Témaindító hozzászólás
|
2007.08.24. 19:18 - |
Hamar ideértek.Mikor ledobbantott szárnyait oldalához igazította.Az eget kémlelte ,hogy mikor érkezik meg a kanca. |
[259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Megrendülten nézett párjára.
- Hogyhogy? Mi történt veletek? - kérdezte együttérző, szeretetteli hangon. |
*Párjával együtt nevetett.*
- Ez, ez nagyon igaz! - *mondta nevetés közben és Leolan sörényébe fúrta orrát. Egy ideig hallgatott, nem tudta, mondja-e vagy sem, de végül így döntött beszél. Kivel beszélhetné meg, ha nem párjával?*
- Lehet, hogy nem volt látványos, de engem is meglepett Alasteir feltűnése. Nagyon rég láttuk egymást utoljára. Hogy pontos legyek, annak már vagy 250 éve. - *kicsit elhallgatott.* - Elváltak útjaink. |
Leolannak nem maradt ideje Jövőtvárótól elköszönni, csak egy mosolyt küldhetett utána, de Alasteirnek már tudott bólintani.
Azután Üstököshöz simult, és csillogó szemekkel csókot lehelt az arcára.
- Azt hiszem kedvelem a családod.....Sosem lehet unatkozni velük! - nevetett csilingelőn. |
*Meglepettségéből Leolan kedves hangja zökkentette ki. Néhány pillanatig tétovázott, majd apja elé lépett és megölelte, Alasteirnek intett, apja új párjának pedig biccentett egy aprót.*
- Örültem, hogy találkoztunk - *szólt még vissza Leolannak, majd a levegőbe szökkent és meg sem állt a felhők fölöttig.
Ott aztán lelassított, körbenézett és anyja nevét kiáltozta.*
*Alasteir kezdte feleslegesnek érezni magát, így úgy döntött, tovább ál.*
- Kifejezetten örülök, hogy megismerhettelek, Leolan. - *fordult Leolanhoz.*
- Én most továbbállok. Még van mit felfedeznem errefelé. - *címezte szavait immár mindkét lénynek, majd megfordult és elügetett.*
*Üstökös nagyot sóhajtott, miután Alasteir és Jövőtváró elmentek.
Szorosan Leolan mellé lépett és átkarolta egyik szárnyával.* |
Úgy érezte egyszerre önti el vad boldogság és rettentő szégyen. Üstökös vele maradt! Ripityára tört lelke, szíve (és esetenként teste) most bizsergett az Élettől, amiről már nem is hitte, hogy visszatér hozzá! Olyan régen hitte, hogy neki leáldozott....és tévedett!!!! Csillogni kezdett a szeme. De Jövőtváró és Alasteir előtt nem mutathatta ki jobban érzelmeit.
Inkább nyelt egyet, és Alasteirnek címezve szavait, így szólt:
- Szerencsecsillagnak...egyedi és esetenként borzalmas élete volt. Bocsásd meg neki hirtelen távozását, azt hiszem megvolt rá a jó oka. Örülök, hogy megismerhetem Üstökös öccsét! Meglep a hirtelen feltűnésed, Üstökös sem, és más sem említett soha - mondta udvarias és kedves hangon.
Azután Jövőtváróhoz fordult, és csendesen így szólt, az anyák megértésével hangjában:
- Remélem. Egy napon....És most szerintem nyugodtan anyád után mehetnél.....Még utolérheted. Ha pedig nem, ott a képességed! - mondta őszinte jóakarattal, semmi hízelgés nem volt a hangjában, csak logikus javaslat. |
*Alasteir az elviharzott Szerencsecsillag után nézett, majd Üstökösnek címezve megkérdezte:*
- Talán valami rosszat mondtam?
*Eddig boldog arcán most árnyék suhant át.
Szívesen Szerencsecsillag után zúgott volna, hogy elmagyarázza a dolgot. Testében már benne volt a jól megszokott levegőbe szökkenés, de Leolant látva rég nem érzett nyugalom kerítette hatalmába. Ő már nem megy sehova. Nem. Annak már vége. Az volt a múlt, de Ő most a jelent éli!*
*Elképedve nézett először Alasteirre, majd apjára.
