|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.30. 23:28 - |
 Illustrissima talán butaságot csinált. De nem érdekelte. Világéletében kivételes volt.
A pilleszárnyúaknak nem volt ajánlatos ilyen magasra szállni, mert a szárnyaik nem alkalmasak az ilyen magasságban előforduló viharok leküzdésére. De ő szeretett itt lenni és lenézni. Ha veszély jönne, majd kikerüli, gondolta. És csapongott, csapongott boldogan. Bátornak hitte magát. |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 Lenézett.
- Neki nem hinném, hogy ez nagy baj lenne - mormogta egészen halkan, bajsza pedig zavartan hullámzott a levegőben. Egyik fele tudta jól, hogy őrült kockázat lenne Szeráf közelébe menni, de az eriszi törvényekhez ragaszkodó fele éppen Lindét leelőzve zuhant volna társához már hosszú percek óta..... |
 - És, ha lezuhan? - kérdezett vissza.
|
Fayu bevágott Lindé elé, rövid zuhanás után sétapálcamód visszafordulva.
- Ez nem túl jó ötlet! És ha elkezdi a lángját okádni??? - kiabálta dühösen-aggódva. |
Először csodálkozva nézett, aztán a következő pillanatban leesett, s Angel örömhírét is hallotta. Elmosolyodott, de Szeráf említésére elszállt jókedve és gyorsan mondta:
- Segítsünk neki! - nem tudta, hogy de segíteni akart Szeráfnak. Meg is indult. |
Pár pillanatig döbbenten nézett Lindére, aztán arca fokozatosan visszanyerte nyugalmát, és biccentett.
- Értem - mormogta. Vállatvont, és a mozdulat egész testén végighullámzott.
- Eris is csak módjával tartja vele a kapcsolatot, ahogy én látom. Szerintem ő maga az, aki nem akarja, hogy megismerjék. Amerre jár, arra szerencsesárkány amúgysem repülhet. Tudom, hogy eriszi, és kiváló harcos. És tudom, hogy annyit senki élete sem ér a számára, hogy igazán figyeljen rá - tette hozzá halkan.
Aztán felkiáltott.
- Hallom őt! - bömbölte szinte recsegve a hangja túlerőltetése miatt, és lebámult a mélybe. Hamarosan elmék árja söpört át rajta, de Fayu szerencsesárkány volt, most is vele volt a szerencse kegye: nem szédült le az égről. Könnyed lelkén átzúgott a többiek árja, de nem gyötörték meg.
De mással ez nem így volt.
Hamarosan hallották a döbbent, kínos bömbölést lentől, valahonnan a felhők alól....
- Szeráfnak ez nem lesz túl könnyű - motyogta Fayu. |
- Ne mondj ilyet! - csillant meg haragosan a szeme - Nem ismered eléggé Szeráfot! Megpróbáltad valaha is az ő szemével nézni a világot?! Kiváncsi voltál rá, miért öntörvényű?! Nem ölt meg, és ez számít valamit. És nem, különösen gyengéd volt velem! - próbált hazudni az utolsó mondatnál. |
Fogcsikorgatva nézett Sötét Szeráf után.
- Amiatt a gonosz féreg miatt! Nem bántott? Biztosan nem tett Benned kárt? - váltott újra aggodalomba.
- Sötét Szeráf annyira másmilyen! Öntörvényű! Bolond álmodozó! Mindig mindent máshogy néz! Bajod eshetett volna! Ó, csak kerülne a karmaim közé!
Persze tudta jól, hogy egy harcra ő menne rá, nem a fekete angyal, de most túl dühös volt, hogy ne fogadkozzon! Felelősnek érezte magát Lindéért, és Szeráf meg is ölhette volna!!! |
Csodálkozva nézett Fayu-ra.
- Miért ne lennék jól? |
Fehér, szűk szerpentin tekeredett le viharos gyorsasággal Lindé mellé.
- Jól vagy? Jól vagy? Kérlek Lindé, szólj valamit! - fordult gyorsan a nőstény elé, rémülten nézve a rubinvörös szemekbe. |
Szeráf mellett olyan volt, mint egy rongydarab. Hogy erősített a szorításán, Lindé nem próbálkozott többet, nem is tudott volna. Aztán a "játéknak" hirtelen végeszakadt, Szeráf a légben egy ijedt szalagot hagyott maga után. Fayunál nem volt jobban megriadva, de képes volt egybefüggő gondolatokban gondolkodni.
