|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.23. 20:29 - |
 Maud unottan baktatott. A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent.
És Ő egyébként sem félt a sötétben. Csak unatkozott.
'Bár jönne valaki! Még Mirautnak is örülnék, padig mi csak nagyritkán találkozunk és akkor is harc a vége...Már amikor nem kell valami világmegmentő akciójában vigyáznom rá és szövetkeznem vele.' |
[239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
 -Ahogy mondod! Teljesen telibe találtad! Kitiltottak! -*felelte unottan Frehar.* -Ami egyben azt is jelenti, hogy nemcsak a Lélekrabló hátasaként nem térhetek vissza, hanem egyáltalán nem! A lelkem sem távozhat oda halálom után, hogy megtérjen. Soha! Soha, soha, soha! Vagyis egyszerűen nem halok meg.
*Ezzel vállat vont és a legkisebb részvétnyílvánítás nélkül hallgatta végig a kanca beszámolóját.*
-Szóval megölték a családodat, heh? -*nézett rá végül Frehar.* -Jó annak, akinek legalább volt családja... |
 - Nem haltál meg? Akkor Te valóban érdekes módon csatlakoztál a halhatatlanokhoz....Szimplán kitiltottak a holtak világából? - tippelt egyet.
- Hát....Engem kiscsikóként öltek meg egy borzalmas átokkal és a lelkemet is megátkozták. Egy különleges lény talált rám, testet adott (bár mint látod viselnem kell a groteszkségem nyomát), felnevelt és megtanított mindenre.
- Szóval ha ez vigasztal, végig kellett szenvednem sok-sok fájdalmas tortúrát, amik közül az egyik legkisebb volt a családom kínhalálának végignézése... - mondta egykedvűen. |
*Frehar megint felnevetett.*
-Hát nem érted?! Épp ez a vicc benne! Nem lettem túl rajta! Hehe! -*keserűen felkacagott.*
*Aztán elfordult, és mogorván kapirgálni kezdte a talajt.* |
Érdeklődve pillantott a csődörre.
- Nocsak. Valóban?
- Hát.....akkor biztosíthatlak, hogy nem vagy egyedül....Sokunk elég érdekesen alakult a halála után....Te hogy...lettél túl rajta? |
*Frehar keserűen felkuncogott.*
-Sokban hasonlítunk a kölyökkel. -*mondta végül.* -Én se halhatok meg... most már... |
- Ők (és még jópáran) olyan erővel rendelkeznek, hogy a csikó nyugodtan éldegélhet majd, senki és semmi sem fog ártani neki.
- Megsúgom neked, hogy a csikó lelkét, ha minden kötél szakad, elrabolják és kicserélik egy másikra, aztán új testet kap és élhet ameddig akar.....
- Szóval.....nem is lázadás ez...hanem csalás.... |
-Draugheritet látásból ismerem. Őt is el akartál hurcolni, de aztán valahogy ő is ittragadt... Nem tudom, hogy hogyan, akkor már nem álltam az Alvilág szolgálatában.
-Steelt is sokszor láttam már, amikot dimenziókon és tereken keresztül utazott egyik helyről a másikba. Sokszor érintette így az Alvilágot is, bár talán csak a tudta nélkül...
-A többieket még sosem láttam. -*mondta, és ezzel ő is nekilátott, hogy eltüntesse az őz maradékát.* |
- Minden ellen lehet lázadni. - suttogta. Tudta jól, hogy a csődör így is hallja.
- Nemes dolog volt. - tette még hozzá.
Befejezte az evést.
- Tudod kik Steel, Draugherit, Izabó, Virtus és még sorolhatnám?
|
-Amiről én beszélek, az nem egyszerűen égi vagy földi erő! Hát még mindig nem érted?! Az egész Pokol és az alvilág akarja azt a kölyköt! Olyasmiről ítélkezel megfelelő tudás és tapasztalat nélkül, amit ésszel még csak fel sem foghatsz. Olyan erőkről, olyan hatalomról, amit soha nem érthetsz meg. Még én em értem. Pedig én ott voltam. Ott voltam 3000 évvel ezelőtt, és láttam. És még így sem vagyok képes teljesen megérteni... Kary, amiről én beszélek, az Élet és a Halál és a kettőt elválasztó pengevékony határvonal! Te nem is sejted, mit jelethet ez. Én sem. Csak halványan...
-Egyébként, ha tudni akarod, épp amiatt a kis taknyos miatt kellett elhagynom az Alvilágot. Miatta űztek el. Fellázadtam, nem voltam hajlandó elvinni a Lélekrablót hozzá többször. Az utolsó alkalommal a Sötét Úr és az a kis szerencsétlen egy pillanatra újra két külön test lettek, és olyan szánalmas volt az a kis kölyök... Nem volt szívem hozzá... -*ezt az utolsó mondatot már csak alig hallhatóan suttogta.* |
Elvigyorodott. Rémítő látvány volt.
- Jól van. Gratulálok. Szabad vagy és kárt tettél a Sötét Nagyúrban. Amit lehet, megtettél. Még ki is rúgattad magad!
