|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 10:37 - |
 * Khorall rövid repülés után meg is érkezett a patak mellé. Könnyed mozdulattal leszállt, majd megállva a kis patak mellett elkezdett inni. * |
[509-490] [489-470] [469-450] [449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
 Szótlanul bóintott.
|
 -Hát a Varázserdő mostanában egy elég elhagyatott, nyugodt hely!Vannak biztonságos, de érdekes részei.Mit szólnál hozzá?
|
Biccentett.
- Mire gondoltál? |
Berkenye szíve boldogsággal, melegséggel volt teli.Alig hitte el, hogy újra együtt vannak.
-Biztonságos helyre kellene vinni őket!-mondta hallkan, miközben a csikókra pillantott. |
Fantom óvatosan átvette egyik szárnyába fiát, aztán a másikkal átölelte Berkenyét. Nem is tudta meddig álltak így....de nem is számított. |
Fantom nyakába borult.
-Én örökké veled leszek!Ha nem önmagad leszel, akkor is!-suttogta. |
Fantom halkan válaszolt.
- Nem tudom. Nem tudom meddig leszek önmagam. Ha elvesztem az ép eszemet, ha már nem tudom tartani magam, és az a lény nem is én leszek, talán jobb lesz, ha nem maradok veletek.....De amíg lehet...kitartok! |
Berkenye egész teste, szeme, megrezdülései boldogságot sugároztak.
-Bármi lesz veled!Mi mindig melletted állunk és segítségedre sietünk!
Újra csönd következett.Berkenye nem vette le tekintetét párjáról.
-Fantom!Ugye velünk maradsz?-kérdezte hallkan, egy pillanatra megütközve. |
Fantom lehajtotta a fejét. Sörénye az arcába hullt, és hosszú, súlyos csend hullott négyesükre. Fantom nem tudta mi legyen!
Egyfelől ott volt a büszkesége, hogy ne hagyja ellágyulni magát. Hiszen ha most mindent elfelejt, ki tudja mikor történik meg újra?! De......Berkenye szeme azt mondta többé ilyen nem történhet meg, és nem akar magára maradni. És a szemei nem hazudtak.
Csak ne féltette volna ennyire magától családját! Nem tudta miféle szörnyet csinálhat még belőle az átokkör.....Hogy éljen velük így? Mi lesz, ha már nem védelmező lesz, hanem veszélyforrás?
Lassan oldódott csak benne a kemény feszültség, ami csomóra kötötte a lelkét. Nagyot nyelt, és Berkenye szemébe nézett.
- Nem tudom mit mondhatnék. Nem tudom mi vár rám. Nem ígérhetek semmit.....de én is szeretlek benneteket! - mondta halkan. |
-Persze, hogy nekem is!Hisz szeretlek!
Gedwey belegubozódott Fantom szárnyaiba, s egy utolsó ásítással végleg elaludt.
Berkenye mégközelebb lépkedett Fantomhoz.
-Fantom!Még soha nem szerettem ennyire senkit, mint téged!Van két gyönyörű csikónk, akiknek apára van szükségük!Nekem pedig egy a páromra, szerelmemre van szükségem...aki Te vagy....és nem lehet soha más! |
- Csak nekik van rám szükségük....? - kérdezte halkan.
- És Te? |
Újra elmosolyodott.
-Nem!Még nem!...És a repülés sem az erősségük!
Egy darabig hallgatott.
-Szükségük van rád!Nekem egyedül nem megy! |
- Értem - mondta csendesen.
- Varázsolgatnak már? |
-Ahogy a csikók elég nagyok lettek, hogy elhagyjuk a Fenyvest, kisebb vándorlásokkal újra a keresésedre indultunk.
 Gedwey már bóbiskolt.Nem volt még akkora, hogy huzamosabb ideig bírja alvás nélkül.
Lassalenta is lassan alvásra készült anyjához bújva.
|
Fantom halkan szólalt meg:
- Valóban?
De hangja megtelt melegséggel. Úgy pillantott fel, mint aki nem is tudja mit akar.
- Voltaképp miért jöttetek ide? Hol voltatok eddig? |
-Mindig is az volt a vágya, hogy láthasson!-szólalt meg hallkan.
Gedwey boldogan pislogott apjára, miközben mégegyet ásított. |
Fantom néhány szempillantás erejéig még úgy állt, ahogy volt, aztán, valami homályos ösztönnek engedve, lehajolt és nagy, mindig víztől mintás szárnyai közé emelte a kiscsikót.
De nem tudta nem bámulni meglepettségében. |
Gedwey egy aprót bólintott, de nem igazán mozdult meg, csak bámulta apját.Néha félredöntötte fejét, majd a másik odlalra, majd szárnyait nyújtóztatta, s végül egy nagyot ásítva hátranézett anyjára.
Berkenye csak elmosolyodott fián.Gedwey ekkor Fantomhoz lépkedett, s ahogy csak tudott, hozzábújt. |
Fantom végül csak lenézett a két kicsire. Fia hogy bámult rá! Ő sosem láthatta a saját apját. Meghalt még a születése előtt....
'Milyen apró! Mégsem fél......' gondolta szórakozott meglepetéssel.
- Gedwey vagy, ugye? - kérdezte halkan a csöpp csikót. |
 Berkenye nem nagyon mert megszólalni.Fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok.Reménykedve bámulta párját és csikóit, hátha végre egy család lesznek.
Közelebb lépkedett Fantomhoz.
Gedwey kicsit elhátrált a hatalmas, fekete pegazustól, hogy felnézhessen rá, s egészben lássa példaképét.
Lassalenta anyja lábai közé futott, de tekintete nem szakadt le a fekete ménről. |
[509-490] [489-470] [469-450] [449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
* Khorall rövid repülés után meg is érkezett a patak mellé. Könnyed mozdulattal leszállt, majd megállva a kis patak mellett elkezdett inni. *
Szótlanul bóintott.