Aztán hideg zuhanyként érintette, hogy anyja egyszerűen csak úgy otthagyta... Mit kezdjen most? Nem volt alkalmas arra, hogy apjával és új párjával maradjon... Ez még korai dolog volt neki. El szeretett volna menni. De hova? És kivel?
Meredten állt és arra a pontra meredt az égen, ahol anyját utoljára látta.* |
Szerencsecsillag, akármit is érzett a zavaros múlt miatt, most meghatottan nézte apját és fiát. Jó volt tudni, hogy Jövőtváró egy hihetetlenül jó lény! És az ő fiuk....Ő is büszke volt rá. És boldog, hogy az életének részese lehetett. Annyi történetet hallott már elhagyott csikókról, akik semmire sem vitték! Az ő fiával másképp lesz! Épp közbe akart szólni, hogy elmondja, a további nevelésben az ifjú pegazus kaphat segítséget, és hogy hozzátegyen még néhány következtetést amiatt, hogy a látomás félresiklott, amikor meghallotta Alasteirt..........
Döbbenten nézett a lényre. Akárcsak a jelek szerint Leolan, Jövőtváró, és még az Idő, a mező fűszálai, az ég és a föld is......
'Az öccse?!' hördült fel benne valaki, aki nagyon-nagyon rég lehetett.
- Az öcséd? - ismételte meg halkan, Üstökösre bámulva.
- Én ezt nem értem....Korábban sosem mondtad...... - mondta, aztán valami csodálkozó nézelődővé szorult vissza a saját testében. Látta, ahogy izmai megfeszülnek, kisebb szellő simít végig a fűszálakon ahogy kitárja nagy, tollas szárnyait, aztán látta, hogy a lények és a fű is, és maga a mező is eltűnik a mélyben, ahogy a magasba rugaszkodik, aztán ugyanígy, lenyűgözve látta, hogy kék kavargás veszi körbe, ahogy elszáguld.
Mintha valami látomást látott volna, vagy mozgóképeket csodaszép, de elfolyó fairth-ekből....
Ki sem tudta volna mondani mit érez vagy gondol....Nem is tudta kitisztítani magában......
'Sosem mondta' zengett egyre a fejében visszhangzón. Mennyire kellett ő oda? Üstökösnek mennyire kellhetett? Eris fairth-jét látta ő is a peguniról régen, de Üstökös sosem mondta, hogy testvére lenne.....Más érzések és gondolatok jöttek aztán, el akarta erővel felejteni az egész dolgot, a múltat teljes egészével, és valami újat kezdeni a ronccsal, akinek gyakran érezte magát......Új életet akart kezdeni! Leolan meg legyen boldog Üstökössel.......Hirtelen a boldogság szóról újabb villanás jött az ő kis látomásában, ahogy repült egyre......Ha Leolannak van....úgy neki is.....Nagy zöld villanás vakította el, és hirtelen azt látta egyetlen irányba repül egyre határozottabban.........
Mosolygott azon, hogy Üstökös és fia hogy öszeillenek, azután elmerengett a látomás furcsa félresikerülésén.
Aztán elképedt Alasteiren!
Aztán Szerencsecsillagon teljesen megdöbbent.....
Mikor a kancától kavart szélvihar elült, kínos csend telepedett rájuk. De nem tudta mit mondjon, ha sokmindent is gondolt abban a pillanatban.
Lehajtotta a fejét, hogy sörénye eltakarja arcát..... |
*Üstökös büszkén nézte fiát jó darabig. Nem szólt, nem mozdult, csak nézte ragyogó, nagy fekete szemeivel.
Talán összes csikója közül Jövőtváróval volt a legötbbet, igaz, ez is igencsak kevésnek volt mondható. Mégis! Akárhányszor látta fiát, rengeteget változott. Szerencsére előnyére. A mostani Jövőtváró már nem egy csikó volt... hanem felnőtt.
Aprót sóhajtott.*
- Büszke vagyok rád, Jövőtváró. - *kezdte és közelebb lépett fiához.* - Igazán különleges képességed van és ami nagyon fontos, jól kijöttök egymással. Ha folyamatosan műveled tovább a jővőbe látásodat, sok minden megelőzhetsz. De vigyázz! A látomások is befolyásolhatóak és a gyengepontoddá válhatnak. - *hangja a végén komolyan csengedt, majd ismét ellágyult.* - Idővel majd ezeket is megtanulod.