- Túl könnyűnek találod? Irigyelsz? - suttogta Szeráf után meredve, de persze senki nem hallotta. Arca most elgondolkodó, komoly arc volt, amint ezen a szálon merengett.
Nem tudta, Szeráf visszatér - e még őt oktatni, hát egy helyben maradt. Már nyoma sem volt a remegésnek, csak szíve dobogott még. |
Fayu rémülten dobogó szívvel, veszélyes nekilódulásokkal próbálta tartani a tempót, miközben végig azon járt az esze, hogy eleve nem lett volna szabad versenyezniük a veszélyes, idegen lénnyel.
Társ ide vagy oda, Fayu tudta, amit tudni kellett Sötét Szeráfról, és tudta, hogy talán sosem lehet elég óvatosnak lenni vele. Mindent megadott volna érte, hogy most Lindé ne a fekete sárkánnyal száguldozzon, hanem biztonságban vele legyen....
 - Biztos vagy ebben? - súgta a vidám sárkánynak furcsa, hideg, kihívó, kéjes hangon, míg Lindé csakis könnyed játékként kezelte a viselkedését. Aztán egy újabb, az elrablásnál is nyaktörőbb, szinte természetellenes rándulással vaddá, kaotikussá és irányíthatatlanná tette a forgásukat, nemcsak előrefelé, de a tér minden elképzelhető irányába megpördítve a fehér lényt....és a tempó egy pillanatra sem csökkent......Mint mikor gejzírből az égre lövell a fehér áradat, úgy röppent ki a szárnyai közül Lindé, ahogy kilazította gyűrűit, és eleresztette a nőstényt.
Nem is próbált fékezni, könnyedén a pörgő-forgó gyöngyházszín csoda után röppent, de valahogyan sikerült harmónikus hullámzássá formálni a saját mozgását, fejét előre tartva.
- Ti égi, fényes lények fel sem fogjátok milyen is az életetek - mormolta halkan, de tudta, hogy a szerencsesárkány hallja. A hangjában nem lehett nem hallani a sóvárgást, az ürességet, a keserűséget...az éhséget....
Egyetlen fordulattal és szárnycsapással leelőzte a fehér lényt, lefékezte egy újabb szárnycsapással, ahogy összetalálkoztak a szél zúgásában, rámeredt a sok-sok gondolatot és érzelmet, de legalábbis azok zűrzavarát tükröző arcra, majd fejest ugrott a mélybe, szorosan lesimítva a saját szárnyait.
- Lindé! Lindé! - kiabálta torkaszakadtából, hiszen jól látta Szeráf utolsó húzását, és mostmár kirázta a hideg attól, hogy az oly védtelennek tetsző Lindé milyen messze van..... |
- La Bella vita, Szeráf, la Bella vita! - nevetett fuldokolva. Hogyne ijedt volna meg, amikor a hatalmas szárnyak ellibbentek alóla, s rá csavarodva a köztük lévő vékony testtel zuhanni a mélybe? Sápadt volt és remegett a meglepetéstől - még cseppnyi félelemtől is. Szeráf szorításában bőre nem kapott elég jól levegőt, de nem nyikkant meg. Bízott Szeráfban, tudta, hogy nem fogja megölni. Ha netán látni akarja, hogy "táncol a földön", semmi gond - sérülések begyógyulnak!
Lenyelte a riadalmat. Nem próbált meg kiszabadulni, inkább ismét kihasználta Szeráfot. Átvette mozgását a suhanásban, s bár a másik sárkány jóval erősebb volt nála, megpróbálta finoman forgatni a két egybegubózott testet, hogy lendületet vegyen. Egyre gyorsabban kavargatta őket, mialatt zuhantak. Már rég elhagyták a felhők magasságát. Aztán hirtelen, a behúzott szárnya rovására, hogy nem irányítanak, teljes erejéből kilendült a földdel párhuzamos irányba. Kihasználva Szeráf pillanatnyi tehetetlenségét, átváltott az saját mozgásába. Most ő vitte magával a másik sárkányt, de tudta, ez nem lesz mindig így ...
Végülis sikerült élveznie ezt a veszélyes játékot. |
Fayu gyorsan, megfeszített erővel haladt előre, viharzó levegőt hagyva maga mögött, zúgva a szélben, de sejtette, hogy ez az egész nem lesz elég...
Oldalra pillantott, valahogy reménykedve, hogy a viharfelhőként mellette suhanó sárkány talán fárad, talán lemarad, de hiú ábránd volt az egész......Aztán észrevette, hogy Sötét Szeráf gyanúsan mosolyog, és felfelé figyel, előre nem is pillant....
