|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.15. 22:46 - |
 *Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
Igyekezett minél több Szilnorit elérni a Fényen keresztül, de úgy tűnt, hogy sokuk még mindig nem tért magához önkívületi kábultságából, mások pedig elemük révén álltak ellen... Eledhwen minden tudását és szellemi erejét beleadta a kimerítő feladatba, ám még így sem ment mindez olyan ütemben, ahogyan azt tervezte...
 *Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Nos? -*szegte fel türelmetlenül fejét a fehér pegazus csődör.* -Hogy haladsz?
 -Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
*Manwë idegesen fújtatott, és felvetette büszke fejét.*
-Nincs több időnk, Nimrodel, te is tudod! Legalábbis olyan nincs, amit feleslegesen elvesztegethetünk...
 -Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni!
*Nimrodel egy 'na-ugye-én-megmondtam' pillantással végleg elhallgattatta Manwët, és elnézést kérő tekintettel biccentett a hófehér kanca felé.*
-Goheno nin, Esteleth, mellon nín. Ne haragudj, barátom, kérlek bocsásd meg viselkedésünket.
*Esteleth biccentett, de szemeit már újra szorosan behunyva igyekezett megérinteni egy-egy Szilnori elméjét.*
*Eledhwen egy erőtlen sóhajjal kinyitotta szemét és társaira pillantott.*
-Míryel már jön, Nefadar és Thesztrál szintén úton van, Szauron és Sugár még nem tért magához, Crystint pedig nem sikerült elérnem... Ám képtelen vagyok... muszáj pihennem... nem bírnék még egyszer... -*nyögte alig hallható hangon, és lábai oly vadul remegtek, mintha bármelyik pillanatban összerogyhatnának a kanca alatt.
Manwë sietve biccentett neki, Nimrodel pedig mellé lépett, hogy támogassa, és óvatosan segített Eledhwennek leheveredni a fűben. A kanca hálásan pillantott társára.
-Nem sokára újra megpróbálom, most csupán egy kis erőt gyűjtök. -*biztosította a pegazus csődört, és fáradtan rámosolygott, azzal lehajtotta fejét a fűre, és csöndesen relaxált.
Esteleth azonban ezalatt is tovább hívta a Szilnoriakat... |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
-Kérlek, ezt hadd döntsük el mi. -*lépett elő Eledhwen.* -A mi gazdánk, ahogy az imént mondtad. Visszahozni is nekünk kell. Ez a mi kötelességünk és senki mástól nem várunk el ilyesmit. Csupán egy apró segítséget kérünk tőled, felelősséget nem akarunk rád róni.
-Igen, igazad van, mi valóban nem tettünk semmit a Boszorkányúrnőért. De ha jól emlékszem, nemhogy segítséget nem kértetek tőlünk, de egyenesen megakadályoztátok volna, hogy bármily' módon közbeavatkozzunk.
-Mi viszont nem vagyunk ily' büszkék és kérünk, sőt, esdeklünk, segítsetek! -*mély, átható pillantással meredt a kanca kísérteties szemébe, s úgy várta a választ.* -Csak köztetek van oly' nagy hatalommal rendelkező lény, aki képes a lelket a testből kitépni... Mi, a Fény szülöttei és gyermekei nem vagyunk képesek ilyesmire... s azok, kik a Sötéthez tartoznak sem képesek erre... így ti maradtatok az egyetlen reményünk...
 -Valaki egyszer közületek azt mondta nekem... -*vágott közbe Nefadar.* -...hogy a mentorok és nevelők éppoly fontosak a Birodalomnak, mint maguk a lények. Azt mondta, ha egy nevelő bajba kerül, azzal Simbelmyne szelleme is veszélybe sodródik, ugyanis nemcsak egy nevelőt veszít, de valami többet. Elveszít egy részt önmagából is, s a Birodalom csökkenni fog, ezért ez mindenkire tartozik. -*szeme összeszűkült.* -Meghazudtolod tán a társad szavát? Ha most cserbenhagysz minket, nemcsak a saját lelkiismereteddel kell számolnod, de az ő igazát is megkérdőjelezed.
-Bocsáss meg Nefadarnak, őszinte és büszke jellem, de kimondta azt, amit mindannyian mélyen elhallgattunk. Tehát... segítesz nekünk, vagy sem? |
 Korde éppen a felhők közül csodálta a birodalmat mikor észrevett egy veszekedő társaságot.Széppen lassan leszált kcisit távolabb egy fa mögött majd közelebment de úgy, hogy ne lássák meg. |
 Dühösen vette észre a harci pegunit a háttérben, majd visszakapta zaklatott tekintetét a szilnoriakra.
