|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 19:12 - |
 *Szauron leszállt a homályba burkolózott erdőben, majd megállt és felpillantott. Meg akart bizonyosodni róla, hogy Cardassya nem maradt le valahol, de nem; a kanca épp most szállt le mellé.*
-Nos, eddig hogy tetszik? Gondoltam, a Félelem után jobb lesz, ha először egy effajta, homályos, ijesztőbb helyre hozlak. -*mondta a kancának, és még ő maga is meglepődött saját magán.
Szauron, a nagy és félelmetes csődör figyelmes és törődik másokkal?! |
[241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Tennoio közben, miután kiértek a Félelmek Országából, alaposan vizsgálódni kezdett körben.
Itt nem lehetett messzire ellátni, és a Sötétség itt igazán otthon érezhette magát, velük ellentétben.... |
 - Hajrá! - kiáltotta maróan, majd meggondolva magát kilőtt az ösvényeken vágtában.
|
-Én a helyedben nem pimaszkodnék! Hány éves is vagy? Hét? Nyolc? Sokkal többet tudok erről a koszos világról, mint hinnéd. -vágott vissza kissé ingerülten Szauron.
-És nem vagyok se tanító, de bébiszitter. A gyermekmegörző babasarok nem itt van, kölyök. És pláne nem szokásom ilyen nyámnyila, szájhős csikókat tanítgatni, aki az első szembejövő árnyaktól maga alá csinál. Na, takarodj! -förmedt rá, és kitárta hatalmas, erős szárnyait. Izmait megfeszítette, és ugrásra készen állt.
-Ne akarj még jobban földühíteni! -morrantotta, majd elrúgta magát a földtől, és elindult a Sivatag irányába. Úgy gondolta, elege van a társaságból, és ha van hely, ahol egyedü lehet, hát akkor az a sivatag... |
| - Aha. Hát, ha abbahagytad a bölcselet osztását, akkor talán folytatom a bajok megoldását! Te meg csak tanítgass! Talán egy napon, ha maradnak életben elegen, akkor szüksége lehet a csikóknak egy magadfajta bölcselőre! - morogta, majd megjelenítette a szárnyait és nekikészült a felszállásnak. |
-Jól van, kölyök! Képzeld, nekem is van nevem. Mint általában mindenkinek. -vont vállat nemtörődöm módon Szauron. -De attól nekem te még kölyök maradsz.
-Szóval feladatot, mi? Hát jó. Akkor tőlem is kapsz egyet. Jegyezd meg: nem minden az, aminek látszik! Nagyon fontos, mert sokszor mentheti meg az életedet, ha ezt az aranyszabályt tudod. |
- Áh! Mint mindenki, én is feladatot kaptam...Egy lázadó sötét lény ki akart törni a Sötétségből....A gazdám engem küldött, hogy nézzem meg hogyan boldogul....A lényt megölték, engem meg majdnem elkaptak, végül is idáig tudtam menekülni előlük....de már nem sok volt hátra. - mondta vállvonogatva.
- Nevem pedig van. Dark Schedule vagyok. - villant meg valami különös a szemeiben. |
Szauron hatalmas dobbanással ért le.
-Szép volt, kölyök! Na, látod? Így kell ezt csinálni! -morrant Szauron, és mintha arcán valami halvány mosoly-féle jelent volna meg.
-Mellesleg... hol botlottál te bele ezekbe a szemfényvesztőkbe? Elég kihalt része ez az erdőnek... nem mondhatni, hogy nyüzsög az élettől, tehát nyílván nem itt szedted össze a kis barátaidat. |
'Illúziók?!'
Az egyik lovag felé tartott!
Megbénult a rettenetől, de közben ott zengett a fejében a csődör mondata....
És a következő pillanatban, épp előtte az alak szertefoszlott!
Körülnézett, és egyik a másik után tűnt el!!!! |
-Ne engedd magad, kölyök! Ezek csak illúziók! -ordított Szauron a fekete unizus után.
-Azért nem tudod megölni őket, mert valójában nem léteznek! Küzdj ellenkük! Ha nem léteznek, hatalmuk se lehet fölötted! Csak azért tűnik úgy, hogy van, mert te magad is elhiszed! Csak addig erősek, míg elhitetik másokkal, hogy azok! Ne engedd magad! Ne hidd el!
Szauron lecsapott a magasból, és megcélozta az egyik ilyen teremtményt. Egy hatalmas rúgás a patájával, és a káprázat lassan füstként szertefoszlott...
-Látod, kölyök? -kiáltott oda. -Ennyi az egész. És én még azt hittem, végre egy jót szórakozhatok... |
Előhívta szárnyait, és felrepült.
Nemsokára kitört a sűrű feketeségből, és már majdnem a hatalmas pegazusnál volt, amikor valami láthatatlan hatalom visszarántotta a földre!!!!! |
Szauron behunyta szemeit és mélyet sóhajtott, mintha béketűrésért fohászkodna az égiekhez.
Végül szemei felpattantak, s arcán csibészes mosoly terült szét.
-Helyes! Jöjjenek csak! Már úgyis nagyon régen szórakoztam! -vigyorgott kajánul, majd elrúgta magát a földtől és a levegőbe röppent. Kibontotta óriási szárnyait, s pár hatalmas csapással a magasba lendült. Lenézve azonnal meglátta, kik is lesznek szórakozásának tárgyai.
-Nagyszerű! -vigyorgott gonoszul. -Nézzük csak meg, hogy tetszik nekik a sötétség.
