|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
A rém elvigyorodva fújt a pegazusra.
- Én az ősi lények közül való vagyok egy, te tollpárna. A bánya mélyéről jöttem...Ahol felzavartak - mondta halkan morogva, vigyorogva.
- Fogalmad sincs milyen mély a bánya, ugye? |
 -Tehát nem te voltál? Nincs is hozzá semmi közöd? -*nézett egy pillanatra döbbenten a rémre.* -Én meg azt hittem... ehh, mindegy.
*Fújtatott egyet, majd visszapillantott a járatra, amelyen keresztül idejött.*
-Tehát azt mondod, hogy arra mentek? De hiszen onnan jöttem, ott voltak a kitépett sörényszálak, a vért is ott találtam.... Kezd egyre zavarosabb lenni ez az egész. |
A szörny megvetően horkantott. Aztán hirtelen gonosz kis fények jelentek meg a szemeiben.
- Nem. De mivel unlak, előre felelek a többi kérdésedre is, mielőtt nekem jönnél, vakarék, vagy túl hosszan idegesítenél! Úgyis sovány falat lennél nekem...... De tudom, hogy kié az a vér.....A szánalmas fajtársadé, akiket a majd Téged is felzabáló hatalom szolgái hoztak ide......Szépen végighurcolták errefelé!
Kuckója járata mögötte folytatódott felfelé, arra intett rusnya fejével:
- Ott kínozták, oda vitték fel végül, mikor valaki értejött..... - mormogta.
Aztán lefelé intett, amerről Szauron jött.
- Menj csak arra, és Téged is több darabban visznek majd el! Oda mentek le - bárhogy is hörgött, most félelem költözött a hangjába..... |
-A véleményed nem érdekel. -*vetette oda.* -Tisztázzunk valamit; akkor szólsz, ha kérdezlek.
*Megvetően, grimaszolva méregette a szörnyet, de szeme szigorúan parázslott.*
-Fogalmam sincs, mit akar tőled az öreg, de rá fogok jönni. Te pedig segítesz. Nagyon remélem, hogy érthetően fogalmaztam. -*felhorkant, orrából pedig sötét füstfelhő tört fel, akárha egy sárkány lett volna.*
-Kérdezek, úgyhogy nagyon figyelj, és jól erőltesd meg az agyad! A barlang szájánál, ott lent, a köveken. Az ott a te véred? -*kérdezte.* -Eljutott a tudatodig a helymeghatározás? Gyorsan felelj, és ajánlom, hogy őszinte légy; nem vagyok valami türelmes típus. Abban pedig nem lesz köszönet, ha felbőszítesz. Egy darabban legalábbis biztos nem maradsz meg... |
| - Te nemkülönben! - hörrentette a hirtelen megjelent idegennek. |
*Hátrapillantott a válla fölött, ellenőrizve, hogy a szikra vajon követi-e. Ám a kis fénypont idegesen ugrált a barlang szájánál.*
-Jól van, maradj itt! -*mondta szinte gyengéden. De csak szinte.* -Én majd elintézem, ha egyáltalán van még itt valami. Bár szerintem az az alvadt vér ott a sziklafal tövében a karmok gazdájától származik. -*bökött fejével a falon levő mély karmolásokra.*
-Maradj csak idekint, ha félsz bejönni. -*mondta, majd tovább lépkedett befelé.
Nagyjából negyedóra ütemes séta után morgást és hangos szuszogást hallott maga előtt, sötétséghez szokott szeme pedig egy bikaszarvú, fejre leginkább balrog-szerű, krokodilhoz hasonlatos fogú, szikár, szinte már csontvázszerű, ám csupaizom testű rémséget vett ki nem messze a barlang falától.*
-Te aztán ronda vagy! -*morogta Szauron, mikor a lény felprüszkölt.* |
| A szikra bizonytalanul villogott, és nem mozdult. |
*Undorodó fintorba húzta száját a vér láttán. Lehajolt, megszagolta, majd összerándulva kapta fel a fejét. Elfordította tekintetét, és ezúttal jobban szemügyre vette az alagutat. A kövön mély, alaktalan karmolásnyomokat vett észre, mely végigszántotta a falat.*
-Morgothra, mi az ördög tehette ezt? -*suttogta döbbenten maga elé. Hátán végigfutott a hideg borzongás, ahogy szemeit a járat sötétjébe fúrta, és érezte, hogy libabőrös lesz.