Ó igen. Tudta már kik ők. És a választ is:
- Na és?! Mi közöm nekem az úrnőtökhöz?! Megvan a magam baja! Ti meg rá is tesztek még egy lapáttal, és a Peremen ragadt gazdátokkal törődjek?! Mi közöm nekem ehhez?!
Vicsorogva nézte a kis csapatot, és a tisztás széléig hátrált.
- Talán Ti törődtetek a mi gazdánkkal? Miért siessünk azok segítségére, kik nekünk nem segítettek?!
Az elkomoruló arcok láttán széles vigyor ült ki az övére, de aztán gyanús lett neki valami. A lények inkább sértettek voltak....nem pedig azok, amiket várt....
Sötét sejtés költözött a lelkébe......
- Ti nem tudjátok - inkább volt kijelentés, mint kérdés..... |
 -Én... én nem... nem direkt csináltam -*dadogta a vicsorgó, tűhegyes fogakra meredve.* -Nem akartam neked fájdalmat okozni... Véletlen volt... -*bizonygatta őszintén.*
-Nagyon sajnálom..! -*tette hozzá megbánó arccal.* -Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen hatással lehetek rád, tényleg nem...
-Lilina a mi kérésünkre hívott ide! -*vágott közbe Nefadar büszke hangján.-A segítségedre lenne szükségünk! Niphredillie Úrnő kint rekedt a Peremen.
*Fürkészve nézte a kancát, és csak akkor folytatta, mikor biztosra vette, hogy a fekete lény felfogja szavai jelentősété.*
-Most szeretnénk visszahozni onnan. |
 *Miközben a hófehér lényeket nézte, halk suhanást és kis széllöketet érzett. Arra fordult és látta, hogy a félsárkány eltűnt. Egy ideig a fákat pásztázta, majd visszafordult a tanácskozókhoz.
Alig tudott odébb ugrani a sebesen közeledő köd elől. Miután talpra kecmergett, kíváncsian fordult vissza a tömeghez.
Szótlanul hallgatta beszédüket. Egyenlőre nem akart belekeveredni a dologba...* |
- Igen - morrantotta, és hátralépett a fehérség elől.
- Mit kutattok a fejemben?! Mit zargattok? Nem bölcs dolog engem gyötörni - sziszegte a lényeket figyelve.
A köves lény ekkor keltette fel az érdeklődését. Az a kő! Onnan jött a kutató szándék!
- Mit akarsz Te tőlem? - nyerítette, és egyetlen ködös suhanással és ugrással a már egyszer látott lény előtt termett.
- Te bajkeverő! Mit ártottam én Neked?! - nyerítette újra, és lassan, de biztosan vicsorogni kezdett. |
-Sagulon? -*nézett rá megütközve Lilina.* -Te va... Mi történt veled?! Mi...?
*Lilina kétségbeesetten figyelte a kínok közt gyötrődő, szinte tébolyulva rájuk meredő kancát, ám mielőtt bármelyik mondatát befejezhette volna, Esteleth kilépett mögüle és a csontmaszkos lényhez fordult.
Esteleth egy darabig merőn nézte azokat a hátborgongató, szinte túlvilági szemeket, majd szarvát a csontmaszk közepéhez érintette épp oda, ahol a gyötrelmet a legerősebbnek érezte. Érintésére a fájdalom azonnal csillapodni kezdett, s pár pillanattal később meg is szűnt.*
-Jobb, igaz? -*kérdezte Esteleth, majd hátrált pár lépést, s úgy nézett a kanca szemébe.* |
Sagulon vadászott. A nagy harc több értelemben véve is megviselte őt, így, mellőzve a nagy közös ünnepséget, az erdő mélyét járta hosszú ideje.
Most pedig nagyon éhes volt. A préda ott volt előtte. A kanca izmai megfeszültek, kitátotta kissé száját és készült az ugrásra....és már a levegőben repült, mikor kín hasított a fejébe, zavaros üvöltéssel keveredve, és ő hatalmasat esve felsikított, és elterült a holt leveleken.
Összeszorította szemeit, és érezte, ahogy forró tűk módján szorul rá csontmaszkja minden centije, feje szinte szétrobbant, és szemei égtek.