Erre mindent olyan mély és olyan sűrű fekete éjszaka borított el, hogy lepillantva még a saját karját sem láthatta az ember. Az erdőben pedig, a sok kiálló gyökér és tuskó közt, ilyen sűrű sötétségben nagyon veszélyes és kockázatos a lovaglás... |
- Lovagok.....És nem félnék tőlük, ha meg lehetne őket ölni! De nem lehet! Nem fog rajtuk a Sötétség! Pedig nem a Fény lényei! Sosem láttam még ilyet! - mondta ide-oda járó a rémülettől kidülledő szemekkel, eszelős rettegéssel a hangjában és az elméjében.
A dobbanások egyre közelebbről hangzottak!
- Ha repülök, akkor is valahogy mindig lekerülök! |
-Kik ők? -pillantott hátra az idegeskedő kis mitugrászra Szauron.
-Nyugodj már meg, hát nem hiszem el! -förmedt rá. -Annyira vacog a fogad a félelemtől, hogy nem hallom a saját gondolataimat sem... Mondd el szépen, hogy kik üldöznek! |
Teljesen elképedt! A Sötét lény nem öli meg?!
- De....és....?
Aztán nem szólt, csak eltüntette a mágia és izgalom miatt újra létrejött szárnyait, aztán kissé lehiggadva válaszolni akart, de dobogást hallott!
Gyorsan elbújt a nagy pegazus mögé.
- Ők jönnek! - mondta rémülten. |
*Szauron dühösen és idegesen forgatta szemeit.*
-Édes istenem, mi van már megint?! -*dühöngött, mikor ismét beléütközött valaki. Kezdett nagyon elege lenni.*
-Arda minden teremtményére, neked meg mi bajod van?! Ha olyannyira vágysz a halálra, miért nem keresed olyan helyen, ahol nagyobb eséllyel ért téged utol? Könyörgöm, engem hagyjál békén az ilyesfajta hülyeségekkel! -*mondta, de látta, hogy bár az unizus nagyszájú, mégis mennyire fél tőle, kicsit lehiggadt. Egyrészt mert elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy még mindig a régi, félelmet keltő Szauron, másrészt viszont nem akart még jobban ráijeszteni az unizusra. Úgy gondolta, ennyi is elég.*
-Erura, kelj már föl, te szerencsétlen!! -*dohogott, és felhúzta a földről a fekete teremtményt.* |
'Khárosz! Khárosz! Merre lehet ez az őrült mikor kéne?' kergette a fejében a gondolat önmagát, miközben kétségbeesetten vágtázott át a sűrűn.
Aztán egy kanyar után ösvényt talált! Remélte, hogy nem visszafelé visz, így azon folytatta útját. Aztán legnagyobb meglepetésére egy óriási fekete alakba rohant!
Lezuhant a földre!
Gyorsan megrázat a fejét, hogy lásson a sörényétől, majd torkában dobogó szívvel felnézett.
Egy hatalmas pegazus nézett vissza rá fenyegető tekintettel. Egy sötét lény!
Kis ideig érezte magán eluralkodni a kétségbeesést, majd belenyugodott a sorsába, és sötét elszántsággal farkasszemet nézett a fölé tornyosuló lénnyel.
- Rajta! Na, csak rajta! Ölj meg, essünk túl rajta! - kiáltotta kemény hangon, pedig a lelkében rettegés tombolt! |
| -Hagyjál már békén! -*morogta Szauron, és még a távozó után eresztett egy láncvillámot, bár tudta, hogy semmi értelme nincs. De olyan jól esett eljátszania a gondolattal, hogy ez a mihaszna, nagyképű, sehonnani kis csődör-utánzat ropogósra sül... Sötéten elvigyorodott, aztán pillantása az elhamvadt rózsaszárra siklott... egy darabig némán ácsorgott fölötte, majd lassan elindult és folytatta az útját.* |
 Visszanevetett.
- Inkább álmodozz csak! Ott találkozunk! Feltéve, hogy a bánat nem emészt el, mint a tündécskéket! A kedves kis Cardassya után! Bár szerintem gyorsan megvigasztalódik...hacsak valaki ki nem töri addig a nyakát!!!!!
Azzal teljesen eltűnt. |
-Idegesítesz! -*morrant Szauron.* -És az, aki engem idegesít, általában nem él már sokáig...
~Általában nem is...~*gondolta.*~De most sérült és gyenge vagyok. Hagynom kell futni... De egyszer... egyszer ígérem, még elkapom a grabancát, és akkor aztán úgy megcibálom, hogy elfelejti azt is, merre van az Álomvilág és merre van a valóság. |
Felnevetett! Valahogy mindig félresuhant a villámok elől!
- Ó ez a megszállottság! Láttam már! Beleestél a Szörnyhercegnőbe?! Háháháhá! Na persze....Nem Te lennél az első! Vagy ez afféle szerelem-képzelet lenne? De szép rémálmiad leszenk ennek hála! Biztos Te is csak egy vagy! Akit megszerzett, aztán, mikor megunta, eldobta! na ja...Elég érdekes votál, hogy felkeltsd a figyelmét......de ahhoz már Te is kevés voltál, hogy megtartsd! Háháhhá! Mi más magyarázata lenne, hogy egyedül kódorogsz itt egy fekete rózsszárral???? Háháháhá!
- Hát kellemes sírást!
Felugrott és szárnyak, vagy bármi egyéb nélkül elsuhant a lombok közt! |
[241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Szauron leszállt a homályba burkolózott erdőben, majd megállt és felpillantott. Meg akart bizonyosodni róla, hogy Cardassya nem maradt le valahol, de nem; a kanca épp most szállt le mellé.*
Tennoio közben, miután kiértek a Félelmek Országából, alaposan vizsgálódni kezdett körben. 
- Hajrá! - kiáltotta maróan, majd meggondolva magát kilőtt az ösvényeken vágtában.
Visszanevetett.