Aztán nyugodtan, komolyan folytatta:
- A csikó addig él, míg akar. Nyilvánvaló, hogy a.....khm....régi lovasod.....meg akarná szerezni, de olyan védelem alá került, hogy nincs az az égi vagy földi hatalom, ami elérhetné. |
-Ne gúnyolódj, csacsikám! Majd megtudod, milyen az Alvilág... Ha jól emlékszem, meg akartad pályázni a helyemet! -*nevetett fel sötéten.* -És nem csak pár forduló volt. Pontosan ezernégyszázhuszonhatszor tettem meg az utat, oda és aztán vissza. Sőt, nem egyszer sebesülten! A Sötét Nagyúr nem merte bántani a Lélekrablót, de engem... persze azért én is hagytam egy kis emléket a rút, sötét pofáján! -*vigyorgott gonosz mosollyal.* -Meg is érdemelte!
-Én is tudom, hogy nem mindenható, de alkalmasint ő az Élet és a Halál ura. Ez pedig elég nagy szó. Természetes, hogy nem mindenható, hiszen minden úr ellen vannak, akik fellázadnak. Ja, és még valami. Ő nem a gazdám! Világos?! Na!
-Nem tudom, hogy a Nagyúrnak miért volt pont arra a csikóra szüksége, de azt tudom, hogy nekünk miért kellett! És miért kell még most is! Mert annak a kis taknyosnak már lejárt az ideje itt! Régen lejárt! Lent van a helye! Nem pedig itt...! És ennek ellenére még mindig itt van...! |
Sagulon hosszan falatozott csöndben.
- Ezek szerint még erősebb lehet, mint hittem. Ha csaknem a szellemvilágé...
- Egyénként a gazdád nem mindenható. Több ismerősöm felett sem volt..és most sincs hatalma....
- Te szegééééény. - gúnyolódott.
- Én azt hittem, hogy Te vagy a legerősebb csődör a világban! Erre pár forduló így feldühít?
- Érdekes....Vajon mire kellett olyan fenemód az a csikó? Honnan jöhetett? Hogy lehet ennyire különleges? |
-Ühüm! -*dörmögte Frehar, majd folytatta, mikor végre lenyelte a falatot.* -Az a csikó, nem? Volt vele egy kis gondunk odalent. -*bökött fejével a föld felé.*
-Annak a csikónak már meg kellett volna halnia. Túl gyenge volt még ahhoz, hogy kibírjon egy akkora traumát, mint a Sötét Úr beleköltözése. Szörnyen bosszantott is a dolog. Feleslegesen nyargaltam keresztül erőmszakadtából az egész Alvilágon és aztán vissza. A Sötét Nagyúr nem engedte, hogy a Lélekrabló elvigye a csikó lelkét, és erőszakkal visszatartotta az itteni létre. Elég bosszantó volt, főleg hogy odalent senki sem akart beletörődni, hogy az a csikó itt maradjon, mikor lent lenne a helye, és nem pedig itt. Jó párszor megtettem az utat, oda-vissza, fölöslegesen. Juj, de rühellem is érte azt a kis dögöt! Meg a Sötét Urat! Engem dolgoztatni, csak mert valaki nem tud tisztességesen kiszenvedni! -*prüszkölt dühösen Frehar, és mohón újabb falatot tömött a szájába.* |
Vállatvont.
- Hát.....az emberek rettentően elszaporodtak, mi (most minden mágikus lényre gondolok) visszaszorultunk a bújkálásba és ide, ebbe a védett birodalmoba. A Sötétség és a fény továbbra is harcol, itt, a birodalomban testet is öltött a rossz megnyilvánulása. Nemrég győzetett le.
|
| -Na és mesélj! -*kezdte újra Frehar, őzhússal teli szájjal.* -Mi történt, amíg én az "öszvért játszottam", hogy a Te szavaiddal fejezzem ki magam? |
Sötét vidámsággal a szemében visszafordult és odalépdelt a csődörhöz.
- Legyen.
Ledobta magát és szétharapta a menyétje gerincét. |
*Frehar vállat vont, és újabb falatot tépett ki az őzből, amit aztán jóízűen egészben nyelt le. A csontmaszkos csődör után nézett egy darabig, aztán újra vállat vont, és még egy falat húst harapott magának.*
-Ahogy gondolod. -*mondta teli szájjal.* -Pedig állítólag jobb társaságban enni. |
A másik felé fordította a fejét, a szájában csüngő menyéttel.
Aztán ügetni kezdett egy kicsit távolabbra. |
| -Ohh, nocsak! Az emlegetett szamár. -*kajánkodott Frehar.* -Na és hol jártál, báránykám? -*kérdezte gúnyolódva, miközben újabb falatot nyelt le az őzhúsból.* |
Sagulon egy menyétet vitt a szájában.
A vadászat tetszett neki. A zsákmány pedig még hab volt a tortán!
Álmában sem gondolta volna, hogy mikor visszalép a Sötétbe, egyenesen Freharba botlik! |
[239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Maud unottan baktatott. A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent.
-Ahogy mondod! Teljesen telibe találtad! Kitiltottak! -*felelte unottan Frehar.* -Ami egyben azt is jelenti, hogy nemcsak a Lélekrabló hátasaként nem térhetek vissza, hanem egyáltalán nem! A lelkem sem távozhat oda halálom után, hogy megtérjen. Soha! Soha, soha, soha! Vagyis egyszerűen nem halok meg. 
- Nem haltál meg? Akkor Te valóban érdekes módon csatlakoztál a halhatatlanokhoz....Szimplán kitiltottak a holtak világából? - tippelt egyet.