Felordított, és köddé alakulva keresztülvágott az erdőn. Robbanás utáni porfelhő robog így keresztül mindenen, fullasztó sötétet hozva, de Sagulon tombolásában ezen is túltett: őrület, rémület, pusztító lélekzavarás özönlött vele együtt át a fákon.
Egyetlen célja volt: megölni azt, aki az elméjét zavarja ilyen borzasztón, visszanyerni a csöndet és békét.
Bezúdult a tisztásra, elvakulva a fénytől és ordítva tőle, észre sem véve, hogy jópár lény kavarodott a ködébe.
A fájdalomtól félig-meddig már megzavarodva nyerte vissza testét, és tántorogva körülnézett. Köd akart maradni, de úgy még jobban fájt...ez az akármi!
Izzó szemei is el-elhomályosodtak a veszett gyötrelemtől.
- Mi folyik itt?! - rivallta a körötte, előtte álló lények arcába szinte sikítva. |
*Behunyta szemeit, és elméjével finoman megérintette Nefadar tudatát, majd Lilinával próbálkozott, de a fiatal kancát nem érte el. Egy darabig töprengett rajta, vajon miért nem képes megérinteni Lilina tudatát, ám kérdésére azonnal meg is kapta a választ, amint a szürke kanca feltűnt egy fénylő hasadásban, pont a tisztás szélén......*
*Lilina kilépett a térbe szakított résen, amit Amarrus hasított neki egyenesen a Rémségek Szigetéből ide, az ezüstös tisztásra.
Az izgalomtól és az ijedtségtől fújtatva lépett ki a tisztásra, és azonnal társaihoz sietett.
-Mi... mi tört... -*kezdte, de belefagyott a szó, ahogy megpillantotta Eledhwen bánatos, könnyáztatta arcát. Még sosem látta őt ilyennek...
-Eledhwen...? -*suttogta elhaló hangon.*
*Eledhwen rápillantott a rémült kancára, ahogy az döbbent arccal közeledett felé, ám egyetlen intéssel elutasította minden további kérdését.*
-Majd ha ő is itt lesz. -*felelte komoran.* -Nefadar is az Elsők közé tartozik, így kötelességünk megvárni. Döntések nem születhetnek az Elsők nélkül, tehát várunk, amíg mindannyian ide nem érnek.
*Nefadar méltóságteljesen felszegte a fejét, amint kilépett a rétre. Pillantását végighordozta az egybegyülteken, és sorra biccentett mindannyiuknak. Mikor azonban meglátta Eledhwen tekintetét, arcán azonnal átsuhant az aggodalom árnyéka.*
-Mi történt? -*lépett közelebb a hófehér kancához, és még mindig aggodalmas, vizslató szemekkel fürkészte őt.*
*Eledhwen egy halvány mosollyal viszonozta Nefadar aggodalmát, ám pillantása komor és szomorú maradt. Végignézett társain; valamivel hátébb ott állt Nimrodel, Thilanna és Manwë, itt volt Nefadar és Esteleth is. Amethysth hiányzott ugyan, de ő nem olyan volt, mint ők. Ő utólag csatlakozott hozzájuk, és sem elég öreg, sem elég bölcs nem volt ahhoz, hogy hivatalosan is Elsőnek számítson, bár az ezzel járó kiváltásokat mind megkapta.
-No dhínen. -*Eledhwen végül bólintott.*
Jól van, mindenki itt van. -*elhallgatott, s egy pillanatra behunyta szemét. Így kezdett bele mondanivalójába.* -Úrnőnk él.
*Társai tekintetén a megkönnyebülés néma öröme suhant át, ám szólni egyik sem szólt, csak Lilina próbált közbekotyogni.*
-Hogyha él, akkor miért voltál...
-Él, igen. -*vágott a szavába Eledhwen kissé indulatosan, ám szavai csöndesek voltak.* -Él. De... -*elakadt, majd mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon és folytatni tudja.* -...de sem teste, sem lelke nincsen már ezen világon. Ő... ő a Peremen van.
