|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 15:17 - |
 *Eldina csöndesen lépkedett a fák között, de patái alatt hangosan ropogott a friss hó. Kifelé tartott az erdőből, mikor egy kicsiny őz került az útjába. Eldina megtorpant és hűvös nyugalommal pillantott le a kis állatra. Várta, hogy tovább menjen, de az őz nem mozdult.*
-Na mi lesz? Nem mész? -kérdezte halkan. Majd neszezést hallott jobbról, abból az irányból, amerről az őzike jött. A kis állat ijedten megugrott, és bevetette magát az erdőbe. Eldina lassan oldalra fordította a fejét, és két trollt látott előmasírozni a fák közül, bamba vigyorral a képükön. Az egyik egy könnyed mozdulattal kidöntötte az útjában álló fát, a másik pedig gyökerestől kicsavart egy fenyőt...* |
[216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
*Eldina figyelmesen hallgatta Diadémot. Nagyon érdekesnek találta a dolgot. Sőt, tulajdonképpen mindkét lényt roppant izgalmasnak vélte, tekintve, hogy eddigi élete során alig-alig látott fajtájabélieket. Csak nagyon kevés alkalomra tudott visszaemlékezni, mikor találkozott egyel. Ő mindig is itt élt, az Örök Tél Birodalmában, és óvta az erdőt, s a benne élő állatokat. Ez volt a dolga. A kötelessége. És nem is volt semmi gondja a magányos élettel. De néha kegyetlenül rátört az érzés, hogy unja már az egyedüllétet és szeretne társaságot. Nem nyulakat, rókákat meg őzeket, hanem más egyszarvúakat. A baj csak az volt, hogy kevesen vetődtek erre, és még kevesebben bírták ki az itteni zord hideget. Hát még Eldina fagyos, jeges közelségét, hűvös érintését...
Épp ezért olyan jó volt most ezzel a két lénnyel lenni. Eldina nem tett semmi mást, csak csöndben állt, és telhetetlenül figyelte őket.* |
 -Nagyon köszönöm az ajállatot és élnék is vele..Igazad van az én elemem a föld és biztos vagyok benne, hogy erős leszek, de a fű varázslás az alap, tehát velünk születik, az ön gyógyító képesség csak akkor lép érvénybe, amikor a legelősször kerülsz életveszélyes helyzetbe.Mondjuk, nekem érdekesen jött az egész:zuhogó esőben születem, ezért a bőröm megszokta az árnyékosságot, és mikor megéreztem a napot...mondjunk annyit hogy nagyon elszédültem e képességem csak annyit segített, hogy eltűröm már többnyire a napfényt, kivéve a délit.-mondta Razornak és Eldinának, majd legelni kezdett és lefeküdt.-Úmagy nem kell félteni most már ez a nap szak sem halálos.-mosolygott. |
 - Ó igen. - mondta elkerekedett szemekkel.
- Húha, Diadém! Akkor Neked is maga az Erő az elemed? Sokan hiszik, hogy az testi erőt jelent, és van, akinél ez igaz is, de sokaknál ez idővel többé lép elő! Neked meg láthatóan nem okoz gondot azt használni a varázslatokhoz! - mondta elismerő hangon.
Végül odalépett a fűhöz és nagyot harapott belőle.
- Ha akarod, egyszer találkozhatnál egy barátommal, aki lehetséges, hogy tudna neked segíteni. Hogy még tovább fejlődj! |
| Diadém megértette Eldina pilantását, majd Razorra koncentrált és begyógyította nehezen a sebeit a vércseppek csak potyoktak az arcáról. Amikor Razor sebei begyógyultak azt mondta:-Menjetek előre, én elintézem a maradékot!-azzal megvárta míg biztonságos helyre nem húzódnak Eldináék és ekkor látványosan kicsit lebegett szemei és körvonalai pirosan izzattak, majd megrázkódott a föld és lavina zúdult a teremtményekre.Mikor végzett a töbiekhez sietett: -Mindenki jól van?-kérdezte.Varázsolt füvet, hogy mindnki ehessen és közben gyógyítgatta saját maga sebeit. |
- A harc, az első harc előtt. Rágtam valami zöldet... - mondta fintorogva.
- Hideg volt és ízetlen.....És kemény..... - morogta.