*Jövőtváró először nem tudta, hogy pillantson apjára. Vegyes érzelmekkel volt tele, de azt, hogy mégis csak az apjával beszél, nem tudta figyelmen kívül hagyni.
Figyelmesen hallgatta Üstököst és a végén bólintott, hogy tudomásul vette a dolgokat.
Egy kérdés azonban szöget ütött a fejébe és nem bírta megállni, hogy ne kérdezze meg.*
- Egy valami nem fér a fejembe. A látomáson kristálytiszta volt, már amennyire ez elmondható. Szilárd meggyőződésem volt, hogy Téged látlak - *mondta apjának.* - Mégis... Alasteir volt itt...
*Alasteir nem várt sokat a válasszal.*
- Megesik az ilyen egy családban - *válaszolta egyenesen, majd látva Jövőtváró fennakadt pillantását, még hozzátette.*
- Az öccse vagyok. |
Jelentőségteljes pillantást vetett Üstökösre, miután Jövőtváró elhallgatott.
Két okból is döbbenten állt egyhelyben, némán. Az egyik a tény volt, hogy egy egyszerű ragadozó ilyesmit tehetett egy máguslénnyel!
A másik Jövőtváró ereje.....Egy jós.....Rég hallott valóban nagyhatalmú lényekről, akik látták a bekövetkező dolgokat.....Vajon miért született egy ilyen lény épp a Sötétség után? Vagy nincs is összefüggés?
Ő is párja arcát kezdte figyelni. |
- Terveim szerint egy békés, nyugodt és csendes helyet kerestem, hogy végiggondolhassam a nemrég történteket. Így visszatekintve, elég botor dolognak tartom pont ezt a helyet választani. Úgy látom, nagy a forgalom is, nem is beszélve arról a nagymacskáról... - *szűrte az utolsó szavakat fogai között.*
*Üstökös homlokráncolva hallgatta Alasteirt.*
- Ezt egy nagymacska tette veled? - *kérdezte hitetlenkedve.
Aztán Szerencsecsillagra pillantott, majd várakozón Jövőtváróra.*
*Először könyörgő pillantást vetett anyjára, majd mikor látta, hogy semmi értelme, megköszörülte torkát és nyugodtan megszólalt.*
- Éppen a Menekült Tündéknél voltunk és néhány feladatot kellett megoldanom, amikor láttam Alasteirt - *itt a fehér peguni felé intett* - a mezőn, amint bajban van. Igaz, azt hittem, apa, Te vagy bajban - *fordult Üstököshöz* - és amilyen gyorsan csak tudtunk, ide jöttünk. Anya segített Alasterinek megszabadulni a nagymacskától, ami lábait a nyakába szedve elkontródott. - *mesélte röviden a történteket.* |
Óvatosan megérintette fia vállát szárnyával. Kedvesen mosolygott rá, és halkan ezt kérdezte:
- Mutassak Neked egy különleges vidéket? Egy csodálatosat? Amúgyis beszédem lenne Veled.....
Lágyan mosolygott Üstökösnek és Alasteirnek.
- Azt hiszem ez igazából akadémikus vita, míg itt állunk....Hogy kerültél ide? - kérdezte Alasteirt.
- Felfedezel?
- És ti? - próbált a lehető legjobban hozzáállni Szerencsecsillagékhoz.
- Oh - kapott észbe. Üstökösre pillantott némi zavar után.
- Jövőtváró hozott ide minket - válaszolta végül. Azután kérdőn fiára nézett, és bíztatón intett neki. Elvégre csak kellene tudni az apjának, hogy milyen különleges képességű csődör! |
*Komoran nézett maga elé. Olyan abszurd volt a helyzet!
Jobbnak látta nem megszólalni. Nem tudott volna normális hangnemet megütni.*
*Kezdte unni a sok jótanácsot.*
- Köszönöm a tippeket, majd elnézek az említett tájakra.
*Üstökös jó ideig szemlélte Jövőtvárót, majd Alasteirre pillantott.*
- Nem ártana ezt kicsit komolyabban venned. - *szólt megrovón a fehér pegunira.*
*Alasteirnek egy szemforgatás volt a válasza.* |
- Leolan nem rossz lény - mondta halkan fiának. Valami mosolyféle is megjelent az arcán.