*Lilina értetlenül nézett, ám mindenki más holtraváltan bámulta Eledhwent. Nimrodel hátrált pár lépést és egyre fejét csóválta, Thilanna rémülten tiltakozott a hallottak ellen.*
-A Peremen? Mi... mi az a...? -*kezdte Lilina, de Nefadar türelmetlenül csöndre intette.*
-A Perem odakint van. -*magyarázta türelmetlenül.* -Egy hely, amely van és nincs egyszerre. A látható világ határain túl, de még a láthatatlan világ előtt, egy szakadék lét és nemlét között. Se nem élő, se nem holt vidék. Nehéz odajutni, mondhatni, hogy lehetetlen. Aki pedig még is odakerül, az sem marad soká... Leginkább olyanok tévednek arra a helyre egy-két pillanatra, akik élet és halál közt lebegve tévelyegnek a síkok közt, s amikor sorsuk eldől, vagy továbbmennek a túlvilág felé, vagy megmenekülnek s lelkük visszatér, hogy ismét az élők világához tartozzon. Az a hely leírhatatlan, nem lehet szavakkal elmondani... Odajutni nehéz, ott ragadni képtelenség, visszatérni.... lehetetlen.
-Tancave. -*bólintott Eledhwen, és szemeit ismét könnyek lepték el.* -Azt a helyet elérni semmilyen módon nem lehet, sem akarva, sem akaratlanul. Hogy Niphredillie Úrnő mégis mily módon jutott oda, nem tudom. Aki mégis rálel, rendszerint a véletlen műve, s kevesek azok, akik onnan mégis visszatérnének. Ám Úrnőnk ott van, s kiszabadítani lelkét nekünk kell.
-Mae. -*helyeselt Nimrodel, s szürke, fagyos arcán végiggördült egy könnycsepp.* -Értelek, s osztom a véleményedet is, ám - s kérlek, bocsáss meg kétkedésemért - te magad mondtad, hogy odajutni lehetetlen, a visszatérés pedig még annál is reménytelenebb. Mégis, hogyan tudnánk mi tenni bármit is? Hogy juthatnánk oda, s hozhatnánk vissza őt?
*Eledhwen fáradt sóhajjalt felelt.*
-Megértelek, Nimrodel, mellon nín, s hidd el, én magam épp oly bizonytalan volnék, mint te. Ám van... van valami. Van egy lehetőség, amivel talán lenne esélyünk...
*Társai mind felkapták fejüket és lélegzetüket visszafojtva hallgatták a hófehér kancát.*
-Nem... nem vagyok biztos a sikerben, de... de talán... -*pár pillanatra elnémult, aggodalmas gondolatok kergették egymást a fejében, de aztán eszébe jutott, miért is hívta ide...
-Lilina! -*szólt hirtelen a fiatal kancához fordulva.*
*Lilina készségesen előlépett és ijedt tekintettel várt.*
-A te párod ugye eriszi? -*hangott a kérdés.*
-I-igen... -*jött a válasz.*
-Helyes. Ha nem tévedek, te vagy az, aki Michaelangelónak köszönhetően a legtöbb eriszit ismeri közülünk.
-A-azt hiszem... de...
-Jól van. -*felelte Eledhwen.* -Nincs más esélyünk, úgyhogy figyelj jól. Te magad vagy rá az élő bizonyíték, hogy van remény, hiszen a te testedet egykor a Sötét Nagyúr gonosz lelke szállta meg, és lelked akkor...
-Nem!!! -*kiálltott közbe Lilina hirtelen, aki kezdte már sejteni, mit akarha tőle Eledhwen.* -Az teljese más helyzet volt. A lelkem nem hagyta el a testemet egyetlen pillanatra sem, a lelkem végig ott volt bebörtönözve a testemben, és a Sötét Nagyúr lelke uralkodott rajtam, de...
-Hallgass! Jól tudom, mi történt veled akkor! Hallgass és figyelj hát! -*intette csöndre Eledhwen. Nem volt dühös, de szavai kétségbeesett indulattal keveredtek, s bár halkan csengtek, mégis enyhe türelmetlenség érződött bennük.* -Lilina, értsd meg kérlek, ez nagyon fontos! Nincs más lehetőség... Azt akarom, hogy keresd meg és hívd ide azt az eriszit, aki a Sötét Nagyúr kiűzése után akkor a lelkedet visszatartotta. Hozd ide őt, vagy azt az eriszit, aki Frehar lelkét tartotta a testében egykor...
