|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.05. 21:27 - |
 *Büszkeüstök vidáman sétálgatott az esőerdő mellett. Gondolt egyet, és bevetette magát a sűrűjébe.
Az ösvényen haladva rácsodálkozott minden egyes ismeretlen növényre. Alaposan szemügyre vette, aztán ment tovább.
Messziről sok ismeretlen állatot is látott. A közelébe viszont egyik sem engedte. Így amikor megpillantott egy állatot, akkor gyorsan megállt, lelapult és úgy figyelte a kiszemeltet. Amikor meg tovatűnt, felállt, és folytatta útját az ösvényen.
Egészen addig sétált boldogan, amíg furcsa zajokat nem hallott. Megtorpant, és körbenézett. Sehol sem látott semmit, de a zaj egyre hangosabb lett, és egyre sűrűbben lehetett hallani.* |
[336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 Göncöl nem figyelte a pegunit, viszont amikor észre vette, hogy egy tüskés kiszáradt növény felé "tart" nem hagyta szó nélkül:-Vigyázz!....-kiáltott nem nagy hangerővel, nehogy megriadjon az idegen-....Tüskés. ....Csak szólok.... |
 Végül csak elfordította a fejét, és evett tovább. De az egyik szeme szinte állandóan visszafordult a pegazusra.
Legelt, de alig figyelt arra, hogy pontosan mit is eszik. |
| Göcnöl hálásan bólintott.Pár lépést közeledett bátor, szelíd, kedves szemmel az idegen felé, majd lefeküdt és legelt kicsit.Nem akart állandóan beszélni, végülis senki sem örül egy locsi-fecsi társaságnak, hagyta, hogy a peguni lépjen, ha akar.... |
Még mindig tágra meredt szemmel, figyelve a másik lényt, lassan megcsóválta a fejét.
- Nem. Van itt elég hely mindkettőnknek. - mondta sóhajtó, fátyolos hangon. |
| -Ugye nem zavartalak meg? Manapság mindenki egyedül akar lenni. |
Felkapta a fejét, és arca szoborszerűvé változott.
- Üdv. - mondta halkan, de nem moccant, és nem szólt többet, csak rezzenéstelenül nézte a kancát szemben. |
| Göncöl gondolta, itt végre pihenhet.Most sem számított látogatóra, de nem zavarta.Szelíd,halk hangon így szólt:-Szia! |
| Lehuppant az örök bujaság vidékére, és nagy örömmel legelni kezdte a füvet, ami a párás levegőnek hála nőtt körülötte bőségesen. |
 Homály és Szenvedély követték Hóreményt a kis ösvényt. |
 - Köszönöm. - mondta kedves mosollyal fejet hajtva.
Azzal rálépett egy kivezető ösvényre, és elindult. |
 -Márpedig a félelmet érzi a Sötétség.Nem terhelsz minket, örömmel elkísérünk. |
| - Csak ha nincs valami fontosabb dolgotok. Nem szeretnék másokat terhelni magammal.....És igazából csak el tudnám kerülni valahogy a Sötétséget! De félek is tőle.... |
| -Elkísérhetünk?Hogy biztonságban haza tudj jutni. |
- Ahová tartozom. - mondta szelíd mosollyal.
- Az Örök Tél Birodalmába megyek. Vagy az enyéimhez, a többi lényhez, aki a gazdámé. |
| -És, ha szabad tudnom hova fogsz menni?-kiváncsiskodott Homály. |
| - Köszönöm a jótanácsot. De nem maradhatok.... |
| -Aha.Szerintem nem támadják meg ugyanazt a lényt folyamatosan, de ha mégis úgy gondolod, hogy valahogy biztonságban lennél akkor maradj itt.Tudom, hogy esetleg keresni fognak, de sok a búvóhely itt, és a trollok meg az ilyen nagyobb szörnyetegek nem a szem fülesség mesterei, egy kis fürgesék és már azt se tudják hol vagy. |
- Én egy teljesen közönséges egyszarvú vagyok, de a Hó az elemem és általában a Telet követve járom a világot. De ez nem jelenti azt, hogy máshol nem lehetek. Nem árt nekem a meleg....És üldöztek....Most, hogy ideértem, lehet, hogy maradok a Birodalomban....Bár ahol megtámadtak, meggondolandó a maradás....Nos, hátha tudok majd harcolni és tenni valamit! Nem menekülhetek örökké....És máshol tán még nagyobb bajban lennék egyedül.
|
-Ez igaz!-modta felvilágosulva.
-Bocsásd meg tapintatlanságom, de a színed miatt hívnak így vagy szereted a hideg helyeket?....Mert csak csodálkozom mit keres itt egy ilyen nevű unikornis az egyik legmelegebb helyen. |
| - Nem igazán....A sötétséghez tartoztak.....Biztos eszköznek kellek nekik.....Én nem vagyok igazán erős lény...Valami céljuk biztos volt velem.......Vagy úgy vélték, hogy engem könnyebb megszerezni maguknak.....Nem tudom..Az utóbbi időben harcok dúlnak, nem? Talán minden, ami sötét, küzd minden ellen, ami fény.... |
[336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Büszkeüstök vidáman sétálgatott az esőerdő mellett. Gondolt egyet, és bevetette magát a sűrűjébe.
Göncöl nem figyelte a pegunit, viszont amikor észre vette, hogy egy tüskés kiszáradt növény felé "tart" nem hagyta szó nélkül:-Vigyázz!....-kiáltott nem nagy hangerővel, nehogy megriadjon az idegen-....Tüskés. ....Csak szólok....
Végül csak elfordította a fejét, és evett tovább. De az egyik szeme szinte állandóan visszafordult a pegazusra.
Homály és Szenvedély követték Hóreményt a kis ösvényt.
- Köszönöm. - mondta kedves mosollyal fejet hajtva.
-Márpedig a félelmet érzi a Sötétség.Nem terhelsz minket, örömmel elkísérünk.