|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 Fekete, mély szemeiből üresség nézett vissza kárörvendőn a kancára.
- Ó, kicsi kanca, felejts el! Már tudom az igazat, és nem számít többé semmi más!!!! Tudom! |
Megrezzenve visszafordult. Újabb villámok? Ez nem lehetett Névtelen...
'Ki ez?...' gondolta döbbenten. Csak állt, egy helyben...és furcsa módon egy villám sem találta el...
És ahelyett, hogy elmenekült volna, a villámok között lassan a pegazushoz lépkedett.
-Méghogy satnyultak...-szólalt meg halkan, ahogy a mén elé ért.
-Ki vagy Te?-állt rendületlenül, szemeit belefúrta a másikéba. Névtelent kereste...
'Gyere vissza!' |
Névtelen kegyetlen, jéghideg kacajt hallatott, és egyik szárnya kicsiny intésével akkora szelet kavart fel, ami egyszerűen tovatüntette a ködöt!
- Szánalmas kanca! Azt hiszed ennyivel bármit is elérhetsz?! Ennyi kis rózsaszín köddel?! Csoda, hogy a mágia lényei fennmaradtak, ha az én korom óta ennyit satnyultak!!!! De nem számít! Most a gyengeségnek vége! Bosszút állok Rajtatok, bűnösök!!! - nyerítette, és az utolsó szavai már viharzúgásból álltak össze!
És villámai záporozni kezdtek a három lényre!!!
 - Ez nem Névtelen! - nyerítette döbbenten, ahogy a pegazusra bámult fel.
- Ízisz, ez Ő!!! - sivította a hangja a feltámadó szélben, mielőtt egy pillanat alatt, védelemül emelt kicsiny pajzsa beleremegett az első villámokba!!! |
A villám becsapására valami megrendült benne. Hát Névtelen el is felejtette? Fel sem ismeri?... Nem ijedt meg tőle...
Elrugaszkodott a szikláról, és a csapattól nem messze ért földet. A dobbanása következtében ismerős rózsaszín ködje jelent meg, amely csak a pegazust érte el...
Azután egy szó nélkül visszafordult, hogy távozzon... |
Lepillantott a hozzá kiáltóra. Szinte meg sem ismerte a fejében tomboló hatalmas zavartól! És végképp nem zavartatta magát....
Lazán intett, mire egy villám a rózsaszín unikornis mellett csapott le az égről, és egy kanyarral a két unikornis felé fordult alant!
Alig néhány méterre csapott be tőlük a földbe!!!
Rémülten nyerítve ágaskodott fel, párját védőn, amikor a villám feléjük tartott!
Aztán szinte vakon és sötéten dobbant a talajra.
|
Régóta állt egy kiugró sziklán. Rákészült, hogy elhagyja a végtelenség dimenzióját, ezúttal végleg. De valami megállásra késztette.
Az ég színe változott...a szél feltámadt...és ahogy felnézett, ismerős alakot látott kivillanni a borús felhők közül. Lekapta fejét a lent megtorpanó párra, majd vissza. Hirtelen elkiáltotta magát:
-Névtelen, elég! |
Ködláng nem is szólt semmit, nem is gondolt semmit amíg el nem kezdte érezni a változást ő is: a táj körülöttük mintha kihalt volna....Habár a látvány nem változott semmit, Ködláng úgy érezte semmi élő nincs körülöttük, minden csak héja annak, amit korábban jelentett....
Lefékezett.
- Ízisz, várj!
Körülnézett. Nem tetszett neki itt valami!
Feszült a mágia! Nekinyomult az elméjének!
Rémülten felnyerített, amikor az ég elfeketült felettük!!!
- Mi folyik itt?!?!?
Aztán megfagyott a vér az ereiben.....A szél feltámadt, és a mágia, ami ellenszenvesen, vésztől terhesen nehezült rájuk, mostmár ismerőssé lett!!
Fekete, izzó szemekkel állt egy hatalmas felhőn, vihara tombolt körülötte, és a két apró alakot nézte a mélyben....... |
 Az "átszellemült" arca erre csak mosolygott, s tovább vágtatott....
|
- Remélem tudod mit csinálsz - mormogta csak magának, és vágtatott tovább párja mellett. |
-Tisztában vagyok vele!-mondta a semmibe, majd egy pillanatra le kapcsolódott a "vezetékről" és meleg pillantást vetett Ködlángra, mosolyogva-Majd megállok, ha érzek valamit.-S visszatért a mágiába. |
Ködláng szemeiben tettvágy lobbant, és Ízisz mellé szökkent, tartva a tempót. Aggódott, hogy a kanca esetleg elesik, de eddig nem történt baj, és kész volt elkapni is!