- Van egy igen forrófejű fia is....
Azután a beszélgetőkre nézett.
- Amennyire én tudom innen nincs messze a Tündék új nagyerdeje. Ott biztosan található valami gyógyító növény....Athelas....például.
Jövőtváróra pillantott.
- Neked félbeszakadt egy próbád... - mosolyodott el szelíden.
Örült a támogatásnak, de még mennyire! Főleg a fiatal látványos megmozdulása után. De ha belegondolt, jogos volt...Nem is akart Szerencsecsillag helyére lépni, nem is lehetne rá képes, alighanem....Hisz a saját fiával is van még mit rendbehozni!
Megrázta a sörényét, és az Alasteirnek nevezett pegunira nézett.
'Hogy hasonlítanak!' nézegette őt és Üstököst.
- A tengerparti erdőben is lehetnek növények.....Despota is ott gyógyította meg Brünhildét - jegyezte meg. |
*Jövőtváró elsőre apjához lépett és üdvözlésképp megölelte.
Csak ezután pillantott az apjával érkező pegazusra. Gyorsan végigmérte.*
- Örvendek - *mondta nem túl lelkesen és visszalépett anyja mellé.*
*Üstökös bátorítóan maga mellé húzta Leolant. Elvégre nincs mit szégyellniük!
Csak ezután nézett alaposabban végig Alasteiren.*
- Hát Veled meg mi történt? - *akadt meg pillantása társa hátán.*
*Alasteir aprót intett szárnyával.*
- Nem fontos.
*Üstökös azonban nem tágított.*
- Nem ártana megmutatni egy...
- ... egy gyógyítónak. - *fejezte be a mondatot.* - Szerencsecsillag is pont ezt mondta... |
Nyugodtan bólintott a ménnek, habár figyelmét nem kerülte el a fájdalma.
Sajnálta, hogy nem gyógyító, de mivel a lény határozottan élettelinek tűnt, és már amúgyis segített rajta, végül túltette magát a dolgon.
- Minden jó, ha a vége jó - mondta udvarias mosollyal.
Azután elképedve nézett az érkezőkre.
Kínos csend telepedett rájuk egy pillanatra a leszállás és Üstökös szavai után....
Leolan rettentően javarba jött Szerencsecsilag miatt, de még rosszabb lett a helyzet, amikor rájött, hogy a fiatal pegazus az oldalán a fia lehet, Jövőtváró....
- Üdv - mondta szégyenlős mosollyal, és fejet hajtott mondenkinek.
Úgy érezte fáj a lelke, ha eriszi társára nézett.....Boldog volt és büszke, hogy párjára talált......De tudta, hogy Szerencsecsillagnak nem volt egyszerű az a válás.....s most ő itt áll Üstökös mellett......
Szerencsecsillag hosszú percekig egy szót sem szólt. Nem is tudott volna, s nem is akart.
Várható volt persze, hogy Üstökös nem marad egyedül hosszú ideig....Várható volt, hogy párra talált s az lehet akár eriszi is......De Leolan ilyen hirtelen feltűnése azért meglepte....A csillaglény kizökkent eddigi nyugalmából, és kicsit visszaszállt a múltba. A szomorú, csalódott múltba, ahol gazdája állandó elhanyagolása és ide-oda utazgatása miatt, amire őt is elvonszolta, tönkrement a házassága, fiát kamaszkoráig alig látta, kivéve azt, mikor a mágusok csatája előtt elköszönt, azután magára maradva, sérülten átkerült az erisziekhez....Lassú volt a gyógyulása, de eddig legalább fiával megtalálta az összhangot, és próbált felejteni mindent.....
Most el kellett kicsit gondolkodjon. De Leolan életét is ismerte, tudta jól, hogy mennyire hasonlók egymáshoz....Tudta jól, hogy a fehér kanca is kiérdemelte már a boldogságot...Eriszi eriszinek meg minek menjen neki? Rég kihűlt, holt dolog miatt?