Morgott valamit maga elé, majd mély levegőt vett, és egy határozott mozdulattal belépett az alagútba.* |
Szinte labirintusszerű járatokból és termekből álló útvesztő nyílt a liftből itt, a legalsó szinten! Forróság tombolt, és itt-ott a termek vagy járatok egy-egy szegletében néha lángok lobbantak fel!
Mintha a pokolba utaztak volna le....
A szikra kirebbent a liftből, majd egy pillanatra jobbra táncolt. A lift melletti falon át valaki hatalmas alagutat fúrt ide!!!! Az alagút a semmibe veszett, úgy tűnt felfelé vezet.....A szikra az alagút talajához ereszkedett. Megfeketült alvadt vér és fekete sörényszálak mutattak nyomot valami régi, szörnyű dologról, ami itt eshetett meg.....
A szikra felemelkedett Szauron arcához, és onnantól nem mozdult. |
-Utálom a felvonókat. -*durcáskodott Szauron, miközben belépett a "liftbe" a szikra mellé, és a következő pillanatban hallotta, ahogy a régi csigák keservesen megnyikordulnak. A fülke lefelé mozdult, s ahogy mind lejjebb és lejjebb süllyedt, sorra hagyták el a szinteket. Szauron hasonló csarnokokat látott maga előtt, mint amiből elindultak lefelé. A lift ütemesen haladt lefelé, először lassan, majd egyre gyorsabban, s gyorsabban, míg végül a mén már képtelen volt szemmel követni az előtte elsuhanó képeket.
Végül nagy dörrenéssel talajt fogtak, a csigák nyikorgása is abbamaradt, s a mén kinyitotta addigra már szorosra zárt szemét.* |
A szikra előrelibbent, és néha meg-megrebbenve a széllökésektől, de nagy sebességgel, rendületlenül átrepült a csarnokon a valódi nyugat irányába. Egy újabb ajtóhoz ért, ez ugyanolyan lehetett rég, mint amin átjöttek, de valaki vagy valami letépte a helyéről a szárnyakat!
A szikra belibegett az ajtóroncsok közt, és egy "liftbe" dobott szemsugárnyi fényt! A szűk kamra legalábbis csak az lehetett. Középen vastag, különös kötél feszült, néhány csigával.
A szikra ugrálni kezdett egyhelyben, hogy induljanak lefelé a tárnába! Körbe-körbecsapongta a csigákat, majd újra ugrált. |
-Jól van, jól van, értem! -*dörmögte az orra alatt. Hatalmas testével nekifeszült az ajtónak, minden izma pattanásik húzódott, fogait összeszorította erőlködésében, és pár percnyi küzdelem után belökte az ajtót.
Újabb gigantikus terem tárult fel a szeme előtt, roppant oszlopokkal és homályba veszőn magas boltívekkel.*
-És most merre? -*suttogta a szikra felé, ám szemét továbbra is a lenyűgözően pompás csarnokon legeltette.* |
A szikra a fal mentén vezette jó ideig a csődört, majd egyhelyben lebegve megállt egy ajtó előtt!
Az ajtó kétszárnyú volt, szorosan bezáródtak rég, úgy tűnt eredetileg a falba csúszhattak a szárnyak....A szikra makacsul lebegett a rés előtt, majd újra és újra nekiment! |
*Döbbenten meredt a főnixből maradt hamukupacra.*
-Ostoba madár, miattam megöletted magad?! -*keserű dühében lábával akkorát dobbantott, hogy patája alatt megrepedt a kő. Bármennyit szidta is a főnixet, tény, hogy megkedvelte. Erre most feláldozta az életét, csak azért, hogy értésére adja; ne menjen a vízbe. Még jó, hogy a főnixen újjászületnek a hamvaikból.*
-Ha ezen túlleszek valaha, és Te is újra kikelsz, ígérem, megkereslek, és megtanulom azokat az értelmetlen, hadonászós jelzéseidet, te, tollpárna. -*egészen halványan elmosolyodott, majd újra elkomorult, ahogy a térképre nézett. Az a pont, amit a főnix a csőrével megbökdösött, most aranyszínnel felragyogott, és finoman pislákolt. Tehát az az a hely, ahová el kell vergődnie.