-Sagulont? Te Sagulonra gondolsz? -*kérdezte óvatosan remegő hangon Lilina.*
-A nevét nem tudom. -*felelte halkan Eledhwen, s hangja most megint oly nyugodtan és türelmesen csengett, mint máskor. Az egyetlen különbség a mély bánat és szomorúság volt, amelyet egy pillanatra sem tudott száműzni, a hangjából szintúgy, mint a tekintetéből.* -De szükségünk van rá. Kérlek! Lilina, meg kell tenned, értünk és Úrnőnkért. Rád talán hallgatni fognak... Ha te kéred őket, hogyha neked kell szívességet tenniük, Michaelangelo miatt talán...
-Miért kellenek? -*vágott Lilina a szavába, mire Nefadar dühösen felhorkant. Nem tűrhette a tiszteletlenséget, de szólni nem szólt. Normális körülmények között leteremtette volna Lilinát, de most...* -Miért van szükség rájuk?
-Ezt majd megtudod, ha megtaláltad őket. -*felelte Eledhwen.* -Ne gondold, hogy csak ahhoz van hatalmuk, hogy bent tartsák a lelkeket a testekben.
*Lilina döbbenten nézett Eledhwenre, ám amikor társaira tekintett, rajtuk csak a félelemmel vegyes undort, komor komolyságot, riadtsággal keveredett eltökéltséget látott. Ők már értették, mit akar Eledhwen, s a hófehér kanca is pontosan tudta, hogy értik őt.*
-Az ő hatalmuk ennek ellenkezőjére is igaz, Lilina. -*folytatta Eledhwen.* -Visszataszító és természetellenes dolog, és biztosra veszem, hogy nem szívesen teszik majd meg, még a te kedvedért sem, sőt, ellenkezni fognak talán, s hidd el, hogy én sem kérném ezt, ha lenne más választásunk, de nincs. Ez az egyetlen esély, amivel talán visszahozhatjuk Úrnőnket a Peremről.
-Még mindig nem értem. -*dadogta Lilina.*
-Én értem, de ellenzem. -*vágott közbe Nefadar.*
-Nekem sem tetszik az ötlet, de hallottad Eledhwent. Nincs választásunk. -*válaszolt Manwë.* -Ha van jobb ötleted, kérlek oszd meg velünk, Nefadar. Vagy talán hagyjuk Niphredillie Úrnőt odakint? Hagyjuk őt a Peremen?
*Nefadar erre nem szólt, csak dühösen fújtatott Manwë felé és haragosan dobbantott egyet a patájával.*
-Hagyjátok abba! A harag most nem visz sehová! -*dörrent rájuk Nimrodel.* -Sem rajtunk, sem Úrnőnkön nem segít az ilyen viselkedés!
-Még mindig nem értem, hogy... -*kezdte Lilina, de Esteleth közbeszólt.*
-A lélek nagyon törékeny és sérülékeny dolog, ezért kockázatos, amit kérni szeretnénk, s az sem biztos, hogy egy ilyen kíméletlen csapás után képes változatlan és tiszta maradni, de...
-Esteleth! -*szólt Eledhwen, mire a másik kanca elnémult.* -Majd én.
*Ezzel Lilina felé fordult és reszkető, de ellentmondást nem tűrő hangon adta meg a magyarázatot.*
-Azt akarjuk, hogy az egyikünk lelkét erővel szakítsák ki a testéből, és lökjék ki a Peremre. |
 A lények közt valami zavar keletkezett, amire gyanakodva nézett előre, de túl messze volt.
A harcilénynek tetsző peguni, és a fehér unikornis reakciója egy valamiről győzte meg: az itteniekben az a közös, hogy ő más......
Ő nem akart küzdeni. Világéletében a béke híve volt, és elégszer meg is fizetett már ezért.
Így, egy csöndes pillanatban, mikor mindenki Eledhwen zokogását nézte, Anhar bánatos és részvevő pillantást küldve felé becsusszant a sűrűbe.
Sárkánykanyargással hamarosan az erdő Sötétség lepte szélére ért, és ott tovatűnt..... |
*Szeme hirtelen kipattant, és tágra nyílt a rémülettől.*
-Nem.... -*nyögte halkan, alig hallhatóan, arcán a rettegés iszonyatával.* -...nem... nem lehet... Ó, Elbereth, segíts....
Eledhwen szinte minden egyes Szilnorin túltett higgadtság, megfontoltság, bölcsesség, türelem, józanság, tudás, nyugalom, szellemi és lelki erő tekintetében, s az Elsők között is az egyik legnagyobb hatalommal bíró lénynek számított...
