lebegett egy-két percig a sárkányt méricskélve, aztán szép lassan, óvatos evezgetéssel süllyedni kezdett, az elméjével meg nekifogott tapogatni Sar után odalenn, a mélységben.
Ha nagyon elkeveredtek, némi időbe kerülhet visszatalálnia a társaihoz....
- Köszönöm - szólt vissza a sárkánynak - Végülis ez az információ is valami. Ettől függetlenül alighanem fel fogjuk dúrni a főhadiszállást, hátha találunk még valami hasznosat, bármilyen csekélység is legyen. Talán fair, ha tudsz erről. Üstököst ígyis-úgyis mindenképp meg kell keresnem. Talán kényelmes dolog a számomra, hogy nem a segítsége kell. Csak pusztán ő maga.
Lassan átsüllyedt egy felhőpamacson.
- Annyi gyermeke van, mint égen a csillag. Várható volt, hogy előbb-utóbb valamelyikkel elszúrja a létezést.....Nekem nem kell mondanod - mondta még, mielőtt benyelte volna a fehér habos felhőréteg. |
Edoc'Sil kicsit moderálta magát: felhagyott az eszeveszett tűzokádással, hogy alaposabban szemügyre vehesse az előtte alakot öltő lényt.
- Nem gondoltam, hogy vorstandiak törnek ajtóstul a főhadiszállásra. Ha pedig mégis, akkor megérdemlik, hiszen a kapu nem véletlenül maradt eddig mindenki előtt rejtve.
Apró füst pamacsok hagyták el hatalmas orrlyukait.
- Vannak alakváltó vorstandiak. Nem hiszem, hogy hazudtak volna. - gúnyosan elmosolyodott - Én nem tudok olyan lényről, aki be merte volna blöffölni, hogy vorstandi és életben maradt volna... - jegyezte meg csípősen.
- Nem tudom, mit akartok Üstököstől, de szerintem mondjatok le róla. Sokat változott és sokakat hagyott cserben. És ha éppen segít is, az utolsó pillanatban, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, kihátrál.
Mélyen, morajlások közepette szívta tele a tüdejét levegővel, hogy utána parázsdarabok pattogjanak a szájában és pernyék hintázzanak a levegőben.
- Tökéletes példa erre az, amit pár éve a kölykével tett: meg is mentette, de részben hagyta elveszni. Milyen apa az ilyen, akkor is, ha csak a nevelt kölykéről van szó?
Rosszallóan megrázta a fejét.
- Szerintem csak az idődet pazarlod azzal, hogy őt keresed. - foglalta össze bírálóan. |
Machos nem ebben a válaszban reménykedett.
'Akkor mi hasznom belőled?' tette fel a költői kérdést, és elengedte a lényt, hogy összeálljon rémpegazus formába, nem sokkal felette és előtte.
Egy darabig vacillált, hogy összeakaszkodjon-e a sárkánnyal, elvégre nem volt túl szép, ahogy megtámadta őket, de....erre nem volt ideje, és valóban ők törtek be a főhadiszállásra....
'Sajnálom, ami veled történt. Azt sejtem, hogy miért támadtál meg minket, azt nem, hogy a társaidnak miért okádtál tüzet....A sas és a tigris azt mondták vorstandiak. Hazudtak volna?' kérdezte még, és közben veszedelmesen megvillantak a szemei. |
A sárkány idegesen rázta a fejét és dühösen újabb és újabb tűzörvényeket idézett elő maguk körül. Már nem azért, hogy kifejezetten a másik lénynek, vagy minek ártson vele, hanem hogy kiadja magából a tehetetlenséget, düh formában, amit a másik jelenléte váltott ki belőle.
- Mégis mit tudhatnék? - bömbölte végül fennhangon, tüntetően tiltakozva azellen, hogy a másik az elméjébe hatolt.
- Évekkel ezelőtt eltűnt, ahogy az összes fajtájabeli! |
Machos türelmesen várta a lény arcára simulva, hogy az abbahagyja a tombolást.
Idővel persze rájött, hogy erre hiába vár, a sárkány fáradhatatlannak tetszett.
Jobb ötlet híján újra megszólította a másik elméjét:
'Lenyűgöző, amire képes vagy, de ha esetleg ez a célod vele, elmondom, hogy nekem nem árt a tűz. Ha vorstandi vagy, érdekelne, mit tudsz Üstökösről!' |
Edoc'Sil a barátkozásnak másfajta változatát ismerte: így a fejébe furakodó hang hatására ismét kitátotta száját és gyakorlatilag tűzbe borította a környezetüket. Őrá nem hatott a saját tüze, illetve a meleg se zavarta, de hosszútávon a levakarhatatlan akármit csak kellemetlenül kellett érintse!
Először átfutott a fejét, hogy válaszoljon az idegennek. Aztán feldühödött. Miért kellene egyáltalán szóba állnia egy betörővel? Egy agresszív, pusztító valakivel, aki tönkretette a főhadiszállás bejáratát és ezáltal kitárta az utolsó bezárt ajtót is?
Ugyanakkor... mit ért el vele? Okozott valódi kárt? Edoc'Sil haragudni akart a lényekre, akik felzavarták, de ha őszinte akart magához lenni, akkor olyan nagy bűnük mégse volt.
Az utóbbi gondolatot azonban inkább elhesegette magától és hagyta, hogy átjárja a mágia és újabb és újabb tűznyalábokat okádjon maguk köré. |
Machost telibetalálta a lángáradat, ahogy a felhőbe ért, de majdnem megörült a sárkány támadásának: sokkal könnyebbé tette a dolgát.
A fekete ködfelhő egy egészen szétterülő palást formáját öltötte, ahogy átért a lángokon, és összecsapodó állkapocsként zárult a sárkány arcára. Persze, hogy egy sárkánynak nem akadály, ha nem lát, de Machosnak elég volt annyi, hogy innentől, ha ő maga nem akarta, a lény aligha tudhatta lerázni magáról.
Bemutatkozásképp jéghideg, fájdalmas szorítást küldött a sárkány elméjére, ami ugyan félig se érte el a várt hatást, ahhoz nem volk elég erős, de utána talán a sárkány adhatott egy esélyt a fejébe tolakodó szavaknak:
'Vorstandi vagy?' |
__________________________________________________________ |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.*