|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.16. 16:34 - |
* Eweryn a fák közt vadul vágtat. Úgy tűnik, mint ha valahonnan menekülne. Szlalomozik a fák közt, majd felnéz az égre. Az égen megpillant egy repülő valamit, amit már nem lehetett megállapítani, hogy micsoda. Eweryn gúnyosan nyerített, majd elkezdett megintcsak vadul vágtatni. Kis idő múlva megállt, hogy kifújja magát. * - Megadom magam! - Mondta végül. |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
-Tényleg?-csodálkozott bele Eső mondatába.
-Tényleg tudsz esőt támasztani?Most is?-kérdezte izgatottan.
|
 - Nézd a fákat - intett körbe - vagy a földet, a felhőket, az eget, mindent, ami itt az erdőben körülvesz. Az Egyensúlyuk, az Élet, amit sugároznak, az a Természet. Az én erőm igazából nem is ennek használata.....de a megérzése. Rá tudok hangolódni, áthat engem, érzem ha megtörik a rezgése, és segítek helyreállítani a sérülést....
Belemosolygott a szellőbe, ami megrezegtette az ágak leveleit.
- Van némi gyógyító képességem, és ügyes kereső vagyok. Értek a növényekhez, az állatokhoz. Érzem a Harmóniát. Tudok esőt támasztani, és szeretem a békét.... |
-A természet?Az meg hogy?Hogy lett az elemed a természet?És azt, hogy lehet használni?-kérdezősködött.
|
- A Természet. De csak néhány szegmensét használom - mosolygott a csikóra. |
Hát ezen a leckén még el kell gondolkoznia.Bőven el kell gondolkoznia, mert egyellőre nem nagyon tudta Eső mire gondol.
Másra kezdte terelnia szót.Amikor azt mondta tanulni akar, nem pont erre gondolt.
-Neked mi az elemed?-kérdezte végül
|
Újra elnevette magát.
- Attól, hogy tudsz tüzet gyújtani, még nem vagy mágus! Fogadni mernék, hogy ha azt kérném teljes nyugalommal hozz itt és most létre egy alakzatot színes lángból, nem menne! Mert egyelőre csak ösztönből tudod megidézni az erőd, ha nagy szükséged van rá! Egyelőre még nőnöd kell, és nemcsak fizikailag! A Mágia uralásához sok-sok önkontroll kell, sok koncentráció! Még a végén elszabadítanál valami vad tűzvihart, ami kiszívná minden erődet, és a végén elpusztulnál! Nem. Légy türelmes, és élvezd ki az időt, amíg még fiatal vagy! Játssz, figyelj, tanulj! Ne akard a felnőtt élet terhét!
Lassan továbblépdelt.
- Mindenesetre a varázs már felébredt benned, úgyhogy elmondom, hogy figyelned kell a lelkedre. Ha megbántódsz vagy mérges vagy, akaratlanul is bánthatsz másokat! Ne akard ezt. Egy idő után meggyúlölnéd magad miatta, és akkor a Sötétségé lesz a lelked. Olyanná válnál, mint a wargok! És a varázs ébredését úgy tudod felismerni, ha sokat gondolkozol azon milyen érzés amikor felébred, mikor szokott ébredni....és az ilyen helyzetekben megőrzöd a hidegvéred! Legyen ez az első lecke..... |
-Dehát én már csikó vagyok....vagyis már nem!Már tudok tüzet gyújtani!Már nem vagyok csikó!Annál több vagyok!-húzta ki magát, s peckesen előrébb ügetett.
-Taníts meg!Légyszííí!-fordult vissza, s kérlelő szemekkel Esőre bámult.
|
Elnevette magát, és összeborzolta a csikó üstökét, ahogy fejére tette szárnyát.
- Ne siess úgy! Légy előbb csikó, aztán meglátjuk mire viszed! Az alapokra megtaníthatlak, de utána nálam jobb tanítóra lesz szükséged. Megaztán én nem is értek a tűzhöz. Nem az elemem. |
Kiugrott a védelmező szárnyak közül, s Eső mellett haladt tovább, elég izgatottan.
-Megtanítasz varázsolni?Úgy szeretnék még több warggal elbánni!-élte bele magát a kiscsikó.
|
- Ez varázslat volt! Igazán erős lény lehetsz! Majd megtanulod használni - mosolygott szelíden.
- Csak légy óvatos is! Az fontos - mondta komolyan.
- Fő az épség - kacsintott. |
-Tényleg?-bátorodott fel, s szinte kiugrott meglepetésében Eső szárnyaiból.
-Észre sem vettem!Vagyis.....láttam a tüzet...de az csak úgy jött...magától!
|
- Akikkel nem bántál el, azok most messze járnak. Nagyon bátor voltál - mondta megnyugtató, békítő hangon - Varázsoltál! Hihetetlen volt! Olyan fiatal vagy.... |
Még mindig kétségbeesetten szipogott, de már nem sírt.Kezdett feloldódni, de nem akart kiszállni semmiképp Eső szárnyaiból.
-S most hol vannak?-szipogta... |
Esőt nagyon megijesztette a kis peguni kétségbeesése, így amint biztos volt benne, hogy nem eshet bajuk, leszállt, és lassan, gyalog indult tovább.
- Ne sírj. Csak az a fontos, hogy nem esett bajod! Semmi más nem számít - mondogatta szelíd hangon, és majdnem kosárformán a csikó köré emelte szárnyait, mint a hattyúk.
- Semmi rossz nem történt......Nyugodj meg. Itt vagyok! A wargok nem férnek többé hozzánk. |
Doment nem is válaszolt a kérdésre, csak ijedten átölelte a kanca nyakát, s úgy próbálta feldolgozni a történteket.
