|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.03. 17:40 - |
 *Lúthien kiügetett a fák közül, és végre kiért a nyílt partra. Könnyedén beleügetett a tengerbe, és a part mentén, a sekély vízben lépkedve várta Fényvihart. Patájával ráérősen kapálta a vizet, és mind a partot, mind saját magát alaposan lefröcskölte.* |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 Újra csattant állkapcsa, de ezúttal felemelte a fejét, és fennsőbbségesen a messzeségbe nézett.
- Kódorogni támadt kedvem. Épp erre hozott a lábam. Jó hely. |
- Hát Te? - *kérdezte kíváncsian.*
- Meglep, hogy erre látlak. |
Nagyot morrantott, és összecsapta állkapcsát.
- Szevasz - morogta. |
*Csak akkor szólalt meg, amikor egészen közel ért a sárkányhoz.*
- Üdv, Ruhor! |
Kényelmes félszendergésének hamar véget vetett egy sor apró zaj. Közeledő léptek!
Szemei hatalmasra tágultak, orra vadul megmozdult a szimatolásban, és pillanatokon belül meg is találta a fehér lényt, aki alant felé sietett.
Leengedte fejét csaknem a földre, és kíméletlen, sárga tüzű szemével a pegunira meredt. |
*Vak lett volna, ha nem vesi észre a tenger partján közeledő hatalma piros foltot, amiből gyorsan kivette, hogy egy sárkány lehet. De nem is akármelyik! Őt ismeri! Már találkoztak!
Nagyon megörült, hogy ismerős lényt lát.
Meggyorsította lépéseit és a sárkány felé ügetett.* |
A birka határozottan finom volt!
Már nem tudta hogyan került az útjába, de elkapta, megsütötte sárkánymódra, és kényelmesen elfogyasztotta.
Most pedig szinte dodurászva sétált, félig lehunyt szemekkel, élvezve a gyönyörű napot. |
- Köszönöm.
*Nézte, ahogy a kék peguni eggyé válik a vízzel, aztán tovább baktatott a parton.* |
 Mosolyogva bólintott.
- Jó szerencsét! - ragyogtak szemei, és ügetni kezdett a tenger felé. |
- Majd figyelem a Víz szavát - *ígérte komolyan.* |
Bólintott.
- Bölcs döntés! Egyébként, ha a helyedet keresed, a Víz sokat segít! Néha....igazán letisztázza a lelket.....Új meglátásba helyez mindent.
Pillantása kitévedt a hatalmas víztükörre, és pillantása üres, de mégis kedves lett. |
*Elmosolyodott.*
- Mondhatjuk úgy is. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy keresem a helyemet.
*Tagadóan rázta a fejét.*
- Nem, dehogy megyek! Elég nekem a víz ilyen távolságból is. Bele-belegázolok, de mélyebbre nem megyek... |
- A Sötét Csatában minden mindennel összefonódott - mondta csendesen, emlékezve a millió sikolyra, amit akkor zokogott neki minden ér és minden forrás, a Víz minden cseppje, amit vér fertőzött meg.....
Megrázta a fejét. A Múlt elmúlt. Valamelyest jól is alakult.
- Én is mondhattam volna valami hasonlót! - mosolyodott el.
- Sosem láttalak vagy érzékeltelek erre. Felfedezel? Javaslom, hogy ne merülj le a hínárerdőbe még! Kissé veszélyes a nem Vízeleműekre és most egyébként sem ajánlott odamenni... |
*~Az ismertség átka...~*
- Érdekes. Tartózkodásaim helyszínei csak nagyon ritkán fonódtak össze a Vizekéivel. - *mondta és ezen kicsit el is gondolkodott.* |
- Ulmo vagyok - hajtott fejet újra.
Megnyugtatóan elmosolyodott.
- Talán szemtől-szembe még nem találkoztunk, de a Vizek már meséltek Rólad nekem. Ahogy a társaim is: az erisziek. Örülök a szerencsének! |
*Bólintott.*
- De.
*Pörgette az agyát, hogy ki lehet ez a hatalmas peguni, de nem tudta. Meg volt győződve róla, hogy még nem találkoztak.*
- Kihez van szerencsém? |
- Üdv! - felelte zengő hangján, és fejet hajtott.
- Zenit, nemde? - kérdezte nyugodtan és érdeklődőn, majd közelebb lépett. |
*Ismét gondolataiba merült, mint az elmúlt időszakban oly sokszor. Mielőtt teljesen eltemették volna a gondolatáradatok, nem messze egy kis mozgást vélt felfedezni.
Meglepetésében oldalra ugrott, hogy minnél messzebb legyen a valamitől.
Amikor megpillantotta a hatalmas kék pegunit, elszégyellte magát, amiért így megijedt.*
- Üdv. - *köszönt halkan.* |
Gondolataiba merülve tartott "haza", hattyúformán kihúzva magát, de lógatva fejét.
Aztán hirtelen megtorpant. A Víz üzent neki suttogó hangján, és Ulmo felemelte pillantását, hogy lássa Kire is figyelmezteti.
'Nahát!' gondolta kissé elkerekedő szemekkel.
Zenit haladt el lassan előtte, tán észre sem véve a nem olyan messze álló hatalmas pegunit.
Érdeklődőn pillantott a fehér lényre, de úgy döntött inkább nem zavarja meg. Az arcán olyan kifejezés ült, amit Ulmo ismerősnek vélt..... |
*Megmerevedve és csodálkozva meredt arra a pontra, ahol utoljára látta nővérét. Nem tudta mire vélni a történést.
Úgy érezte, teljesen elidegenedett Asylontól és Eveniontól.
Nem ismerte már Őket úgy, mint régen, így ebből az egészből nem értett semmit.
Gondolatok ezrei cikáztak elméjében. Próbálta őket helyre tenni, de azok minduntalan tovább szőtték a lehetetlen elképzeléseket.
Végül megrázta fejét és a part mentén elkezdett ügetni. Még egyszer arra a helyre pillantott, ahol Evét utoljára látta, majd haladt tovább.* |
[326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lúthien kiügetett a fák közül, és végre kiért a nyílt partra. Könnyedén beleügetett a tengerbe, és a part mentén, a sekély vízben lépkedve várta Fényvihart. Patájával ráérősen kapálta a vizet, és mind a partot, mind saját magát alaposan lefröcskölte.*
Újra csattant állkapcsa, de ezúttal felemelte a fejét, és fennsőbbségesen a messzeségbe nézett.
Mosolyogva bólintott.