- Ízisz, ne menjünk túl közel! - kiáltotta figyelmeztetőn.
- Mi van, ha csapda?? |
-Persz, persze!-helyeselt, s bhunyta a szemét minél érthetőbben próbálta megformázni a szavakat gondolataiban.Félig meddig sikerült, s "elküldte a hálón":"Nem akarunk rosszat.Épp egylényt üldözünk, aki hatalmas erővel bír, és...."De itt félbeszakították.Egy fa szólalt meg valahol:"Nem rég, egy órával ezelőtt valami hatalmas erő bontotta fel a szálakat egymás közt.Nem tudtuk, mi volt az, de végülis sikerült fel építeni újra a kommunikációs kapcsolatot.Az idegen gyorsan tovább állt és az aurája is...de még itt lehet!"
"Merre ment?"
"Mi nem adunk irányokat.Böngéssz végig a szlakon, s ahol megszakad, vagy gyengébb valamelyik, ott lesz az aura, s közelben a tulajdonosa...."
"Köszönöm"szólt Ízisz alázatosan, s vágtába ugrott.Vágta közben így szólt Ködlánghoz-Nem tudni pontosan merre van, de itt járt!Talán még utol érhetjük!
Nem nagyon nézett a lába elé, félig a mágiában volt, s kutatott.Olyan volt, mint egy villamos, amely arratart, amerre az a szál megy, amelyen van.... |
Aggódva Ízisz mellé sietett és vadul törte a fejét.
- Tudsz ezzel kommunikálni? Akkor mondd meg, hogy jót akarunk! Hogy egy elenséget keresünk, aki a békére tör! |
Nem figyelte Ködláng reagációját, szemei a semmit nézték, de láthatóan magánál volt.-Itt...mágia úton pezseg az élet!....Épp rólunk beszélnek....mindenki!-közvetített-Azt kérdezik, kik vagyunk.. |
Feszülten pördült hátra, máris harcrakészen megfeszülve.
- Mi az? - csattant fel. |
Meglepte Ködláng "hadúri" hangneme, de tetszett neki.Bólintott és követte.Ő maga nem figyelt, hanem magába mélyedt és erősen koncentrált.Mágiáját kiterjesztette, mint valami kereső hálót.Megdöbbenve vette észre, s meg is állt.Itt kihaltnak látszott minden, de a mágiában csakúgy pezsgett az élet!Mint valami fórum, hallotta a növények és más láthatatlan vagy távoli lények beszélgetését, s érezte is, ki merre van!
-Ezt nem hiszem el!-szaladt ki száján. |
Ködláng gondterhelten mormogva válaszolt:
- Én sem...Ami a hadászat szempontjából azt jelenti, hogy őrültek lennénk, ha nekivágnánk.
Kelletlenül elmosolyodott.
- Dehát nem tudunk mást tenni, nem igaz?
Dobbantott egyet, kihúzta magát, és elszántan a messzeségbe nézett.
- Én megyek előre. Te jobb mágus vagy, így ha csapdába esem, Te tudsz többet segíteni, én meg a támadókkal elbírok. Légy óvatos, hátha valamit nem veszek észre! - mondta komolyan, régi, hadúri stílusában, azzal vetett még egy pillantást Íziszre, és előreügetett. |
-Eddig nem vettem észre...de most, hogy mondod, nekem is az az érzésem...-nézett körbe.Nem látott semmi mozgást, pedig sokáig nézte a távolt.-Lehet, hogy mindig ilyen csendes ez a környék....még sosem jártam erre.-mondta halkan. |
Felzárkózott és gyanakodva, feszülten vizslatta a környéket.
- Nem is tudom.....De egy kicsit nyomaszt itt valami...Habár nem tudnám megmondani micsoda...Ízisz itt mindig ekkora a csönd? Vajon...csak én érzem úgy, hogy figyelnek? - horkantott. |
-Én sem jártam itt még, de a neve alapján valóban hatalmas vidék!-sóhajtotta az utolsó pár szót.
-Hosszú útunk lesz!De legalább felfedezzük ezt a vidéket...is... |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Fekete, mély szemeiből üresség nézett vissza kárörvendőn a kancára.
- Ez nem Névtelen! - nyerítette döbbenten, ahogy a pegazusra bámult fel.
Az "átszellemült" arca erre csak mosolygott, s tovább vágtatott....