-Bocsánat, bocsánat, bocsánat!-sírta, nem eleresztve a lancát.
|
Eső elképedten követte a zajokat, vadul vágtázva, és közben iszonyúan félt a farkasoktól és attól, hogy Domentet miként találja meg. De mikor kirobbant a csikóhoz, és épp előtte rogyott össze holtan a vad, agyaras lény, hogy aztán hamuvá égjen, teljesen mozdulatlanná dermedt.
A döbbenettől szólni sem tudott! De az égnek hála a sokk nem volt nagyon erős. Amint meghallotta maga mögött a közeledő támadókat, odarohant a csikóhoz, újra felkapta, és teljes erejéből a magasba rúgta magát, éppenhogy elkerülve a hatalmas dögöket, amik rá akartak vetődni!!!
- Jól vagy....? - kérdezte elhaló hangon a csikót, a fák felett vitorlázva. |
-Esőő.....itt va.....-ekkor Doment elhalgatott.A fenevadak itt voltak.
Doment behúzódott a bokrok alá, s reménykedett.Hallotta a közvetlenül mellette ledobbanó mancsokat, s a fülében érezte a lihegést.....
Csak várt, csak várt.......és óriási szerencséje volt.A wargok nem vették észre.Még jó, hogy a fék lombja adta homályban Doment szürke színe elmosódik.De hogyhogy a szagát sem érezték?Áhh már mindegy!
Doment óvatosan és félve bújt ki a bokrok közül.Pedig nem kellett volna!
Egy warg kicsit lemaradva ügetett a többiek után.Észrevetette Domentet s rávetette magát.Lábát fogva ráncigálta.
Doment menekülni próbált, s többi, szabad lábával rugdosta a farkas fejét.Szarvát pedig beledöfte a warg nyakába.Hihetetlen, de a warg kigyulladt!Eldobta zsákmányát, s bármit csinált, földbe hempergett, fához dörgölőzőtt a tűz nem aludt el, s mást nem gyújtott meg.
Pár perc s a warg halottan feküdt a csikó előtt.
Doment szótlanul, levegőért kapkodva meredt a lényre.
|
Eső már az ezredik sűrűn verekedte át magát....Nem akart a kis kijáratok után kutatni a tisztások közt a továbbjutáshoz, félt, hogy időt veszít. Kiszaggatott, a tüskék vagy bogok közt maradt tollait sem siratta....Csakis Doment számított! Hogy újra megtalálja épségben!
Meg is torpant, amikor a csikó hangját hallotta! Nem hitt a füleinek, hisz a hang az anyja után kiabált...Feszülten figyelt, hogy vajon képzelődött-e, de újra meghallotta a segélykérést, és ezúttal már a saját nevét kiáltotta a csikó!
- Doment! Jövök! Jövök már! - nyerítette amilyen hangosan csak bírta, és vágtázni kezdett a hang felé, habár már nagyon fáradt volt.
Vadul vetette át magát minden akadályon, és minden a tüdejét égető lélegzetvételtért küszködnie kellett, de nem volt hajlandó lassítani!
Hát még mikor hatalmas mancsok dobbanását érezte, és farkasok fújtatását hallotta! Ők is a csikó nyomára bukkantak!!
Vagy már megelőzték volna, és Doment azért hívja őt és az anyját és mindenkit - hasított belé a rémület! Lelki szemei előtt már hatalmas agyarak koncolták a kis foltos lényt......
Még kétségbeesettebb és sebesebb tempót vett fel, és kutatni kezdett elméjében valami használható varázslatért....Mindent meg kell tennie, amit csak tud! Domentet rábízták, az ő felelőssége, az övé egyedül!!!
Szinte süvítve szelte a levegőt, ahogy átugrott egy sövényen, és ledobbant egy nagyon-nagyon szűk kis téren. Valahonnan innen hallotta a csikó hangját....és a lombok közt már látta is a közeledő rémeket! Hatalmas veszélyben vannak!
- Doment, hol vagy??? - nyerítette fejét kapkodva, torkában dobogó szívvel. |
Doment is kiabálni kezdett Eső után, mire végre a közelben hallotta patadobogását.
Megpróbált feltápászkodni, de egyik hátsó lábát nem nagyon tudta mozgatni.
-Itt vagyok, Anya!.....-megdöbbent, bár nem ezzel kellett volna most foglalkoznia, de kijavította nyelvbotlását.
-Vagyis...Esőőő!
|
Eső ijedten kanyarodott vissza a csikóért. Nem értette hogy tűnhetett el a lombok közt egy pillanat alatt! Hiszen teljesen biztosan, kényelmesen a hátán ült!! Vad félelem és bűntudat marcangolta...Mi lesz, ha Domentnek baja esik?
- Doment! Doment! - kiabálta, miközben nagy köröket írt le.
De nagyon félt, hogy csak a farkasokat csalja közelebb a fiatalhoz...
Hirtelen döntésre jutott: csak egy dolgot tehet! Ledobbant, és a csikó nevét üvöltözve megindult a fák közt. Vagy Doment kerül meg előbb, és akkor elrepülnek, vagy a farkasok, és akkor bajban lesz, de legalább elcsalhatja őket messzire...... |
[350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Nézd a fákat - intett körbe - vagy a földet, a felhőket, az eget, mindent, ami itt az erdőben körülvesz. Az Egyensúlyuk, az Élet, amit sugároznak, az a Természet. Az én erőm igazából nem is ennek használata.....de a megérzése. Rá tudok hangolódni, áthat engem, érzem ha megtörik a rezgése, és segítek helyreállítani a sérülést....