Mélyet sóhajtott, vetett még egy szomorkás-megbékélt pillantást a hamukupacra, majd elindult. A térképen fénylő pontocska leszállingózott a vésetről, s Szauron orra előtt lebegve megállt. A csődör egy darabig értetlenül nézte, majd a pontocska megindult, s Szauron ezzel megértette; követnie kell.* |
A főnix egyhelyben lebegve megállt, és dalolni kezdett, túlvilági, zengő hangon:
- Nem mehetünk tovább, mi, főnixek, Veled,
Fekete pegazusok dühödt nagyhercege!
Ne menj a Vízbe, a térképen ezt jelöltem,
De engem szavaim és e Sötét megölnek,
Jószerencse legyen Útitársad
Legyen Tiéd egy napon királyi leányunk!
A főnix ezután felrikoltott, és eleven fáklyaként elégett, csupán hamu hullt a földre utána.
Fénye kilobbant, így Szauron magára maradt a homályban...... |
-És erre itthagy....Remek! -*morogta, majd a főnix után kiáltott.* -Csak hogy tudd, te jómadár, fáj minden porcikám, sérült a jobb szárnyam, fáradt vagyok, éhes és eszméletlenül dühös. Szívem szerint kiátkoznám a világot a sarkaiból, ugyanis egy sötét, mocskos veremben keregetek egy idióta dunnánakvalót, és ugrálok a leendő sógorom kénye-kedve szerint, aki minden jel szerint remekül szórakozik... Leúsztam egy nyálkás béka-palántáért annak a nyomorultul hideg tónak az aljába, csak azért, hogy végül közöljék velem; ilyet többet ne tegyek, és azután magamraszabadíthassak egy feldühödött kőszobrot. És teszem mindezt ahelyett, hogy a szeretett nővel tölteném minden percemet valami kellemesen hátborzongató helyen, és azt tervezgetném, hogy hívják majd elsőszülött fiamat.
*Szauron egészen kijött a sodrából.* |
| A főnix erre felrepült, és elindult vissza a térképhez. |
| -Héj, ne hadonássz! Mi bajod van? -*ripakodott rá.* -Mit akarsz már megint ezzel a korommal? -*dühöngött.* -Csak össze-vissza csapkodsz! Idióta madár, ha már mindenáron Amerikából jöttemet akarsz játszani, legalább érthetően mutogass! Mire jó neked, hogy összekoszolsz mindent? Így is épp elég mocskos ez a hely... |
A főnix felrikoltott.
Nem érti!
Vadul megrázta a fejét, és Szauron arca felé csapott újra és újra.
Aztán a Vízre intett, majd leröppent a földre, és bekormozta egy nagy foltban. Aztán felmeresztette szemeit a pegazusra. |
*Követte a madarat, majd csalódottan felprüszkölt.*
-Már megint víz? Ti halnak néztek engem?? Eddig az öreg is azt szajkózta, hogy többé ne merüljek le, mert a lelkemmel játszom... És különben sem vagyok sellőló. -*dohogott, de azért tett egy lépést a víz felé. Aztán még egyet. És még egyet. Patáját körbenyaldosta a feketén kavargó jéghideg víz, Szauron pedig visszarántotta a lábát.*
-Valahogy... nem tetszik nekem ez a tó. -*gyanakodva összevonta a szemödökét.* -Biztos vagy benne, hogy bele kell mennem? -*pillantott vissza a főnixre.* |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
-Tehát nem te voltál? Nincs is hozzá semmi közöd? -*nézett egy pillanatra döbbenten a rémre.* -Én meg azt hittem... ehh, mindegy.