Megrázta a fejét. Nem vágyott zavarra, nem most! Jövőtváró itt állt mellette....Hirtelen ez tudatosult benne. Igen, sokat elveszett, de sokkal többet veszíthetett volna, és végül nem így lett....Amit lehetett, megkapott azért az élettől, ha nem is mindent......Nem fog hisztizni, mint egy apró csikó!
Sóhajtott egy aprót, és mosolyogva biccentett az érkezőknek.
- Üdv! Jövőtváró, Leolan, ismerkedjetek össze! |
*Megvonta vállát, ami nem kis fájdalomba került. Arca pár pillanatra eltorzult, majd ismét kisimult.*
- Fogalmam sincs, miért pont engem támadott meg. Biztosan Én voltam éppen kéznél. Furcsa? Mostanában? Nem is kevés, de nem hiszem, hogy erről nekem kellene beszéltem.
- Igen, az vagyok. Ide jöttem kiszellőztetni a fejemet. - *sorolta a válaszokat.*
*Továbbra is csöndben maradt, figyelve Alasteirt.*
*Alaposabban szemügyre vette a hármast.*
- Menjünk, köszönjünk oda. - *ajánlotta és néhány pillanat múlva már a mező puha füvében állt.*
- Sziasztok! - *köszönt Szerencsecsillagnak és Jövőtvárónak, majd Alasteirhez fordult és egy gyors "szárny-pacsi"t tartottak.* |
Szerencsecsillag metszőn nézte a pegunit. Vorstandi lenne? Hogy került ide? Szavaira csak félig figyelt oda, de a jelző valahogy csak felszította a gyanakvását! Ráadásul nem csoda, hogy a valószínűleg még bizonytalan látomásban Jövőtváró elnézte a lényt......nagyon hasonló volt Üstököshöz!!! Ki lehet ez?
Látta, hogy fia őrá néz, igyekezett nyugalmat sugározni felé.
Aztán így szólt Alasteirhez:
- Szerinted miért támadtak meg? Főleg egy ilyen lény épp Téged? Történt mostanában valami.....furcsa? Talán a társaiddal......Mert ha jól sejtem vorstandi vagy.....Hogy kerültél ide?
Leolan mosolyogva bólintott.
- Igen....kár, hogy nem jöttem korábban!
Azután követte kedvese pillantását.
- Te jó ég! Az ott Szerencsecsillag! - szakadt ki belőle a kiáltás.
|
*Kelletlenül elhúzta a száját a hallottakra.*
- Rendben, majd úgy teszek - *biztosította a kancát.*
- Az én nevem Alasteir.
*Jövőtváró felé fordult.*
- Te Üstökös fia vagy, igaz? Ez a csinos pegazus meg az édesanyád... - *vonta le a következtetést.*
*Feleslegesnek érezte a beszédet, így csak bólintott és alaposabban szemügyre vette a pegunit.
Nem bírta figyelmen kívül hagyni az Alasteir és Üstökös közötti hasonlóságot... Vajon csak neki tűnt fel?
Lopva anyjára pillantott.*
*Kényelmes tempóban vitorlázott a légáramlatokon.*
- Szép, nem? - *kérdezte, amikor már a mező közepe felé jártak.
Mikor körbe nézett, kisebb csoportot vélt felfedezni nem is olyan messze.* |
Örült, hogy fia mellette van. Már épp hívni akarta lefelé, mikor leszállt. Elgondolkozott megszidja-e ezért, de mivel veszély már nem volt, nem akarta egyiküket sem bolondnak ábrázolni! Főleg egy idegen szemében.....Jövőtváró nem kiscsikó már, dönthetett ennyiben szabadon!
- Azért lehet, hogy jobb lenne keresni egy gyógyítót - mondta az idegennek komolyan.
- Nem közönséges vadállat volt ez....Ha mérgei vannak, még bajba eshetsz! Az én nevem Szerencsecsillag......ő a fiam, Jövőtváró - mutatkozott be. |
*Elfojtott egy szisszegést és az érkező pegazushoz fordult.*
- Fogjuk rá. - *válaszolta.*
- Köszönöm a segítséget, igazán. - *hálálkodott, egyelőre ügyet sem vetve sérüléseire.*
*Jövptváró bátorkodott és leszállt anyja mellé.
A levegőből már rájött, hogy nem apját látja... de ennek sokkal jobban örült, mint ha igaza lett volna.* |
[259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|