Követte a tekintetét, és rémülten felkiáltott.....Persze, épp ezzel követve el a hibát.....
Ahogy Fayu harsány kiáltása felzendült a kavargó levegőben, Szeráf egyetlen szárnycsapással kirobbant eddigi röptéből, egyenesen felfelé száguldva, minden eddigi lendületét beleadva a gyilkos fordulóba. A derekánál kapta el Lindét, és egy pillanat alatt kirántotta nyugodt repüléséből, amit a nőstény épp őbelőle építgetett fel. Egy pillanat volt rettenetes mágiájával meglegyinteni a megpördített szerencsesárkányt, még egy rátekeredni, és csupán egy fél lerántani a föld felé.....
- Hogy tetszik az én világom, mylady? - suttogta forrón a gyöngyházszínben ragyogó lény fülébe, és furcsa, lapos pillantást vetett kettőjük összetekeredett testére. A gyöngyház most fájóan fehérnek látszott, az indigó meg éjsötétnek, ahogy tébolyító, kontrasztos spirálban zuhantak a mélybe..... |
Szándékosan maradt le. Volt benne energia, de inkább cselet használt, mint erőt. Mivel Fayu izgága volt, nem volt megfelelő a célra, Szeráf annál inkább. Felette repült le is maradva, kihasználva a sárkány "sodrását", hogy majd a megfelelő pillanatban kitörhessen. |
- Remek! Induljunk! 3 2 1!! - hadarta süvöltve, és teljes erejéből nekirugaszkodott! Kékesfehér villámlásként kanyargott az égen, összeszorított fogakkal küszködve még gyorsabb sebességért....
Szeráf sejtette mihez kezd majd Fayu, így hajszálpontosan egyszerre lőttek az égen. És Szeráf nem maradt le!!!
Hatalmas szárnyaival nem csapott mindig, inkább csak minden harmadik vagy negyedik ütemre, de közben teste elképesztő, szinte folyékony mozdulataival olyan gyorsan lódult meg egy-egy pillanatra, hogy kezdte lehagyni Fayut!!! |
Hálásan pillantott Fayura, majd végigmérte a horizontot.
- Addig a hegy csúcsig tart a táv. - választotta ki a célt. Messze, a látóhatáron egy kis csúcs emelkedett, mintha az égbe akarna belebökni, úgy nyújtózott sikertelenül. A felhőtlen égben jól lehetett látni. A táv hosszú, Szeráf pedig állítólag szeret repülni - tökéletes cél! |
Zengőn elnevette magát, és felemelkedett a felhőből.
- Ugyan, Lindé! Azt válaszolja majd, hogy ez méltóságán aluli! De közben persze csak tudja, hogy a nyomunkba sem érhet! Esélye sem lenne! Talán kár is kihívni!
Szeráf, aki eleinte bólogatott Fayunak, most lángoló pillantásokat vetett a lényre. Tombolt benne a sértettség!
- Mekkora a táv? - sziszegte. |
- Rendben, elvetve! - és visszasüppedt a felhő foszlányaiba.
- Szeráf! Nem lenne kedved egy versenyhez? - bökte ki végül, minden akciót mellőzve. |
Fayu értetlenül, kétkedőn és meglepetten fogadta az ötletet.
- Én...nem tudom - bökte ki halkan, Szeráf felé pislogva. |
Kis ideig gondolkodott, majd izgatottan toporgott a felhőn, hogy az oszladozni kezdett:
- Akkor mi lenne, ha egy kis szélviharral magunkkal sodornánk - és közben énekelnénk valamit? |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illustrissima talán butaságot csinált. De nem érdekelte. Világéletében kivételes volt.
Lenézett.
- És, ha lezuhan? - kérdezett vissza.
- Biztos vagy ebben? - súgta a vidám sárkánynak furcsa, hideg, kihívó, kéjes hangon, míg Lindé csakis könnyed játékként kezelte a viselkedését. Aztán egy újabb, az elrablásnál is nyaktörőbb, szinte természetellenes rándulással vaddá, kaotikussá és irányíthatatlanná tette a forgásukat, nemcsak előrefelé, de a tér minden elképzelhető irányába megpördítve a fehér lényt....és a tempó egy pillanatra sem csökkent......Mint mikor gejzírből az égre lövell a fehér áradat, úgy röppent ki a szárnyai közül Lindé, ahogy kilazította gyűrűit, és eleresztette a nőstényt.