Megrázta magát és kicsit jobb lett az állapota. Hirtelen vágátba ugrott és (átugrálva a hullákat) körberohanta a teret, ahol álltak.
Sokkal jobban érezte magát.
- Nagyon zavarna benneteket, ha azt mondanám gyerünk innét? |
*Eldina szánakozva nézte Razort. Szívesen segített volna kicsit felmelegedni, de hiába, ő csak hideget és fagyot tudott teremteni. Ha hozzábújt volna, hogy a testével melegítse, az se lett volna hatásos, mivel Eldina teste örökké hűvös volt, és egyetlen érintésétől mindenkit azonnal kirázott a hideg és libabőrős lett. Talán Diadém tudna segíteni. Várakozón nézett a másik kancára.*
Aztán látta, hogy Razor milyen sovány...*
-Mikor ettél utoljára? -*kérdezte, gyanakvón összehúzva szemöldökét.* |
Csak félig volt magánál és nem is válaszolt.
Hempergett és hempergett, alig érezve, hogy a horzsolásai és sebei véres csíkokat festenek a hóra, és teljesen lehűl.
A szarva lassan tisztult, az arca nemkülönben, így jó idő múlva kelt fel, nem is kicsit vacogva, és próbált uralkodni magán. |
*Eldina az utolsó orkot is jégszoborrá fagyasztotta, s miután a szörnyeteg elkékülő szájjal elterült a hóban, visszalépdelt a két unicornishoz.*
-Minden rendben? -*kérdezte. Az ő szarván egyetlen egy csepp vér se látszott.* |
A jégfal nagyban megkönnyítette a dolgát. Csak össze kelett terelnie az ellenségeit, mint a birkákat a kutya.
Az összeszorult orkok nem tudtak rendesen rátámadni, bár többször is rárohantak és a tömeg maga alá temette őt. Ilyenkor csak a szerencséjének és gyors reagálásának, meg fogainak köszönhette, hogy nem ölték meg.
A szarva már teljesen vörös volt, az arcáról nem is beszélve, de nem állt meg.
És mire lehiggadt, hogy körülnézzen, hullák feküdtek a forró, kiömlő vértől olvadozó havon.
Undorral kereste meg a kijáratot, majd kipréselte magát rajta. Akármennyire soványodott is le, a hullahalom félig eltorlaszolta azt, így kicsit meghorzsolta magát, de végül kijutott!
Nagyot sóhajtott, és csak ekkor vette észre, hogy kicsit remegnek a lábai.
Megrázta a fejét, nagyokat lélegzett, majd hemperegni kezdett a hóban, igyekezve ledörgölni magról a vért.
'Mi van velem?!' |
*Eldina taktikája inkább defenzív volt. Úgy tűnt, főleg a védekezésre összpontosít, nem pedig a vad és mindent letaroló támadásra. Gyémántkemény jégfallal vette körül az orkokat, épp csak annyi rést hagyva a falon, amin egy felnőtt unicornis kifér. Miután végzett a jégfal felemelésével, a szétszéledt, szabadon levő orkokra koncentrált. Neki egy leheletnyivel könnyebb dolga volt, mint Razornak: nem kellett halálra sebeznie az ellenfeleit a szarvával, elég volt az is, ha csak megvágta, vagy megkarcolta őket. Ha ugyanis jeges szarva bármiféle sebet is ejtett a szörnyeken, az megfagyott. A sérüléséből kiindulva lassan elkezdett jegesedni, míg végül jégszoborrá nem vált és teljesen kihűlt, azaz meghalt.
Eldina így nem tett mást, mint egyetlen kiáltással a szétszéledt támadók után iramodott és vaktában vagdalkozott. Hamarosan minden, a jégpáncélon kívül rekedt ork holtra fagyva, szoborrá válva állt, vagy hevert a hóban... |
- Köszönöm a szavaidat. - mondta halkan Eldinának, majd felnyerített, felágaskodot és vágtába ugrott az úton.
Nemsokára elérte az orkokat. A gyorsasága és a megjelenése okozta meglepetés miatt nem is tettek semmit a mocskos lények, míg az első sort le nem kaszálta gyémántkemény patáival.
Aztán meg már túl mélyen járt köztük, és próbálták leszedni nyilakkal, de egyszer sem találták el. Nem is mertek jobban rálőni, mert féltek, hogy egymást találják el. Mert ő mindig a sűrűbe fúrta magát.
|
Tovább szimatolt.