Társai épp ezért riadtak meg, mikor az amúgy sziklaszilárd nyugalmú Eledhwen keservesen zokogva elterült a fűben és arcán patakként csordogáltak végig gyémántszínű könnyei.
Manwë szinte rögtön mellette termett, s Nimrodel is riadtan hátralesett a válla fölött, ám fél szemét továbbra is a két idegenen tartotta.
Eledhwen lassan feltápászkodott a fűből, s térdre kecmergett, de vállai még mindig rázkódtak a néma zokogástól. Kezdte újra visszanyerni önuralmát, s a következő pillanatban - Manwë aggódó szavaival mit sem törődve - már hívta is Nefadart, majd egy pillanattal később a Fény Hálójának egy újabb csillámló pontján megérintette Lilina elméjét is.*
-Szóltam nekik. Már jönnek. -*csak ennyit mondot. Hangja gyengén sok sírástól halkan, de határozottan és nyugodtan csengett. Társai faggató tekintetére csak tagadóan megrázta a fejét, és határozottan hozzátette.* -Nem! Majd akkor mondom el, ha már ők is itt lesznek... |
*Szeme sarkából mozgást látott, s fejét gyorsan arrafelé kapta. Döbbenten meredt a két idegenre. Egy pillanatig még némán állt, majd tett egy lépést előre, szarvát enyhén előreszegve, s mikor megszólalt, hangja csöndes volt, ám annál fenyegetőbb.*
-Kik vagytok, idegenek? |
Döbbenten lépett hátra a hirtelen feltűnt peguni elől, majd szembe lassan bánat és belenyugvás költözött.
- Nem tettem semmit. Semmi rosszat. Főleg nem nekik. Nem kell félned, idegen, nem akarok bántani senkit.
Hátrált a lény elől, lassan már a fák közé ért, elhagyva a tisztást. |
*Könnyedén galoppozott az erdőben és módszeresen kerülgette a fákat. Egyszerűen csak a kedve hajtotta és az emlékek, amik a régi korszakokból törtek elő, abból, amikor még nem egy ezred tartozott a hatásköré alá. Ám azóta sokminden megváltozott. Részben maga is.
Miközben magában morfondírozott, egyszer csak eltűntek a fák körülötte és egy tisztáson találta magát. Néhány méter elég volt, hogy a sebes tempóból állóra fékezze magát egy kisebb varázslat közreműködésével.
Meglepődve nézte a kisebb csoportba tömörült lényeket, majd megakadt pillantása egy kicsit messzebb álló félsárkányon. Nem tudta mire vélni a dolgokat, de jobbnak látta elkerülni a veszélyt.
Ismét vágtába ugrott és meg sem állt, amíg a félsárkány és a hófehér lények közé nem ért. Ott szétbontotta szárnyait és a magasba emelte, hogy ne lehessen átlátni az egyik oldalról a másikra.*
- Mit tettél félsárkány? - *sziszegte az előtte állónak.
A múltban sokszor akadt hasonló féle lényekbe és jól tudta, hogy amilyen eszesek, olyan veszélyesek is.* |
A félsárkány kanca nem tudta mibe keveredett.
Különös hangok szőtték bele magukat a fülébe, fonódtak a lelkére, és félig-meddig értetlen dühvel, félig-meddig kíváncsisággal és gyanúval telve lépdelt az erdő mélyére.
'Különös....nem emlékeztem erre a részére!'
Kilépett a fák közül, és megállt. Nyaka hátrahúzódott, sárkányos ívet leírva a meglepetéstől.
- Üdv! - mondta gyorsan, hogy udvarias keretek közt maradjon, de nagyon halkan, mert nem tudta, hogy nem zavart-e meg valamit, valami fontosat, meg persze nem kerülte el a figyelmét a fekvő unikornis sem. Aki láthatóan erejét megfeszítve küzdött valamivel, valamiért.
'Várjunk egy pillanatot!'
A fekvő lény ismerős volt. Egy fairth-szerű látomás ugrott be a fejébe, épphogy átsuhanva, valaki más emlékeiből.
- Eledhwen - suttogta a lényre meredve. |
*Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
Igyekezett minél több Szilnorit elérni a Fényen keresztül, de úgy tűnt, hogy sokuk még mindig nem tért magához önkívületi kábultságából, mások pedig elemük révén álltak ellen... Eledhwen minden tudását és szellemi erejét beleadta a kimerítő feladatba, ám még így sem ment mindez olyan ütemben, ahogyan azt tervezte...
*Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Nos? -*szegte fel türelmetlenül fejét a fehér pegazus csődör.* -Hogy haladsz?
-Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
*Manwë idegesen fújtatott, és felvetette büszke fejét.*
-Nincs több időnk, Nimrodel, te is tudod! Legalábbis olyan nincs, amit feleslegesen elvesztegethetünk...
-Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni!
*Nimrodel egy 'na-ugye-én-megmondtam' pillantással végleg elhallgattatta Manwët, és elnézést kérő tekintettel biccentett a hófehér kanca felé.*
-Goheno nin, Esteleth, mellon nín. Ne haragudj, barátom, kérlek bocsásd meg viselkedésünket.
*Esteleth biccentett, de szemeit már újra szorosan behunyva igyekezett megérinteni egy-egy Szilnori elméjét.*
*Eledhwen egy erőtlen sóhajjal kinyitotta szemét és társaira pillantott.*
-Míryel már jön, Nefadar és Thesztrál szintén úton van, Szauron és Sugár még nem tért magához, Crystint pedig nem sikerült elérnem... Ám képtelen vagyok... muszáj pihennem... nem bírnék még egyszer... -*nyögte alig hallható hangon, és lábai oly vadul remegtek, mintha bármelyik pillanatban összerogyhatnának a kanca alatt.
Manwë sietve biccentett neki, Nimrodel pedig mellé lépett, hogy támogassa, és óvatosan segített Eledhwennek leheveredni a fűben. A kanca hálásan pillantott társára.
-Nem sokára újra megpróbálom, most csupán egy kis erőt gyűjtök. -*biztosította a pegazus csődört, és fáradtan rámosolygott, azzal lehajtotta fejét a fűre, és csöndesen relaxált.
Esteleth azonban ezalatt is tovább hívta a Szilnoriakat... |
[196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eledhwen a tisztás közepén állt, és szorosan összeszorított szemmel, mélyen a Fény Hálójába merülve koncentrált.
*Manwë idegesen toporgott nem messze mellette.*
-Shhh! Manwë, ne sürgesd őt! Sokkal nehezebb dolga van, mint hiszed. Frehart például nem lehet túl könnyű elérni a Fényen keresztül... Ráadásul eddig még soha nem kellett egyszerre megérintenie mindannyiunkat. Hagyd egy kicsit, adj neki időt...
-Sedho! -*sziszegte oda a szintén erősen koncentráló, behunyt szemű Esteleth.* -Hallgassatok! A Fény hatalmas, és ragyogó útvesztői végtelenek... könnyedén eltévelyedik rajta, aki nem elég fegyelmezett... -*suttogta, majd résnyire nyitotta szemét, és lesúlytóan a két beszélgető lényre pillantott.* -Márpedig ilyen hangzavarban képtelenség rendesen odafigyelni! 
-Valaki egyszer közületek azt mondta nekem... -*vágott közbe Nefadar.* -...hogy a mentorok és nevelők éppoly fontosak a Birodalomnak, mint maguk a lények. Azt mondta, ha egy nevelő bajba kerül, azzal Simbelmyne szelleme is veszélybe sodródik, ugyanis nemcsak egy nevelőt veszít, de valami többet. Elveszít egy részt önmagából is, s a Birodalom csökkenni fog, ezért ez mindenkire tartozik. -*szeme összeszűkült.* -Meghazudtolod tán a társad szavát? Ha most cserbenhagysz minket, nemcsak a saját lelkiismereteddel kell számolnod, de az ő igazát is megkérdőjelezed.
Korde éppen a felhők közül csodálta a birodalmat mikor észrevett egy veszekedő társaságot.Széppen lassan leszált kcisit távolabb egy fa mögött majd közelebment de úgy, hogy ne lássák meg.
Dühösen vette észre a harci pegunit a háttérben, majd visszakapta zaklatott tekintetét a szilnoriakra.
-Én... én nem... nem direkt csináltam -*dadogta a vicsorgó, tűhegyes fogakra meredve.* -Nem akartam neked fájdalmat okozni... Véletlen volt... -*bizonygatta őszintén.*
*Miközben a hófehér lényeket nézte, halk suhanást és kis széllöketet érzett. Arra fordult és látta, hogy a félsárkány eltűnt. Egy ideig a fákat pásztázta, majd visszafordult a tanácskozókhoz.
A lények közt valami zavar keletkezett, amire gyanakodva nézett előre, de túl messze volt.