- Hiba volt az úton maradni. Könnyen a nyomomra akadtak!
Hatalmasat szippantott a levegőből minden irányban, majd biccentett.
- Szerencsénk van. Egy irányból jönnek. Ha nem akarnak bekeríteni minket, minden rendben lesz. |
*Eldina a csődörre nézett.*
-Tudom, hogy néha nem lehet kitérni előle, és nem vetlek meg érte, hogy mások védelmében harcolsz. Nem vetek meg érte senkit! Sőt, tulajdonképpen becsületreméltó dolog, hogy a saját életedet kockáztatod csak azért, hogy másoknak ne kelljen. Csak én magam nem szeretem. Pedig néha nekem is muszáj...
*Ő is beleszimatolt a levegőbe.*
-Mint ahogy most is, hamarosan... |
| Diadém bólintott. |
- A Sötétség mindenkire hat valahogy. A lényeg, hogy észrevedd, és ne engedd, hogy Te is sötétbe fordulj!
- És nem hiszem, hogy bánnod kellene...Csak ne feledd ki vagy és ne feledd, hogy mivé nem szabad válni...A jogos harag is túlzó lehet idővel!
Nagyot szippantott a levegőből.
- Jönnek! |
| Diadém is magába pillantott:-Bocsássatok meg, tényleg nem beszélek így....Mi történt velem?-kérdezte magától csendesen.Nem tudta, hogy ez amiatt van, mert túl hamar nőtt meg a varázsereje és nem tudta még feldolgozni magában, amúgy ez teljesen normális volt a "későn érőknél" , a túl hirtelen jött erőt le kell vezetni valahogy. |
Diadémra pillantott ő is.
- Nem néztem ki belőled, hogy ennyire vérszomjas légy....És egyébként is mindet leöltem.
Eldinára pillantott.
- A harc néha elkerülhetetlen....És valakinek muszáj, hogy mások biztonságban lehessenek. Meg lehet minket vetni érte, de néha inkább hálát érdemelnénk. - mondta szomorú és távoli hangon.
- A halál pedig az élet része. Csak afölött nincs hatalma, aki elfogadja. |
*Eldina furcsáló pillantást vetett a kancára.*
-Én nem szeretek harcolni. -*mondta fagyosan.* -Pedig van hozzá kellő erőm és hatalmam, de ha tehetem, inkább kitérek előle. Gyűlölöm a halált, és még jobban gyűlölöm, ha én okozom... |
| Kétszáz?-képett el Diadém, majd kicsit várt és kicsit "kárörvendő" lett-Akkor még bizonyára maradt belőlük, ugye?Úgyis ki akarom próbálni az új erőmet. |
Ő is mosolygott kicsit Diadémon.
'Kis harcias...' mosolygott magában, aztán kissé keserű lett a hangulata, így inkább gyorsan válaszolt.
- Nem tudom biztosan....Nagy csapat volt egy barlangban....Kétszáz sötét lény, jópár troll, de mások is! Orkok, urgalok....Mindenesetre velük már nem lesz gond.... |
[216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eldina csöndesen lépkedett a fák között, de patái alatt hangosan ropogott a friss hó. Kifelé tartott az erdőből, mikor egy kicsiny őz került az útjába. Eldina megtorpant és hűvös nyugalommal pillantott le a kis állatra. Várta, hogy tovább menjen, de az őz nem mozdult.*
-Nagyon köszönöm az ajállatot és élnék is vele..Igazad van az én elemem a föld és biztos vagyok benne, hogy erős leszek, de a fű varázslás az alap, tehát velünk születik, az ön gyógyító képesség csak akkor lép érvénybe, amikor a legelősször kerülsz életveszélyes helyzetbe.Mondjuk, nekem érdekesen jött az egész:zuhogó esőben születem, ezért a bőröm megszokta az árnyékosságot, és mikor megéreztem a napot...mondjunk annyit hogy nagyon elszédültem e képességem csak annyit segített, hogy eltűröm már többnyire a napfényt, kivéve a délit.-mondta Razornak és Eldinának, majd legelni kezdett és lefeküdt.-Úmagy nem kell félteni most már ez a nap szak sem halálos.-mosolygott.
- Ó igen. - mondta elkerekedett szemekkel.